Giorgio Vasari életrajza, művei és az én többi "itáliai hősöm"






-
-

Valami titokzatos okból amióta Firenzével foglalkozom egyre kedvesebb szereplője lesz kutakodásaimnak Giorgio Vasari, az arezzói művész, akinek az utókor sajnos nem tartja sokra munkásságát. Ennek oka főként az, hogy ő már nem tartozott a nagyra becsült reneszánsz művészek közé, hanem a manierizmus kezdeti korszakának művésze volt. A szárnyaló reneszánsz után ez a művészi kifejezés már nem keltett osztatlan sikert az utókorban, sőt, némi lenézéssel kezelik a manierista művészeket. Pedig Vasari rengeteget dolgozott, rengeteg művészeti emléket hagyott maga után! Ám az igazán nagy méltatást nem a művészete miatt érdemelte ki, nevét a művészetet kedvelő világ inkább íróként méltatja! Ő volt ugyanis az az ember a XVI. században, aki fontosnak tartotta, hogy a maga idejében és a korábbi évszázadokban élő és alkotó fantasztikus itáliai festők  és szobrászok életét és munkásságát megismertesse az utókorral! Persze életrajzi írásainak minden szavát nem lehet készpénznek venni, hiszen az ő korában még az információ áramlás nem ment könnyen, de akkor is elképesztően fontos a reneszánsz művészek és művészet megismerése céljából annak a könyvnek az anyaga, "A legkiválóbb festők, szobrászok és építészek élete"! Aki kicsit is érdeklődik a művészet iránt, annak a könyvespolcán ott van ennek a fantasztikus gyűjteménynek a helye!

http://cultura.hu/kultura/vasari-a-festok-iroja/ 

A fentebb belinkelt cikk nagyjából mindent elmesél erről a remek emberről és művészről, de azért néhány személyes mondatot még ideírnék.
Firenzei kirándulásaim egyik fontos állomásának tartottam, hogy megnézzem azt a Giorgio Vasari által tervezett loggiát, ami most a Santa Croce negyedben a Piazza dei Ciompin látható.
 -
-

-
Ez az építmény Vasari idejében Firenze gyomrában, vagyis a középkori városrész piacterén állt és halcsarnokként funkcionált, ahogyan ezt a csarnok díszei is igazolják. A lentebbi maketten láthatjuk a középkori piactér elrendezését. Ezt a városrészt a XIX. században lebontották, a csarnokot szétbontva biztonságos helyre szállították, majd pár évtized múlva a Piazza dei Ciompin újra felépítették, ott áll ma is teljes szépségében, ahogyan a fenti képem mutatja.
-

 -
Toszkánában tett utazásom egyik fontos célpontja volt egykor Arezzo, nem csak azért, mert gyönyörű város hírében áll, hanem azért is, mert itt található az az épület és kert, ami egykoron az arezzói születésű Giorgio Vasari  háza volt. Ma múzeumként funkcionál, látogatható. Az alanti link alatt megtalálható arezzói leírásom azon része is, ami ezzel az épülettel foglalkozik. Sok időt bizonyosan nem töltött ott a művész, hiszen gyakran úton volt, és ha nem, akkor feltehetően igen sok időt töltött Firenzében, ahol Cosimo Medici nagyherceg szolgálatában állt mint festő, mint építész. Nevét talán leginkább az úgynevezett "Vasari folyosó" őrizte meg, mely érdekes módon alakította a Ponte Vecchio látványát, és lehetővé tette, hogy a Medici család a nép számára észrevétlenül közlekedhessen a Palazzo Vecchio és a Palazzo Pitti között. De tartok tőle, hogy nagyon sokaknak fogalmuk sincs arról, hogy miért hívják úgy azt a folyosót, hogy ki volt az az ember, akinek nevét őrzi. Amennyi dolga volt, ez a tevékenysége munkásságának talán 2 %-át tehette ki.

http://mierteppenolaszorszag.blogspot.hu/2017/01/toszkana-2-arezzo-casentino-anghieri.html
Ezen az oldalon szülővárosában, Arezzóban jártunk, ahol felkerestük egykori otthonát is. Fényképezni persze nem szabadott, csak azt az egy képet csináltam az ablakból kifelé. Úgy gondolom, Vasari ha néha-néha otthon volt Arezzóban, akkor gyakran üldögélt annál az ablaknál, vele szemben ülhetett a felesége, aki bizony nagyon ritkán láthatta férjét. Arra emlékszem, hogy  falak töményen manierista stílusú freskókkal voltak tele, a kert meg nagyon elhanyagolt volt. De örülök, hogy voltam ott, nagyon kedvelem Giorgio Vasarit, szoktam mondani, hogy ő az én első számú itáliai hősöm. Hogy kik a többiek? Bár talán nem idevaló, de elárulom, a második Domenico Ghirlandaio, aki  az ecsetjével mutatta meg nekünk Firenzét és annak fontos épületeit, szereplőit. A harmadik pedig Giuseppe Poggi, aki élhetővé, bejárhatóvá tetette magát a várost, és itt nem csak a Michelangelo térre gondolok, hanem rengeteg egyéb városrendezői munkájára.
-  

-

Dino Compagni krónikaíró 1300-as gondolatai

"Minekutána könnyebb megzavarni az ifjakat, mint az idősebbek érett elméjét: a Sátán, minden gonosz viszálykodás szerzője, fiatal emberek egy csoportjához szegődött, akik együtt szoktak lovagolni, és május első estéjén közösen lakomáztak. Felszította bennük a kötekedés vágyát, olyannyira, hogy az ifjak elhatározták: megkeresik ellenfeleik társaságát, éreztetni velük karjuk és fegyverük erejét. A tavaszünnep estéjén az asszonyok és lányok városrészenkint körtáncra szoktak egybegyűlni; ilyen mulatságon találták a Donati ház ifjai a Cerchieket és barátaikat; fegyveres kézzel rájuk is rontottak. A verekedés során karddal levágták Rino de' Cherchi orrát. S ez a kardcsapás..."
A krónika írója nem folytatta az írást, de ismerve a firenzei ifjakat, tudta, hogy el fog szabadulni a pusztítás szelleme, egymás ellen fordulnak a város gazdag és szegény polgárai. ... "Nehéz reggelre ébredt Firenze, és nehéz napok következtek egymás után. ..."

XIII: János ellenpápa és sírja a Battisteróban

XIII. János ellenpápa

Firenze szempontjából annyiban érdekes a történet, hogy barátja volt az "öreg" Cosimo Medici, aki kitartott Baldasare Cossa (XIII. János pápa) mellett annak lemondatása után is, mi több, halála után egészen különleges módon a Battisteróban helyeztette végső nyugalomra. Szarkofágja mindmáig ott látható. Hogy ez miért történt így, miért pont egy Keresztelő kápolnában kellett elhelyezni a szarkofágot, erről azt olvastam, hogy támogatta annak idején Giovanni di Bicci  bankházának megalapítását azzal, hogy az ő bankházukat választotta a pápai állam  pénzügyei intézésére. Tiszteletben tartva eme kérését bankári felemelkedésüket hálálta meg neki halála után Cosimo Medici. Állítólag maga Cossa kérte Cosimo Medicit erre a cselekedetre, és bár az új pápa tiltakozott, a Medicik megtartották ígéretüket. A korszak legismertebb művészei, Donatello és Michelozzo készítették a síremlékét, egy márvány baldachin alatt a síron látható Cossa bíboros fekvő szobra is. Az egyház komolyan tiltakozott az elhelyezés miatt, de akkoriban Cosimo Medicinek (il Vecchio) nagyobb szava volt Firenzében, mint az új pápának. Úgy tűnik idővel beletörődött mindenki eme szokatlan helyzetbe, mert a szarkofág mind a mai napig ott van..., és gyanítom, ez így is fog maradni az idők végezetéig!

Pazzi összeesküvésről a Medicik ellen (Luca Landucci krónikájából)

"És az 1478-as esztendő áprilisának huszonhatodik napján, szentmise közben, éppen amikor magasra emelte a pap az Úr testét, a Santa Maria del Fiore-templom kórusának tövében, az oldalkapu mellett meggyilkolták Giuliano de' Medici és Francesco Nori urakat. Lorenzo de' Medici a nyakán kapott sebet, a sekrestyébe menekült, így további bántódás nem érte. Az említettek halálának oka egy bizonyos összeesküvés volt, amelyet többen szőttek: Jacopo és Francesco de' Pazzi, társaikkal, valamint a Salviati család több tagja, köztük a pisai érsek, Francesco Salviati, és részesek voltak még sokan mások. Az összeesküvést egy ifjú bíboros, Raffaello Riario vezette, aki aznap érkezett Firenzébe; s amikor ő a nevezett Santa Maria del Fiore templomban megemelte a kelyhet - mint előbb már mondtam - ez volt a jeladás, hogy az említett összeesküvők fegyvereikkel Cosimo és Giuliano urakra támadjanak; a két merénylő, Francesco de'Pazzi és Bernardo Bandini volt. 
-
És miután Giuliano meghalt, Lorenzót is meg akarták ölni, de ez nem sikerült, mert nem tudtak bejutni a sekrestyébe. Mivel Lorenzo nem hallatta a hangját talán azt gondolhatták, hogy meghalt. Miközben ez történt Salviati érsek több társával a Palotába lovagolt, hogy a Signoria tagjaival beszéljen. Vitába keveredett a gonfalonierével, aki észrevette az árulást, elfogatta őket, lezáratta a kapukat, és meghúzta a harangot, hogy gyűlésre hívja a népet. Részben a Giuliano haláláról elterjedő hír, részben a vészharang kongása fegyverbe állította a várost; Lorenzo de'Medici egy idő után kimerészkedett a sekrestyéből, barátai a házához kísérték. Közben Jacopo de'Pazzi úr lovon a Palota térre vágtatott, és "Nép és szabadság!" csatakiáltással fegyvereseket igyekezett összegyűjteni, hogy elfoglalja a Palotát. Ez azonban nem sikerült neki, amint előbb már az érsek is kudarcot vallott. Jacopo úr erre menekülni próbált házának felfegyverzett csatlósai élén. A város polgárai is fegyvert fogtak és gyülekeztek a Palota és a Medici-ház körül. A téren ezenközben sok összeesküvőt megöltek, élve kidobtak a Palota ablakából a kövezetre, egy papot pedig darabokra tépett a tömeg. A bíborost elfogták és egyetlen társa sem tudott megmenekülni. Vagy húsz összeesküvőt, köztük a pisai érseket, meztelenül a Palota emeleti ablakrácsára akasztva végeztek ki. Ugyanerre a sorsra jutott  később a Pazzi család feje, Jacopo úr, és még sokan. Beszélik, hogy hetvennél több elfogottat akasztottak, nyakaztak és négyeltek fel rövid úton. A bíborost, Raffaelo Riariót fogságban tartották, bántódás nem érte, de arra kényszerítették, hogy saját kezű levélben értesítse a Szentatyát a történtekről." Idézet volt ez Luca Landucci emlékiratából.
-
Nem nagyon tudok én ehhez bármit hozzátenni, mert valóban elrettentő mindaz, ami akkoron ott történt. Mi itt a XXI. században el se nagyon tudjuk képzelni már, hogy az emberek képesek szinte vadállatokként viselkedni, és sajnos nem feltétlenül csak kötelességből, hanem olykor élvezetből. Lucca Landucci mondhatni finoman írta le a történetet ahhoz képest, ami ott akkor valójában történt. Amit igazán nem tudtam egyéb írásokban sem megtalálni, hogy ki is volt ezen események "szervezője", vagy a nép spontán tevékenysége volt a meghatározó abban, hogy Lorenzo Medici továbbra is a város nem hivatalos vezetője maradt? És hogy miért is tették mindazt a barbárnak mondható kegyetlenségeket bosszú hadjáratuk alkalmával, vajon annyira szerették Lorenzót, vagy csak végre kiélhették alantas ösztöneiket? Egy olyan nemesnek tartott város lakói valóban azt az iszonyatos és barbár öldöklést mondhatni "jó bulinak" tartották? Amikor erről olvastam Lauro Martinez "Firenze és a Mediciek" című művében, bizony kételyek merültek fel bennem, hogy jogos-e a nagy rajongásom ezen város és lakói iránt. Persze idővel megnyugodtam, azok az idők, azok az emberek ilyen kegyetlenek voltak a Föld bármely pontján még akkoriban. Mindenesetre a győztes Mediciek célja az volt, hogy a Pazzik minden nyomát eltüntessék Firenzéből..., de a történelem azért nem ilyen, pont az ilyen túlságosan hevített események hagyják maguk után a legnagyobb árnyékot. Bár a krónikák úgy szóltak, hogy a Pazzik minden nyomát felszámolták Firenzében, ám a Pazzi kápolna a Santa Croce templom mellett ma is Firenze egyik ékköve, és a Pazzik egyik palotája ma is áll, közintézmény van benne. És az is tény, hogy a Pazzik neve, ha nem is dicsfényben, de talán éppen a köréje emelt események miatt amíg van történelem oktatás, élni fog. 
-
-

