Campanile di Giotto

wikipedia

Látogatható: 8.30-19.30 minden nap
6 €



A tér harmadik építménye a Harangtorony, vagyis a Campanile di Giotto. A híres festőművész, Giotto Blondone (1267-1337) egyetlen építészeti tervezése és részben kivitelezése ez a csodaszép torony. Építése 1334-ben kezdődött és 1359-ben fejezték be. Eredetileg 122 méter magas lett volna, de végül csak 84 és fél méter magas lett, de így is elég a 416, ám igen kényelmes lépcsőfokot megmászni a kilátóteraszig. Valószínűleg statikai okai lehettek annak, hogy jóval alacsonyabb lett a tervezettnél. Időközben Giotto meghalt, Francesco Talenti, az építmény befejezője még változtatott, és az eredeti csúcsíves befejezés helyett építtette a kilátóteraszt, ahonnan egészen más lehetőségünk adódik a gyönyörködésre, mint a Duomó lanternájából. Különös tekintettel arra, hogy innen közelről gyönyörködhetünk a Duomo kupolájában és lanternájában. A Harangtorony is a Duomóhoz illően színes márványlapokkal, illetve a kor leghíresebb szobrászainak szobraival, domborműveivel lett díszítve.

linkek

Ez a blog azért jött létre, hogy a főoldalon szereplő témákról háttérinformációkat tudjak közvetíteni. Most, a kereső segítségével pillanatok alatt megtalálhatjátok azokat az információkat, amikre kíváncsiak vagytok, persze csak akkor, ha én ezeket beírtam már korábban. Igyekszem az elkövetkező hónapokban tökéletesíteni a bejegyzéseket, és amennyiben lenne olyan kérdés, amire nem találtok választ, kérem jelezzétek felém, igyekezni fogok utána járni.
Persze itt főleg elméleti dolgok vannak egyelőre, de idővel azon leszek, hogy gyakorlati információk linkjeivel is ellássalak benneteket!
Köszönöm az érdeklődést!

guelfek, ghibellinek - feketék, fehérek


Egész Itáliában szerepük volt a guelfek és a ghibellinek néven szereplő pártoknak a XII.,XIII, XIV. századokban, de talán sehol sem volt ez a versengés olyan éles, mint Firenzében. Ennek azonban sajátságos oka volt, mégpedig demokratikus oka. Firenze a középkorban és a reneszánszkorban is, legalább látszólagosan, sokkal jobban ügyelt a demokratikus formák betartására, mint más városállamok kiskirályai, önkényurai. Firenzében volt ez a két ellenséges párt, kíméletlenül harcoltak adott esetben egymással, de általában a legyőzöttek „csak” száműzetésre ítéltettek, vagyonaik elkobzására, házaik lerombolására. A száműzöttek egy darabig meghúzták magukat valahol, nyilván vagyonuk javának elrejtéséről időben gondoskodtak, és megerősödve újra szervezkedni kezdtek. Egy idő után jött az újabb csata, vagyis az ellenség nem szűnt meg, sőt, bosszúszomjasan készülődött a visszavágásra. Nem volt diktatúra, ha valaki elkezdett szervezkedni, azt nem kapták el azonnal és nem fejezték le alapos indok nélkül. Ezért volt az, hogy a középkori Firenze olyan volt, mint egy ellenségeket magába rejtő vár, ahol a házak maguk voltak az erődítmények. Ezekben az időkben alakultak ki a toronyszerű épületek, melyeknek bejárata olyan magasan volt, hogy csak belülről lehetett irányítani benne a közlekedést, és harcok esetén biztonságos menedéket nyújtott. Persze ezek a vékony tornyok a helyhiány miatt is alakultak ilyen karcsúra. Indokolt volt ez a várfallal körülvett városokban, de legalább annyira indokolt volt a hegyre épült városokban. Ennek az építkezésnek Firenzében viszonylag kevés emléke maradt (San Gimignano az a város, ahol az egykori 70-nél több toronyból ma is látható 13, melyek jócskán túlnyúlnak az átlagos épületek magasságán). A firenzei erődszerű lakóépületek sokszor úgy voltak kialakítva, hogy a barátok házaik közt belső összeköttetés volt, ha kellett, akkor tudtak egymásnak segíteni. Persze ha a legfőbb ellenség a szomszéd volt, az nem lehetett szerencsés állapot.
Guelfek: Azok a többnyire meggazdagodott iparosok, bankárok, kereskedők, kézművesek és bárki más, aki Itália városainak jövőjét az egyház uralma alatt akarta tudni, irányítójának a pápát kívánta.

Ghibellinek: Azok a többnyire arisztokraták, földbirtokosok, nemesemberek, akik a római császárság egykori nagyságának visszaszerzését remélték, és a német római császár irányítása alatt szerették volna látni Itáliát.

Voltak olyan városok, melyekben viszonylagos nyugalom vagy esetleg komolyabb diktatúra miatt állandó pártállásúak voltak, és természetesen olyanok is, ahol, a kor szokásainak megfelelően nem szavazással, hanem harccal döntötték el a "választásokat".

De térjünk vissza Firenzébe: miután 1266-ban a ghibellinek megsemmisítő vereséget szenvedtek a guelfektől pár évtizedig nyugalom volt a városban. Idővel a száműzöttek közül néhányan visszatértek, de nem is ez volt a legnagyobb baj. A nemesek és polgárok egyre gazdagodtak, és egyre fokozódott a feszültség a városban a vezető szerepek megszerzéséért. Az egymással ellenséges érzelmeket valló családok ekkor már inkább csak ürügyként használták fel a pápaság, illetve a császárság iránti vonzalmukat a kettéválásra, sokkal inkább anyagi és „emberi” okai voltak a kétfelé szakadásnak, de az tény, hogy a fehérek között több volt a nemes származású.

A guelfek közötti szétválás nem volt jellemző szerte Itáliában, de a firenzeiek nem nyugodtak.  Igaz, a közelben élő prátói guelfek már hamarabb kettéváltak, és náluk az egyik csoportosulás ősanyja egy Bianca nevű nemes hölgy volt, ezért lettek a nemes származású guelfek a fehérek, és értelemszerűen a nem nemesek lettek a feketék. Így lettek aztán annak alapján a Firenzeiek is fehérek, meg feketék, hogy ki melyik prátói párt tagjait támogatta.

Ennek az ellentétnek kicsúcsosodása abban az időszakban következett be, amikor Dante Alighieri éppen priorként a Városházán lakott (régen a két hónapos priorság ideje alatt nem volt szabad elhagyni a Palazzo della Signoriát). Dino Compagni krónikaíró szerint az 1300-as évek elejére a feszültség egyre fokozódott a városban, az emberek már nem mertek kimenni az utcára, mert bármilyen tett bármelyik pillanatban fellobbanthatta az elfojtott szenvedélyeket. És a provokációkban a fekete guelf Donati család tagjai élen jártak, de mint máshol már esett szó róla, az ugyancsak fekete guelf Medici család is ekkoriban kapott erőre. Dante pedig fehér guelf volt, ő is benne lehetett abban a döntésben, hogy a béke és az igazság érdekében száműzzék a legnagyobb hangadókat, de ne csak a feketék táborából, hanem a sajátjukból, a fehérekéből is. Ezzel óriási hibát követtek el, egyrészt kimutatták gyengeségüket azzal, hogy nem vállalták fel a harcot, másrészt tudatosan le is gyengítették magukat..., el is vesztették vezető pozíciójukat, és 1302-től többé nem rúgtak labdába a ghibellinekkel egyetemben.

1434-ben XII. Benedek pápa betiltotta ezeket az elnevezéseket, de attól még az ellenségeskedés megmaradt a táborok között. Firenzében 1537-ben a montepurlói csatában I. Cosimo de Medici herceg vívta a száműzött nemesekkel az utolsó csatát, az azt követő megtorlások és diktatórikus vezetési módszerek a továbbiakban gátat vetettek az efféle megmozdulásoknak, de bizonnyal a fennmaradt nemesi családokkal jutottak is valami egyezségre.

A mai napig Firenzének az oldal tetején látható egykori guelf jelkép, a vörös liliom a címere.


Firenzei zsinat 1438-39

Bár konkrétan nem tartozik a témához, de írok néhány szót erről a zsinatról, mert összehívásának igen komoly oka volt, de az eredménye nem sok. A kereszténység két nagy egyháza, a római katolikus és a bizánci ortodox évszázadok óta hadilábon állt egymással. II. Jenő pápa 1437-ben összehívta Ferrarába az egyetemes zsinatot, melynek célja a békülés volt, melyet a bizánci császár is sürgetett, hiszen a törökök komolyan veszélyeztették birodalmát. Tengerre szállt hát Pallaiologosz János, és vele jött a konstantinápolyi pátriárka is. 1438 januárjában el is kezdte munkáját a zinat, de egyre több probléma adódott Ferrarában, így aztán a járvánnyal is sújtott városból Cosimo de Medici közbenjárásával áthelyezték a zsinatot Firenzébe. Nos a fenti képek ezt az eseményt kívánták megörökíteni, persze nem úgy, ahogy valójában volt. Az első képen látható "öreg király" alakjában felismerhető a pátriárka, a harmadik képen lévő középső király maga a bizánci császár, a negyedik képen lévő "fiatal király" azonban nagy valószínűséggel nem Lorenzo de Medici, ahogy azt sokan hiszik. Ő ekkor még csak 11 éves volt, valahol biztos ott van a képen, de hogy melyik lenne pontosan, nem tudni. A második képen viszont látható fekete kapátban, piros sapkában Cosimo de Medici, és mellett felismerhető a fia, Piero de Medici. A képen hátul álló pirossapkás ifjak között pedig maga Gozzoli is látható, őt nem nehéz felismerni, kiemelkedik társai közül, szigorú arccal ránk néz, és ráadásul rá van írva a neve a sapkájára. Ez a kép azonban csak a fantázia szülötte, a zsinat megérkezése egyáltalán nem volt ilyen fényes, elmosta az ünneplést az eső. A freskó természetesen ezeken kívűl számtalan érdekes részlettel szolgál, ha valóban csak 7 percig lehet nézni, akkor az nagyon kevés. Gondolom ez a 7 perc nagy tumultus esetén értendő. A földszinten van egy terem, ahol érdekes audio-vizuális módszerrel pillanthatunk be a kép részleteibe. A zsinat, melynek a fő témája az volt, hogy a bizánciak nem fogadták el a Szentlélek létezését, sikerrel kecsegtetett, bejelentették a békét, de a bizánciak számára ígért segítség a törökök ellen sosem érkezett meg Konstantinápolyba, 14 év múlva a törökök elfoglalták a várost, és meggyilkolták az utolsó bizánci császárt. A pátriárka még Firenzében meghalt, ott is van eltemetve.

Busz a San Miniato hegyre

A 12-es és a 13-as buszok végállomása a Santa Maria Novella pályaudvar főbejáratán kilépve, nem átmenve a túloldalra, jobbra található, de viszonylag sűrűn változtatják, így semmi nem biztos. A lényeg az, hogy bizonyosan valahol ott van a pályaudvar környékén, és hogy ez a két busz egymással szembe megy nagyjából ugyanazon az útvonalon, meglehetősen nagy kerülővel a keleti irányban. Ha van ülőhely, akkor külvárosnézés céljából remek, de ha hulla fáradtan állni kell a tömegben, akkor nem olyan jó buli. A 12-es visz fel hamar a Ponte della Vittorián átmenve, lefelé viszont az kerül nagyot, és fordítva. De a buszmenetrend sosem örök, érdemes alaposan áttanulmányozni a helyszínen. Jegyet venni biztos lehet a közelben, újságosnál, szerintem egy jegy elég, lejönni egyszerűbb gyalog, ha egészséges a lábunk. Ennek útvonala (Viale Poggi) is le van írva a megfelelő helyen.

Firenzei árvizek


A hegyek felől érkező Arno folyónak köszönheti Firenze létét és gazdagságát, de ennek árát a történelem során többször is megfizette. Nagy esőzések idején a város körül hirtelen sík vidékre érő bő vizű folyó sodrása lelassult, és több alkalommal elöntötte vizével a várost. A legjelentősebb dátumok 1252, 1333, 1466, 1557 és 1966. A korábbiakról tudjuk, hogy főleg hidakban tettek károkat, olykor épületekben is. A legnagyobb károkat az utolsó, az 1966-os árvíz okozta a művészet eme fellegvárában, máig is kiható nyomokat hagyva maga után. Az egész világon páratlan mennyiségű műkinccsel rendelkező város nem készült fel kellően a veszélyre, és az éjszaka betörő áradat reggelre már a Battistero kapuit szaggatta. Az iszapos, olajos víz elöntötte az utcákat, az épületek pincéit, földszintjeit. Az Arno partján álló híres nemzeti könyvtár felbecsülhetetlen értékű dokumentumainak jelentős része víz alá került, de az Uffizi és a templomok kincsei is felbecsülhetetlen károkat szenvedtek. A világ felkapta a fejét a hírre, és fiatal egyetemisták ezrei siettek Firenzébe segíteni menteni, ami menthető, később a restaurálásban. A visszavonuló folyó olajos sárréteggel borított Firenzét hagyott maga után.





Storico Calcio Fiorentino

Ennek a "sporteseménynek" a bemutatásához nem kell régi képek után kutatni, ezt a történelmi sportjátékot ma is minden év júniusában, Keresztelő Szent János ünnepén, megrendezik. Az eredete minden valószínűség szerint a római légionárusokig vezethető vissza. A XVI. században kezdték el, és évente folyamatosan megmérkőztek a főként nemes ifjakból álló csapatok, hogy így is bizonyítsák erejüket és taktikai ügyességüket. A legenda úgy tartja, hogy 1530 március 17.-én is megtartották a calciót, miközben az ellenséges hadseregek körbefogták a várost. Más tereken is játszották régen, de a Santa Croce téri volt a legrangosabb. 1865-ben annak a térnek a közepén állították fel Dante szobrát, így a játék megrendezésére ott attól fogva nem volt lehetőség, bár lehet, hogy már akkoriban nem játszották amúgy sem, Firenze akkoriban nem volt játékos kedvében. 1966-ban, a nagy firenzei árvíz a szobrot feldöntötte, az újbóli felállításnál már a templom mellé helyezték, és 1978 óta ismét megrendezik ezt az eseményt, mostanában évente háromszor, június 3. hetében, de már csak ezen a téren, és főleg mint turisztikai látványosságot.


Nem könnyű meghatározni, hogy mi is ez a játék, a focihoz (ami a neve) csak annyi köze van, hogy egy darab labda körül forognak az események. Inkább a rögbihez hasonlít, elég kemény összecsapások vannak benne. Egyszerre 4 csapat játszik, a történelmi városrészek csapatai (San Giovanni - zöld, Oltr'arno - fehér, Santa Maria Novella - piros, Santa Croce - kék) reneszánsz kort idéző viseletben a Santa Croce tér homokkal felszórt területén. A bírkózás, a kézitusa megengedett, kezeket, lábakat egyaránt lehet használni a labdakezelésnél. 50 percig tart a játék, az a csapat nyer, amelyik a legtöbb gólt dobta az egyetlen kapuba.

Palio dei Cocchi

1563-ban rendezték az első kocsiversenyt a római kocsiversenyek mintájára a Santa Maria Novella téren, minden évben Szent János ünnepének előestéjén. A versenyen mindig részt vett a nagyhercegi család, akik a Loggia San Paolo előtt számukra kialakított tribünön foglaltak helyet. A nagyherceg trombitával adott jelet az indulásra és ő adta át a győztesnek a díjat. A két obeliszk közé kötelet húztak és azok körül kellett három ovális kört megtennie a versenyzőknek, akik a 4 legősibb kerületet képviselték (San Giovanni - zöld, Santa Maria Novella - piros, Santa Croce - kék, San Frediano - fehér) . 1852-ben rendezték az utolsó kocsiversenyt.

Bár e kép tanúsága szerint valamikor autóval is rendezhettek ilyen versenyt, a kép talán 1890-ben készült.


Scoppio del Carro

Firenzében minden évben húsvét vasárnapján megrendezik a ’Scoppio del Carro’ elnevezésű ünnepséget a Duomo Santa Maria del Fiore és a Battistero között. Két fehér ökör által bevontatnak egy hatalmas, több méter magas szekeret a Duomo bejárata elé, majd a Szent tűzzel a püspök által meggyújtott galamb formájú rakétát, a Colombinót, kilövik egy erre a célra készített kötélpályán a Duomóból, ami meggyújtja a fából készült szekérre szerelt petárdákat és az igen változatos formákkal és hanghatásokkal égni kezd, ez az égés kb. 8 percig tart.
A tűz csiholásához használt kovakövet az SS. Apostoli templomban őrzik, ott gyújtják meg a Szent tüzet és díszmenettel viszik végig a városon évszázadok óta. Ezeket a Jeruzsálemből származó tűzcsiholó köveket a legenda szerint Pazzino de Pazzi kereszteslovag kapta elismerésül vitézségéért a keresztes háborúban.
Elképzelhető, hogy az esemény eredete a pogány időkre vezethető vissza a jó termés érdekében, de ezt nem tartják biztosnak a tudósok.

Zsinagóga

wikipedia

látogatható: hétfőtől csütörtökig: 04.01 és 09.30 között 10.00-18.00-ig
                                                        10.01 és 03.31 között 10.00-15.00-ig
                     péntek:                                                           10.00-14.00-ig
                     szombat:                                                         zárva
                     vasárnap:                   04.01 és 09.30 között 10.00-18.00-ig
                                                         10.01 és 03.31 között 10.00-15.00-ig  

Belépődíj: 5 €                                  

Cenacolo di Santa Appolonia

wikipedia

Látogatható: 08.10-13.50-ig minden nap, kivéve a 2. és 4. hétfőn, 1., 3., 5. vasárnap
Belépődíj: ? talán nincs

Palazzo Spini-Ferroni

wikipedia

Museo Stibbert

Múzeum

Museo Horne

Museo Horne

látogatható: 09.00-13.00  vasárnap zárva
belépődíj: 5 €

Museo Bardini

wikipedia

Giardino Bardini


Nyitva minden nap száma: 
8:15-16:30 (a következő hónapokban a november, december, január, február) 
8:15-17:30 (március) 
8:15-18:30 (a hónap április, május, szeptember, október) 
8:15-19:30 ( a következő hónapokban a június, július, augusztus)
Zárt első és utolsó hétfőjén, január 1, május 1 és december 25

Casa di Dante

Casa di Dante

látogatható: 10.00-17.00-ig, hétfőn zárva
belépődíj: 4 €

Chiesa di Sant'Ambrogio

wikipedia


panorámakép

A látogatási időt eddig nem sikerült kiderítenem:-(

Chiesa e Museo di Ognissanti

wikipedia

látogatható: 07.15-12.30-ig, pénteken zárva
ingyenes

Cenacolo Ghirlandaio
látogatható: hétfő, kedd és szombat 09.00-12.00-ig.

Chiesa di Santa Felicita

wikipedia

látogatható: 09.30-12.00-ig és 15.30-17.30-ig, vasárnap zárva.
ingyenes

Giardino di Boboli, Galleria del Costume, Museo degli Argenti, Museo delle Porzelane

Boboli
Costume
Argenti
Porcelane


látogathatók: 04.01-től 05.31-ig és 09.01-től 10.31-ig  08.15-18.30-ig.
                     06.01-től 08.31-ig  08.15-19.30-ig
                     11.01-től 02.28-ig  08.15-16.30-ig
                     03.01-től 03.31-ig  08.15-17.30-ig

Minden hónap első és utolsó hétfőjén zárva!

belépődíj: 7 €, kombinált jegy a Galleria Palatinával és a Galleria Arte Modernával 11.50 €

Palazzo Pitti (Galleria Palatina, Galleria d'Arte Moderna)

http://www.polomuseale.firenze.it/english/musei/palazzopitti/default.asp

Galleria palatina

Galleria d'arte moderna

látogatható: 08.15-18.50-ig, hétfőnként zárva
belépődíj: 8.50 €, egyesített jegy a többi múzeummal 11.50 €
16.00 óra utáni belépésnél, mely 3 napig érvényes 9.00 €.

