Bejegyzések dátum szerint rendezve a(z) "pazzi kápolna" lekérdezésre. Rendezés relevancia szerint Az összes bejegyzés megjelenítése
Bejegyzések dátum szerint rendezve a(z) "pazzi kápolna" lekérdezésre. Rendezés relevancia szerint Az összes bejegyzés megjelenítése

Piazza Santa Croce.

 

-

-
Firenze egyik legizgalmasabb, legérdekesebb és legnagyobb tere a Santa Croce tér, melynek 8800 négyzetméter az alapterülete. Három oldalán különösen szép épületek vannak, míg  negyedik oldalt a templom és a mellette lévő Pazzi kápolna kertje és épülete teszi ki.
-
Magáról a templomról itt írtam, nem átlagos templomban voltam, nem átlagos körülmények között.

-

-

A téren elég nagy általában a nyüzsgés, többnyire alkalmi vásárokon lehet itt szuvenírt beszereznünk.

-


-

Ahogyan a fenti képeken is látható a templomtól balra, hogy nem látható ott Dante szobra..., na nem azért, mert általános vélekedés szerint nem igazán jó maga a szobor, hanem mert akkor, amikor ezt a képet készítettem, éppen restaurálták. De nem csak egy alkalommal jártam Firenzében, így szerencsére tudok fényképpel is szolgálni! :-) Ki ki maga eldöntheti, hogy tetszik-e neki, avagy sem. Én nem hiszem, hogy a művészi érték ebben az esetben olyan nagyon fontos lenne, a lényeg maga a szobor, ami eszünkbe juttatja magát a költőt. Azt a nagy költőt, akit Firenze száműzött, mert nem a győztesek oldalán volt. Firenze nagyon jó hely, de valamikor rengeteg ellenségeskedéssel gyengítették saját magukat az ott élők.., ám a középkori történelem már csak ilyen, voltak benne csaták és voltak győztesek és vesztesek. Dante a vesztesek között volt..., mennie kellett..., de azért kivétel lehetett volna! Sokan könyörögtek neki, hogy hazatérjen amikor már hazatérhetett volna, de ő már végzett magában Firenzével, soha többé nem tette be a lábát a városba. Történetét viszont megírta az Isteni színjátékban..., és ha alaposan meggondoljuk, ez a száműzetés és az abból a haragból táplálkozó érzések tették őt halhatatlanná! Ha kényelmesen élhetett volna, politizálgatott volna továbbra is Firenzében, akkor valószínűleg soha nem írja meg az Isteni színjátékot. Vagy ha mégis maradt volna, bizonyosan egészen más lett volna a történet lényege. Kellett ehhez a különös történethez a benne lévő megbántottság, mondhatni harag a szülővárosa iránt, amely kivetette őt magából..., de amely bizonyára örökké hiányzott neki.

-

-

-

Piacnap volt Firenzében a Santa Croce téren..., mint úgy általában. Olyan, hogy minden rendben legyen itt, ritkán van. De egy térnek kell is a nyüzsgés, arra való. És persze nem csak arra, mert annál sokkal izgalmasabb dolgokat is csináltak itt egykoron az ifjú firenzei titánok. Már a korai Medicik korában is ezen a téren hatalmas "csatákat" vívtak egymással az adott korok ifjai, és ez a hagyomány máig kitart, mostanában évente háromszor rendezik meg. A "calzio storico" nem éppen finom játék volt, igazi férfias erőt kívánó közelharcokkal tarkított foci..., és állítólag a Medici ifjak némelyike is jeleskedett ebben a sportban. Egyik alkalommal Giuliano de Medici nagyszerű közreműködését a költő Poliziano versben is méltatta.

-



-

-

A képen középen lévő épület, a Palazzo dell'Antella 1619-ben épült,  különleges festéséről híres. Hogy pontosan mely festők vettek részt az épület díszítésében és milyen indíttatás alapján, azt nem tudjuk, de hogy turistalátványosságként éli világát, az biztos. Kapualjába, udvarába állítólag be lehet menni, nagyon hangulatos..., én sajnos kihagytam. A bejárati kapu felett van II. Cosimo Medici nagyherceg mellszobra. Hogy miért pont ott, azt nem tudom, de azt írja a könyvem, hogy az említett Medici nagyherceg feltett szándéka volt Jeruzsálembe menni és elrabolni onnan Krisztus földi maradványait. Végül ez, mint tudjuk, nem történt meg.

