Az úgymond polgári státuszban minden rang nélkül Firenzét vezető Cosimo, Piero, Lorenzo, stb. Mediciket kisebb kihagyással követték Firenze vezetésében a Giovanni di Bicci de Medici másik fiának, egy "másik" Lorenzo Medicinek az utódai, akik azonban már hercegek, nagyhercegek lettek. Alessandro de Medici halálától az új Medicik fejezete kezdődött Firenze életében.
A hercegi, nagyhercegi címeket azonban soha nem osztogatták könnyen, azokat ki kellett valamilyen módon érdemelni. Azt tudjuk, hogy a hercegi rangot a még ifjú Cosimo Medici 1537-ben kapta meg a német - római császártól, V. Károlytól, így I.Cosimo de Medici herceg lett belőle.
De I.Cosimo de Medici herceg egyértelmű célja az volt, hogy idővel Toszkána nagyhercege legyen belőle. Ám V. Károly ezt megtagadta tőle, így ő a pápához fordult, aki ugyancsak fel volt jogosítva ilyen titulus megadására. De cseles volt Cosimo, előbb V. Piusz pápa számára egy igen hasznos és fontos akciót vezetett le sikerrel, ami után kérhette és a pápa meg is adhatta neki az oly annyira vágyott titulust, a nagyhercegséget! Így azután a továbbiakban senkitől sem függő uralkodója lett Firenzének és Toszkánának 1537-től, és titulusát természetesen utódai is örökölték! Az ő esetében ezt nem is bánhatták az ott élők, Firenze és Toszkána dicsőségét minden tekintetben haláláig növelte, de utódai sajnos gyakorlatilag egyre kevésbé voltak érdemesek nagyhercegi rangjukra. Ez a nagyhercegi rang természetesen öröklődött a család férfi ágon történő kihalásáig, 1737-ig. Vajon mi lehetett ennek az oka, miért lettek egyre gyengébbek, egyre terméketlenebbek, egyre hasznavehetetlenebbek a Medici nagyhercegek?
---
Ezzel kapcsolatban elgondolkoztam egy érdekes történeti összefüggésen a Medici család firenzei hatalmával kapcsolatban. Az "öreg "(il vecchio) Cosimo idejében indult útnak a család felfelé ívelő ága Cosimo Medicivel, ami azután kicsúcsosodott Lorenzo Medici színre lépésével, amíg az ő leszármazottai sajnos már erősen lefelé ívelő pályára kerültek, míg ki nem haltak.
És ugye az "Il Vecchio" Medicik kihalása után lépett színre a család másik ágából származó Cosimo Medici (Giovanni delle Bande Nere és Maria Salviati fia), aki 1519-ben született, így 1537-ben, hatalomba kerülésekor, még csak 18 éves volt! Ennek ellenére nyugodtan mondhatjuk azt, hogy hatalmi szempontból mindenképpen az ő uralkodása volt a Medicik uralkodásának csúcspontja, amikor is eljutott előbb a hercegi, majd a nagyhercegi címig, önálló nagyhercegséget hozott létre és igazgatott sikerrel!
Cosimo nagyherceg uralkodása alatt egyértelműen felfelé ívelt Firenze csillaga, mondhatni valóban minden tekintetben ő volt a csúcsponton a család, Firenze és Toszkána történelmében! Bár való igaz, hogy elődeit, a még polgárként működő talán Mediciket "jobban szeretjük"és sajnos az utána jövő időszakban utódainak egyre gyengülő kormányzása alatt nem is lassú ívben történő hanyatlás mutatkozott Firenzében, Toszkánában. Halála után, ami 1569-ben történt meg, fiai és unokái személyében egyre silányabb és silányabb uralkodói lettek nem csupán Firenzének, hanem személyükben az egész a Toszkán nagyhercegségnek.
Összefoglalva szinte a semmiből jutottak fel Giovanni di Bicci leszármazottai kétszer is a hatalmi csúcsra, előbb "il Magnifico Lorenzo de Medici", az egyszerű, de nagyszerű polgár révén. Idővel azonban az egyre gyengébb Medicik kihalása után a család másik ága mondhatni újrakezdte, majd folytatta I. Cosimo Medici nagyherceg által Firenze és Toszkána igazgatását, mígnem az az ág is elkorcsosult.