Basilica di Santo Spirito

wikipedia

Basilica: 09.30-12.30 és 16.00-17.30, vasárnap 15.00-17.30, szerdán zárva!
ingyenes


Cenacolo di Santo Spirito: 04.01-től 10.31-ig csak szombaton: 09.00-17.00
                                            11.01-től 03.30-ig csak szombaton: 10.30-13.30
Belépődíj: 2.20 €

Basilica di Santa Maria del Carmine

wikipedia

látogatható: 09.00-12.00 és 17.00-17.30 között, vasárnap 09.00-10.00, 11.00-12.00, és 17.00-17.30 között.
belépés ingyenes

Brancacci kápolna: 10.00-17.00, vasárnap 13.00-17.00, kedden zárva!
belépődíj: 4 €
foglalás kötelező, helyszínen vagy telefonon

Museo Archeologico

wikipedia

látogatható: hétfőn: 14.00-19.00-ig, kedden, csütörtökön 08.30-19.00-ig, szerdán, pénteken, szombaton, vasárnap: 08.30-14.00-ig. A kertben lévő etruszk temetkezési helyek csak vasárnap láthatóak.
belépődíj: 4 €

Spedale degli Innocenti

wikipedia

látogatható: 08.30-19.00, vasár és ünnepnapon 08.30-14.00-ig.
belépődíj: 4 €

Basilica della Santissima Annunziata

wikipedia

látogatható: 07.00-12.00 és 16.00-19.00 között minden nap
ingyenes

Galleria dell'Accademia

wikipedia (angol)

látogatható: 08.15-18.50-ig, hétfő szünnap!
belépődíj: 6.50 €

jegyrendelés:

jegyrendelés

Chiesa e Convento di San Marco

wikipedia

convento

látogatható: 08.15-13.50-ig, szombat-vasárnap 08.15-17.00-ig. Zárva 2. és 4. hétfőn, 1., 3., 5. vasárnap
belépődíj: 4 €

Palazzo Medici-Riccardi

wikipedia

látogatható: 09.00-19.00-ig, szerda szünnap
belépődíj: 5 €

Cappelle Medicee

jegyfoglalás 

nyitvatartási idő: 08.15 - 17.00

belépési díj 6 €

wikipedia

Basilica di San Lorenzo




látogatható: 10.00-17.00-ig, vasárnap 13.30-17.00-ig

belépődíj: 3.50 €

Irwing Stones: Michelangelo

Irwing Stones „Michelangelo” című könyve nagyszerű „tananyag”, elég hosszú, de nagyon olvasmányos könyv. Olyan, mint egy időutazás, minek segítségével együtt élhetünk Michelangelóval apja házában, lakhatunk vele a Mediciek palotájában vagy római nyomortanyáján, osztozhatunk örömeiben, bánataiban. Megismerkedhetünk művész és politikai kortársaival, Firenzével, Rómával és egy igazán különleges korszak ellentmondásaival. Olvastam más könyveket is Michelangelóról, de azok meg sem közelítették számomra ennek az élményét.

busz a San Miniato hegyre

A 12-es és a 13-as buszok végállomása a Santa Maria Novella pályaudvarral szemben állva jobbra van a, de ennek majd még utána nézek. A lényeg az, hogy ez a két busz egymással szembe megy nagyjából ugyanazon az útvonalon, meglehetősen nagy kerülővel a keleti irányban. Ha van ülőhely, akkor külvárosnézés céljából remek, de ha hulla fáradtan állni kell a tömegben, akkor nem olyan jó buli. A 12-es visz fel hamar a Ponte della Vittorián átmenve, lefelé viszont az kerül nagyot, és fordítva.

Casa Buonarroti

wikipedia

látogatható: naponta 09.30-00.14-ig, kedden zárva!
belépődíj: 6.50 €

Cappella Pazzi


Látogatható: 09.30-17.30-ig
Belépődíj a templommal együtt 5 €, külön bejárattól nem tudom.

Basilica di Santa Croce


látogatható: 09.30-17.30-ig, vasárnap 13.00-17.30-ig
belépődíj: 5 € (Pazzi kápolnával és múzeummal)

Pazzi kápolna és a múzeum önállóan is megtekinthető, bejárat akkor a templom jobb oldalánál.

Museo di Storia delle Scienze

egy link

látogatható:09.30-19.00-ig, szombaton 09.30-13.00-ig, vasárnap és ünnepnap zárva
belépődíj: 4 €

Firenze com'era

wikipedia

Látogatható: hétfőn, kedden 09.30-14.00-ig, szerdán is ekkor, de csak 06.01-09.30.ig, szombaton 09.00-19.00-ig.
Belépődíj: 2.20 €

Úgy hallottam, hogy sajnos bezárt ez a múzeum. Reménykedem, hogy csak valami átépítés, áthelyezés az ok, és hamarosan újra látható lesz. (2015.04.02)

Erre sajnos egyre kevesebb az esély, azt mondják, végképp bezárt, az ott korábban látható tárgyakat szétosztották a múzeumok között. De vajon mit hol keressünk???

Chiesa San Miniato al Monte

wikipedia (angol)

látogatható: 04.01-től 10.31-ig minden nap 08.00-19.00-ig
                     11.01-től 03.31-ig minden nap 08.00-13.00-ig és 14.30-18.00-ig.
ingyenes.

tapasztalatból tudom, hogy májusban is zárva volt kora délután, de azt nem tudom, hogy mettől meddig, így ezt az időszakot jobb ekerülni!

Bargello Nemzeti Múzeum

wikipedia

Látogatható: 08.15-13.50-ig, minden hónap második és negyedik hétfőjén zárva!
Belépődíj: 4 €

Basilica di Santa Maria Novella


Látogatható: hétfőtől csütörtökig és szombaton: 09.00-17.00-ig
pénteken és vasárnap 13.00-17.00-ig
belépődíj: 2.50 €

A kolostor ebédlőjében lévő Ghirlandaio freskó hétfőn, kedden és szombaton 09-12 óráig látható!
Bejárat nem a templomból van, hanem a templom melletti kapun, Borgo Ognissanti 42. Ingyenes.

Uffizi

wikipedia-magyar fordítás

látogatható: 08.15-18.50-ig, hétfőn zárva!


jegyrendelés:

jegyrendelés

Dávid

Az egykori Palazzo della Signoria elé állított Dávid nem csupán egy nagyszerű szobor, hanem egy szimbólum is, a szabad és független, ugyanakkor fiatal és sebezhető Firenzei Köztársaság szimbóluma. És bár ez a köztársaság nagyon rövid ideig élt, szerencsére minden uralkodó tiszteletben tartotta Dávid személyét, még Napóleon sem vitette a Louvreba. Csak egyszer vitték el onnan, örökre az Accademiába, de hagytak helyette egy megfelelő másolatot a Palazzo előtt (amúgy ez érdekes kérdés, vajon ki készítette a másolatot? Azért ő sem lehetett akármilyen művész.)


Na de térjünk vissza a kezdetekhez: 1501-ben a Firenzei Köztársaság pályázatot írt ki egy hatalmas, de némiképp már Duccio által elrontott márványtömb megmunkálására, abból is egy Dávid alak megformálására. Az akkor még elég fiatal Michelangelo Buonarroti nyerte meg a pályázatot és három évi megfeszített munkája után elkészült a szobor. Művészi értékét nem tisztem megítélni, dehát természetesen nem kételkedhetünk a szakértők majdnem egyöntetű lelkesedésével. A kisebb kritikáktól nyugodtan el lehet tekinteni, ez a Dávid szobor minden tekintetben gyönyörű.

Az eredeti terv az volt, hogy a Duomó egyik pillérére fogják helyezni, de a megvalósult mű két okból is alkalmatlan volt erre a célra. Egyrészt hatalmas volt, másrészt mezítelen. Összeállt egy igen komoly bizottság, benne a kor minden prominens személyisége, művészek, politikusok. Igen komoly viták után született meg a döntés, hogy Dávid a Palazzo bejáratánál fog az idők végezetéig vigyázni a városra.

Vasari ezekkel a szavakkal kommentálta az eseményt: "hogy miként Dávid megvédte népét, és igazságosan uralkodott, az is bátran védje meg, és igazságosan vezesse a várost, aki Firenzét kormányozza."

Az idők végezetét azért nem várták meg, mert az időjárás (sokan emiatt helytelenítették a helyet) kikezdte a szobrot, ezért 1873-ban biztonságosabb helyre, a Galleria dell'Accademiában számára kialakított díszterembe szállították. Arról nem szólnak a krónikák, hogy ez a szállítás hogyan ment, de az első utaztatás a mai Dóm múzeum helyén lévő szobrászműhelytől állítólag egy hétig tartott.
Beszámolhatok még arról is, hogy a szobor a Sacco di Roma utáni Mediciek elleni felkelés alkalmával nagy veszélynek volt kitéve. A fellázadt emberek beszabadultak a Palazzo della Signoriába és elkezdtek kidobálni mindenfélét az ablakon, iratokat, berendezési tárgyakat. Egy bútor letörte Dávid karját, és állítólag pont az ifjú Giorgio Vasari (aki egyébként mindig barátja és nagyon nagy tisztelője volt Michelangelónak) volt az, aki felkapta és biztonságos helyre vitte, majd később alkalmat talált a helyreállításra. Ennek a "műtétnek" a nyomai ma is látszódnak a szobron.

A mende-monda szerint a fiatal Andrea del Sarto, az idővel híressé váló festő volt a szobor modellje.

Forrásmunkák

Palazzo Vecchio


látogatható: naponta 09.00-19.00-ig, kivétel csütörtök, akkor 09.00-14.00-ig
belépődíj 6 €

Egyelőre nem megyek bele az épület pontos leírásába, erre van elég sok forrás, de a térképe is ad némi eligazítást. Viszont fontosnak érzem elkülöníteni, főleg mint fogalmat, a Palazzo Vecchiót a Palazzo della Signoriától, hiszen a kettő épületében igen, de használatában nem teljesen ugyanaz. A Palazzo Veccio már a nagyhercegek lakhelyének lett átalakítva, és ennek megfelelően Vasari tervezése alapján sok-sok korabeli művész segítségével lett átépítve az egykoron kizárólag politikai szerepet betöltő épület, a Palazzo della Signoria. Ma már szinte csak a burok egyezik, ami persze fontos, de ha leírás, akkor az inkább a belsőről szól.


Ezen a mellékelt térképen is látszik sok fontos dolog, amit majd idővel kiegészítek saját tapasztalatok alapján.A térkép természetesen csak a látogatható helyiségeket számozza.

Forrásmunkák

Palazzo della Signoria

Bizonyára furcsának tűnik, hogy a Palazzo della Signoriát és a Palazzo Vecchiót nem egy linkben említem, de ez nem véletlen, a kettő története egészen más, csak a külső homlokzatuk ugyanaz. Amit most láthatunk ha bemegyünk az épületbe, az manierista művészek alkotása, egy hercegi lakhely, semmi köze az ebben az épületben zajló korábbi, igencsak érdekes eseményekhez. Most nem, de idővel szeretnék történeteket idézni abból az időszakból, amikor még rendeltetés szerűen működött az épület.
Bár meg kell jegyezni, hogy ma is rendeltetés szerűen működik, hiszen ez az épület ma is a Városháza, dehát ez minket nem különösebben érdekelhet.