Firenze függetlenségének és páratlan gazdagságának okai, céhek röviden, pestis, fiorino d'oro

Annak, hogy Firenze még a mai időkben is a Föld egyik legismertebb és legvonzóbb városa, annak természetesen egykori gazdagsága a legfőbb oka. És ha az a gazdagság nem kizárólag csak tisztességes munka következménye volt, akkor a gazdagok gazdaságuk igen jelentős részét majdani megváltásukra fordították, ami nagyrészt szebbnél szebb művészeti alkotások elkészítésének támogatását jelentették. Ezeket a csodálatos alkotásokat keressük és látjuk leginkább ma is Firenzeben!

Firenze földrajzi elhelyezkedésének köszönheti elsősorban a többi itáliai városnál nagyobb függetlenséget jelentett. Akkoriban a közlekedés nem volt olyan egyszerű, így aztán ott a semmi közepén viszonylagos nyugalomban volt a város mind a pápaságtól, mind a császárságtól. Nagyon komoly ok kellett ahhoz, hogy ezt az utat a kor viszonyai közt megtegyék a hatalmasságok, Firenze bizonyára megfizette nekik amit kiszabtak a városra, azon túl nem igazán foglalkoztak velük.

De nézzük részletesebben, hogy miként is érvényesült ez az elv Firenzében, mely város két legfontosabb pénzbevételi forrása a középkorban a textilipara és a bankrendszere volt. Az előbbi jelentőségéből következik az utóbbi fontossága. Hogyan is lehetett a viszonylag kicsi Firenzéből textilipari nagyhatalom? Való igaz, az Arno folyón kívül gyakorlatilag semmi más nem állt rendelkezésére ahhoz, hogy ezt az ipart ilyen rendkívül jól műveljék. Hogy kinek és mikor pattant ki a fejéből az ötlet, azt egészen biztosan nem tudhatjuk, de azt igen, hogy egy vallási csoportosulás, a humiliati rend letelepedése révén került a textilipar Firenzébe, amely már erről lett híres a XIII. század végén. Ezen rend tagjait valami okból Milánóból elüldözték, így új hazát kellett maguknak keresni. Munkájukhoz bőséges mennyiségű és sebes sodrású víz kellett, és Firenzére esett a választásuk.  És ahol ipar volt, ott volt munkahely is, így azután Firenze polgárainak volt munkájuk, voltak házaik, voltak szükségleteik. Valószínűleg nem feltétlenül a fizikai munkájuknak megfelelően részesültek a javakból, sőt..., de az átlagos firenzei embereknek legalább volt munkájuk, ha többnyire eléggé alul is voltak fizetve. Na de ez már egy másik téma.

Firenze gazdaságának és gazdagságának alapjai a XIII. században létrehozott céhrendszerben voltak. Gyakorlatilag minden szakma dolgozói céhekbe tömörültek, mely céheknek megvoltak a maguk, többnyire választott képviselői. Kezdetben alakult 7 nagy céh:  kereskedők, gyapjúkészítők, selyemkészítők, szőrme és bőrkikészítők, pénzváltók, igazságot tevők és orvosok céhei, ez utóbbiba nagyjából minden szóbeli munkát végző beiratkozhatott, így Dante is tagjai között volt. De voltak céhük az 5 közepes kaliberű munkát végzőknek is, ezek voltak a lakatosok, használt ruha kereskedők, cipészek, kőművesek és az ácsok. Aztán volt a még "jelentéktelenebbnek tűnő" vállalkozásoknak is egy társulása, itt gyülekeztek a pékek, asztalosok, lószerszámkészítők, vas és rézművesek, páncélkészítők, só- sajt- és olajkereskedők, bőrösök, hotelesek, italkimérők.
Firenzében a céheknek egyre nagyobb szerepük volt, és a számuk is egyre nőtt, míg csak nem maximálták 72 céhben a lehetőségeket. Olaszul az Arte jelentése Céh, az Arti  jelentése Céhek. Ezeknek a Céheknek jól felépített és főleg demokratikus szervezetük volt, és maguk közül választhattak delegáltakat a városi tanácsba. Ám arra is nagyon ügyeltek, hogy senki ne lehessen ott túl sokáig, ne szerezhessen túl nagy hatalmat. Firenzében a középkorban mindent megtettek azért, hogy demokratikusan menjenek a dolgok! De sajnos ez ritkán volt igazán jó, a város maradandó értékei többnyire a diktatúrákban születtek. Bár nem mindig!

De akkor visszatérnék a textiliparra, mely megalapozta Firenze páratlan gazdagságát.
Adva volt egy olyan város, aminek volt egy többnyire sebes sodrású folyója, ami ugye elengedhetetlen a textilipar számára. A textilgyártás technikáját ismerő humiliátikat magába foglaló szerzetesrend a XIII. század elején telepedett le Firenzében. Ők választották maguknak azt a helyet az Arno partján, ahol a víz sodrása bizonyos átalakításokkal alkalmas volt a textilgyártásra. Végleges megtelepedésük első fontos állomása volt rendjük kolostorának, majd 1256-ban az Ognissanti néven templomuknak megépítése. És mert voltak ambícióik a már ott élő gazdagoknak is, így aztán valahogy rájöttek, hogy a textilipar számukra a még nagyobb gazdagság felé vezető út. A sebes sodrású folyó és a humiliátik szaktudásával létre jött az a példátlan siker és gazdagság, amit ez az ipar adott számukra!
-
Voltak ugyan mezőiken birkák, de azokon nem olyan szőrzet volt, ami a finom és drága kelmék előállításához szükségeltetik, így aztán idővel a birkaszőrt is "importálni" kezdték. Ebben jól jött ismét az Arno, mert Pisa felől tengeri kikötőt adott, és a jó minőségi birkaszőr többnyire hajón érkezett Firenzébe Spanyolországból, Angliából, majd az elkészített áru is többnyire hajón távozott. És ha mindez még nem lett volna elég a város gazdagodáshoz, idővel egészen különleges színekben tudták előállítani a textíliákat! A sáfrány bibéje hozta a legnagyobb áttörést ebben a témában, minek segítségével a piros szín több árnyalatát is elő tudták állítani. Ezeken túl rovarokat, ásványokat és még ki tudja mi mindent használtak fel a legkülönbözőbb színek eléréséhez. Az emberek ruháinak színe gyakorlatilag egyértelműen megmutatta, hogy melyik társadalmi réteghez tartoznak. A csúcs a lila szín elérése volt, ehhez valamiféle különleges zuzmót használtak, amit Mallorcából hoztak hajóval. Másik nagyon fontos festőanyag a bíborcsiga volt, 10.000 bíborcsiga kellett 1 gramm bíborszínű festékhez.
-
-
A fenti képen az öltözékek színein túl érdekes a középen álló hosszú szőke hajú fiatalember, aki minden valószínűség szerint Pico della Mirandola, a reneszánsz kor egyik legismertebb filozófusa.
-
De ahhoz, hogy az üzlet igazán jól működjön, megbízható bankokra is szükség volt, ebben többek között a Medici család is élen járt. Ám az igazi nagy dolog az volt, hogy Firenzében 1252-ben elkezdtek aranypénzt verni, melynek neve fiorino d'oro volt. A Városháza közelében épült fel a pénzverde, ahol rendkívül ügyeltek a minőségre. A visszaélések lehetőségeit elkerülve folyamatosan cserélték a vezetőket. Még egy érdekesség az, hogy a már Európában forgalomban lévő pénzeken többnyire akkoriban élő hatalmasságokat ábrázoltak, de a fiorino pénzeken sosem, ezzel is kerülni akartak bármilyen politikai kötődést. Keresztelő Szent János volt a pénzek egyik oldalán, a másikon meg Firenze ősi jelképe, a liliom.
-

-
A lényeg az, hogy a firenzei liliomos pénz rendkívül jó és megbízható minőségű volt, a firenzei gyapjúfeldolgozás meg rendkívül jó minőségű árút állított elő, így Firenze gazdagsága is rendkívülinek mondható a középkor városállamai között. Na de a kereskedelemhez tőke is kellett, ami ugye nem mindig volt kéznél, így aztán beindult a hitelforgalom, ami tényleg elképesztően gazdaggá tehette az ebben a szakmában működőket, köztük a Mediciket.
-
-
Idősebb Cosimo Medicit is tetőtől talpig bíborban örökítette meg a festő.
-
Ám a történetnek még itt sincs vége, mert ugye a kölcsönpénzért kamat jár..., bár a kamatszedés azokban az időkben nem volt éppen dicsőséges cselekedet, ám a szükség törvényt bontott.  És ha mindez még nem lenne elég a város egyes embereinek különös gazdagodásához, létrejött a biztosítási rendszer is, hiszen a jó minőségű árut védeni kellett időjárási és rablási okok miatt egyaránt. A lényeg az, hogy eme sokféle összetevő tette lehetővé Firenze egyes személyeinek páratlan gazdagságát.


