Ha Firenzében sétálunk, ott is a Corso Italian, akkor ha szeretnénk legalább kívülről látni Firenze színházát, akkor a 16-os számot keresse. Azt írják a könyvek, hogy belül igazán impozáns az épület, de külseje nem feltétlenül juttatná eszünkbe, hogy az egy színház..., és nem is akármilyen színház. Van egy minden évben megtartandó rendezvény a színpadán, a Maggio Musicale, amin Európa legjelesebb zenészei vesznek részt nagy sikerrel. Az esemény színvonalához igazodnak a belépési díjak.
-
Luca Landucci (1436-1516) valójában egy kicsit unatkozó patikus lehetett, aki talán nem túl mozgalmas munkája miatt keresett magának egy izgalmasabbnak tűnő feladatot, vagyis naplóírásba fogott! Tudta ő, hogy városa a maga nemében egyedülálló, a benne élő személyek, a benne történő események, a benne lévő épületek is megérdemlik, hogy megörökítse létezését és történéseit. Ahhoz viszont, hogy érdekesebb emberekkel és azok történeteivel találkozzon, új helyre költözött a patikájával együtt. Ez az esemény még a Strozzi palota építése előtt megtörtént, majdhogynem a majdani palotával szemben állt a háza. Nem tudom pontosan, hogy áll-e még, mert amikor én a Strozzi palota közelében jártam, nem tudtam, hogy más okból is érdekes lehet számomra az a környék. Azt olvastam, hogy abban, hogy ő is egy olyan jó helyre költözhetett üzletével, abban szerepe volt újdonsült feleségének is, aki igen szép hozománnyal érkezett a házasságba.
-
A könyvem szerint 1450 - ben kezdte el a patikus Landucci kérve és kéretlenül összegyűjteni a városról és annak lakónak életéről szóló információkat...., de ezt az információt nem igazán fogadhatom el, hiszen akkor még csak 14 éves volt. De ez az adatgyűjtési időpont lényegtelen is, ami lényeges, az az, hogy ha ő nincs, akkor vajmi keveset tudnánk Firenze egy nagyon fontos szakaszának a múltjáról! Talán nem tudnánk pl. azt sem pontosan, hogy mikor is történt a Medicik elleni merénylet. Luca Landucci így jegyezte fel a történetet:
"És az 1478-as esztendő áprilisának huszonhatodik napján, szentmise közben, éppen amikor magasra emelte a pap az Úr testét a Santa Maria del Fiore-templom kórusának tövében, az oldalkapu mellett meggyilkolták Giuliano de Medici és Francesco Nori urakat. Lorenzo de' Medici a nyakán kapott sebet mely nem volt halálos, sikeresen a sekrestyébe menekült, így további bántódás nem érte. Az említettek halálának oka egy bizonyos összeesküvés volt, amelyet többen szőttek, Jacopo de Pazzi és fiai, Francesco és Guglielmo de' Pazzi."
Medici Katalin 1519. április 13-án született Firenzében, és még ugyanezen hónap 28-án anyját, majd május 4-én apját is elveszítette. Rokonai rangjának megfelelően gondoskodtak róla. 14 évesen ment férjhez II.Henrik francia királyhoz, de hiába volt királyné, férje nem szerette, nem becsülte. A király többnyire szeretőjével, Diane Potierssel múlatta az időt, de ennek ellenére Katalinnal létrejött házasságukból 7 gyermek is született. A király halála után régensi szerepe volt Katalinnak legidősebb fiának nagykorúságáig.
Tán a legjobban gyűlölt Medici volt a történelem folyamán, de az a rémség, amit elkövetett, nem Itáliában történt. Az esemény, vagyis a Párizsba békekötési szándékkal érkező, vagy más források szerint a királyi vőlegény esküvőjére érkező hugenotta (református) vendégek száz számra történő lemészárlása volt, ami nagy valószínűséggel Katalin parancsára történt! Szent Bertalan éjszakája néven ismert ez az iszonyatos történelmi esemény, ám ennek a cselekedetének nem voltak Katalin számára következményei. Boldogtalan feleség, boldogtalan királyné, de mégiscsak három király édesanyja volt..., akiket igencsak próbált kormányzásukban befolyásolni. Két lányából lett királyné.
