Firenze éppen köztársasági korát élte amikor 1527-ben a Sacco di Roma néven elhíresült események történtek. Ám miután valahogyan helyreállt Róma helyzete, az akkori Medici pápa, VII. Kelemen úgy gondolta, hogy Firenzében is helyre kell állítani a Medicik uralmát, és ebben valamilyen okból Ferenc császár is támogatta őt katonai erővel. Akkoriban azonban már nem sok Medici élt akik közül választani lehetett. Az egyikük megjelenése alapján egy néger rabszolgától született Alessandro herceg volt, a másik Ippolito bíboros. De nem is ez volt a fő probléma, hanem az, hogy Firenze népének elege volt már a Medicikből! Ráadásul nagyjából ugyanaz a sereg fenyegette most Firenzét, amely végrehajtotta Róma kifosztását..., a "Sacco di Roma"-ként ismert gyalázatot. A Medicik által korábban olyannyira pártfogolt Michelangelo is minden tudása szerint védeni akarta tőlük a várost, mely a hatalmas túlerő és a kiéheztetés ellenében is 10 hónapig kitartott. Ám a védők elvesztették kapitányukat, egy maroknyi spanyolból álló csapat bekerítette és megölte hadvezérüket, Francesco Ferrucciót. Igaz, Firenze bátor katonái és polgárai kitartottak még vezérük halála után is egy hétig, de végül kénytelenek voltak megadni magukat.
-
-
Ezt a fenti képet (nagyítható!) az egykori Firenze com'era múzeumban készítettem, éppen restaurálták ezt a festményt, ami a várost és a körötte meglapuló ellenséges hadakat mutatja. Gyakorlatilag semmi esélyük nem volt a város védőinek a hatalmas túlerővel szemben, de hősiesen próbálkoztak. Sajnos ez a múzeum már nem létezik, az ott lévő kincseket különböző múzeumokban helyezték el..., többségét a Palazzo Vecchióban, de vidéki kastélyokba is jutott belőlük. Mivel ez a "térkép" elég fontos lehet Firenze történelmében, valószínűleg a Palazzóban látható.
-
"Mindenki magánkívül volt a félelemtől és a zűrzavartól. Senki nem tudta, hogy mit csináljon" - Egyesek elmenekültek, mások elrejtőztek, megint mások a Palazzo della Signoriában vagy valamelyik templomban kerestek menedéket. A legtöbben azonban csak Istennek ajánlották a lelküket, és megadóan várakoztak óráról órára..., nem pusztán a halálra, hanem a lehető legkegyetlenebb módon történő halálra."- emlékezett Benetto Varchi.
A történet vége az lett, hogy az éhező firenzeiek már könyörögtek, hogy engedjék vissza a Mediciket. Nem lévén akkor sok választás, a "sötét bőrű" Alessandro Medicit herceggé emeltette V. Károly, és Alessandro lett a város korlátlan ura. Sem külső, sem belső adottságai miatt nem kértek belőle a firenzeiek, gyűlölték őt! De végül mégsem a nép, hanem egy távoli rokona, Lorenzaccio szabadította meg tőle Firenzét. Tőrbe csalta a herceget egy különleges légyott reményével, meggyilkoltatta, majd szép csendben elhagyta a várost. Ráhagyta a továbbiakat a város népére, akik azonban nem tudtak élni a szabadság lehetőségével!
Így azután hamarosan színre léphetett az akkor még csak 18 éves Cosimo Medici, aki Giovanni de Medici, ismertebb nevén Giovanni delle Bande Nere hadvezér fia volt. A Medici család másik (junior) ágából származott az ifjú Cosimo Medici, akit gyermekkora óta tudatosan a város majdani vezetésére készítettek fel rokonai. Édesapja sajnálatos módon fiatalon a harctéren vesztette életét, de édesanyja, Maria Salviati és rokonai jól készíttették fel a hatalom átvételekor még csak 18 éves Cosimót a reá váró feladatokra. 1537-től 1574-ben bekövetkező haláláig előbb hercegként majd nagyhercegként vezette a várost és Toszkánát. Sokaknak, akik azt gondolták, hogy hatalomra juttatása után majd bábként használhatják, csalatkozniuk kellett, mert kemény kézzel és kifejezetten jól vezette a várost! Nyugodtan kijelenthetjük, hogy I.Cosimo de Medici volt a nagyhercegi időkben a legjobb gazdája Firenzének az egységes Olaszországhoz való csatlakozásig! Utódai egyre rosszabbak és rosszabbak lettek az elkövetkező pontosan 200 évben, mígnem kihalt a család ezen ága is..., és Firenze városa a Lotharingiai család öröksége lett. De tudni kell, hogy az utolsó Medicinek, Anna Maria Lujzának (kinek férje a Lotharingiai házból származott) köszönhetően olyan megegyezés született a Lotharingiai uralkodókkal, ami szerint Firenze műkincsei soha, senki által el nem vihetőek a városból, és ezt a megállapodást be is tartották! A Lotharingiai uralkodók így azután nem sokat törődtek a várossal, ami mondhatni gazdátlanul lassú sorvadáson esett át, de a legfontosabb, hogy műkincsei egyben maradtak!
Hosszas tárgyalások után 1860-ban végre Firenze is csatlakozott az akkoriban alakuló Olaszországhoz, melynek 1865-71 között a fővárosa is volt. Ezen események fejlődésre inspirálták a várost, de utóbb némi visszaesés állt be ebben a fejlődésben, mondhatni szinte gazdátlan volt.
1944-ben nagyon nagy trauma érte a várost, amikor a II. világháborúban visszavonuló németek felrobbantották a hídjait..., egy kivétellel! A Ponte Vecchio hosszú tárgyalások után megmenekült, de ennek ára az volt, hogy a hídfőknél lévő épületeket robbantották fel a németek, így megelőzve, hogy a visszavonulásban követhesse őket az ellenséges hadsereg.
És volt még egy nagyon nagy katasztrófa Firenze történelmében, az 1966-os árvíz, ami ugyancsak hatalmas károkat okozott a városnak. Mondhatni, hogy az egész világ sietett a víz levonulása után Firenze segítségére, de leginkább az európai fiatal egyetemisták vették ki részüket ebből a különleges feladatból. Mentették ami menthető volt, az Uffizi kincsei voltak nagyon nagy veszélyben, de talán a legnagyobb kár az Uffizi melletti Nemzeti Könyvtár szinte védhetetlen és pótolhatatlan értékeiben esett.
-
-
Megjegyzem itt is, hogy van egy regény, a címe "A vörös liliom városa", Erdődy János írta. Mint írtam, regény, de komoly valóság tartalommal bíró nagyon érdekes olvasmány. Emlékszem, hogy ezen olvasmány elolvasása után ébredt fel bennem is a Firenze történelmének alaposabb megismerése iránti vágy. Nagyon ajánlom mindenkinek, akit érdekel Firenze, aki meg szeretné valamennyire ismerni a várost akár "látatlanul" is. Mondjuk nem biztos, hogy tiszta történelem, de a lényeget tekintve mindenképpen értékes olvasmány.
-
-
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése