-
A már éltesebb korú Giorgio Vasari némi győzködés után elvállalta a firenzei Santa Maria del Fiore, használatosabb nevén a Duomo kupolájának freskóval borítását, mely munkában társa volt Federico Zuccari. Az ő neve nem feltétlenül ismerős minden Firenze iránt érdeklődőnek, de jól ismert római festőcsaládból származott, és nagyon nagy munkát végzett Giorgio Vasari mellett a firenzei Duomo kupolájának festésében. Igaz, ami igaz, ezt az alkotást a reneszánszról híres Firenzében nem becsülik túlságosan nagyra, hiszen sokkal inkább manierista munka, mintsem reneszánsz. Az idők változtak és a festési stílusok is, ezt el kell fogadni, és ennek a változásnak igazán látványos példája ez a kupolabelső. Hogy mennyi belőle Giorgio Vasari és mennyi Federico Zuccari munkája, azt bizonyára csak az igazán hozzáértők tudják megállapítani, de hogy heroikus munka lehetett, az bizonyos! Állítólag a kupolát tervező Brunelleschi kifejezett kívánsága az volt, hogy festetlen maradjon, és az akkor már meglehetősen idős Giorgio Vasari sem hiszem, hogy örült a feladatnak. Nem lehetett könnyű nap, mint nap ég és föld között lebegni (bár valószínűleg nem kellett fel és lemennie a lépcsőkön, megoldhatták másként, de akkor sem idős embernek való munka lehetett). A feladat nagyját végül valószínűleg Federico Zuccari, az igazán hírnévnek még nem örvendő római festő végezte el. A megítélés sokféle. Maga a lehetőség, hogy mi, akik kaptatunk fel abba a magasságba és közben közelről láthatjuk a művet, az izgalmas és emlékezetes. Ám régebbi időkben kétszer is komolyan felmerült a város vezetőinek fejében az a lehetőség, hogy az egészet lefestik fehérre..., de mindkétszer leszavaztatott.
-
(Gondoljunk csak egy kicsit Michelangelo Sixtus kápolna béli munkáira, mennyivel kedvesebb nekünk a mennyezeti freskója, ami ugyan már a reneszánsz vége felé készült, de azért még annak jegyeit hordozza, míg a manierista stílusban készült Utolsó ítélet talán sokaknak már annyira nem tetszik. Meg merem kockáztatni, ha nem maga a nagy Michelangelo festette volna, talán nem marad fenn dícsérete az idők végeztéig. Hogy megmaradhasson jönnie kellett Daniele da Volterrának, akit élete végéig "il Brigottonak", azaz "nadrágfestőnek" csúfoltak..., bár lehet e-nélkül a munka nélkül a neve a semmibe vész! Vicces, hogy valaki halhatatlan festő lesz egy ilyen szerep által! Eltelt már jó pár évszázad, és Volterra nevét még mindig ismerjük! Bizonyára sok névtelen festő lett volna boldog, ha a nagy Michelangelo által festett alakokra nadrágot festhetett volna!)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése