Anna Maria Luisa Medici (1667-1743) Medici címerek, Firenze kincsei

 

-

Az utolsó élő Medicinek, Anna Maria Luisának (1667-1743) köszönhetően , kinek nem volt gyermeke, és a már elhunyt férje a Lotharingiai házból származott, olyan megegyezést kötött az örökös Lotharingiai uralkodókkal, ami szerint Firenze műkincsei  ugyan hivatalosan a Lotharingiai család tulajdonába kerültek, ám azok soha, senki által el nem vihetőek Firenzéből! Ezt a nagyon fontos megállapodást mindenki tiszteletben tartotta. Feltehetően ennek okán is a Lotharingiaiak nem sokat törődtek a várossal, egyszer "körbenéztek". Firenze tulajdonképpen gazdátlan maradt, és lassú sorvadásba kezdett..., de a műkincsei egyben maradtak. 1860-ban Firenze is az egységbe forrt Olaszország része lett, annak is talán pont a hatalmas műkincs készlet miatt 5 évig a fővárosa volt!

-

-

Anna Mária Luisa amúgy elég hányatott sorsú hölgy volt, mélyen vallásos és erkölcsös, így eléggé távol tartotta magát meglehetősen züllött életet élő öccsétől, a köztudottan homoszexuális Gian Gastonétól. A családi Medici sírkápolna munkálatait nagyrészt Anna Maria Luisa finanszírozta, és gyakran meg is látogatta az építkezést. Nem csak Anna Maria Luisa volt tudatában annak, hogy ő az utolsó Medici, hanem a városlakók is, akik bizony aggódtak a város jövője miatt. Még Anna Maria Luisa életében a jogos örökös, férje révén a Lotharingiai család, hatalmába vette a várost, Firenze címereit ugyan többségükben meghagyták, de melléjük tették a császári sast és a lotharingiai keresztet. Eltörölték a Medicikhez kapcsolódó ünnepeket, de azért a város átalakított címerében még ott szerepelt a Firenzét meghatározó 5 "Medici golyó" és a kék liliomos golyó. Bizonyos adatok alapján abban az időszakban az a nézet járta, hogy a firenzei emberek lemondanának javaik nagy részéről, ha visszakaphatnák a Mediciket.

-

-

"Hétfő reggel nagy haditervvel bevitték Anna Maria Luisához gyóntatópapját, mivel ő maga nem küldött volna érte..., a gyóntatónak megmondták, hogy közölje a hölggyel, hogy a halálán van. Erre a hölgy megkérdezte:"Ki mondta ezt magának?"Az orvosa" - hangzott a válasz. - "Rendben van, tegyük, amit tennünk kell, és intézzük el hamar"-mondta a hercegnő. Így aztán ha voltak bűnei azokat meggyónta,  majd megáldoztatták. Magánál volt az utolsó percig, de a halála előtti kb. másfél órában már nem beszélt. Csütörtök reggelig a palota nagytermében volt felravatalozva..., az utolsó Medici földi maradványai hamarosan csatlakoznak tehát az ősökéhez."

-

Anna Maria Luisát 1743-ban bekövetkezett halálakor az egész város siratta, ami egyben  az egész Medici családnak szólt. Az angol nagykövet így írta le az általa tapasztaltakat:

"A köznép meg van győződve arról, hogy a szél ragadta el Anna Maria Luisát! Ma reggel  heves szélvihar támadt, két órán át tartott, utána meg úgy kisütött a nap, mint még soha. Hasonló jelenségek kísérték Gian Gastone halálát is. Ezeket a hiedelmeket senki sem rombolhatja le, mert az emberek azt állítják, hogy mindezt a saját szemükkel látták."

Lorenzo Medici gyermekei, Madonna del Magnificato (Sandro Botticelli)

 A képek kinagyíthatóak rájuk kattintva.

-

Sandro Botticelli minden bizonnyal nagy hálával tartozhatott Lorenzo de Medici családjának, hiszen ők nem csak hogy istápolták, de otthonukba is fogadták az igen tehetségesnek látszó, de megfelelő családi háttérrel nem rendelkező fiatalembert. Ez a fentebb látható festmény nem "hétköznapi", hiszen a Medici családról és annak üdvösségéről szól. A kép baloldalán lévő három "összebújó" személy a Medici család gyermekeit ábrázolja. Botticelli állítólag meglehetősen idealizálja képén a személyeket, de valami "igazság" csak van az amúgy gyönyörű festményen. A narancssárga ruhás alak állítólag Giuliano Medici, a profilban lévő pedig piros ruházatban Lorenzo Medicit formázza, aki kérdő tekintettel néz a Szűzanya ölében lévő kisded Jézusra. A föléjük védőn hajló és a Madonna fölé koronát tartó hölgyek bizonyára a nővéreik. Tudni kell, hogy a reneszánsz korban a piros szín volt a legdrágább, így aki piros ruházatot hordott, az csakis gazdag lehetett.