I. Cosimo herceg 1519-1569-ig uralkodott, majd a pápától megkapta ugyan a nagyhercegi címet, de azért ez még nem a csúcs volt. Legidősebb fia, Francesco Medici, bizonyára éppen apja tanácsára, egy osztrák hercegnőt vett feleségül, és ennek okán a német-római császártól I. Cosimo herceg végre megkapta 1569-ben az áhított rangot, a nagyhercegi címet. Sajnálatos módon I. Cosimo nagyherceg 5 év múlva bekövetkezett halála után a család további tagjai erkölcsi és uralkodói lejtmenetben jutottak el 1743-ig, a Medici család kihalásig úgy, hogy nagyon kevés igazán jelentős dolgot tettek a nagyhercegség javára!
-
I. Cosimo (1519-1574) I. Francesco (1541-1587), I. Ferdinando (1549-1609), II. Cosimo (1590-1621), II. Ferdinando (1610-1670), III. Ferdinando (1642-1723), Gian Gastone (1671-1737)
Az utolsó Toszkán nagyherceg, Gian Gastone nem igazán volt alkalmas a kormányzásra. Tudta ezt ő is, de azért próbálkozott, és tett néhány pozitív gesztust, hozott néhány demokratikus döntést. Pl. megszüntette a nyilvános kivégzéseket, a lakosság legszegényebb rétegét mentesítette az adófizetéstől. Idővel azonban lelkesedése csökkent. Nyílt titok volt homoszexualitása, szereztek ugyan neki feleséget, aki azonban hamar elhagyta, gyermekük nem született. Mindez azért nagyon fontos, mert 1737-ben meghalt úgy, hogy örökös nélkül hagyta a Toszkán nagyhercegséget!
Nővérének, Anna Maria Lujzának, az utolsó Medicinek a férje a Lotharingiai házból való János Vilmos Pfalz választó fejedelme lett (1658-1716), és állítólag az ő betegsége miatt nem lehetett gyermekük. Bár próbálkozott Anna Maria Lujza magát elismertetni férje halála után, de nem engedték meg neki, hogy nagyhercegnő legyen. Mivel úgysem voltak gyermekei, alapvetően ez akkor már szinte mindegy is volt.
DE ... Anna Mária Lujza (1667-1743) elérte azt a Toszkánát és Firenzét öröklő Lotharingiai házzal, hogy írásba foglaltatott az a kívánsága, miszerint ugyan férjére, és általa a Lotharingiai családra hagyta Firenzét, de kikötötte, hogy
-
FIRENZÉBŐL SOHA EGYETLEN MŰKINCSET NE VIHESSEN EL SENKI!
-
Elfogadták ezen feltételét, és így is lett..., ezért utazunk annyian Firenzébe, hogy ne csak természeti és építészeti szépségeit, hanem a Medici család világraszóló műkincs gyűjteményét is csodálhassuk!
Hivatalosan tehát a Lotharingiai ház lett a tulajdonosa a városnak és annak műkincseinek, de csak papíron, mert minden a városban maradt, ha nem is tulajdonként.
Az idők haladtával azonban létrejött az egységes Olaszország..., melyhez feltehetően a Lotharingiai család beleegyezésével csatlakozhatott Firenze is 1743-ban. Így azután mi, a művészeti csodákra éhezők, minden Mediciktől örökölt műkincset láthatunk ma is Firenzében, amit csak akarunk..., csak legyen rá időnk! Igaz, sok idő telt el addig, míg 1864-ben Giuseppe Poggi "kezébe vehette" a város rendbetételét, de megtette, amiért hatalmas hálával tartozik neki Firenze és az a sok millió turista, aki Firenzébe "zarándokolt" azóta, és aki még zarándokolni fog! Goethe volt az, aki megírta itáliai utazásának történetét, mely igen inspirálóan hatott a későbbi korok utazóira. Igaz, Goethe még meglehetősen elhanyagolt Itáliát talált 1786 szeptembere és 1788 májusa között, de még elhagyatottságában is gyönyörűt! Azután jött még két világháború..., olasz nép tette a dolgát, eltakarították a romokat, majd hamarosan újraéledt a turista forgalom, ami igen jelentős volt a háború előtt is főként a németek és az angolok révén. Ezen korszak egyik legkedvesebb és remélhetőleg hiteles filmje volt a "Tea Mussolinivel" című film, ami remek szórakoztatást is nyújt amellett, hogy bepillantást enged a korszak szellemébe.