Piazza della Signoria

-
Firenze legfontosabb világi tere azóta, hogy felépítették rá a Palazzo dei Priorit, mely később a Palazzo della Signoria nevet kapta, vagyis ez volt a városháza. A XVI. század közepétől máig a Palazzo Vecchio nevet viseli..., de hogy pontosan miért "régi palota", akkortól, amikortól a Medici hercegek elfoglalták azt nem tudom. De az biztos, hogy minden igazán fontos esemény ezen a téren zajlott évszázadokon keresztül, ünneplések, forradalmak, kivégzések. Természetesen ma is látványos, de főként már csak "eljátszott történelmi események" szemtanúi lehetnek itt a szerencsés utazók.
A Palazzo Vecchio előtt és a Loggia dei Lanzin már igen régóta a művészeté a főszerep világhíres szobrok képviseletében. Természetesen ezek között a legnépszerűbb Michelangelo Dávid szobrának másolata, de eredetiben vagy másolatban képviselteti itt magát talán minden jelentős firenzei szobrász.Itt megjegyzem, hogy aki igazán érezni szeretné a Dávid szobor monumentalitását, nézze meg az eredetit a múzeumban.
I. Cosimo nagyherceg lovasszobra vegyes érzelmeket kelt a firenzei történelem ismerőiben, de maga a szobor bizonyára
A Palazzo sarkánál van egy szökőkút, a Fontana del Nettuno, melynek főalakja Neptun (elég félelmetesre sikerült, a "Nagy Fehér" néven emlegetik), Bartolomeo Ammanati alkotása, mellékalakjai Giambologna műhelyében készültek. 

A szökőkúttól néhány méterre 1901-ben elhelyeztek egy kerek márványtáblát, melyen bronz betűkkel emlékeznek meg arról, hogy ott állt egykoron a máglya, melyen elégették Savonarolát, a lánglelkű prédikátort.
-
-

-
A tér közepe táján hatalmas lovasszobor, I. Cosimo Medici nagyherceg ül a lován Giambologna alkotásaként. 20 évvel a nagyherceg halála után készült el a szobor, mely bölcs uralkodót ábrázol, a talapzatán pedig annak a dicsőséges útnak az állomásait ábrázolta a művész, melyeknek eredményeként nyerte el Cosimo Medici a nagyhercegi címet.
-
 -
A teret körbevevő házak közül csak egy szóra érdemes XVI. századi épület van, a Palazzo Uguccioni, tervezőjét nem tudják biztosan, de a választékban Antonio di Sangallo, Raffaello, sőt, Michelangelo neve is felmerült. A képen kettő az egyben: I. Cosimo nagyherceg lovasszobra a Palazzo Uguccioni előtt.

Forrásmunkák

Via Calzaiuoli

Firenze két legjelentősebb terét, a Piazza del Duomót és a Piazza della Signoriát köti össze a Via Calzaiuoli, mely a város legforgalmasabb utcája.


Nevének értelmezését kétféle változatban olvastam, nekem a jobban tetsző az, hogy a "Harisnyások utcája" a harisnyában járó urak utcája, mert a két jelentős épület között a középkorban leginkább a Signoria tagjai jöttek-mentek, és ugye többnyire csak nekik volt harisnyájuk. A másik változat szerint itt éltek, dolgoztak és árulták portékájukat a harisnya készítők. Bármi is az igazság, ezt az utcát a Dóm és a Palazzo della Signoria építése közben alakították ki mai formájára későbbi jelentőségének tudatában. Az akkori belháborús viszonyokat ismerve pl. előírás volt, hogy az ott épülő házaknak legalább 10 méter magasságig kőből kell készülniük.

Ma reggeltől estig turisták hadserege hömpölyög az utcán, melynek épületeiben szállodák, márkás üzletek, éttermek találhatók.

Az utca fő látványossága az Orsanmichele. Szemben vele áll egy másik öreg templom, melyet Szent Anna tiszteletére építettek a trecentóban, de miután a Medici család rokonságban került a lombardiai Borromeo családdal, így a szentté avatott Carlo Borromeo tiszteletére a Chiesa San Carlo di Lombardi nevet kapta.

Forrásmunkák

Duomo di Santa Maria del Fiore

wikipedia

Látogatható: hétfő, kedd, szerda, péntek: 10.00-17.00-ig,
csütörtökön 10.00-15.30-ig, szombaton 10.00-16.45-ig, hónap első szombatján 10.00-15.30-ig.
Ingyenes
Kupola: 08.30-19.00, szombat 08.30-17.40-ig, vasárnap zárva
Kripta Reparata: ahogy a dóm.


Részletesebb infók:




hétfő, kedd, szerda, péntek: 10,00 - 17,00


Giovedì:
Maggio e Ottobre: 10,00 - 15,30


Luglio-Settembre: 10,00 - 17,00


Gennaio-Aprile, Agosto, Novembre e Dicembre: 10,00 - 16:30


Sabato: 10,00 - 16,45


Domenica e festività religiose: 13,30 - 16,45


Capodanno, Pasqua e Natale: 15,30 - 16,45


Mercoledì delle Ceneri: 10,00 - 16,30


Giovedì Santo: 12,30 - 16,30


Venerdì Santo: 10,30 - 16,30


Sabato Santo: 10,30 - 16,45





Forrásmunkák

Battistero San Giovanni

Wikipedia
Nyitvatartás: 12.00 -19.00
      Vasárnap 08.30-14.00

A Piazza del Duomón látható épületek közül a Battistero San Giovanni a legrégebbi, igazán még a mai napig sem tudják pontosan készítési idejét. A középkorban úgy hitték, hogy római építmény, de ma már a legtöbb művészettörténész úgy gondolja, hogy a XI. században, Firenze város igazi megalakulásának idejében épülhetett. 1059-re mondják felszentelését, ekkor ajánlották fel Keresztelő Szent Jánosnak, aki idővel Firenze védőszentje lett. Egészen az 1900-as évekig csak itt kereszteltek firenzei gyermeket.

Abban mindenesetre biztosak a művészettörténészek, hogy a zöld-fehér márványborítás 1059 körül került az épületre. A későbbiekben némiképp változott a külleme, utólag került rá a sátortető a lanternával, és a fekete-fehér csíkos márványdísz került a sarokpillérekre Arnolfo di Cambio (1240-1311) tervei alapján. A kápolna nyugati oldalára egy kis szentélyt építettek a XIII. században.

Változásainak csúcspontja volt, amikor elkészültek gyönyörű bronzkapui, elsőként 1330-36 között Andrea Pisano kapuja, mely most az épület déli oldalán van és innen lehet bejutni az épületbe.

A reneszánsz kor első lépésének tekinti a művészettörténelem az északi kapu 1402-ben a posztós céhek által meghírdetett pályázatán győztesnek ítélt pályamű elfogadását. Ennek következtében 1403 és 24 között elkészült Lorenzo Ghiberti (1378-1455) északi kapuja, és végül, de nem utolsó sorban 1425 és 52 között ugyancsak Lorenzo Ghiberti által készített keleti kapu, mely hála Michelangelo lelkesedésének a Paradicsomi kapuja (Porta del Paradiso) néven maradt fenn az utókor számára.

A kapuk fölé szobrok kerültek, a Pisano féle déli kapu felett Vincenzo Danti (1530-1576) műve, Keresztelő Szent János lefejezése:


Ghiberti északi kapuja felett Giovanni Rustici (1474-1554) műve: Keresztelő Szent János prédikál.


Legjelentősebb a Porta del Paradiso feletti alkotása Andrea Sansovinónak (1467-1529), mely 1502 és 1505 készült, címe Krisztus megkeresztelése (az angyal 1792-ben került oda, Spinazzi alkotása).


Pisano dél felé néző kapuján juthatunk be az épületbe, sajnos néhány lépcsőn lefelé kell menni a tér
járószintjének többszöri megemelése miatt.

Odabenn fantasztikus látvány fogadja a látogatót! A falakon körben római kori szentélyekhez méltó pompa korinthoszi oszlopokkal, márvány inkrusztációs burkolattal, gyönyörű karzatokkal. Hogy mindez mikor készült, azt pontosan nem tudni, sokan még ma is azt gondolják, hogy a római időkben. Azt viszont bizonyosan tudni, hogy a belső tér legfőbb látványossága, főként arany színekben pompázó mozaik kupolája a XIII. században készült, főként bizánci és velencei szakemberek által, de talán a fienzei Cimabue és Giotto is részt vett a munkában. A mozaikok az alábbi rendszerben láthatóak.



1. Utolsó ítélet

2. Lanterna

3.Angyalok kórusa

4. A Teremtés története

5. Szent József története

6. Mária és Jézus története

7. Keresztelő Szent János története



Krisztus mozaikja a XIII. században a kápolnához épített kis szentély fölött látható. A szentély mozaik díszítését és a gyertyatartó angyalt Agostino di Jacopo készítette. A fal mellett látható a Firenzében 1419-ben elhunyt XXIII. János pápa (ellenpápa) síremléke, mely a reneszánsz síremlékek klasszikus példája. Abban, hogy ez a síremlék különleges módon ebbe az épületbe került nagy szerepe volt állítólag Giovanni di Biccinek, az általunk ismert Medici ág ősatyjának, Cosimo de Medici édesapjának. Michelozzo és Donatello közös munkája. XIII. századi hozzáépítés eredménye a kis szentély, melynek mozaikdíszítését és gyertyatartó angyalát Agostino di Jacopo készítette. Említésre méltó a kápolna mozaikszerűen készült padlózata is (nem szabad rálépni), melynek közepén egy nagy üresen hagyott nyolcszög van, egykor egy hatalmas keresztelőmedence állt ott. Ma a bejárattól jobbra van a keresztelő medence, XIV. századi pisai munka.

Forrásmunkák

Piazza del Duomo

Amit mi általában Piazza del Duomónak nevezünk, az valójában két egymásba kapcsolódó tér, az egyik, amelyiken a Battistero áll, annak neve Piazza San Giovanni, a másik a Piazza del Duomo. De ennek valójában nem sok jelentősége van. A terek egybefonódása, illetve mostani kialakítása a híres XIX. század végi nagy városrendezésnek köszönhető, sok épületet lebontottak annak érdekében, hogy igazi teret alakítsanak ki a híres épületek köré. A mai közlekedést és turistaáradatot tekintve ez indokolt lehetett.