-

-

Egy azt hiszem nem túl különleges szökőkút hűsítheti a levegőt itt a templommal szemben lévő épületek előtt, de nem hiszem, hogy nyaranta túl hatékony lenne. Firenzébe nyáron csak az menjen, aki máskor semmiképpen nem tud menni, hiszen olyan, akár egy forró katlan! 
-






Terek Firenzében


-

-
-
-

-
A Piazza del Duomo nem igazán felel meg a "tér"szóról képzeletünkben megjelenő klasszikus tereknek..., de bizonyos tekintetben azoknál sokkal több. 
-
Három igen különleges épületet foglal magában..., és egyik szebb, mint a másik vagy a harmadik. Fenn az első képeimen  nem véletlen, hogy a Battistero San Giovanni, vagyis a Keresztelő kápolna látszódik, hiszen az az épület a legidősebb, pontos dátuma nem ismert, de valamikor a XI. században építették. 

A Duomo  építésének elkezdése nagyon nagy esemény volt, állítólag a téren akkor még liliomokkal teli mező volt a majdani építkezés helyén, innen kapta a nevét maga a Duomo, hosszabban Santa Maria del Fiore. Itt most csak megemlítem az épületeket, de bővebb leírások is megtalálhatóak a blogban. 
-
A harangtorony, vagyis a Campanile Giotto tervezése alapján készült, ez volt a híres festő egyetlen építészeti hagyatéka..., nagyon jól sikerült..., bár egy kicsit alacsony. A fenti kép csal a távlatokban. a harangtoronyból a kilátás jelentős részét takarja a Duomo hatalmas kupolája.

-
-
A Piazza della Signoria egykor..., sokat nem változott, leginkább csak az embereken lévő ruházatok mutatják régiségét. A Palazzo della Signoria, vagy mai nevén Palazzo Vecchio Firenze legpatinásabb épületei közé tartozik, mellette az Uffizi árkádsora már látható, és szemben ugye a Loggia dei Lanzi immár szobrokkal. Cosimo Medici lovasszobra a bal szélen látható..., a medence  Neptun szobrával, és természetesen már Dávidék is ott állnak a Palazzo Vecchio bejáratánál. Na de ott jobbra azért egészen más épületek sejlenek, mint vannak a mostani időben. A tér egyik nagy ékessége, az Orsanmichele, ami eredetileg gabonaraktár volt, nem kivehető ezen a képen. Azok a régi épületek olyan igazi mindenfélék, de biztosan érdekesebbek, mint a mostaniak.  A tér sok régi épületét már lebontották, de érdekes, hogy a Loggia dei Lanzi.mellett lévő fehér épület minden bizonnyal az, ami ma is ott áll, loggiáján kellemes kávézóval. De mi lehet az a torony az Uffizi mögött?
-
-
A Palazzo Vecchiónak nincs igazán párja, fantasztikus építmény.
-
-

-
-
-
-
-
-
I. Cosimo Medici nagyherceg lovasszobra 
-
-
-
Giambologna, Szabin nők elrablása
-
-

-
-
                                                                    Az Uffizi árkádja
-
Amikor ilyen árkádosra építették, akkor még nem is sejtették, hogy egykoron micsoda sorok fognak alatta állni, hogy bebocsájtást nyerjenek az Uffizi nevű világhíres múzeumba! Vicces, hogy a neve Uffizi, iroda maradt. Lépten, nyomon észlelhetjük a ragaszkodást a régi nevekhez akkor is, ha már nem igazán utalnak arra, amit képviselnek. Pl. a Pitti palota is ilyen, maradt örökre a neve, így sokakat megtéveszthet, hogy Pittik soha, de végül annál több Medici élt benne.

