FIRENZE LÁTVÁNYA A DUOMO KUPOLÁJÁBÓL VIDEÓN

 VIDEÓ

Íriszek ezrei a Michelangelo tér mellett

 Van egy másik íriszes poszt néhány írisszel és valamennyi kommentárral, de ide most felteszem az összes íriszes képemet kommentár nélkül. Annyiféle írisz van, ahányféle növény, bizonyosan nehéz lenne két minden ízében egyformát találni. A legenda úgy tartja, hogy Firenze megalapítói nem véletlenül telepedtek le itt, ahol már akkor is virágokkal teli mező fogadta őket..., innen a város neve is, Florentina. Hogy ez valóban így volt, vagy csak a legenda miatt telepítették az íriszeket, arra senki nem tudja a választ, de ezzel a hatalmas természetes kerttel mindenképpen megalapozottnak tűnik a város latin neve, Florance.

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

Az íriszeken túl ennek a halacskákkal és tavirózsákkal teli kis mesterséges tónak a látványa is izgalmas. 

-

-

-

-

-

És mindezt késő tavaszi utazásnál a Michelangelo tér mellett lehet látni.

Andrea del Castagno (1396-1457), Cenacolo di Santa Apollonia + híres Castagno képek

A Cenacolo di Santa Apollonia épülete a  Via XXVII. Aprile 1 szám alatt található, és fő érdekessége egy festőhöz kötődik, kinek neve Andrea del Castagno volt. Attól függetlenül, hogy remek festő volt, sokáig rossz érzéseket keltett személye, mert még életében úgy hitték valamilyen ismeretlen okból, hogy meggyilkolta Domenico Venezianót (1410-1461). Kutatások kimutatták, hogy Castagno hamarabb halt meg (1396-1457), mint festőtársa. 

-

-

Kattints a képre!

Festményeiből látható ebben az épületben egy kisebb kiállítás, de a kolostor refektóriumának falán van az igazi különlegesség, egy újabb Utolsó vacsora. Művei nem igazán gyönyörködtetőek, de annál érdekesebbek. Nem valami könnyed elegancia jellemzi őket, alakjai többnyire erőteljesek, indulatosak. A beállítás hasonló a többi Utolsó vacsorához, a glóriát "kapott" apostolok az asztal mögött ülnek, míg Júdás kitaszítva közülük ül egy feltűnően magas széken.

De talán ennél a műnél is érdekesebbek számunkra portréi, melyeken ismert, de már az ő korában is régóta halott embereket elevenített meg, mint Dante, Petrarca, Farinata degli Uberti, Ozorai Pipo..., valószínűleg nem igazán élethűek a festményei, de ez talán nem igazán fontos. Stílusa elég kemény, határozott..., és hát el kell hinnünk neki, hogy a festmények hasonlítanak a modellekre, akiket ugyan ő sosem látott, de festményei által azonosíthat majd az utókor. 

- 

-

Dante Alighieri

-

 

-

Petrarca

-

-

Farinata degli Uberti

-

-

Ozorai Pippo, (Pippo Spano) firenzei származású magyarországi hadvezér volt, kinek magyarországi hadi tettei után kapott birtokának palotájába utazott Masolino a Brancacci kápolna festése közben, teret adva ezzel Firenzében tanítványának, Masacciónak, hogy "felfedezze és megmutassa" nekünk a reneszánsz festészetet. Mondjuk ez nem Masolino és Pippo Spano érdeme, de jó, ha az összefüggéseket is ismerjük ebben a nem túl hosszú, csupán néhány évszázados "nagy" firenzei történelemben. Volt szerencsém amúgy járni az ozorai várban, érdekes volt, de nem hiszem, hogy sokban hasonlít az Ozorai Pipo által uralt épületre, hiszen a vár belső berendezése évszázadok alatt lett olyanná, amilyennek most láthatjuk.

