Firenzébe bizonyosan nem a barokk stílusú alkotások miatt mennek az érdeklődők százezrei, de akkor sem lehet szó nélkül hagyni, mondhatni nem lehet nem észrevenni a hatalmas méretű Palazzo di San Firenze épületét, ha éppen arra járunk. A XVIII. században épült kolostornak, de idővel a törvényszéknek adott helyet. Érdekes, hogy hatalmas mérete ellenére valahogyan úgy helyezkedik el, hogy mondhatni "nincs útban". Egykoron a palota úgy épült, hogy két templom volt összekötve egy köztes épülettel, ami a kolostor lehetett. A baloldali épület Néri Szent Fülöp temploma, és még ma is templomként működik.A jobboldali funkciójáról nem tudok semmit.
Medici Katalin (1519-1589)
-
Medici Katalin
II. Lorenzo de Medici herceg lánya volt, aki 9 éves korára teljesen árva lett.
Rokonai rendesen istápolták, olyannyira, hogy idővel Franciaország királynéja,
majd a király halála után királynője lett, és a trónörökösök gyámja..., de a
királyságra lassan megérő fiai sorra meghaltak. Katalin lett hát Franciaország
királynője..., nem lett volna rossz uralkodója az országnak, de a
Szent Bertalan éjszakája
néven elhíresült 1572-ben történt esemény, melynek ő volt a fő irányítója, Franciaország örökös
szégyenfoltja lett. Protestánsok százainak legyilkoltatásával Európa legkegyetlenebb uralkodói között tartották
számon. Elsősorban miatta cseng rosszul a Medici név a történelem távlatában,
hiszen Medici Katalin, mint Franciaország tömeggyilkosságra parancsot adott
királynéja a történelem színpadán bizonyára sokkal nagyobb ismertségre tett szert, mint
bármelyik firenzei Medici.
Szent Pál loggiája (Loggia di San Paolo)
A Loggia di San Paolo a Santa Maria Novella bazilikával szembeni épület főhomlokzatát mutatja. Az épület legfőbb értéke, hogy Giovanni della Robbia szenteket ábrázoló terrakotta domborművei díszítik. Nagyon hasonló maga az egész, mint az Innocenti, de látványosabb a színek miatt. Ám azért talán mégsem annyira szép..., vagy talán csak a Santa Maria Novella templom csodálatos homlokzata kicsit elhomályosítja a szépségét. Az első képen talán az épület névadója, Szent Pál és az Úr képzeletbeli találkozása látható. A loggia két szélen lévő alkotás viszont nem a képzelet szülötte, az egyik Luca della Robbiát, a másik Andrea della Robbiát ábrázolja. Az utolsó képen Szent Domonkos és a majdani Szent Ferenc első találkozása van megörökítve, mely találkozás állítólag ezen a téren történt. A Loggia mögötti épület eredetileg kórház volt, de ma már nem az, kiállításokat szoktak benne rendezni.
-
-
Ostello della Gioventu (szállás)
A link alapján elég megnyerőnek tűnik, bár nekem, még ha fiatal lennék, akkor sem lenne kedvem Firenzében kempingben lakni, Úgy érzem ahhoz, hogy a várost valamennyire magunkénak is érezhessük ahhoz a kora reggeli és a késő esti Firenze is szükségeltetik, na meg az az érzés is, hogy ha csak pár napig is, de lakói legyünk ennek a városnak.
Guelfek és ghibellinek hatalmi háborúi (DANTE)
A történelem tanulmányozása folyamán, de akár a mindennapjainkban is azt
tapasztaljuk, hogy az viszi előre a dolgokat, ha az emberek mindig mást, valami
újat akarnak. Nem véletlen, hogy a történelem gyakorlatilag háborúskodásokról
szól, és ha nem is tetszik nekünk ez, de el kell hinnünk, hogy az vitte előbbre az emberiséget, hogy gyakorta valami mást akart. Olyan bizony csak nagyon ritkán van, hogy mindenki egyet akar, és az emberiség történetében
viszonylag hamar elkezdődtek a pártoskodások. Így volt ez természetesen
Firenzében is. Ennek a folyamatnak a kezdetét nem igazán látjuk, de azt tudjuk,
hogy már a XIII. században kialakult az a két párt, a guelf és a ghibellin párt, melyek garantálni akarták a
demokráciát. Persze ez nem ment könnyen, főleg hogy folyamatos ellenségeskedés
volt köztük. Az már csak hab volt a tortán, hogy idővel a guelfek maguk is két
pártra szakadtak, de azért nem megyek még ennyire előre. Szóval volt két párt, a
guelfek és a ghibellinek pártja, előbbi a pápaság és a polgárság érdekeit
képviselte, utóbbi a császárságét és a nemesekét. A két párt tagjai között
nagyon nagy volt az ellentét, gyakorta ez belviszályokhoz vezetett. 1249-ben
odáig fajult az ellenségeskedés, hogy a guelf párt tagjait egyszerűen
kikergették a városból, de 1250-ben a guelfek visszatértek, és a hatalmat is
megkaparintották. Ők legalább a hatalom birtokosaként megpróbáltak valamilyen elfogadható helyzetet
teremteni az egyre romló gazdasági viszonyok között. 10 évig tartott a béke,
ezalatt sikereket is értek el a gazdaság terén. 1250-ben megjelent az új
fizetőeszköz, a firenzei aranypénz (fiorino d'oro), ettől fellendült a város
kereskedelme. Mindeközben háborúztak is, mégpedig jelentős sikerekkel, egyre
több toszkán várost hódítottak meg. 1260-ban azonban véget ért a nyugalom, a
ghibellinek ismét megpróbálkoztak a hatalom megszerzésével, melynek
következménye száműzetésük lett. Ám a győztesek nem elégedtek meg győzelmükkel,
a Sienában védelmet kereső száműzöttek után mentek! Ennek következménye lett a
Monteperti csata 1260-ban, ahol végül komoly vereséget szenvedtek a sienaiakkal
felerősített ghibellin hadseregtől. A győztesek tomboltak, és csak Farinata degli Uberti mentette meg higgadtságával Firenzét a totális lerombolástól! Bár ő
maga is ghibbelin volt, de Firenze szerencséjére mindennél és mindenkinél jobban
szerette városát. A továbbiakban is folytak az ellenségeskedések, és amikor a
guelfek ismételten magukhoz ragadták a hatalmat 1293-ban, akkor olyan alkotmányt
hoztak létre, mely szerint kéthavonta választottak gonfalonierét a városnak.
Próbáltak demokratikusak lenni, de a firenzei nép nem nagyon tudott nyugton
maradni! Hiába volt már gyakorlatilag csak egyetlen párt, az az egy is kettészakadt..., lettek a
fehér guelfek (császárpártiak) és a fekete gulfek (pápapártiak), és
háborúskodtak tovább. Amikor Bonifác pápa segítségével a feketék győztek, akkor
jöttek megint a száműzetések! Ekkor került sor Firenze nagy költőjének, a fehér
guelf Dante Alighierinek a száműzetésére is, minek utána még a házát is
lerombolták. Volt később sok próbálkozás, hogy visszacsábítsák Firenzébe, de
Dante még holtában sem került vissza szülővárosába, sírja a Santa Croce
templomban üres! A nagy költő Ravennában alussza örök álmát, firenzei emlékháza, a Casa di Dante csak olyan, hogy "akár olyan is lehetett a háza", és ez is több a
semminél. Azt a környéket a harcok után teljesen lerombolták a győztesek, de így
legalább, ha felkeressük, akkor valamelyest el tudjuk képzelni, milyen is
lehetett a nagy költő egykori otthona. Sajnos nem volt nyitva ottjártunkkor az
épület, ami ha csak jelzésértékű is, de bizonyára érdekes. De azért valamit csak kapott a várostól, egy szobrot 1865-ben, amikor is Dante 600. születésnapját ünnepelték. Nem túl dicsérően írnak a szoborról, sőt, mondhatjuk leginkább elmarasztalásnak is a kritikákat.Az elhelyezésével is sok probléma volt, először a tér közepére tették, de akkor nem tudtak miatta Calziót játszani. Végül talán az időjárás döntött, mert a híres nagy firenzei árvíz alkalmával elsodorta a víz..., így végül ha már úgyis "elindult", a templom mellé tették, ott nem zavar senkit. Ahhoz képest, hogy mennyire tisztelték még a követ is, melyen nézte a Piazza del Duomo építkezését, szobraival nem voltak a helyzet magaslatán. (De azért nem panaszkodhat megbecsültségén, mert pl. nekünk is volt egy Dante fekete mellszobrunk, féltem is tőle kislány koromban. Gondolom a XVIII-IX. században tucatárúnak számított.)
-
-
A nagy
összecsapások után viszonylagos nyugalom és fejlődés közepette a város néhány gazdag családja a végletekig gazdagodott, míg az egyszerű nép továbbra is
nyomorgott. 1378-ban megelégelték a takácsok helyzetüket, és fellázadtak, a saját
kezükbe akarták venni sorsukat. Az esemény "Tumultuoso chiompi" (takácsok
lázadása) néven maradt fenn az utókornak. Vezetőjük egy
Michele Lando nevű
fiatal takács volt, aki végül golfaloniere is lett, nem is vezette rosszul
néhány évig a várost. Ebben nagy segítségére volt Salvestro Medici,az első ismert Medici, akiről nem bizonyított, hogy rokona lett volna a későbbiekben színre lépő
Mediciknek. (Bár egy forrás szerint másod unokatestvére volt Giovanni Biccinek, aki 1360-ban született, ekkortájt Salvestro 18 éves volt,
és még nem politizált.)
De Michele Landónak végül csak fel kellett adnia, állítólag "világgá ment", de az is lehet, hogy megölték. Mindenképpen emlékezetes tagja lett
a firenzei történelemnek, lám, még szobrot is kapott a város halhatatlanjainak szobrai
között! Megérdemelte, ő legalább megpróbálta kihozni reménytelen helyzetükből az egyszerű takácsokat.
-
Nagyon sok megpróbáltatás közepette lett Firenze azzá, ami ma, de valami
okból ott születtek, ott nőttek fel, és ráadásként ott gyülekeztek és bontakoztak ki a
művészetek legjobbjai. Ők tették a kicsiny Firenzét a művészetek fővárosává az utókor számára!
Az
a valami ok nyilván a felhalmozódott tőke volt, mellyel az elit családok, különösen a Medicik, bőkezűen megfizették a művészek munkáját..., de nyilván egyfajta verseny is volt a tehetős családok között a művészek pártolása. Én azért meg merem kockáztatni azt, hogyha nincsenek a Medicik, akkor Firenze nem válik azzá, ami lett. Nekik köszönhetően aki művész csak tehette, Firenzében próbált érvényesülni, és
aki valódi tehetséggel volt megáldva, ott többnyire meg is találta támogatóját. Persze ez
a megállapítás is relatív, pl. Leonardo da Vincinek kevés volt, amit Firenze
adhatott neki, és Michelangelo is csak bizonyos ideig élhetett és alkothatott ott békében. De így is mindaz, amit Firenzében láthatunk, párját ritkítja a
világon a művészetek terén.
Medici villák (Villa di Castello, Villa della Petraia, Villa di Carregi, Villa di Poggio)
Bevallom, én egyet sem láttam még ezen villák közül, csak a figyelem felkeltésére teszem ide a linkjeiket. Bizonyára nagy élmény lehet látni bármelyiket is, csak hát általában Firenzére is kevés az időnk. Én Fiesoléba felfelé menetben egy Medici villát láttam, meg is állapítottam, hogy milyen remek rálátás van onnan az alant fekvő Firenzére, jól szemmel tarthatták a várost és az egész környéket! De ez a villa egyik sem a felsoroltakból és nem is látogatható. Lorenzo Medici egyik fia, Giovanni Medici (X. Leó Pápa) hozatta rendbe, aki szerette azt a páratlan kilátást. Volt ott már korábbról egy villa, melynek neve Bel canto volt, azt újították fel. Giovanni szerint Fiesoléba egyedül a szép kilátásért volt érdemes felmenni..., ami azért nem teljesen igaz, hiszen nyilván az ott szabadon mozgó levegő volt a palota legnagyobb értéke.
-
Kattints a fenti képre!
-
Firenze a nyári forróságban olyan lehet, akár egy katlan, és nem csoda, hogy akik tehették, azok menekültek onnan árnyasabb, levegősebb környezetbe. Mint a fenti felsorolásban látható, a Mediciknek volt hová menekülniük a hőség elől. Ajánlom, hogy nyáron senki ne menjen Firenzébe városlátogatási céllal, mert nagy valószínűséggel többségében rossz emlékekkel térne haza. Amúgy szép ez a látvány, de azért mégsem igazán, mert nem látszik innen az Arno vizének csíkja. Giuseppe Poggi volt az, aki megtalálta azt a helyet, ahonnan a legszebb a város, és oda építtette a Piazzale Michelangelót! Ha van valami, amit nem lehet kihagyni egy firenzei kirándulásból, az az onnan elénk táruló látvány, és lehetőleg az ott tartózkodás elején és végén is látogassunk el oda :-)!
