Koldulórendek templomai

Domingo de Guzman (1170-1221) = Domenico Guzman, a dominikánus rend megalapítója volt. Gyermekkorától kezdve úgy nevelték, hogy felnőve az egyház szolgálatába álljon, és testvérei követték őt. Bizonyos okokból Franciaországba került, ahol vitába keveredett puritán eretnekekkel, akik mondhatni felnyitották a szemét arra a tényre, hogy a kolostorokban gyakorlatilag fényűző módon élnek a papok. A hedonizmus, mely görög szó tulajdonképpen az élet élvezetére biztatja az embereket, egyre nagyobb méreteket öltött. Domingo de Guzman, aki felettébb elítélte ezt az életmódot, és azt szorgalmazta, hogy a papságnak ne lehessen vagyona vagy bármi jövedelme, ellenben a hívektől kapjanak alamizsnát. Javaslatát az akkori pápa jóváhagyta 1206-ban, de Domenico ennyivel azért nem érte be. Akik nem tartották be az elvárásokat, azokat akár máglyahalállal is büntették. Voltak azért jó döntései is, kolostorokat alapíttatott, de amellett az eretneküldözés volt a legfontosabbnak érzett feladata. 

Domenico 12 szerzetest bízott meg azzal, hogy Firenzében alkossanak egy dominikánus gyülekezetet..., ők lettek az Úr kutyái. Firenzében 1221-ben telepedtek meg a dominikánusok a már akkor épülő kis templomban, az általuk épített és elnevezett Santa Maria templomban. A Novella szó ehhez a templomhoz még nem kapcsolódott, maga a "novella" szó csupán "új területet" jelentett. Nagyon sikeres volt a vállalkozásuk, mert viszonylag rövid idő elteltével, 1246-ra felépült egy kisebb templom. A dominikánus prédikátorokat jó szívvel fogadta Firenze népe, így hamarosan, 1279-ben  elkezdték a ma is látható hatalmas és gyönyörű  templom, a Santa Maria Novella építését, melynek terveit a rend tagjai készítették. A templom felszentelése 1420-ban történt meg V. Márton pápa jelenlétével. A gótikus stílusban épült templom méretei grandiózusnak tűntek a maga idejében, de még ma is az élvonalban van. A ma látható homlokzat már a reneszánsz időkben készült Leon Battista Alberti tervei alapján, és csodájára lehet járni! Megjegyzendő még, hogy a templom körül sírhelyek vételére volt lehetőség, ami komoly anyagi forrás volt a gyülekezet számára. Bizonyára nem a véletlen műve volt, hogy a nagyszerű festő,  Domenico Ghirlandaio, aki gyönyörű freskóival gazdagította a templomot, ő is ezen sírhelyek egyékében alussza örök álmát. Nekem nem sikerült bizonyosan megtalálnom az ő sírját, mert nincsenek feliratozva, de remélem lesz még lehetőségem rá. Azt olvasom, hogy a saroktól a harmadik sírhely az ő sírhelye..., de elég sok sarok van és elég sok irány..., és felirat valószínűleg már nem olvasható.

Koldulórendek templomai 

A Medici család genealógiája

 Az Averado családról szóló első firenzei jelzést 1201-ből találták a kutatók a város krónikájában, de ezek a jelzések még bizonytalanok voltak. Ami tény (vagy legalábbis annak tűnik), az az, hogy 1378-ban, a híres firenzei ciompi (takács) lázadás idején Salvestro de Medici (1331-1388) volt a gonfaloniere, és ő is szimpatizált a takácsokkal. Ám hathatósan nem tudott nekik segíteni, és amikor a lázadást leverték neki is menekülnie kellett a városból. A későbbiekben nem találkozunk a nevével, sőt, magával az Averado névvel sem. Nem tudható bizonyosan, de nem lehet kizárni, hogy az a lázadásban való részvétel az Averado család  végét jelentette és ezért ő továbbiakban Giovanni di Bicci de Medicinek (1360-1429) neveztette magát. Ez mindenképpen furcsa, mert hát foglalkozását tekintve bankár volt, sőt, pápai bankár! A bank működött, és egyik legjelentősebb ügyfele  Balthasare Cossa bíboros (1371-1419) volt, aki ugyan inkább kalandornak tűnt, mintsem pápának. Ám valamilyen úton-módon mégiscsak pápa lett belőle, és  akkortól is a Medici bank foglalkozott a pénzügyeivel.

Na de hogy a Medici családra visszatérjek, Giovanni di Bicci de Medici (1360-1429) is megöregedett, két fiára, Cosimóra (öreg) (1389-1464) és  Lorenzóra (öreg) 1395-1440) hagyta a bankot. Eltelt jó néhány évtized addig, amíg a család két ága végül I. Cosimo Medici fejedelem, nagyfejedelem, herceg, majd nagyherceg  személyében egyesült, kinek édesapja Giovanni delle Bande Nere (hivatalosan Giovanni de Medici) volt, édesanyja pedig  a család másik ágából. származó Maria Salviati..