És mert ez a gazdagság sok esetben nem volt tisztességesnek mondható, azért is lettek a bankárok, a kereskedők olyan nagymértékben a művészetek pártfogói, mert így próbálták "a gazdagodás bűnét" enyhíteni, megváltani. Így azután természetesen a művészetek elsődleges dolga a kora reneszánsz és az érett reneszánsz idején az egyházi jellegű építkezések, díszítések voltak, melyek a gazdagok adományaiból készültek a megváltás reményével! Reneszánsz = újjászületés. A középkor végső szakaszán, az újkor kezdetén újjászületett egész Firenze, és ennek az újjászületésnek az eredményeiért csodálja a fél világ mind a mai napig.
-
A minap olvastam még egy komoly okát annak, hogy miért is lett a XIV. század végén akkora anyagi lehetősége Firenzének arra a hallatlanul tempós városfejlesztésre, amit akkor végrehajtottak. Sőt, nem csak gazdagodásról volt szó, hanem konkrétan arról, hogy maga a reneszánsz művészet létrejötte és kiteljesedése is ennek köszönhető, vagyis a pestisnek! Olyan rengeteg ember halt meg egy-egy járvány alatt, olyan sok család teljesen kihalt, olyan sok ingó és ingatlan vagyon maradt utánuk, amit fel kellett használni! És, bár persze sokan tanácstalanul álltak azzal a ténnyel szemben, hogy hogyan történhetett meg az a rettenetes pusztulás, mégis, talán félelmükben, sokan még inkább az egyház felé fordultak, és egyházi célokra használták a gazdátlanul maradt vagyonokat. Persze sokan másként gondolkoztak az egyházzal kapcsolatban, de ez most nem tartozik szorosan a témához, ám maga a reformáció létrejötte is a pestishez köthető.
-
Igaz, Sienával kapcsolatban pont ennek ellenkezőjét ismerjük, vagyis azt, hogy azért nem tudták befejezni a nagy Dómot, mert a járvány miatt nem maradt sem pénz, amiből építeni lehetett volna, sem ember, aki építsen. Később meg talán rájöttek, hogy azért mindennek van határa..., és az a csupán egy hajónak tervezett rész is önmagában olyan hatalmas és csodálatos, hogy nincs sok párja.


Firenze történelme 4. Firenzei köztársaság, Piero Soderini és az újabb Mediciek

Eljött végre az ideje ismét a Firenzei Köztársaságnak, de nagyon naiv volt az, aki azt gondolta, hogy ezt megtartani könnyű lesz. Először II.Piero de Medici próbálkozott visszatérni, azután VI. Sándor pápa politikai ambícióitól lehetett félni, hiszen a Borgia család tulajdonának szerette volna tudni Közép-Itáliát. Később aztán ismét jöttek a Mediciek, de addig még sok minden történt a városban.
Ennek az időszaknak volt az utókor számára sokat vitatott személyisége Niccolo Machiavelli, aki a városházán titkárként dolgozott, de leginkább diplomáciai küldetésekben vették hasznát. Miután visszaállt a Firenzei Köztársaság őt küldték követként biztosítani a város korábbi szövetségeseit a mostani szövetségükről, és Machiavellinek mindig sikerült elérnie, hogy a helyzet ne rosszabbodjon, hanem legalább maradjon a régiben.
Szakítva Firenze hagyományaival a békesség kedvéért 1502-ben életre szóló gonfalonierét választott magának a Firenzei Köztársaság  Piero Soderini személyében. Soderini nagyon tisztességes ember hírében állt, de állítólag nem volt megáldva különösebb politikai tehetséggel.
-

-
Nagyon félt Cesare Borgia és apja, VI. Sándor pápa terjeszkedési törekvéseitől, ezért elküldte Machiavellit a Cesare által már elfoglalt Imolába, hogy barátságukról biztosítsa. Machiavelli három hónapot töltött Cesare Borgiával, majd ennek az időszaknak az élményeiből és tanulságaiból írta meg később híressé vált könyvét "A fejedelem" címmel. Machiavelli nem titkolt csodálattal figyelte a Borgia herceg tevékenységét, és ő volt aki az itteni tapasztalatait összegezte azzal a hírhedt mondattal, hogy: "A cél szentesíti az eszközt"
Mindenesetre az ekkori küldetése célt ért, Cesare Borgia biztosította Firenzét barátságáról. Aztán 1503-ban jött a hír Rómából, hogy VI. Sándor pápa meghalt, a fia, Cesare is nagyon beteg lett, minden valószínűség szerint mérgezés történhetett. Apja hatalmának elvesztése és hetekig tartó betegsége kihúzta az ifjú Borgia lába alól a talajt, fel kellett hagynia világra szóló álmaival. Így aztán a Borgiáktól való félelemtől végre megszabadult Firenze, de jött II. Gyula pápa, aki ugyancsak nagy terjeszkedési terveket kovácsolt kifejezetten harcos, katona pápaként. És ekkor léptek újra színre a Mediciek.
-