-
Az általam készített fenti képek egyikén szerepel a Nieuwenkamp név, tán ő lehetett idővel a birtok gazdája, és ő is csodálhatta a város alanti látványát.
-
Neptun-kút, Bartolomeo Ammannati (1511-1592)
Bartolomeo Ammannati nem igazán tartozik a kedvenc szobrászaink közé. Legismertebb művét, Neptun szobrát, amely 1575-re készült el, a Piazza della Signoria előtti medencében bizonyosan kevesen zárják a szívükbe. Közismert, igaz-e vagy sem, a Netun kút , de főleg maga a Neptun szobor nem hozott osztatlan elismerést készítőjének. Állítólag kortársai azt mondogatták: "Ammanato, Ammanato, de szép márványt tettél csúffá!". A nép meg azután rátett egy lapáttal, állítólag elkezdtek félni tőle, azt terjesztették, hogy éjszaka feléled és körbejárkál a téren, beszélget a többi szoborral. Neve is lett: a "A Nagy Fehér". Az bizonyosnak tűnik, hogy kevesen tekintenek a szoborra gyönyörködve. A művet I.Cosimo de Medici nagyherceg rendelte meg, minden részlete a medencének Cosimo az irányú vágyát képviselte, hogy ő maga a tengerek ura legyen. Az egész medence a szélén lévő tengeri istenségek szobraival, melyek Giovanni da Bologna (Giambologna) alkotásai, nem hiszem, hogy bárkit is úgy igazán megérintenének.
Ez bizony már erősen manierizmus, és Firenzét nem ezért szeretjük!
-
-
Palazzo Antinori
-
Egyik forrás szerint a Piazza degli Antinori 3. számú épülete van középen, más forrás szerint a nagyon előkelő Via Tornabuoni 11 az épület címe. A biztosnak látszik, hogy ma egy igen elegáns szálloda működik az épületben, mely Giuliano da Sangallo tervei alapján épült. Nem túl nagy, de igen szép és tipikus reneszánsz palota a város legelőkelőbb részén. Bár más forrás szerint csak a homlokzathoz volt köze Sangallónak, amit tulajdonos váltás után némiképp át is alakítottak. Az Antinori család elsősorban kiváló borászata által gazdagodott meg, apáról fiúra szállt a borgazdaság és a borkészítés tudománya.
-
Torre della Castagna a Via Dante és a Piazza San Martino sarkánál.
-
Sajnos még nem voltam a Torre della Castagna, vagyis az ősi városháza épületében,
de izgalmasnak néz ki! Nem tudom, hogy látogatható-e, alkalomadtán utána járok. Íme egy kép a belsejéről. 1921-ben restaurálták ezt az épületet
a könyvem szerint! Elég szűkösen lehettek benne..., talán a priorok számát is aszerint határozták meg, hogy hányan férnek el az épületben. :-) Mindenesetre a XIII. század végéig a priorok székhelye volt ez az épület, innen irányították a várost a Palazzo della Signoria megépítése előtt.
-
San Gimignanóban volt alkalmam hasonló tornyokat megmászni, izgalmas, mondhatni kihagyhatatlan dolog feljutni egy ilyen toronyba még akkor is, ha azok a tornyok már talán mind teljesen üresek.
Collona dell'Abbondanza
Collona dell'Abbondanza, magyarul "A bőség istennőjének oszlopa". A Piazza della Repubblicán lévő oszlop tetejéről szórja
áldásait a firenzei emberekre az istennő. Igaz, amit most láthatunk Firenzében, az csak
másolat, az eredetit "biztonságba" helyezték. Sajnos nekem nincs, nem is lehet róla használható képem, de a
neten rengeteg található...., ám talán ez a legszebb, hiszen elég magasból fényképezte valaki, feltehetően egy ablakból. Így a gyönyörű oszlopfő és a szobor is jól látható. Köszönöm a képet!
-
.