Az itt látható épületek közül a Battistero San Giovanni a legrégibb, igazán még a mai napig sem tudják pontosan készítési idejét. A középkorban úgy hitték, hogy római építmény, de ma már legtöbb művészettörténész úgy gondolja, hogy a XI. században, Firenze város igazi megalakulásának idejében épülhetett, 1059-re mondják felszentelését. Abban mindenesetre biztosak, hogy a zöld-fehér márványborítás akkoriban került az épületre. Mégis az építmény gyönyörű belső elrendezése és díszítése késő római eredetet sejtet. A középkorban azért némiképp változott a külleme, utólag került rá a sátortető a lanternával, csíkos márványdísz került a sarokpillérekre Arnolfo di Cambio (1240-1311) tervei alapján, elkészültek gyönyörű bronzkapui, először 1330 és 36 között Andrea Pisano déli kapuja (eredetleg ez volt a a keleti kapu). A reneszánsz kor első lépésének tekinti a művészettörténelem az északi kapu 1402-ben a posztós céhek által meghírdetett pályázatán győztesnek ítélt pályamű elfogadását. Ennek következtében 1403 és 24 között elkészült Lorenzo Ghiberti (1378-1455) északi kapuja, és végül, de nem utolsó sorban 1425 és 52 között ugyancsak Lorenzo Ghiberti keleti kapuja (Porta del Paradiso). A kapuk fölé szobrok kerültek, legjelentősebb a Porta del Paradiso feletti alkotása Andrea Sansovinónak, mely 1502 és 1505 készült és Krisztus megkeresztelését ábrázolja (az angyal 1792-ben került oda, Spinazzi alkotása).

A Duomo Santa Maria del Fiore előtt itt állt a Santa Reparata nevű kisméretű templom, de a XIII. században Firenzében és szerte Itáliában nagyon nagy építkezési láz indult, versengtek a "kinek van a legnagyobb dómja" cím eléréséért. Firenzében 1296-ban kezdődött az dómépítés Arnolfo di Cambio tervei alapján, a tető alá kerülés azonban jóval halála után valósult meg, a kupola elkészítése meg még később, 1434-ben ért véget. Gyönyörű lanternája 1472-ben készült el. A Duomó méreteivel, kialakításával középkori alkotás, de koronája, a kupola, már a reneszánsz építészet és Filippo Brunelleschi (1377-1446) nagy diadala. Ugyan a Duomo méretével nem, de ezzel a kupolával mindenképpen túlszárnyalta az akkortájt épült itáliai dómokat. De csúcsbeállítás nélkül is hatalmas, néhány számadat: 170 méter hosszú, 104 méter széles, a kupola alsó átmérője 42 méter, magassága 91 méter. A keleti homlokzat szentélykápolnáinak füzére kis kupoláival különleges látványt nyújt. Az épület oldalait körben színes, fehér, zöld és rózsaszín márványlapokkal burkolták, dúsan díszítették. Azonban homlokzatának félkész burkolását 1588-ban leszedték, nyílván valami átépítési okkal, de azután évszázadokig csupasz maradt. Pályázat után az 1887-ben került csak sor a ma is látható igen mozgalmas homlokzat kialakításának megkezdésére, a végeredmény nincs igazán kedvére Firenzének és a világnak.

A tér harmadik építménye a Harangtorony, vagyis a Campanile di Giotto. A híres festőművész, Giotto Blondone (1267-1337) egyetlen építészeti tervezése és részben kivitelezése ez a csodaszép torony. Építése 1334-ben kezdődött és 1359-ben fejezték be. Eredetileg 122 méter magas lett volna, de végül csak 84 és fél méter magas lett, de így is elég a 416 lépcsőfokot megmászni a kilátóteraszig, melyet Francesco Talenti, az építmény befejezője tervezett az eredeti csúcsíves befejezés helyett. A Harangtorony is színes márványlapokkal lett díszítve, valamint a kor leghíresebb szobrászainak szobraival, domborműveivel.

De ezek az alkotások ma már az ugyancsak a térről nyíló Museo dell'Opera del Duomo épületében láthatóak, a tornyon csupán másolataik vannak. Ennek a múzeumnak a helyén volt egykor a Duomo szobrászműhelye, itt készültek Firenze legfontosabb szobrászati alkotásai, köztük a Dávid is. 1891-ben nyitották meg az épületet mint múzeumot, melyben fantasztikus szobrászati alkotásokat láthatunk.

Ponte alla Grazie

A XIII. század első felében készült itt az első híd, melyet 1874-ben kiszélesítettek. 1944-ben a németek felrobbantották, utána nem az eredeti módon építették újjá, hanem csak hasonló formájú vasbetonból. Nevét a híd egy, a közelében lévő templomról kapta, melynek neve Santa Maria delle Grazie.

Forrásmunkák

Ponte alla Carraia

Árvizek és a háború áldozataként sok megpróbáltatásban volt része a Ponte alla Carraiának is, nevének jelentése kb. "a kocsik hídja", talán a postakocsikra utalva? Legutolsó formáját Ammanatitól kapta 1559-ben, a németek által felrobbantott hidat ebben a formában állították helyre.

Forrásmunkák

Ponte Santa Trinita

1252 óta állt már ezen a helyen kőhíd, mely, majd a következő híd is, árvíz áldozata lett, így I. Cosimo herceg új híd építésével bízta meg Bartolomeo Ammanatit.  A híd 1567 és 69 között épült, a hídfőknél lévő évszakokat jelképező szobrok 1608-ban kerültek a hídfőkre.
Az utókor a világ egyik legszebb és legtökéletesebben szerkesztett hídjának tartja. Nemrégiben valahol azt olvastam, hogy valaki megfejtette a gyönyörű ívek titkát, melyek állítólag pontosan egyeznek a Michelangelo Medici sírjainál látható ívek vonalával.
 Ezt a gyönyörű hidat is a  II. világháborúban felrobbantották a németek, a tervei nem voltak meg, csak az egykori rajzok, festmények és fényképek alapján tudták rekonstruálni. A híd köveit hatalmas munkával többségében megtalálták az Arno medrében, a hídfőket díszítő évszakokat szimbolizáló szobrokat is, egy fej kivételével. Attól tartottak, hogy valaki eltulajdonította emléktárgy gyanánt, ezért magas jutalmat ígértek a megtalálónak, de hiába, a Primavera szobor feje nem került elő. Népszavazás után döntöttek a szobrok felállításáról a hiányosság ellenére is. A történet megkoronázásaként a Ponte Vecchio lábánál sok év múlva megtalálták a szoborfejet, melyet  valóságos népünnepéllyel fogadott Firenze népe.


A Michelangelo térről elénk táruló panoráma egyetlen hibája, hogy ezt  hidat eltakarják a Ponte Vecchio épületei.

Forrásmunkák

Ponte Vecchio (és a Vasari folyosó)

Minden valószínűség szerint már az etruszkok idejében is volt itt valamilyen átjáró, de az első komoly átkelőt valamikor i.sz. 120 körül az ide telepített kiszolgált római katonák építették. Az évszázadok folyamán számtalan fából készült híd esett áldozatul árvizeknek, tűzvészeknek. Az 1294-ben emelt első kőhidat is pár évtized után elmosta az ár, majd 1345-ben épültek meg ennek a mai hídnak az alapjai. Ekkortájt költöztek az akkor még csak a híd egyik szélére épített házacskákba a cserzővargák, mészárosok, halárusok, szóval azok, akiknek sok vízre volt szükségük, és akik a felesleget egyenesen a vízbe dobhatták. Az általuk végzett tevékenységek feltehetően igencsak büdösek voltak, ezért Cosimo Medici herceg orra megelégelte a rettenetes bűzt és kitiltotta a hídról a mészárosokat. Bizonyára feleségének is jobban tetszett, hogy aranyműveseket költöztetett a helyükre. Ők építették aztán a most is látható pici házacskákat a híd oldalaira.

Mostani formáját a Ponte Vecchio kicsit később érte el, azután, hogy a nagyhercegi család átköltözött a Palazzo della Signoriából (ami ekkortól Palazzo Vecchio) a Pitti palotába. A házacskák fölé épített Vasari folyosó (Corridoio Vasariano) létrejöttének indokáról a legendák többféle verzióban élnek. Az első szerint a nagyhercegnek egyszerűen kényelmetlen volt a hídon átkelni a nép között, amikor munkája végeztével a Uffiziből hazatért új palotájába. Más feltevésben menekülőútnak tervezték veszély esetére, megint mások azt állítják, hogy a nagyherceg fiának esküvője alkalmából építették a két palota közötti zavartalan átjáráshoz. De a lényegen mindez nem változtat, Cosimo nagyherceg 1565 körül megbízta Giorgio Vasari polihisztort ezzel a különleges munkával, egy folyosó létrehozásával a Városházától a híd házacskái és az útközben lévő többi épület felett a Pitti palotáig. Ezen épületek közé tartozik a Chiesa di Santa Felicita, amit úgy alakítottak át, hogy a Medici család házi kápolnája szerepét betölthette, úgy jelenhettek meg emeleti loggiáján, hogy nem kellett lemenniük az utcára. A továbbiakban a közbeeső házak tetején folytatódik a folyosó.
Képek a folyosóról és a látogatási lehetősége

A Vasari folyosó végét vetette a hídon lévő kicsiny épületek további növekedésének, és némiképp rendezett képet adott a világhírű hidacskának. Természetesen a festménykedvelő Mediciek ezt a folyosót sem hagyhatták kihasználatlanul, egyedülálló arcképgyűjtemény van a falain, köztük rengeteg önarckép. Sajnos ezeket még most is csak a kiválasztottak láthatják, illetve talán a nagyon elszántak bizonyára meg tudják találni megtekintésüknek módját.

Az évszázadok folyamán sok árvíz tette próbára a hidacskát, de a legnagyobb veszedelemben mégis 1945-ben volt. A II. világháború vége felé a menekülő német csapatok fel szándékozták robbantani Firenze összes hídját! Nagy diplomácia ügyeskedések után sikerült megmásítani szándékukat, sokféle mendemonda jár, de a leghihetőbb, hogy a német conzul könyörgésének köszönhető a híd megmenekülése. A hidat viszont használhatatlanná kellett tenni, ezért a két hídfőnél álló középkori házakat robbantották fel, amivel súlyos károkat okoztak a városnak és az utókornak! De a házakat újjáépítették és az újraépíthetetlen Ponte Vecchio is megmenekült!

A híd megpróbáltatásai azonban még nem értek véget, 1966 november 4.-én elképesztően nagy árvíz lepte meg Firenzét. Az Arno vize gyakorlatilag ellepte az egész várost, olyan erővel, hogy a Keresztelő kápolna (Battistero) csodálatos kapuit is leszaggatta, és természetesen a híd is nagy veszélyben volt. A várost és annak sérült műemlékeit nemzetközi összefogással többnyire helyreállították, az Arno folyását szabályozták, így már ilyen, és remélhetően egyéb veszély sem a várost, sem a hidat nem fenyegeti.
Képek az árvízről

Benvenuto Cellininek, Firenze világhíres ötvösművészének mellszobrát 1900-ban állították a híd közepére Firenze akkori aranyművesei, kereskedői. Cellini mester kedvelt alapanyaga volt az arany, bizonyára élvezi a minden esti színjátékot. Most mellette állva végre mi is meglátjuk azt, amire vártunk: az újabb naplementét. Azt, ahogyan a lenyugodni készülő nap korongja különleges arany fénnyel vonja be a folyó felszínét és a környező házakat.