Idővel Giovanni Medici (Magnifico második fia) befolyásos bíborossá lett Rómában, és sosem tett le arról, hogy Firenzét visszaszerezze a családjának. Ekkor éppen a faragatlanként emlegetett liguriai születésű II. Gyula volt a pápa.  Megválasztása után első dolga az volt, hogy hadba induljon Bologna és Perugia ellen, melyek nem akartak tovább a pápai állam részei lenni. Sok más bíboros mellett Giovanni Medicinek is mennie kellett a háborúba, és mert II. Gyulának nagyon imponált a viselkedése, ezért őt tette volna meg Bolognában pápai helytartónak, ha győznek. Bár először győztek, de aztán a bolognaiak visszafoglalták a várost, és másodjára már nem győztek. Nagyon véres csata zajlott a Ronco folyó partján az időközben ellenséggé vált franciákkal. Ez a híres csata érdekesen végződött, elvben a franciák nyertek, de annyira kimerültek, hogy visszavonultak Párizsig. Giovanni Medicit viszont még előtte foglyul ejtették akkor, amikor a haldoklóknak nyújtott vigaszt a csatatéren. Fogva tartói mindenhol tisztelettel viseltettek iránta, jól bántak vele, de a franciák arra akarták kényszeríteni, hogy tartson velük Párizsba. Giovanninak feltett szándéka volt, hogy megszökik, és ezt meg is tette, katonaruhában bujkált egy darabig, majd Mantovába menekült.
 Giovanni Medici nagyon vissza akarta kapni a Medicieknek Firenzét, és ezért mindenre hajlandó volt. Az őt támogató spanyol csapatok elfoglalták és elképesztő kegyetlenséggel kifosztották Prato városát. Firenze nagyon megijedt, Soderininek lehetőséget adtak a menekülésre és amikor felkérték a Signoria tagjait, hogy egyezzenek bele a Medicik visszatérésébe, azok harc nélkül átengedték nekik a várost. 1512 szeptember elsején Giovanni de Medici 1500 katonával bevonult a városba, úgy tért vissza a Medici palotába, mint egy uralkodó. A firenzeiek nagy része örömmel fogadta, két nap múlva a hatalmat a 40 tagból álló balia vette át, melynek minden egyes tagja Medici párti volt. Giovanni és Giulio de Medici azzal kecsegtették a firenzei népet, hogy hamarosan  a Medicik uralmának kellemes korszaka tér vissza..., és hittek is nekik.
Talán így is lett volna, de fél év múlva Giovanninak vissza kellett térnie Rómába, mert meghalt II. Gyula pápa. Nem voltak alaptalanok a reményei és igényei arra, hogy esetleg őt válasszák meg új pápának, ami meglehetősen hosszas tanácskozás után meg is történt, X. Leo néven Giovanni de Medici bevonult a pápák sorába. Rómában visszafogottabb, de így is nagyon emlékezetes ünneplés kísérte a beiktatását, Firenzében pedig hatalmas örömünnepet ültek.
Giovanninak (immár X. Leo) óriási tervei voltak, és ezen tervek majdnem mind a Medici család terjeszkedésével voltak kapcsolatosak, hiszen Közép-Itáliából egy egységes Medici államot kívánt összekovácsolni. Miután elfoglalta a pápai trónt II. Piero de Medici célratörő fiára, Lorenzo de Medicire (Magnifico unokája volt) bízta Firenzét. 
X. Leónak öccsével, Giuliano de Medicivel (Magnifico fia) más tervei voltak, az egyház gonfalonieréjévé választatta, és tervei között szerepelt, hogy majdan Nápoly királya legyen. Terveit keresztezték az új francia király, I. Ferenc tervei, aki mindenáron újra befolyása alatt akarta tudni Itáliát. Giovanni Medici, vagyis akkor már X. Leo pápa, a francia szövetség helyett a spanyolokkal és a német-római császárral, Ferdinánddal szövetkezett céljai elérésének reményében. Rossz lóra tett, a franciák gyors támadásba lendültek, a még laza szövetséget legyőzték, és ekkortól már ők szabták a feltételeket.
-