I. Cosimo Medici nagyherceg és lovasszobra
A Piazza della Signoria egyik fő látványossága ez a grandiózus lovasszobor,
mely 1594-ben készült Giambologna által I.Cosimo de Medici nagyhercegről. Miután alaposabban megnéztük a
szobrot, akkor nézzük meg a talapzatán lévő domborműveket is, melyek a
nagyherceg jelentős győzelmeinek állomásait ábrázolják. Lehet őt kedvelni és
nem kedvelni, de tetszik vagy sem, elég jól végezte a dolgát! Bár az utódai is hasonló
képességekkel rendelkeztek volna.
-
Van egy aranyos történet, amit már
máshol is leírtam vele kapcsolatban: még csecsemő volt, amikor apja,
Giovanni Medici delle Bande Nere (kinek szobra a San Lorenzo templom előtt látható)
egy csatából hazatérve felkiáltott a feleségének, Maria Salviatinak a Medici palotába, majd azt kérte,
hogy dobja le neki az akkor még csecsemő fiát. Az anya ledobta, az apa
elkapta..., ő lett idővel I. Cosimo, Toszkána és Firenze nagyhercege. Lehet szeretni és nem szeretni, de
ő az, aki, bár apját sajnos nagyon korán elvesztette, mégis jó tanítók által
jó gazdája volt Firenzének és majdan az általa meghódított Toszkánának is.
Sajnálatos módon egyetlen utóda sem ért a nyomába. Katonailag is jelentős sikerekben vett részt hadihajóival. Nem csak Toszkána, de Európa számára is nagy szerepe volt a Lepantói csatában, mely győzelemmel megállította az európai hadsereg a törökök további terjeszkedését. Ezután a csata után kapta meg Cosimo Medici I.Cosimo Medici Toszkána nagyhercege címet. 1554-ben megalapította a Szent István lovagrendet, mely a mai napig is működik. Megalapításának fő célja az oszmán birodalom elleni hadviselés életben tartása volt, mert komolyan félő volt, hogy a törökök a tenger felől előbb, vagy utóbb, de ismét támadni fognak. Livorno kikötőjének megépítése és magas szintű hajóhada is ezen veszély megfelelő kezelésének célját szolgálta. Azt gondolom, hogy nyugodt lelkiismerettel ki lehet mondani, hogy I. Cosimo nagyherceg volt az egyetlen olyan uralkodója Firenzének, aki méltó utóda volt a "nagy"Mediciknek, még ha fontos tudni, hogy nem abba a családi ágba tartozott! Úgy gondolom, nagyon jó uralkodó volt, végre békét teremtett a városban, és sokak álmát valósította meg a Toszkán nagyhercegség felépítésével. Persze nyilván ugyanezzel nagyon sokak számára tragédiákat okozott..., de ilyen volt az akkori politika, és az erős mindig is legyőzte a gyengébbeket. Ha majd Firenze legfontosabb terén nézegetjük ezt a szobrot, nyugodtan gondolhatunk rá jó szívvel, minden tekintetben, mert jó gazdája volt a városnak, és mindemellett szerető férj és jó családapa is volt. Csak sajnos az utódai a nyomába sem értek.
-
-
-
I. Cosimo nagyherceg egy jellemzése:
"Néha félretett minden hatalmat és méltóságot, és a legbensőségesebb módon tréfált mindenkivel, és úgy látszott, hogy azt akarja, hogy vele is mindenki ilyen szabadon bánjék. Amint azonban lejárt a szórakozás ideje, senkit nem volt hajlandó megismerni és úgy viselkedett, mintha valóban senkit nem ismerne. Ha ekkor valaki oly merész volt, és bizalmasságnak csak a legkisebb jelét is adta, ő azonnal szokásos szigorúságába meredt, olyannyira, hogy Firenzében az a mondás járja, hogy a nagyherceg tetszése szerint váltogatja viselkedését."
Christopher Hibbert "A Medici ház tündöklése és bukása" című könyvből idéztem.
Confraternita dei Servi di Maria>
Az árkádos épületet Antonio da Sangallo és Baccio d'Agnolo közös terve
alapján építették fel a XVI. század elején. A szerviták rendháza volt, de
ezen funkcióját már évszázadok óta nem tartja. Az épületnek most többéle funkciója van, pl. szálloda is működik benne. Fő értéke számunkra árkádos homlokzata, ami
a tér egységes megjelenéséhez hozzátartozik.
Firenze jelentős polgárainak szobrai a belváros "fülkéiben".
Azon 28 ismert firenzei polgároknak vagy művészeknek a városban lévő szobraik képe, akik abban a megtiszteltetésben részesültek, hogy szobor készült róluk, mely szobrok a belváros épületeinek erre a célra készített fülkéiben láthatóak ma is. Nagyon sokan kimaradtak!!! :-( Pl. Domenico Ghirlandaio, akinek képei alapján megismerhettük a reneszánsz Firenze otthonait, templomait, közismert embereit. Azután Giorgio Vasari, aki vette azt a hihetetlenül nagy fáradtságot rengeteg egyéb munkája mellett arra, hogy kikutassa és megírja Firenze és Itália neves képzőművészeinek életét, alkotásaiknak hollétét. Ők ketten aztán tényleg elkötelezett rajongói, kutatói és ismertetői voltak koruknak és különösen a hálátlan Firenzének! Igaz, Vasari nem volt tősgyökeres firenzei, akkor sem, ha szívét, lelkét kitette Firenzéért! És hozzá kell azt is tennem, amikor azok a szobrok készültek, Firenze a Habsburgok "játszótere" volt, és talán nem igazán volt érdekük a Medicikhez nagyon kötődő művészek propagálása. Bár Firenzében gyakorlatilag senki nem érvényesülhetett korábban, aki nem volt valamilyen módon a Medicikhez köthető.
Firenze reneszánsz kori látképe
Milyen bátor emberek lehettek azok, akik a falakon túlra építették házaikat az akkori viszonyok között! Nyilván nem volt véletlen a várost körülvevő fal, volt ok a félelemre. Annak a falnak a helyére épült a XIX. században a város belső körgyűrűje, melyet Giuseppe Poggi tervezett meg. Csodálatos amúgy ez a kép, sokáig lehet nézegetni. Majd mindaz rajta van, amiért még ma is kívánkozunk oda.
Camping Village Internacionale (Michelangelo)
Firenze legkellemesebb környékén, a Michelangelo tértől jobbra, ha a város felé állunk, van egy hatalmas olajfákkal és íriszekkel borított terület. Ezen kert mellett van egy kemping. Ha huszonéves lennék, egészen bizonyosan ott választanék magamnak szállást egy firenzei nyaraláshoz! Ez a kép az íriszkertben készült, csak most vettem észre, hogy valamennyire láttatja a Camping elhelyezkedését, és nagyon felkeltette a figyelmemet. Nem lehet rossz olajfák között lepihenni és ébredni egy csodákkal fárasztó firenzei nap után! Az Arnóban minden bizonnyal nem szabad fürdeni..., de tudni ezt nem tudom.
A Santa Rosa gát Firenzében az Arno folyó nyugati szakaszán, a város északi partján épült
-
Firenze meggazdagodását három tényező okozta már a középkorban: az egyik a kereskedelme, a másik a posztógyártása, a harmadik a bankárainak gazdagsága volt. Mindhárom dolog szorosan összefüggött egymással, mert a posztó színezéséhez szükséges alapanyagokat (pl. bíborcsiga) bizony nagyon messzi szigetekről hajóval kellett Firenzébe szállítani, ahol aztán a gyárakban feldolgozták őket. Pl. a Rucellai család is ezen a munkálaton gazdagodott meg elképesztő mértékben..., palotáinak frízében mindmáig láthatóak is a dagadó vitorlák, melyek hozták az alapanyagokat. De hogyan is jön ide a Santa Rosa gát? A posztógyártásban igen gyakorlott humiliati szerzetesek Milánó környékéről menekülve Firenzében telepedtek le, és ők voltak azok, akik ezzel a mesterséggel megalapozták Firenze gazdagságát. A posztógyártáshoz az alapanyagokon kívül nagyon fontos a sebes folyású víz, ennek elérése céljából építették az Arno folyóba a Santa Rosa gátat. A város örömmel fogadhatta az ötletet, mert így az Arno vízszabályozása is megtörtént. A városi szakaszon a duzzasztás miatt akkortól nagyjából mindig azonos állású víz van, ami mind esztétikailag, mind gazdaságilag kívánatos volt..., kivéve mondjuk ha árvíz van, de az szerencsére nem gyakori helyzet..., ám volt benne része a városnak, nem is egyszer.