Forrásmunkák

városfalak

A reneszánsz kor derekán, 1530-ban sajnos már nem volt elég Firenze köztársaságának megvédéséhez a városfal, hiába dolgozott megerősítésén maga Michelangelo is. És az ellenség valójában a leghíresebb firenzei polgár ugyancsak igen híres rokona volt, a csodálatra méltó Lorenzo Medicinek unokaöccse, aki VII. Kelemen néven lett nem igazán csodálatra méltó pápa. Lorenzo Medici halála után pár évvel elvesztette a család a város felett gyakorolt hatalmát, hosszabb, rövidebb időre ugyan visszaszerezték azt, de mikor végleg meg akartak szabadulni az akkor már igencsak gyűlölt családtól, a Medici pápa ezt nem tűrhette…, de hosszú a történet, mely idáig vezetett, majd visszatérünk rá.

Forrásmunkák

Piazzale Michelangelo

Michelangelo 400. születésnapját a város valami grandiózus alkotással akarta maradandóan emlékezetessé tenni. A készülődés éveiben Firenze éppen a frissen egyesült Itália fővárosa volt (1865-1871), ez is elősegítette a nagy terv megvalósítását. Giuseppe Poggi volt a korszak legnépszerűbb építésze, ő vállalta el a feladatot. Nem csak a teret, hanem a hegyoldalban hozzá vezető gyönyörű utakat is ő tervezte, a térről meredeken az Arnó felé vivő út az ő nevét viseli.
Amikor ezeket a fasorokat és a teret kitalálták, akkor még természetesen nem gondoltak a mostani autóforgalomra, akkor feltehetően csak a helybéli és idegen földi uraságok jöttek fel ide hintóikkal, és ők csodálták az alattuk fekvő várost. Mára azonban ez a tér a kilátáson kívül még egy nagyon fontos igényt kielégít hatalmas parkolóként is szolgálva. Méghozzá olyan parkolóként, ahol szinte bármikor találhatunk helyet, ami Firenzében nagyon nagy ritkaság, ráadásul korlátlan időre és ingyenesen! Ha csak egynapos kiránduláson vagyunk, akkor itt hagyhatjuk az autónkat és gyalog, vagy busszal lemehetünk a városba, de a bátrabbak egy-egy éjszakára is itt parkolhatnak, csak figyeljenek a vonalakra, nehogy másnap az autó hűlt helyét találják! Volt már rá példa!
 
Forrásmunkák

ghibellinek, guelfek - fehérek, feketék



Egész Itáliában szerepük volt a guelfek és a ghibellinek néven szereplő pártoknak a XII.,XIII, XIV. századokban, de talán sehol sem volt ez a versengés olyan éles, mint Firenzében. Ennek azonban sajátságos oka volt, mégpedig demokratikus oka. Firenze a középkorban és a reneszánszkorban is, legalább látszólagosan, sokkal jobban ügyelt a demokratikus formák betartására, mint más városállamok kiskirályai, önkényurai. Firenzében volt ez a két ellenséges párt, kíméletlenül harcoltak adott esetben egymással, de általában a legyőzöttek „csak” száműzetésre ítéltettek, vagyonaik elkobzására, házaik lerombolására. A száműzöttek egy darabig meghúzták magukat valahol, nyilván vagyonuk javának elrejtéséről időben gondoskodtak, és megerősödve újra szervezkedni kezdtek. Egy idő után jött az újabb csata, vagyis az ellenség nem szűnt meg, sőt, bosszúszomjasan készülődött a visszavágásra. Nem volt diktatúra, ha valaki elkezdett szervezkedni, azt nem kapták el azonnal és nem fejezték le alapos indok nélkül. Ezért volt az, hogy a középkori Firenze olyan volt, mint egy ellenségeket magába rejtő vár, ahol a házak maguk voltak az erődítmények. Ezekben az időkben alakultak ki a toronyszerű épületek, melyeknek bejárata olyan magasan volt, hogy csak belülről lehetett irányítani benne a közlekedést, és harcok esetén biztonságos menedéket nyújtott. Persze ezek a vékony tornyok a helyhiány miatt is alakultak ilyen karcsúra. Indokolt volt ez a várfallal körülvett városokban, de legalább annyira indokolt volt a hegyre épült városokban. Ennek az építkezésnek Firenzében viszonylag kevés emléke maradt (San Gimignano az a város, ahol az egykori 70-nél több toronyból ma is látható 13, melyek jócskán túlnyúlnak az átlagos épületek magasságán). A firenzei erődszerű lakóépületek sokszor úgy voltak kialakítva, hogy a barátok házaik közt belső összeköttetés volt, ha kellett, akkor tudtak egymásnak segíteni. Persze ha a legfőbb ellenség a szomszéd volt, az nem lehetett szerencsés állapot.

Guelfek: Azok a többnyire meggazdagodott iparosok, bankárok, kereskedők, kézművesek és bárki más, aki Itália városainak jövőjét az egyház uralma alatt akarta tudni, irányítójának a pápát kívánta. Jelképük a fenn látható vörös liliom fehér mezőben.

Ghibellinek: Azok a többnyire arisztokraták, földbirtokosok, nemesemberek, akik a római császárság egykori nagyságának visszaszerzését remélték, és a német római császár irányítása alatt szerették volna látni Itáliát. Jelképük egy fehér liliom volt vörös mezőben.

Voltak olyan városok, melyekben viszonylagos nyugalom vagy esetleg komolyabb diktatúra miatt állandó pártállásúak voltak, és természetesen olyanok is, ahol, a kor szokásainak megfelelően nem szavazással, hanem harccal döntötték el a "választásokat".


Miután 1266-ban a ghibellinek megsemmisítő vereséget szenvedtek a guelfektől, pár évtizedig nyugalom volt a városban. Idővel a száműzöttek közül néhányan visszatértek, de nem is ez volt a legnagyobb baj. A polgárok egyre gazdagodtak, és egyre fokozódott a feszültség a városban a vezető szerepek megszerzéséért. Az egymással ellenséges érzelmeket valló családok ekkor már inkább csak ürügyként használták fel a pápaság, illetve a császárság iránti vonzalmukat a kettéválásra, sokkal inkább anyagi és „emberi” okai voltak a kétfelé szakadásnak, de az tény, hogy a fehérek között több volt a nemes származású.
A guelfek közötti szétválás nem volt jellemző szerte Itáliában, de a firenzeiek nem nyugodtak. A közelben lakó pratói guelfek már hamarabb kettéváltak, és ott az egyik csoportosulás ősanyja egy Bianca nevű nemes hölgy volt, ezért lettek azok a fehérek, és értelemszerűen az ellenfél a fekete…, annak alapján lettek aztán a Firenzeiek is fehérek és feketék, hogy ki melyik prátói párt tagjait támogatta. 

Ennek az ellentétnek kicsúcsosodása abban az időszakban következett be, amikor Dante Alighieri éppen priorként a Városházán lakott (régen a két hónapos priorság ideje alatt nem volt szabad elhagyni a Palazzo della Signoriát). Dino Compagni krónikaíró szerint az 1300-as évek elejére a feszültség egyre fokozódott a városban, az emberek már nem mertek kimenni az utcára, mert bármilyen tett bármelyik pillanatban fellobbanthatta az elfojtott szenvedélyeket. És a provokációkban a fekete guelf Donati család tagjai élen jártak, de mint máshol már esett róla szó, az ugyancsak fekete guelf Medici család is ekkoriban kapott  erőre. Dante pedig fehér guelf volt, ő is benne lehetett abban a döntésben, hogy a béke és az igazság érdekében száműzzék a legnagyobb hangadókat, de ne csak a feketék táborából, hanem a sajátjukból, a fehérekéből is. Ezzel óriási hibát követtek el, egyrészt kimutatták gyengeségüket azzal, hogy nem vállalták fel a harcot, másrészt tudatosan le is gyengítették magukat..., el is vesztették vezető pozíciójukat, és 1302-től többé nem rúgtak labdába a ghibellinekkel egyetemben.
1434-ben XII. Benedek pápa betiltotta ezeket az elnevezéseket, de attól még az ellenségeskedés megmaradt a táborok között. Firenzében 1537-ben a montepurlói csatában I. Cosimo de Medici herceg vívta a száműzött nemesekkel az utolsó csatát, az azt követő megtorlások és diktatórikus vezetési módszerek a továbbiakban gátat vetettek az efféle megmozdulásoknak, de bizonnyal a fennmaradt nemesi családokkal jutottak is valami egyezségre

A mai napig Firenzének az oldal tetején látható egykori guelf jelkép, a vörös liliom a címere.




Pápák a reneszánsz korban

Itáliai viszonylatban a humanista eszmék terjedésében az igazi áttörés II. Piusz, az első reneszánsz pápa megválasztásával (1458) történt.


II. Piusz (1405-1458-1464) Enea Silvio de' Piccolomini, Corsignano (a pápa emlékére ma Pienza a város neve)
Ifjúkorában nem volt mintaképe a vallási elkötelezettségnek, de amikor eldöntötte, hogy nagy dolgokat fog véghez vinni egyházi emberként, akkortól "megjavult" és idővel Siena püspöke lett. Nagy energiával vetette magát az egyházi munkába, sikereket is ért el újító szándékával. A változásokat már nagyon kívánó Itália nagyon nagy lelkesedéssel fogadta a reneszánsz embereszmény megtestesítőjének számító pápát, aki azonban különböző okok miatt nem hozott akkora változást, mint amekkorát vártak tőle. Idejét leginkább a törökök elleni fellépés hiábavaló szervezései (ha rajta múlik, akkor Magyarország történelme nem úgy alakul, ahogy alakult), vagy éppen irodalmi munkássága kötötte le, no meg mindössze 6 évig volt pápa. De a reneszánsz pápák sora elindult, és nagy változásokat vittek véghez szerte Itáliában, persze nem mindig a legjobb irányban, sokan, mondhatni a többség, nem volt méltó a betöltött tisztségre, de ez már nem ide tartozik. És ennek az időszaknak meg lesz a böjtje az inkvizíció belépésével a későbbiekben, de ez végképp nem ide tartozik szerencsére.

II. Pál (1417-1464-1471) Pietro Barbo, Velence
A reneszánsz pápák sora mindjárt itt az elején megszakad, az önimádónak titulált II. Pál kifejezetten ellensége volt a humanizmusnak, bár aművészeteknek barátja volt, a pompát kedvelte.  Keményen üldözött minden renitens eszmét, és nagy erőket mozgatott meg pl. Oroszországban a katolikus tanok terjesztésére.
A törökök elleni fellépést másként gondolta, mint elődei, sőt, utódai is, ő a keresztes hadak szervezése helyett a fenyegetett országokat támogatta anyagilag, így Mátyás király is jelentős összegekhez jutott. A kifejezetten népszerűtlen pápák táborát erősíti.

