Az Arno hídjai és az árvíz

Keletről nyugatra:

Ponte da Verrazzano

Ponte San Niccolo

Ponte alle Grazie

Ponte Vecchio

Ponte Santa Trinita

Ponte alla Carraia

Ponte Vespucci

Ponte di Vittoria

Ponte delle Cascine

Passarella di Isolotto

Ponte al Indiano

Tulajdonképpen a Passarella di Isolotto nevű gyalogos hídnak a léte adta az ötletet, hogy az Arno felett lévő hidakat is kigyűjtsem. Pár héttel ezelőtt fedeztem fel Firenze digitális térképén azt a keskeny kis gyalogosoknak készült hidat, mely összeköti a Cascine parkot az arrafelé elég sűrűn lakott délnyugati városrésszel, így ha pihenésre és nyugalomra vágynak a parkban, csak át kell sétálni a hídon. Ha az éppen arra járó turista is kíváncsi, hogy mi van a túloldalon, akkor ő is átsétálhat. Maga a séta érdekes a hídon, de sok érdekesség nincs ott, csupán lakótelepek. Olyan lakótelep, ahol "igazi" firenzeiek élnek hétköznapi gondokkal. Szerintem ez is benne kell legyen a paklinkban pár perc erejéig, hiszen a hídon kifejezetten érdekes átmenni, a látvány már nem annyira különleges..., de azért ne felejtsük el, hogy Firenzében van :-)

- 

És persze még ide kívánkozik ez a kép a megáradt Arno partján lévő várossal, a "derékig" vízben lévő Ponte Vecchióval az 1970-es nagy árvíz idejéből. A Ponte alle Grazia nem is látszik. 

Döbbenetes kép! Gondolom, hogy ezen nagy árvíz idején ha nagyon fontos volt, akkor, ha volt hozzá bátorságuk, talán használhatták az emberek a Vasari folyosót, ami száraznak tűnik. Nem lehetett jó akkoriban firenzeinek lenni!

-

-

Firenze kerületei

 

-

 Kár, hogy ezen a térképen nincs rajta az Arno, úgy azért könnyebb lenne a tájékozódás. Úgy érzékelem, hogy az Arno déli partja a Pitti palotával a Centro Storicóhoz tartozik, a Boboli végződik a kék csúcsban. Az Arnó közelében lévő Piazza Giuseppe Poggitól a csúcsig van a régi városfal, ami a Piazzale Porta Romanánál ér véget. És ez a terület is a Centro storicóhoz  tartozik. Az Arno pont a Centro Storico közepén halad át.

Családi élet a reneszánsz Firenzében, vidéki villák

Hisszük vagy sem, igazi családi életről a történelemben először a reneszánsz  korban beszélhetünk. Leon Battista Alberti arra is szánt egy kis időt, hogy a reneszánsz családi élet titkait megossza velünk írásaiban: 

"Egy apa meglett fiainak lelkére beszél és beavatja őket egész tevékenységébe. Az ember egy bőségben élő háztartásba lát bele, amelyet okos takarékoskodással és mértékletes életmóddal vezetnek, és amely sok nemzedékre kiható boldogságot és jólétet ígér. A tekintélyes földbirtokot, amely termékeivel maga látja el a ház asztalát, és az egész háztartásnak az alapja, valamely ipari foglalkozással, akár selyem, akár gyapjú szövéssel párosítják. Mindennek, ami a berendezéshez tartozik nagynak, tartósnak és értékesnek kell lennie, amennyire csak lehetséges. Minden egyéb költség, a ház becsületét szolgáló kiadásoktól kezdve a legkisebb fiú zsebpénzéig ésszerű, nem konvencionális viszonyban van ezzel. A legfontosabb azonban a nevelés, amelyet a ház ura korántsem csak a gyermekeknek juttat, hanem az egész háznak. Legelsőbb a feleségét alakítja óvatos őrizet alatt nevelt félénk lányból a cselédnép biztos parancsolójává, háziasszonnyá; azután fiait neveli minden fölösleges keménység nélkül, gondosan ügyelve rájuk és lelkükre beszélve, "inkább tekintélyével, mint erőszakkal", végül pedig az alkalmazottakat és szolgákat is olyan elv szerint válogatja meg, és úgy bánik velük, hogy örömest és híven ragaszkodnak a házhoz."

Itáliában, amely családok anyagilag megtehették, vidéki villát is építtettek maguknak. Erre a sűrűn beépített és falakkal körülvett itáliai városokban különösen nagy szükség is volt a nyaranta érzékelhető nagy hőség miatt. A jómódú városi ember megengedhette magának, hogy nyáron a vidéki villájukban tartózkodjon a család. Ezek a villák azonban sajnos gyakran estek háborúskodások esetén áldozatul, de bevállalták ezt a kockázatot azon ügy érdekében, hogy jó esetben a birtok egész évben ellátta a családot gabonával, olajjal, borral, takarmánnyal, gyümölccsel, és meg is becsülték a friss levegőt, a tiszta vizet. A jobb módú családoknak akár több ilyen nyaralóval rendelkező birtokuk is volt, így persze a Mediciknek is, és ezen Medici villák többsége ma is fennáll és látogatható.

Villa della Petraia

Villa di Poggio a Caiano

Villa di Castello

Villa di Careggi

Loggia dei Servi di Maria (Mária szolgáinak loggiája)

Az épület szerves része annak az összhangnak, ami  a Piazza Santissima Annunziata, amit Firenze és a világ "legreneszánszabb" tereként tartanak számon. Ez az épület, vagyis a Loggia dei Servi di Maria készült el utolsóként (1516-1720), és valljuk be, hogy homlokzata nem is sikerült olyan szépre, olyan finoman arányosra, mint az Innocenti vagy az SS. Annunziata templom . Ebben talán nem csak maga az épület a "hibás", hanem a hosszú építési idő, a váltakozó tervezők és kivitelezők. Ezen túl feltehetően sok résztulajdonosa van, így kissé elhanyagoltnak tűnik..., bár állítólag hotelek működnek benne. De míg a másik két épületben gyönyörködünk, addig ezt éppen csak tudomásul vesszük. Építése az 1500-as évek elején kezdődött a kor jeles építészeinek, Baccio di Angolónak és az idősebb Antonio Sangallónak (nem apja a fiatalabb Sangallónak, hanem nagybátyja) a  tervei alapján, és csak 1720-ban készült el. Érdemes elolvasni a fenti Wikipédia bejegyzést, mert elképesztő munkásság, elképesztő művészek állnak ennek az az épületnek létrejötte és kinézete mögött is! Ha talán nem is olyan szép, mint a tér többi épülete, de akkor is a reneszánsz hirdetésének remek példája.

-