Oltrarno , Porta Romana, Via Belvedere, Porta San Niccolo
Az Arnón túli városrész, vagyis az Oltrarno sokáig lakatlan vidék volt akkor, amikor a folyó túloldalán már javában működött Firenze városa. Bizonyos kutatások szerint azonban valami híd mégiscsak lehetett a folyón, mert a későbbi Santa Felicita templom táján feltártak egy etruszk temetőt. Bár nem biztos..., csónakon is átvihették halottaikat, sőt, ez nagyon is valószínű, stílszerű.
-
Úgy tűnik, hogy csak a XIII. században épült a város oltrarnói szakaszán városfal, mely a lenti képen lévő Porta Románától részben kerülve a Boboli dombot érintette a várat (Ex Forte di Belvedere San Giorgiót), ami a Boboli kert végénél van.
-
Onnan folytatódik ma is a várfal és mellette a Via Belvedere majdnem egészen a Porta San Niccolóig (Piazza Poggi), ami már majdnem az Arno partján van. A ma is létező várfalat igazán akkor hozták rendbe, amikor Firenze nagy honvédő háborúra készült a Medicik visszatérését megakadályozandó. Maga Michelangelo is nagy lelkesedéssel javította a várfalakat..., de sikertelenül, a Medicik visszatértek és újra elfoglalták a jogosnak vélt helyüket. Michelangelo egy darabig bujkált, majd Rómába menekült és többé nem tért vissza Firenzébe. (Illetve visszatért, holtan és nem önszántából, Giorgio Vasari és társai a szó szoros értelmében elrabolták Rómából a tetemét, hogy Firenzében, és ott is a Santa Croce templomban helyezhessék nagy tisztelettel örök nyugalomra.)
--
-
Minden út Rómába vezet..., ez a mondás csak jóindulattal és belemagyarázással mondható igaznak, de az ez alatt a hatalmas firenzei városkapu alatt átmenő út egészen biztosan Róma felé vezet. 1328-ban épült Orcagna tervei alapján, és akkoriban igen nagy jelentőséggel bírt, mert tényleg csak az mehetett be a városba, akit beengedtek. Az egész várost falak vették körül a középkorban, és csak a városkapukon lehetett bejutni. A városfalakat és városkapukat mára igen jelentősen "kinőtte a város", de értékük, ha csak szimbolikus is, így is hatalmas. Manapság azonban azért fontos a Porta Romana a firenzei utazók számára, mert itt kezdődik egy igen szép út a San Miniato hegyre a San Miniato templom és a Michelangelo tér felé. Viale Colli az összefoglaló neve ennek az útnak, melynek több szakasza van, és minden szakasz Firenze egy-egy jelentős személyéről kapta a nevét. Az innen induló első szakasznak a neve Viale Niccolo Machiavelli, utána hosszabb szakasz, a Viale Gallileo Gallilei vezet a Piazzale Michelangelóig. Az én képeimen: Viale Colli Ha bírjuk szusszal, érdemes gyalog menni, bár idő- és erőigényes..., talán luxus ezeket a lehetőségeinket Firenzében hegyi kirándulásra használni. Mi megtettük, bár visszafelé, a Michelangelo térről sétáltunk le a Porta Romanáig. A leírásomban valahol vannak képek a szűk 1 órás sétáról. Tényleg szép volt.
-
Colonna di San Zanobi (Piazza del Duomo)
Ez a "virágos" oszlop a Battistero mellett látható a Piazza del Duomón. Különös történetet tulajdonítanak Szent Zanobius holttestének, miszerint miután meghalt és vitték a tetemét a Duomóba, az hozzáért egy szilfához, ami a januári hideg ellenére kihajtott és virágba borult. Nem látszik túl jól az oszlop, elvész az épületek márvány burkolatában, de a lenti kép baloldalán azért látható. A középső képen tényleg nagyon kell nézni, azt csak azért tettem fel, hogy látható legyen, hogy az "egészben" hol található, a Duomó előtt és a Battisterótól kicsit balra, nem csíkos, a tetején van egy kereszt. A kép nagyítható, úgy jól látszik minden.
-
Ezen a lentebbi esti képen aztán már igazán jól látható.
-
Teatro Comunale és a többi firenzei színház
A XVII. században már egy deszkaszínház működött itt, és csak a XVIII. században lett belőle kőszínház.
-
Via della Pergola 18
-
Via Ghibbelina 99 Firenze
-
Via Santa Maria 15. Oltrarno
-
-
Végignéztem Firenze színházainak belső tereit - már amennyit így láthattam, mindegyik nagyon szép. Egy ilyen relatív kis terjedelmű városban 4 színház azért elég jól hangzik. Ám azért úgy gondolom, hogy kevesen lehetnek azok, akik Firenzébe turistaként színházba szeretne menni..., ám ki tudhatja.