-

-

Minden bizonnyal ez a fenti kép is Botticelli alkotása szintén a Medici család gyermekeiről. Úgy gondolom, hogy jobbra a legszélső lehet Lorenzo de Medici az előző képhez viszonyítva valamennyivel idősebb korában.

Az Arno és Firenze titkai

 

-

Vajon mi lehet az a különleges épület a képen  a Campanile mellett balra? Más régi képeken is láttam már, valószínűleg egy hatalmas templom lehetett. Mindenesetre elég grandiózus..., és szépnek is látszik. Igaz, Firenze stílusában ma már idegennek tűnne az a palotaszerűség. 

Híd is elég kevés volt..., konkrétan 1 látszik, ami csak a Ponte Vecchio lehet. Úgy látom, hogy már épül is rajta a Vasari folyosó! I. Cosimo Medici nagyherceg korában komoly építkezések voltak Giorgio Vasari vezetésével...., valószínűleg akkoriban bontották le azt a hatalmas, de minden bizonnyal már rossz állapotban lévő épületet is a Campanilétől balra. Erről olvastam is valahol..., de hogy ekkora volt az az épület, meglepett. Ennek azért még utána járok.

A kép jobboldalán a Duomótól jobbra látható igen magas épületet is régen lebonthatták, eddig nem sikerült róla semmit megtudnom. Úgy gondolom, hogy egy őrtoronnyal egybeépített magtár lehetett.

Museo dell'Opera di Santa Croce, Taddeo Gaddi, Donatello

 A kolostor ebédlője volt egykoron az az épület, melyben a firenzei templomok nagy ebédlőihez hasonlatosan itt is van egy "Utolsó vacsora" freskó. Nem tudják bizonyosan, de úgy gondolják, hogy a nem túl ismert művész, Taddeo Gaddi festette. 

-

-
Kattints a képre!

-

És van itt egy szobor is Toulousei Szent Lajosról is, az a történet járta, hogy valaki megszólta Donatellót, amiért meglehetősen bárgyú szobrának az arckifejezése. A művész erre azt válaszolta, hogy nem véletlenül adta ezt az arckifejezést szobrának, hiszen "nyilvánvalóan elég buta lehetett, ha trónját felcserélte a szerzetességgel". A művész szerint egyszerűen nem merte vállalni a rangjával járó felelősséget, vagyis apjának,  Anjou Károlynak, Nápoly királyának örökségét. 

Livorno, bíborcsiga

Livorno egy Toszkánában lévő kikötőváros az Atlanti óceán partján, nem túl nagy, de nagyon fontos városa volt Itáliának, és városa most Olaszországnak. Ezt a várost elsősorban katonai támaszpontként építtette ki I. Cosimo Medici nagyherceg, míg a kereskedelem számára továbbra is Pisa volt a fontosabb állomás. Pisa kikötője fogadta évszázadokon át a tenger felől a posztóiparáról nagyon ismert Firenze az alapvető textil színezésére szolgáló alapanyagokat. Ezen anyagok közül is a legértékesebbet, a bíborcsigát , ugyanis  ennek a csigának köszönhetően tudták a posztókészítők elérni a legszebb, legnemesebb színű szöveteket, melyek részben, vagy egészében ezt az alapanyagot használták. A firenzei elit nagyon adott a divatra, de ez nem elsősorban fazont jelentett akkoriban, hanem inkább színt! Attól függően volt gazdag és elismert ember valaki a városban, hogy mennyi bíborcsigától származó színű ruhadarab volt rajta! A XIV. századi firenzei gazdagok közül is kiemelkedett ekkoriban a Rucellai család, kiknek palotájának frízében a "mai napig is vonulnak a dagadó vitorlák a bíborcsigák fellelésének helye felé". 

És visszatérve Livornóra, a szárazföld közepén lévő Firenzének létfontosságú volt a tengeri kereskedelem, katonailag is uralmuk alatt tartaniuk Pisát és az egész tengerpartot, és ezért építtette fel  még Livornót is.  A harcászaton túl I. Cosimo Medici így szerezte meg annak lehetőségét is, hogy a firenzei textiliparnak akadály nélkül rendelkezésére álljon minden a kulcsfontosságú alapanyag.

És hát mennyire fontos lehetett Livorno akkor, amikor I. Cosimo Medici nagyherceg tengeri katonai nagyhatalmat hozott létre Toscana dicsőségére!