Ozorai Pipo (Andrea del Castagno portréja), Ozora vára Magyarországon

Hallottuk már Ozorai Pipo nevét (Filippo di Stephano Scolari), amikor a  Brancacci kápolnáról volt szó, mert hogy az ő kérésére utazott Masolino Panicale Magyarország területére palotájának díszítésére. De ki is volt ez az ember? Ha Magyarországra utazott hozzá Masolino, akkor úgy gondolhatnánk, hogy magyar volt, a nevének használata is arra utal. De nem magyar volt hanem itáliai, aki elindult világot látni, és Magyarországon kötött ki. Ott azután tehetségétől vezérelve egyszerű kereskedő segédből lett kiváló zsoldos katona, aki jeleskedett a magyarok háborújában, minek elismeréseként annyi zsoldot kapott, melyen képes volt építtetni egy palotát magának magyarországi területen, amit azután itáliai művészekkel ékesített fel! Az épület, melyet zsoldjából építtetett magának Ozorán, még ma is áll, látogatható is mint turista célpont! De  Filippo Scolari, vagyis Ozorai Pipo nevének fennmaradását igazából azt hiszem Andrea del Castagnónak köszönheti azzal, hogy Firenzében megfestette a képét.., és csak később lett Ozorai Pipo. Gondoltam élethű a kép, miért is ne lenne az? Nem élethű képeket csak olyanokról készítenek, akik a régmúltban követtek el nagy tetteket, és valami okból személyiséget akar nekik adni az utókor. De van egy komoly gond..., Pipo 1426-ban halt meg, míg Castagno 1420-ban született..., készíthetett róla képet, de vajon minek alapján? Ám úgy tűnik, hogy Andrea del Castagnónak az volt a "küldetése", hogy már elhunyt, de Firenze szempontjából fontos személyekről feltehetően valamilyen minták alapján készítsen "egységes megjelenésű" portrékat, melyeket bizonyosan a Városházán állítottak ki. A megrendelő az állam lehetett, és ezek a festmények jól reprezentálhatták Firenze nagyságát. Amiket itt a végén leírtam csak kigondoltam, de életszerűnek tűnik. Igazából már korábban is voltak gondolataim pl. Dante portréjával kapcsolatban, de akkor még nem gondoltam át a dolgot. Ozorai Pipót is érdemesnek találták megfestésre, hiszen ha már nem is Firenze javára működött, mégis jelentős szülötte a városnak.

-

Ozora vára

-

Régi jellemzés Pipóról:

 „Mondják, hogy Pipo középtermetű, fekete szemű, szőke, élénk tekintetű ember volt, és úgy tűnt, mintha mindig mosolyogna. Alkatára nézve szikár volt, de jó egészségű … Külsejéről ítélve megtartóztatta magát mind az evésben, mind az ivásban, de kiváltképp mértékletesnek mutatkozott a test más gyönyöreiben. … Oly szívélyes volt és közvetlen, hogy barátai gyakran a szemére is hányták: nem ügyel eléggé a méltóságára! Házát királyi pompával rendezte be, minden aranytól-ezüsttől csillogott benne. Cselédeit úgy kordában tartotta, hogy erényük bárkinek például szolgálhatott. Szabad idejében, már amennyire a háborúk fáradalmai után maradt, pihenésül leginkább vadászni járt.”

-

A közelmúltban lehetőségem volt Ozorai Pipo magyarországi várában járni, ami azért feltehetően ma nem pont olyan, mint az eredeti épület volt, hiszen több tulajdonosa is volt a várnak, ami folyamatosan gazdagodhatott. Ezekkel az érzésekkel is nagy öröm volt ott lenni, és kissé Firenzében képzelni magamat, mert hát igyekeztek évszázadokon át ezt az érzést erősíteni bennünk. Jó példa erre, hogy olyan firenzei szobrok másolatai vannak a belső udvarban, amik a Firenze után érdeklődőket szíven érinti. Nagy élmény volt ott járni! Hamarosan felteszem ide az ott készült képeket..., amik bár szépek és érdekesek, de azért nem valószínű, hogy sokban egyezik a korabeli várral. Azzal biztosan nem, amilyen körülmények között még Pipo élhetett ott, mert hát az idő ott is haladt, a környezet bizonyosan alaposan megváltozott az ő halála utáni évszázadok alatt. Igazából csak egy biztos pont kötődik Firenzéhez, és az Pipo..., hiszen nem lévén örököseik, nem sokat mondhat nekünk igazából sem az épület, sem ez a táblázat.  Én élek a gyanúval, mi szerint jóval Filippo Scolari élete utáni itt már szinte minden, csak tán maga az épület nem.

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

Mindenesetre függetlenül attól, hogy mennyiben is volt Filippo Scolárié ez a mostani épület, aki azon a vidéken jár, ne hagyja ki ezt a látványosságot útitervéből, hiszen mondhatni, hogy cseppnyi Firenze!

-

-

Cenacolo di Foligno

 Nem igazán közismert tény, hogy 1845-ben  a Via Faenza 42. számú épületének refektóriumában felfedezték (az állomás közelében van az utca), hogy egy freskó van az egyik falon, melyet valakik valamikor valamiért gondosan "eltüntettek". Az Utolsó vacsora a freskó témája, és nagy valószínűséggel Perugino volt az alkotója..., de sajnos látni nem valószínű, hogy láthatja bárki idegen. A téma elrendezése hasonló, mint a korábban ezen témát feldolgozó alkotások, ám a háttér az, ami különleges, egy gyönyörű, de szokatlan táj. És minden jelenlévő feje felett ott van a glória..., csak  a külön is ülő Júdás feje felett nincs...,.

.

-

-

A kolostorban egyéb XV.-XVIII. századi festményeket is láthatunk Ferroni márki gyűjteményében, amelyben nem túl ismert mesterek nagyon szép művei vannak kiállítva. Nagyításért kattints a képre!