Benvenuto Cellini mester kalandos élete és egykori háza 1. rész
Benvenuto Cellini ötvösművész volt, és abban, nem csak Itáliában, de tán a világon is a legnagyobb. Ám meglehetősen kalandos élete volt, ami életet önéletrajzként elénk is tárt.
-
-
-
Benvenuto Cellini egy fantasztikus tehetségű ember volt, aki rettenetesen nehéz munkáját folyamatos anyagi problémákkal küzdve végezte. Kutakodásaim alapján kiderült, hogy az ő háza ma is áll Firenzében. Állni áll, de sajnos jelentősen átalakították, így aztán nem sok értelme van felkeresni. Habár lehet a környezet ma is hasonló, Firenze külső környezetében nem nagyon változik. A Via Pergola 59. számú ház előtt bizonyára sokan megállnak és legalább elgondolkoznak.
-
-
Életrajzi regényének színes ajánlója talán pontosabban jellemzi az embert, a művészt, mint mi tudnánk ezt megtenni ennyi évszázad távolában:
"Nemes vadember. Naiv istenhívő, háromszoros gyilkos és sokszoros szerető. Az alkotás szereleméhes megszállottja, fejedelmek szolgája és zsarnoka, mecénások dédelgetett kedvence és rémálma: Benvenuto Cellini. Ez a veszedelmes erkölcsű művész – ötvös, szobrász, érem metsző – csak a reneszánsz Firenzéjében születhetett, csak onnan vágyódhatott el, és csak oda vágyódhatott vissza. És nem érhette be annyival, hogy többek közt csinál egy pazar színarany sótartót a legkeresztényebb király asztalára, majd pedig bronzba önt egy Perseust a firenzei főtérre, a világ közepére. Benvenuto Cellini az első művészönéletrajz szerzője, korának mindaddig példa nélküli művészkrónikása."
-
Ennek az igazán keresztényinek mondható embernek érdekes kapcsolata volt VII. Kelemen pápával, aki 1534 szeptemberében már igen nagyon beteg volt. Meglátogatta őt Rómában, mert készített neki egy tárgyat, de akkor már a pápa nem látott semmit, ám tapogatni még tudott, így ujjaival érzékelte a mű milyenségét. Állítólag Benvenuto Cellini volt az egyetlen, aki megsiratta, a legtöbben inkább örömünnepet ültek.
Egy érdekes idézet , melyet Francesco Vettori mondott Kelemen pápáról: "Mindent megtett, hogy jelentős és köztiszteletben álló bíborosból jelentéktelen és kevéssé tisztelt pápa legyen."
Történt még valami nagyon különös dolog, a már ravatalon fekvő pápához éjjel valaki betört a Szent Péter templomba, és karddal többször átdöfte a halott pápa testét.
Elisabeth Barret Browning és Robert Browning háza (Casa Guidi, Firenze, Piazza San Felice 8.)
Elisabeth Barrett-Browning (1806-1861) angol költőnő, aki férjével, az ugyancsak író Robert Browninggal a Casa Guidi (Piazza San Felice 8.) épületében töltötte élete utolsó éveit, ott is halt meg 1861- ben. A házat csak kívülről lehet megtekinteni.
-
-
Az angol származású költőnő, aki rajongott az "itáliai életérzésért" írt egy versciklust "A Casa Guidi ablakai" címmel. Részben neki is köszönhető az angolok nagy és kiapadhatatlan érdeklődése Firenze iránt.
-
A lenti képen sírja látható a Piazzale Donatellón lévő Angol temetőben , oly látványos, hogy nem is lehet nem meglátni..., főleg azoknak, akik látták az ő temetésével kezdődő filmet (Tea Mussolinivel). Különös történet, hogy egy lóról leesve járó képtelenné váló hölgyet hosszan tartó súlyos tüdőbaja miatt a férje valósággal megszöktette a ködös Angliából. Egy, a Pitti palotához közel eső épületben éltek. Az írónőnek meggyógyulnia nem sikerült, de bizonyára az olaszos életérzés pozitívan hatott rá ideig-óráig. A firenzei életükről szóló hírek és irodalmi munkák valószínűleg nagyban népszerűsítették az angolok számára Firenzét.
-
-
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)