IV. Sixtus (1414-1471-1484)  Francesco della Rovere, Savona
Neve örökre közszájon forog az általa építtetett kápolna miatt, bár nem őt emlegetik emberek milliói, hanem Michelangelót, annak ellenére, hogy a kápolna falait az ő megrendelésére Firenze legnagyobb mesterei borították freskóikkal. A kiválóan képzett teológus osztozott a humanizmus eszmélyében, ez leginkább Róma építészeti megújúlásában mutatkozott meg, Rómára gyakorlatilag rá sem lehetett ismerni uralkodása után, mert nem csak épületeket, templomokat építtetett, hanem utcákat, tereket is, kialakítva a reneszánsz római negyedet. Szenvedélyesen gyűjtötte az antik szobrokat és könyveket.
A tudományok terén is nagyon felvilágosult volt, ő adott először engedélyt a bűnözők holttestének felboncolására tudományos célból.
A nepotizmus talán az ő uralkodása idején öltötte a legnagyobb méretet. Ennek legemlékezetesebb akciója volt a "Pazzi féle összeesküvés" nével elhíresült gyilkossági kísérlet a Medici fívérek iránt, melyben Giuliano de Medici meghalt, de Lorenzo de Medici megmenekült. De a pápa nem adta fel, a leleplezett és megtorolz összeesküvés után még háborút is indított a Mediciek által kormányzott Firenze ellen, ami végül Lorenzo de Medici bátorságának köszönhetően kudarcba fulladt..
Róma város legfontosabb pozicíóit a Rovere család tagjai foglalhatták el, hatalmas erőre téve így szert. Ekkoriban került Urbino is a Rovere család hatalma alá.
A pápaságával járó ügyek nem különösebben érdekelték, a család és a művészetek élveztek előnyt az egyházi reformokkal szemben.
Halálakor a 32 tagból álló biborosi kollégium 23 tagját ő nevezte ki korábban a pozicíóba.

VIII. Ince (1432-1484-1492) Gianbattista Cybo, Genova
A nápolyi udvarban és a római, illetve padovai egyetemeken eltöltött fiatal éveinek eredményeként 16 gyermeke volt pápai kinevezése idején. Nincsenek rá bizonyítékok, de alán igaz, hogy nem minden gyermeke volt törvénytelen, mert volt felesége is, akinek halála után elhatározta, hogy egyházi pályára lép. Apja korábban szenátor volt Rómában, így sok segítője akadt, gyorsan emelkedett a ranglétrán. Fontos esemény volt életébe, hogy összebarátkozott az ugyancsak liguriai Giuliani della Rovere  (későbbi II. Gyula pápa) bíborossal, aki készségesen egyengette a pályáját.
Amikor elhunyt IV. Sixtus, akkor Giuliano della Roverének és Roderigo Borgiának hasonló támogatottsága volt, így aztán Rovere támogatásával egy "független" jelölt, Gianbattista Cybo választatott meg.
Nem volt jelentéktelen pápa, de cselekedeteit a háttérben mindig della Rovere irányította.
Kezdetben nem nagyon törődött mással, mint hogy népes családjának tagjait megfelelő pozicíókba helyezze.
Bár beiktatásakor  a béketeremtést tűzte zászlajára, mégis hamar háborúba keveredett a renitenskedő nápolyi udvarral. Szövetségest VIII. Károly francia királyban, és Lorenzo de Mediciben, Firenze urában talált, az utóbbi esetben a szövetség megpecsételésére egyik fia el is vette feleségül Lorenzo Maddalena nevű lányát. Lorenzo sem önzetlenségből támogatta, cserébe a pápa bíborossá tette 13 éves fiát, aki majdan X. Leo pápa lesz.
A pápa tervezte a török invázió megfékezését, kezdetben háború formájában, de hamar felismerte, hogy nem sok remény van a keresztény uralkodók szövetségbe kovácsolására, így aztán személyes tárgyalásba kezdett a szultánnal, nem is teljesen eredménytelenül. II. Bajazid szultán öccse puccsal akarta megszerezni bátyja hatalmát, de végül menekülni volt kénytelen, és Rómáig meg sem állt. A pápa látszólag menedéket adott neki, de valójában jelentős díj fejében a szultán kérésére igazából fogva tartotta Dzsem herceget 1489-től, akit aztán VI. Sándor is "megörökölt".
Rómában az ő idejében, de nem feltétlen az ő hibájából, rettenetes volt a közbiztonság. Elődje, IV. Sixtus minden jelentős római pozícióba della Roveréket ültetett, így azok annyira erősek voltak, hogy rettegésben tartották a várost, ellenfeleiket gyilkoltatták, elűzték. Ezt a helyzetet is kezelnie kellett a pápának, nem sok sikerrel tette.
Nagy lelkesedéssel fogadta viszont, hogy 1492-ben a spanyolok kiűzték országukból az utolsó mórokat is. Ugyanebben az évben Kolombusz Kristóf felfedezte Amerikát, de erről akkor még senki nem sejtette, mekkora létszámbéli növekedést jelent majd a kapolikus egyház számára..
VIII. Ince pápa nevéhez nem sok pozitívum csatolható, de döntései között a legkevésbé szimpatikus volt a spanyol inkvizíció támogatása, és egész Európa területén a boszorkány üldözést lehetővé tévő 1487-ben véglegesített formában kiadott bullája. Ez utóbbi döntésében a nő által okozott eredendő bűn megtorlása is szerepet játszott. Nem sokan siratták halálakor.

VI. Sándor (1431-1492-1503) Roderigo Borgia, spanyol, Valencia
Nem túl jelentős spanyol család gyermekeként született, de nagybátyja, aki Itáliába költözött és idővel III. Callixtus néven elnyerte a pápai hatalmat, szárnyai alá vette. A Rómába érkezett ifjú hamarosan a bolognai egyetemen kezdett tanulni, de alig egy év után visszahívták Rómába, ahol bíborosi rangot kapott, rá egy évre meg alkancellárként rábízták a pápai vagyon kezelését. Azt mondták róla, hogy remekül végezte a dolgát, de természetesen neki is jócskán jutott a javakból. Ügyes ember volt, kétségtelen, jövedelmező hivatalainak se szeri, se száma nem volt, és idővel hatalmas vagyonra és még hatalmasabb befolyásra tett szert a pápai udvarban. Ridrigóban soha nem volt elhivatás az egyházi pálya iránt, de korán meglátta benne a lehetőséget. Szerette és nem is titkolta a hatalmas tivornyákat, a nőket, de volt egy nő, aki gyakorlatilag haláláig a legfontosabb volt számára, Vanozza dei Cattani. 4 gyermekük született, köztük a két híres (vagy inkább hírhedt) Cesare és Lucrezia. Még két gyermeke született más anyáktól, de Rodrigo minden gyermekét szenvedélyesen szeretette, persze céljaira is szívesen felhasználta őket.
És mert azokban az időkben nem a tisztesség volt a legfontosabb tulajdonsága a pápa aspiránsoknak, hát ő is eséllyel indult a pápaválasztáson. VIII. Ince halála után három esélyes jelölt volt, abból kettő maradt, Rodrigo Borgia és Giuliano della Rovere, a végső győzelmet megvesztegetések és fenyegetések árán, de Rodrigo Borgia szerezte meg és VI. Sándor néven, valószínüleg ateistaként, de elnyerte a legmagasabb egyházi tisztséget.
Hogy miként élt a katalmával, arról regényeket írtak sokan, főleg elrettentő példaként, de ezt még akkor bizonyára nem gondolta az a sok-sok lelkes római, akik soha nem látott ovációval fogadták az akkor már rómainak tartott új pápát. Kezdetben úgy is tűnt, hogy végre jó gazdája, netán valóban Isten földi helytartója ül a trónuson. VI. Sándornak pedig, legalábbis úgy tűnt, hogy a legfontosabb dolga gyermekei sorsának elrendezése volt. Valójában hatalmas tervei voltak velük, házasságokkal és egyéb módokon egy nagy itáliai birodalom képe lebegett a szeme előtt. Ennek állomásait és módjait nem írom itt le, csak annyit róla, hogy talán sikerült is volna tervét végrehajtani, ha egy végzetes vacsorán nem lesz rosszul maga a pápa és terveinek legfontosabb szereplője, fia, Cesare. Az akkor már 73 éves pápa két hét múlva meghalt, fia hetekig tartó betegeskedés után felépült, az már sosem derül ki, hogy mérgezés vagy malária okozta-e betegségüket.
A kezdetben oly annyira kedvelt pápa a lehető legnagyobb ellenszenvet vívta ki magának pápaságának évei alatt, el sem akarták temetni a Szent Péter bazilikában, később át is vitték földi maradványait a spanyolok templomába, a Santa Maria di Monserrato templomba. Az őt követő III. Piusz pápa megtiltotta, hogy a lelki üdvéért imádkozzanak. Hogy tett-e egyáltalán valamit az egyház érdekében, arról nem is nagyon szólnak a krónikák.

III. Piusz (1439-1503. szept.22-1503. okt.18) Francesco Todeschini Piccolomini, Siena
A korábbi II. Piusz pápa unokaöccseként hamar egyházi pályára került, nagybátyja minden tőle telhetőt megtett a neveltetéséért és felemeléséért. Nem volt érdemtelen a bizalomra, okos, szerény, önmegtartóztató, egyházi emberhez méltóan kifogástalan életet élt. Egyetlen szenvedélye volt, a könyvek gyűjtése és ő is írt nagybátyjához hasonlóan, kinek halála után visszatért Sienába. Az elkövetkező konklávékon nem is vett részt, visszataszította őt az, ahogyan egyesek harcoltak a voksokért. Sienában élve felépíttette és Pinturiccióval freskókkal kifestettette a ma is a Dóm épületében lévő könyvtárat, úgy tervezte, hogy majdan nagybátyja és az ő könyvei lesznek ott elhelyezve.
VI. Sándor halála után a mélyponton volt a pápák iránti tisztelet, de három önjelölt is volt a címre. Mivel patthelyzet volt, végül kitalálták, hogy válasszák meg a beteg és öreg Piccolominit, kinek halála után jöhet az újabb osztozkodás. Így is lett, a megválasztott pápa mindössze pár hetet töltött hivatalában, ez idő alatt gyakorlatilag semmi érdemlegeset nem tudott tenni tisztségében. Halála okaként a mérgezés sem kizárt, de a súlyosan köszvényes pápának lehetett természetes is a halála.