-


Menjünk is gyorsan tovább, a La Badia és a Bargello is itt van a közelben, de címében már a Via Proconsolon. 
-

-
-


-
-
-

-
Pazzi kápolna a Santa Croce templom mellett.
-
-
-
-
-
Háromszor jártam Firenzében, ahol nagyjából minden változatlan, kivéve a Piazza Santa Maria Novellát, amit nekünk is volt szerencsénk mindháromszor másként látni. Ez olyan szempontból sajnos érthető, hogy a terecskének két nagy veszélye is van, egyik a mellette lévő állomás forgalma, amikor is néhányan bizony esetenként "szállodának" is használják a teret, a másik veszély meg a kutyusokban..., illetve hát inkább gazdáikban rejlik, akik kutya illemhelyként kezelték a teret, így a fű természetesen kiégett. A firenzei belváros egyetlen részben fűvel borított tere. A kutya problémára biztosan kerestek a város gazdái megoldást, de ezt valószínűleg sokan nem veszik igénybe, egyszerűbb a térre kisétálni.
-
-
A tér névadója természetesen a Basilica Santa Maria Novella
-
-
-
A kövezetbe nagyobb részeket kihagyva füves szigeteket terveztek..., csak hát akkor még nem számoltak a kutyákkal...
-
-
--
-
-
Idővel ezeket a szigeteket rózsabokrokkal szegélyezték, a rózsabokrok megakadályozzák a kutyákat dolguk végeztében, de nem tudunk már a téren másra figyelni, minthogy mi emberek ne menjünk neki a rózsabokroknak.
-
-
Ilyen volt...
-
-
Ilyen volt 2011-ben, hogy most milyen, 2021-ben, azt sajnos nem tudom, de láttam már olyan képet róla, ahol elég magasak lehetnek a rózsák ahhoz, hogy a kutyák ne tudjanak bemenni..., na meg ahhoz is, hogy az emberek se tudjanak rendesen közlekedni.
-


-
A templommal szemben láthatunk még egy jellegzetes reneszánsz kori épületet, a Loggia San Paolót. Hogy igazából mire is használják a loggia mögötti épületet, az talány, de úgy tudom időszaki kiállítások szoktak benne lenni. A linkben azért többet látunk belőle, itt is vannak érdekes látnivalók a loggia feletti homlokzaton.
.
-
-
A tér egy régi képeslapon..., amikor még hintókkal jártak arrafelé, nem biciklikkel. Kár, hogy nem az Innocenti látszik jobban, mint az Arciconfraternita della Misecordia homlokzata..., bár lehet ez nem véletlen. Úgy tudom, hogy nagyon nagy jelentőségű szervezetként működött egykoron, melynek feladata betegek gondozása és adott esetben kórházba szállítása volt. Most, hogy leírtam értettem meg a loggia mögötti  nagy és általában üres belső terének értelmét..., itt lehettek a betegeket szállító eszközök. Ezt a feladatot már régóta nem itt és nem így végzik, az épületnek elég nehezen találnak  méltó funkciót.
-
-
-
Az Innocenti bejárata. Ez is titokzatos hely volt..., árvaház. Volt a bejáratnál egy forgó kerék, a nemkívánatos gyermekeket arra a kerékre helyezték, melyet megforgatva a gyermek új otthona az árvaház lett. Érdekes dolog..., minden gyermeknek kellett lenni valami apró tárgyának, amiről adott esetben a szülő beazonosíthatta és kiválthatta a gyermeket. 
-
-
-
-
-
-
A téren álló két lakóépület között a Via del Servi vezet a Duomóhoz. Ezen út becsatlakozásánál áll a tér közepén Ferdinando de Medici nagyherceg pompás lovasszobra, melyet Giambologna készített, de a végső munkákat rajta Piero Tacca végezte..
-



-

-





-
-
A Cascine park közelében van ez a szép városkapu, a "belső kör", vagyis a legrégibb városfal része volt. És persze itt van az egykor Prato felől érkezők kapuja, amit azóta igencsak körbenőtt a város. Persze a többi teret is, de igen komoly nyoma van annak ezen kapuk által, hogy mekkora volt a város egykoron.
-