A pápa Firenzébe készült, részben azért, mert a francia király a közeli Bolognában telepedett le és ott kívánt egyezkedni a legyőzöttekkel. Minden hibája ellenére Firenze fantasztikus ünnepséggel kívánta fogadni pápáját, ezért hatalmas dekorációs munka kezdődött, mely munkákat a korszak nagy és elismert művészei vezettek. Közülük megemlítendő a Duomó akkor még nem kész homlokzatának takarása, Jacopo Sansovino tervezte a hatalmas fából készített álhomlokzat díszítését, amit Andrea del Sarto festett meg. Mindenki el volt ragadtatva a szépségétől. Időközben az ifjú Lorenzo de Medicit kinevezték a Firenzei Köztársaság Főkapitányának, állítólag ettől kezdve megváltozott a viselkedése,  kellemetlen, önfejű zsarnok lett (az egyik Medici szobor Michelangelótól). 1515 november 30.-án pápai tiarában X. Leo pápa óriási ünneplés közepette vonult be Firenzébe. Innen később Bolognába ment, ahol I. Ferenc francia királlyal találkozott, de Bolognában már nem fogadta a nép lelkesen. A tárgyalás sem igazán a kedve szerint alakult, a király nagyon magabiztos volt és nagyon sokat követelt. A pápa nem sokat vitatkozott, a legtöbb feltételt elfogadta azzal a megjegyzéssel, hogy nem tekinti őket kötelező érvényűnek. Kinevezte a király nevelőjét bíborosnak, cserébe a király a Firenzében már tüdőbaja miatt haldokló Giuliano de Medicit, kinek felesége egy francia hercegnő volt, Nemours hercegévé tette.
-
Giuliano de Medici halála után X. Leo pápa energiájának nagy részét arra fordította, hogy az ifjú Lorenzo de Medicit Urbino urává tegye, ami meg is történt. Az akkori herceg, Francesco Maria della Rovere és felesége megijedtek és elmenekültek Mantovába, így Lorenzo könnyedén bevonult Urbinóba. A herceg egy év múlva visszatért erős sereggel, de nem tudták visszafoglalni a várost. Az ifjú Lorenzo de Medici (elvben őt ábrázolja Michelangelo egyik híres szobra..., bár közismert Michelangelo erről vallott nézete, mi szerint "hamarosan senki nem fog emlékezni az arcukra, tehát mindegy is"). Lorenzo súlyosan megsebesült, mely sebesülés talán szerepet játszott korai halálában. Bár újabb kutatások szerint vérbajban halt meg, de köztudottan a sérülése után többé nem volt a régi.
-
X. Leo pápának hátralévő életében még sok problémát meg kellett volna oldania. Unokaöccsét, Lorenzót ugyan sikerült ugyan beházasítani a francia udvarba, de pár héttel kislányuk, Medici Katalin születése után előbb a kislány anyja, majd rá két hétre az apja, Lorenzo is meghalt. Firenzének nem volt törvényes örököse, kivéve a pár hetes Katalint. 
De volt két törvénytelen fiú a családban, akik koruknál fogva lassan alkalmasak lehettek volna az uralkodásra, az egyik Ippolito de Medici, Giuliano di Lorenzo de Medici fia, a másik Alessandro de Medici, akit Lorenzo Urbinói herceg fiának állítottak be, de nagyobb esélye van annak, hogy Giulio de Medici (majdani VII. Kelemen pápa) fia volt egy rabszolganőtől, legalábbis arcának színe és berendezése egzotikus származásra utalt.
Giulio de Medici, aki, mint emlékszünk, a nagy Lorenzo testvérének, a Pazzi merénylet által meggyilkolt Giulianónak a törvénytelen fia volt (bár egyházi karrierje miatt mindent megtettek azért, hogy bebizonyítsák, szülei titkon házasságot kötöttek!), megfontolt viselkedéssel, de ideiglenesen látta el a város vezetését. 
Időközben az is problémát okozott, hogy az igen agilis V. Károly lett a német-római császár, és igényt tartott Itália bizonyos részeire, főleg a franciák által elfoglaltakra. X. Leó pápát aggasztotta még Luther Márton tanainak terjedése is, és az, hogy semmit nem tud tenni ellene. Ez is oka volt, hogy szövetséget kötött V. Károllyal, kívánva, hogy szabadítsa meg Luthertől és a franciáktól
V. Károly nem sokat várakozott, haza zavarta a franciákat. A jó hírt Giulio küldte X. Leó pápának, aki éppen vadászaton volt. Azon az utolsó vadászaton, ahol megfázott, és anélkül, hogy sejtette volna mennyire beteg, pár napon belül meghalt.