II. Gyula (1443-1503-1513) Giuliano della Rovere, Liguria
II. Gyula nevét szinte mindenki ismeri, nem annyira önmagáért, mint azért, mert valósággal kényszerítette a munkát elfogadni nem akaró Michelangelót a Sixtus kápolna mennyezetfreskójának elkészítésére. De nem csak Michelangelóval volt erőszakos, általánosságban ez volt a legjellemzőbb tulajdonsága.

X. Leo (1475-1513-1521) Giovanni di Lorenzo de Medici, Firenze élete

VI. Adorján (1459-1522-1523) Adrian Dedel, holland
Mindenkit, de talán magát Adorjánt lepte meg a legjobban, amikor Spanyolországi otthonában értesítették, hogy pápává választották.
Egyszerű és szegény holland családból származott, apja már gyermekkorában meghalt. Özvegy édesanyja mindent megtett azért, hogy a rendkívüli értelemmel megáldott fia tanulhasson, ami aztán a későbbiekben mások segítségével folytatódhatott. Tanult a leuveni egyetemen, majd ugyanott oktató, majd az egyetem leghíresebb professzora lett. Híre eljutott a német-római császári udvarba is, és egy napon a majdani spanyol király és német-római császár, V. Károly tanulószobájában találta magát. Nem csak oktatta az ifjút, de szoros barátság is alakult ki köztük. Amikor Károly elfoglalta a spanyol trónt magával vitte oktatóját és jelentős pozicíókba helyezte, sőt, amikor már német-római császár lett, akkor elhagyva Spanyolországot egykori oktatójára bízta Spanyolországot.
Aztán egyszercsak jött a hír a pápává választásáról. Korábban még soha nem járt Rómában, nagyon idegen volt a már nem fiatal pápa számára a város, az ottani erkölcstelen életvitel, és persze főleg a lezüllesztett pápai udvar. A legnagyobb és elsődleges feladat a kiürült pápai kincstár feltöltése lett volna. Első döntései között elbocsájtotta az udvarban élősködő jelentős és jelentéktelen művészek hadát, akik közül feltehetően a jelentéktelenebbek lejárató kampányokat indítottak ellene. Az igen okos és igen művelt egyházfő a gúnyolódások kedvelt célpontja lett a római nép számára, akiknek bizony jobban tetszett X. Leo pazarló, de szórakoztató életmódja. Nagyon nehezen viselte a korábban nagy tiszteletnek örvendő pápa ezt a helyzetet, de a legnagyobb csalódást egykori tanítványa okozta neki. V. Károly a saját céljaira akarta felhasználni az adott helyzetet, és ebbe a talpig becsületes pápa nem egyezhetett bele. Ráadásul ez a helyzet a török elleni egységes európai fellépési tervének is gátat szabott.
Egyházi ügyekben nem sokat tudott tenni rövid regnálása alatt, de az sajnálatos volt, hogy a reformációs próbálkozásokat nem vette elég komolyan. Mindössze annyit tett, hogy egy Nürnbergben, 1522-ben tartott birodalmi gyűlésre küldött egy levelet, amelyben elismeri a korábbi hibákat és elődei nevében bocsánatot kért, valamint ígéretet tett, hogy a továbbiakban másként fognak menni a dolgok a Vatikánban. Ez a levél nem hatott meg senkit, és, tudva a jövőt, bizony az ígéret nem sokat ért.
A sok kudarc felőrölte energiáit, főleg pszichikailag nem bírta a rá nehezedő terheket, és alig több, mint egy évi pápaság után meghalt. Róma népe nem siratta a szerintük "barbár" északi pápát. A Santa Maria dell'Anima nevű német templomban helyezték örök nyugalomra, sírjára a következő jelentésű mondatot vésték: "Még a legjobb szándékú emberek is születhetnek erényeikhez méltatlan korban".


VII. Kelemen (1478-1523-1534) Giulio di Giuliano de Medici, Firenze élete

III. Pál (1468-1534-1549) Alessandro Farnese, Canino
A lehető legjobb családi háttérrel rendelkező római ifjúnak nem tetszett a namulás és nem állt  szándékában egyházi pályára lépni. A lehető legnagyobb vehemenciával élvezte az életet, törvénytelen gyermekeinek a száma egyre növekedett. Nem lehet tudni pontosan miért, de hosszabb időre Alessandro az Angyalvárban raboskodott, ahonnan végül sikerült megszöknie. A börtönévek megváltoztatták, Lorenzo de Medici udvarában, ahová befogadták, nagyon szrgalmasan tanult, kifejezetten feltűnő volt eddig palástolt okossága. Akkoriban a Medici udvarban tartózkodtak a legismertebb itáliai humanisták, akik meghatározó szerepet játszottak formálódó egyéniségének alakulásában.
1489-ben engedélyezték neki a visszatérést Rómába, Lorenzo de Medici kiváló értékelésének hatására remek állást kapott a pápai udvarnál.  Ott ismerkedett meg Rodrigo Borgiával, aki beleszeretett Alessandro Giulia nevű nővérébe.  Ez a szerelem eleinte sok hasznot hozott Alessandrónak, de később jelentős terhet is rakott a vállára. A már pápa Rodrigo Borgia ellen szövetkezők között ott volt a Farnese család is, így jobb volt távol tartania magát az udvartól. II. Gyula megválasztása után került vissza a pápai udvarba. Sok egyházi cím birtokosaként helyezte X. Leo fejére a pápai tiarát 1513-ban. Firenzében töltött éveinek hála jó kapcsolatban volt a Medicikkel, így aztán helyzete egyre jobb lett. Amikor Giulio de Medici  javára lemondott a jelöltségről, akkor természetesen nem maradt el a jutalma. VII. Kelemen halála után alig 24 órai tanácskozáson szinte egyöntetű szavazással Alessandro Farnese lett az új pápa III. Pál néven.
III. Pál pápaságát átmenetnek tartják a reneszánsz és a reformpápák között, megítélése inkább pozitív. Legfontosabb feladata egy egyetemes zsinat megszervezése volt, a mantovai és a vicenzai helyszínek nem voltak mindenki számára elfogadhatóak. III. Pál felismerte, hogy valahogy a német-római császárt és a francia királyt kellene kibékíteni a siker érdekében, amit Nizzában el is ért, 10 éves békét kötöttek.
III. Pál nem ijedt meg az előtte álló reformok megalkotásától, tudta, hogy a romokban heverő egyház tekintélyét vissza kell szereznie. Míg a nemzetközi téren folytak az egyezkedések, addig ő rendbe tette a Pápai Állam ügyeit. 9 elismert egyházi embert bízott meg azzal, hogy áttanulmányozza és felülvizsgálja az egyház visszás ügyeit, vonják le a megfelelő következtetéseket. A végeredmény jó volt, de Lutherék nem fogadták el, meg voltak róla győződve, hogy mindez csak szócséplés, megvalósítás nem követheti.
Hosszas huzavova után Trento (Trident) városába hírdették meg a zsinatot, mely egy független herceg birtoka volt Németország és Itália között. 1545 december 13.-án megkezdte működését, és 1547 április 21-ig tartott, de közben 1546-ban át kellett költöztetni Bolognába, mert Trentóban pestisjárvány tört ki. V. Károly követelte  a zsinat visszaköltöztetését német földre, III. Pál inkább különösebb eredmény nélkül bezárta a zsinatot.
Egyre nyílvánvalóbb volt, hogy a protestáns hercegek ellen csak háborúval lehet eredményesen fellépni, természetesen III. Pál is támogatta V. Károly terveit. Bár 1547 május 23.-án a müchleini csatában egyértelműen a császári csapat nyert, nem változott jelentősen a helyzet, végül kiegyezést írtak alá az 1548-as ausburgi egyezményben, vagyis mintha nem történt volna semmi.
A pápa felmérve a helyzetet úgy döntött, hogy szerzetesrendek segítségével lehet legjobban felvenni a versenyt a reformátorok ellen, így több ilyen rend létrehozását támogatta, pl. a Loyolai Szent Ignác által támogatott jezsuita rendet és a kapucinusok rendjét.
III. Pál romba dőlt várost kapott örökségül VII. Kelementől, de kiválóan kezelte a helyzetet, a mai Róma annak az átépítésnek az áldásos következményeit élvezi, vagyis sugárutak és új terek alakultak, szebbnél szebb paloták épültek. Pl. az ő megbízására tervezte Michelangelo az új Capitólium teret és az azt körülvevő palotákat, ő nevezte ki a mestert a Szent Péter székesegyház építési munkálatainak vezetőjévé, annak kupolájának megtervezőjévé.
Michelangelo által készített síremléke közvetlenül Szent Péter sírja mellett van, ennél nagyobb elismerés nem illethette volna.


III. Gyula (1487-1550-1555)  Giovanni Maria Ciocchi del Monte, Monte San Savino


II. Marcell (1501-1555 április9-1555 május1) Marcello Cervini, Montefano (Marche tart.)
Édesapja, aki talán a sienai városháza kincstárnoka volt, foglalkozott szabadidejében az asztrológiával, és a csillagok állásából fényes egyházi jövőt olvasott ki a fia számára. Így aztán az út egyenesen vezetett a legmagasabb posztig, hiszen tudatosan erre készítették fel egész életében, és adottságai is megvoltak a feladatra. III. Pál legfőbb tanácsadójaként első igazán fontos szerepe a tridenti zsinat összehívásának szervezésében és elnökkénti levezetésében volt.
III. Pál halála után III. Gyula lett a pápa, de őt már Marcello Cervini követte. Tiszteletteljes várakozás volt személye iránt, az egész világ ünnepelte, de ő nem ünnepeltette magát. A korábbi pápák szokásait elvetve beiktatásakor nem csinált hatalmas ünnepséget, és a továbbiakban is szerényen viselkedett. A nepotizmust és a politikát elutasította, igazi egyházfőként akarta összebékíteni a keresztény világ uralkodóit, így minden tekintetben úgy tűnt, hogy egy megfelelő ember ül végre a pápai székben.
De a reménység hamar elszállt, a még viszonylag fiatal pápa mindössze 3 hétig élt hivatalában, agyvérzésben elhunyt, hatalmas döbbenetet és szomorúságot hagyva maga után.
Azért elgondolkoztat az, hogy azoktól lehetett általában a legjobb szolgálatot várni, akik hamar meghaltak. Vajon nem volt idejük "elromlani", vagy nem volt természetes a haláluk? Vajon miért pont az igazaknak volt olyan rövidre szabva az idejük?

IV. Pál (1476-1555-1559) Giovanni Carafa, Capriglia Irpina