Arnón túli városrész terei:
-
-

-


-
Piazza dei Pitti az a téglával borított tér, ahol hosszú sorokban szoktak állni a turisták, hogy bebocsátást nyerjenek a Palazzo Pitti kapuján. Mi is kivártuk a sorunkat, és nagyon sok szépet, érdekeset láttunk a palotában, a kertben és a többi látogatható épületben.
-

-
az Arnón túli városrész legnagyobb tere, de talán érthető módon magát a teret nem szoktuk fényképezni, hanem inkább az onnan látható gyönyörű látványt, magát a lábunk előtt heverő Firenzét. Bár úgy emlékszem van képem a téren látható Michelangelo Medici kápolnába készült csodálatos szobrainak bronzba öntött másolatairól valahol..., megtaláltam, de a térről több képem nincs. Ez a tér és szinte minden, ami hozzá kapcsolódik Giuseppe Poggi áldozatos firenzei munkálkodásának eredménye. Emlékezetem szerint elég nagy parkoló is van a téren, szóval autóval is meg lehet itt állni és gyönyörködni a világ egyik legszebb városban.
-
-
-
Szépnek a legnagyobb jóindulattal sem mondható, de annál fontosabb szerepe volt Firenze történelmében a Porta Romanának, hiszen Róma felől ott érkeztek hol békés, hol háborús szándékkal az idegen emberek. Orcagna tervezte és 1328-ban készült el a kapu. Történelmileg is jelentős utak találkozási pontja ez a tér, és itt kezdődik a Viale del Colli, melyen autóval, busszal vagy akár gyalog feljuthatunk a Michelangelo térre. A képet a buszból készítettem, az ablak tükröződik. A kapu nem szép, de a mérete azért jelzi egykori jelentőségét. 
-
-
-
-
Maga a tér nem túl izgalmas, de ezen itt van az azonos nevű Santa Maria del Carmine templom, aminek megtekintése mondhatni kötelező firenzei program a festészet kedvelőinek. Maga a templom nem tartozik Firenze ékkövei közé, de az ott található Brancacci kápolnában "született a reneszánsz művészet", és ezt az érdeklődőknek látniuk kell! De a jegyvásárlásról már jóval az utazás előtt gondoskodni kell! 
-
-
Az Arnó bal partján a Ponte alle Grazia és a Ponte San Niccolo között van a Piazza Giuseppe Poggi, ez a lenti kép ott készült, ott látható a parttól kicsit feljebb az impozáns középkori Porta San Niccolo .
-
-

-
-
Itt még egy kis frissítő, az Arno vízében történő lábfürdőzés is beilleszthető a programba, de óvatosan, elég nagy a csúszásveszély! 

-

-
Ezen a régi képen a Ponte alle Grazie látható, annak háttérben a Porta San Niccoló. A dombon meg izgalmasabbnál izgalmasabb épületek vannak (a képek nagyíthatóak). A Piazzale Michelangelo még nem létezik, de vajon mi az a nagy fehér épület? Az talán ott már a Fellegvár (Fortezza di Belvedere) épülete lehet, csak talán jóval nagyobb, mint most. De ezt csak gondolom. A San Miniato templom nem kétséges, és tőle balra a San Salvatore al Monte templom lehet, mely Michelangelo kedves temploma volt ott a nagy fák között. Jobbra pedig már az Uffizi árkádja van a képen.
-
Van egy másik oldal is, hasonló tartalommal, véletlenül lett így, hogy kettőt csináltam, de most már így hagyom, nem tudom összehangolni őket, el kell olvasni mindkettőt! :-)

Ezt a gyönyörű látványt loptam, nem tudom ki a gazdája, de nem lehet nem megosztani veletek, akik hasonlóképpen éreztek Firenze értékei iránt! Csodálatosak a Piazza del Duomo épületei innen fentről is..., és mi munka volt bennük! 

Egy bátor superhős fényképezhette, köszönet neki! :-) És bocs, hogy loptam, de nem lehetett kihagyni!