Giuliónak sikerült megszilárdítani a Medicik helyzetét Firenzében, így amikor meghalt unokabátyja, X. Leo (Giovanni Medici), akkor gyorsan visszatért Rómába. Reményei voltak a pápaság elnyerésére, de túl sok ellensége volt a bíborosok között, akik gyorsan megválasztották V. Károly nevelőjét, VI. Hadriánt. Az új pápa azonban annyira puritán volt, hogy az már senkinek sem tetszett. Meg akart mindent és mindenkit változtatni, de nem volt rá ideje, mert hamar meghalt, feltehetően ebben egy kis mérgezés is szerepet játszott.

Minden idők addigi leghosszabb konklávéján 60 nap után végül sikerült megválasztatni Giulio di I.Giuliano de Medicit pápának, aki a VII. Kelemen nevet vette fel. 45 éves volt ekkor, 11 évig, 1523-tól 1534-ig, haláláig volt pápa. Róma népe és a Vatikán is jó szívvel fogadta, mert nem volt olyan költekező, mint X. Leo, de olyan fukar sem, mint VI. Hadrian, ismerték mértékletességét, okosságát..., komoly reményeket fűztek hozzá. 

Sajnos azonban csalatkozniuk kellett, a történelem nem kedvezett Rómának VII. Kelemen pápa regnálásának idején, minek legfőbb oka helytelenül választott szövetségeseiben, illetve gyakori pálfordulásaiban keresendő. Róma fennállásának talán legnagyobb drámáját élte át a következő időkben! 1527 májusában a Sacco di Roma, vagyis Róma kifosztása V. Károly seregei által felkészületlenül érte a sokáig hezitáló pápát, aki azokat a rettenetes napokat Orvietóban töltötte.
-
Mind e közben Firenzében is egyre elégedetlenebb volt mindenki, a megbízott bíborosokat ki nem állhatták, és nem örültek a két Medici fattyú, Ippolito és Alessandro jelenlétének sem, akik végül a római hírek hallatára elmenekültek a városból. A firenzeiek Medici ellenes gonfalonierét választottak és visszaállították a köztársaságot, miközben előszeretettel gúnyolták a pápát.
-
A porig alázott VII. Kelemen pápa, bár lelkileg megtört, de azért nem adta fel..., Barcelonában 1529-ben megegyezett V. Károllyal abban, hogy ha a pápa elismeri Károly itáliai hódításait és császárrá koronázza, cserébe ők segítenek a Mediciknek visszafoglalni Firenzét. A császárrá koronázás Bolognában megtörtént..., ám ekkor már a firenzeiek nagyon elszántan nem kértek a Medicikből! 
A  fenyegetettségben nagy munkába kezdtek, hadsereget szerveztek és megkezdték a város védelmének kiépítését. Ebben a munkában maga Michelangelo Buonarroti is részt vett, a városfalak megerősítése volt a feladata. A város körül lebontottak minden épületet, hogy ne tudjanak benne megbújni a császári csapatok. A hadsereg 1529 őszén jelent meg a város dombjain, de nem támadtak, hanem a város kiéheztetésére rendezkedtek be. A város 10 hónapig kitartott, de végül megadta magát. Az éhező emberek már a Mediciek visszaengedéséért könyörögtek. Megtörtént a hatalomátvétel, voltak kivégzések, voltak száműzetések, de azért nem volt fergeteges megtorlás. A városba érkezett az akkor 19 éves Alessandro de Medici, akinek megvásárolta a pápa a pennei hercegséget, és akit kezdettől fogva gyűlöltek Firenzében. Ippolito Medicit bíborossá nevezte ki a pápa, és megkezdte az akkor 12 éves Caterina de Medici istápolását. VII. Kelemen pápa I. Ferenc francia király egyik fiához akarta nőül adni a kislányt, és így is lett, a király második fia, Henri de Valois  névleg valóban "feleségül is vette" 1533-ban Caterina de Medicit. Az esküvőt maga a nagybácsi pápa celebrálta Marseillesben. Ez az esküvő volt VII. Kelemen pápa utolsó szereplése, visszatérve a Vatikánba hamarosan meghalt. Hogy mitől, azt nem tudni, de azt igen, hogy csak nagyon kevesen gyászolták meg, temetését inkább üdvrivalgás kísérte, mint gyász. 
1549 október 28.-án Caterina de Medici valóban Franciaország királynéja lett II. Henrik király feleségeként. Már özvegy királynéként szerepe a francia történelem egyik legcsúnyább fejezetét idézi a "Szent Bertalan éjszakája" néven közismert események által. Komoly negatív szerepe volt a történelemben és a nagyvilágban a Medicik megítélésében.

Alessandro de Medici, viszont Firenze első hercegeként tovább uralkodott..., és bár a képen jámbornak néz ki, de egyáltalán nem volt az. Zsarnokoskodott a város felett, Firenze népe gyűlölte őt. Érezve a nép gyűlöletét begyűjtette a város összes fegyverét, miközben felépítette a Fortezza Bassót. Emiatt még jobban gyűlölték, de leginkább azt sérelmezték, amikor a Signoria tornyában lévő harangot beolvasztatta és Medici érméket veretett az anyagából. VII. Kelemen pápa halála után sokan próbálták felnyitni a hatalmát támogató V. Károly szemét, de  ő nem hitt nekik, inkább feleségül adta Alessandro Medicihez természetes lányát, az akkor 14 éves Ausztriai Margitot. Ezzel az esküvővel még erősebb lett a hatalma, amit alaposan ki is használt. Nem volt elég, hogy zsarnok uralkodó volt, de még felháborítóan züllött életet is élt..., sokan törték a fejüket, hogyan lehetne megszabadulni tőle.
Egy távoli, jelentéktelen rokona a Medici család másik ágából, akit Lorenzaccio néven emleget a történelem, Alessandro Medici mellé szegődött, beférkőzött a bizalmába. Hogy már a kezdettől gyilkosságra készült-e, vagy csak időközben, kiismerve a herceg jellemét, döntött így, azt nem tudni. Azt sem igazán tudni, hogy miért tette, de valószínűleg csak be akarta magát írni a történelembe egy zsarnok-gyilkossággal. Együtt tivornyáztak, egyre bensőségesebb, egyre különösebb kapcsolat alakult ki közöttük. Lorenzaccio gondosan megtervezte a gyilkosságot egy különleges szerelmi légyott beígérésével. A herceg Lorenzaccio házába ment, az őröket az utcán hagyta, befeküdt az ágyba és várta a hölgyet. Helyette azonban Lorenzaccio érkezett egy bérgyilkossal.

A gyilkosság megtörtént, megnyitva ezzel a Medici család másik (junior) ágának a lehetőséget a hatalomra kerüléshez. Éltek is a lehetőséggel! Hogy minden részében igaz-e ez a fenti történet, abban nem vagyok egészen bizonyos, de az tény, hogy Alessandro Medici halálával új világ kezdődött Firenzében. Loranzaccio távozott a helyszínről, sosem jutottak nyomára.
-
Megjegyzem itt, hogy ha valakit komolyabban érdekel a Mediciek története, akkor érdemes, -persze sok egyéb mellett-, elolvasni Erdődy Jánostól a Vörös Liliom városa című regényes, de azért komoly valóság alapokon megírt könyvét. Olyan, akárha ott sétálnánk a kor Firenzéjében és közben hallgatnánk valakinek a meséit.