Kastélyok a Medici hercegek és nagyhercegek számára Toszkánában

   Az alanti képek a Firenze com'era múzeumocska anyagából készültek..., a múlt Firenzéjéről. Az a múzeum már megszűnt, anyagát állítólag a Palazzo Vecchióban láthatjuk. Érdekes képek a nagyhercegek kastélyairól. Bár nem számoltam meg őket, de bizonyára majd mindegyik uralkodó építtetett egy kifejezetten az ő ízlése szerint készült kastélyt, hogy le ne maradjon... Azért nem vehetjük őket egy kalap alá, voltak köztük kifejezetten jó gazdák és voltak köztük hasznavehetetlenek. Nagyjából ebben a sorrendben, minél régebbiek voltak annál jobbak. A szó szoros értelmében szép lassan elkorcsosult a Medici család, míg ki nem haltak.

Képek a Medici hercegek, nagyhercegek vidéki kastélyaikról

Leonardo da Vinci (1452-1519), az ötvössegédből lett génius (uomo universale)

 

Leonardo da Vinci Milánó közelében, pontosabban Vinciben született, onnan is indult még egészen fiatalon, 12 évesen, de már tehetségének biztos tudatában megkeresni azt a helyet, ahol azt a benne szunnyadó tehetséget kibontakoztathatja. Elsőre úgy gondolta, hogy Firenze lesz az a hely, de nem igazán volt Firenze kegyeltje. Amikor ő odament már elég nagyszámú művészcsapat dolgozott Lorenzo de Medici kedvére. Azért ha nem is hosszú ideig, de mégiscsak lakója volt a városnak..., és egy darabig ő is, akárcsak Michelangelo, a Medici palotában lakott. Lorenzo hamar meglátta benne a tehetséget, munkákat is adott számára, de túl sokan voltak ott a művészek Firenzében, így viszonylag kevés munka jutott neki. Amikor a milánói Sforza herceg egy bronzból készült lovasszobrot kívánt készíttetni apja emlékére, Lorenzo de Medici a fiatal Leonardót ajánlotta be számára. Ez önzetlen tett volt Lorenzo részéről..., de nem számolt azzal, hogy Leonardót örökre elvesztette Firenze számára. Mondjuk volt Firenzében éppen elég neves művész..., Milánóban igazából csak egy, de ő tán mindenkinél jelentősebb, Leonardo da Vinci, az "uomo universale".

XI. Leó (1535-1605), a Villámpápa

 XI. Leó pápa  a Medici család új nemzedékéből származott  és mindösszesen 17 napig volt regnáló pápa, ezért ragadt rá halála után a "villámpápa" elnevezés. Személyében a Medici család két ága egyesült, így aztán elég sok támogatója volt. Néri Szent Fülöp volt a példaképe, I. Cosimo nagyherceg pedig bensőséges barátjának tekintette őt, és minden lehetőségével segítette élete során. 

Egyházi személyhez méltó életet élt (ami azokban az időkben nem mindig minden pápáról volt elmondható), 1605 április 15.-én megválasztották pápának. Nagy reményeket fűztek hozzá, de beiktatása után 17 nappal meghalt.  Személyében olyan egyházi vezető veszett el Firenze és Itália számára, aki talán igazán dicsőségére lehetett volna a Medici családnak. 

VIII. Károly (1470-1498) Franciaország királya Firenzében, Savonarola

 Mindössze 28 évet élt, mégis jelentős szerepe volt Európa történelmében. Nagy király lett belőle, ki gondolta volna, hiszen testi adottságai nem sok jóval kecsegtettek. Alacsony volt, hatalmas kampós orra, rendkívül vastag ajkai, rövidlátó és rendkívül kicsi szemei .Beszélni is alig tudott, erősen dadogott, száját gyakorlatilag mindig nyitva tartotta, és mindehhez folyamatosan rángatózott. Apró termetéhez mérve hatalmas lábai voltak, úgy gondolták az emberek, hogy legalább 6 lábujja van. Mindehhez a sok hátrányos külsőhöz egy rendkívül kellemetlen természet is tartozott, ami miatt az emberek nem nagyon bíztak meg benne. 

A kor szokásai szerint a házasságok nem a házasulandó felek akaratán múltak, hanem a szövetségi viszonyokon, így VIII. Károly (1470-1498) is megnősült, ráadásul egy gyönyörű lány kezét nyerte el. 8 gyermekük született, de mind a nyolc meghalt felnőtt kora előtt. 

VIII. Károly hatalomra kerülése után sejteni lehetett, hogy miután meghal  Ferrante nápolyi király ő is  bejelenti majd igényét  a nápolyi trónra, hiszen terjeszkedni kívánt. 1494-ben ez meg is történt, meghalt Ferrante király, méghozzá különleges módon, igen magas ember lévén egy szemöldök fába vágta bele a fejét. Ezen esemény után megkezdődött a felkészülés Itália lerohanására, vagyis Ferrante király utódjának, II. Alfonznak az eltávolításához. A 30 ezernél többet számláló francia sereg átkelt az Alpokon, akkor, amikor Gian Galeozzo  éppen ágyban fekvő beteg volt. 

"Egy dominikánus barát úgy megfélemlítette az összes firenzeit, hogy mindenki kegyes életre adta magát. Egy héten három nap böjtölnek kenyéren és vízen, szinte minden lány  és asszony kolostorba vonult, úgyhogy csak férfiakat, gyerekeket és öregasszonyokat lehet látni az utcákon."

"Íme - kiáltotta Savonarola - az Úr kardja lecsapott, az ostor lesújtott, a próféciák megvalósultak. Íme  az Úristen áll a csapatok élén... Íme, vizet bocsátok a földre... Nem én beszélek, hanem Isten, aki mindezt előre megmondta. Most minden megvalósult! Minden megvalósult!"

Ebben az igencsak válságos helyzetben Piero Medici volt Firenze vezetője, és hiába kért anyagi támogatást a gazdag firenzeiektől, a rokonaitól, senki sem állt mellé. Mi több, üzenetet küldtek a franciák táborába, és rokonszenvükről biztosították a királyt. Elhitették vele, hogy a firenzei nép majd mint felszabadítóra fog tekinteni rá: 

"És végre eljöttél, ó király! - Köszöntötték a feljegyzések szerint Károlyt - Úgy jöttél, mint az Isten szolgája, mint az igazság szolgája. Örömmel teli szívvel, boldog arccal fogadunk téged... Reméljük, hogy általad Jehova letöri a büszkék gőgjét, felmagasztalja az egyszerűek alázatosságát, szétzúzza a vétket, feldicséri az erényt, egyenessé teszi, ami görbe, megújítja a régi dolgokat, és kiigazítja  a helyteleneket. Jöjj tehát boldogan, diadalmasan, hiszen aki téged küldött, megváltásunkért a kereszten diadalmaskodott."

-

Savonarola az Úr nevében kegyelmet kért Firenze népe számára, hiszen szerinte akik ellent álltak nem tudták, hogy Károlyt aranyozott páncéljában az Isten küldte hozzájuk, hogy megmentse őket a bűntől. Károly ennek megfelelően igyekezett jó szándékáról biztosítani a firenzeieket, de azért jelentős seregét bevitte a városba..., és az ilyen helyzet nem igazán használ a békességnek. 

-

VIII. Károly király 1494 november 17.-én bevonult seregével Firenzébe, a katonák éhesek és fáradtak voltak, és a legkevésbé sem megértőek..., hiszen katonák voltak. De azért tény, hogy nem tettek nagyon sok kárt a városban.

San Lorenzo templom új sekrestyéje

 Michelangelo fantasztikus szobrász volt, de mint ember bizalmatlan volt mindenkivel, nem tudott együtt dolgozni senkivel. A San Lorenzo templom új sekrestyéjében 1534-ben fejezte be fantasztikus munkáját a két nem túl jelentős Medici ifjúról, Lorenzóról és Giuliánóról.   Hogy nem voltak jelentősek annak oka az is lehetett, hogy korán meghaltak, nem volt idejük nagy dolgok létrehozására..., ám Michelangelo által mégis örökre fennmaradt  létezésük Firenze történetében! A kérdésre, hogy hasonlítanak-e azok a szobrok Giuliánóra és Lorenzóra az volt a mester válasza, hogy hamarosan úgysem fog senki emlékezni rájuk másként, mint ahogyan az ő szobrain vannak ábrázolva.

Michelangelónak arra már nem volt ideje, hogy a szobrokat helyükre állítsa, hogy a kápolnát valamiképpen is díszítse, mert 1534-ben nem éppen Mediciket éltető hangulat volt Firenzében. Sokáig bujkált az épületben, és amint tehette elhagyta a várost, visszatért hát Rómába. Onnan már csak holtában került vissza Giorgio Vasari jóvoltából Firenzébe, aki a szó szoros értelmében elrabolta Michelangelo tetemét Rómából és hazavitte Firenzébe. Nagy pompával temették el, síremléke is pompás lett..., csak hát ő nem ezt szerette volna, hanem saját alkotását, a "Madonna a gyermekkel" címűt. Talán az a szobor túl értékes volt ahhoz, hogy nyilvános helyen legyen felállítva. Ezt a képen lévő síremléket a Santa Croce templomban láthatjuk, Giorgio Vasari nagyszabású alkotása. Hogy méltó-e Michelangelóhoz, azt mindenki eldöntheti magában.

-