Kemény olasz nő a francia trónon
Jó kapcsolatokat ápolt unokabátyjával, Ferdinandóval, aki idővel Firenze nagyhercege lett.
"Apám halála után a második napon meglátogattak a város legtekintélyesebb urai, és - bár én, Lorenzo, nagyon fiatal voltam akkor, alig 21 esztendős - részvétüket nyilvánítva rábeszéltek, hogy kövessem apám és nagyapám példáját, vegyem át a város és az állam vezetését. Ez az ajánlat nem állt összhangban fiatal korommal; vonakodva mondtam csak igent, a rám váró terhek nagyságára és a feladattal járó veszedelmekre tekintettel. Mégis elvállaltam: vagyonunk és barátaim érdekében. Mert Firenzében könnyen pórul jár az, aki gazdag, és nem gyakorol befolyást a kormányzatra.... Súlyos gondokat okozott nekem, hogy magas rangú és nagy hatalmú férfiak törtek vesztemre, minden rendelkezésre álló eszközzel.... Olykor még a halál is elviselhetőbbnek látszott a nehézségekkel szemben folytatott kényszerű küzdelmeknél...."
(Lorenzo il Magnifico emlékezéseiből)
Nagyvonalúan számolva körülbelül 1378-ban indulhatott meg az ismertség útján a Medici család. Már az is talány, hogy miért pont "Medici", vagyis "Orvos" lett a nevük, amikor is valószínűleg földműveléssel foglalkoztak, de ez már megmarad örök talánynak.
A történelemben első néven nevezett Salvestro Medici (1331-1388) a chiompik (takácsok) lázadásakor (1378) lett ismert, aki, bár nem tartozott közéjük, de mégis segíteni akart a takácsoknak. Ám próbálkozása nem vezetett sikerre, a felkelést elfojtották és neki is menekülnie kellett Firenzéből, további útjáról nincsenek feljegyzések. Ám volt egy unokatestvére, aki bankár volt, a vállalkozása sikeres lett, de ő a család Averado ágához tartozott. Hogy pontosan mi és hogyan történt azt ilyen történelmi távlatból nem lehet pontosan tudni, de úgy tartják, hogy valami okból megváltoztatta a nevét, Giovanni di Bicci lett belőle, ezen a néven ismeri az utókor. Végezetül a család két ága összefogott és vállalkozásuk igen sikeresnek volt mondható. Idővel ugyan Bicci egyedül maradt, de akkor jött el az ő ideje, amikor az ugyancsak Firenzéből származó Balthasare Cossa bíboros lett a pápa, és Bicci a pápa bankára lett. Alaposan meggazdagodott, majd idővel visszament Firenzébe, mely város éppen fejlődni kívánt, amihez sok pénz kell. A Via della Lana és a Via Porta Rossa sarkán hozta létre azt a bankot, amely idővel a Medicik bankja lett.
Giovanni di Biccinek két fia született, az egyik a Cosimo (1389-1464) nevet kapta a másik pedig Lorenzo (1395-1440) lett ..., ez a két név gyakorlatilag fennállásuk során végig a Medicik kedvelt keresztneve volt..., de néha egy-egy Giovanni is került a családba. Idővel a "öreg" Cosimo és az "öreg" Lorenzo valóban öreg lett, de már jött az új Cosimo. Szerencsés módon édesanyja egy a senior családból származó Salviati lány volt, édesapja meg a junior ágból származó Giovanni delle Bande Nere , aki azonban sajnálatos módon meglehetősen fiatalon meghalt egy Rómát védő csatában (Sacco di Roma, 1527). Így történt meg az, hogy 18 éves koráig édesanyja és rokonai, pártfogói igen jól felkészítették az ifjú Cosimo Medicit, aki 1537-ben Firenze hercege, majd 1537-től Firenze és Toszkána hercege, majd 1569-től haláláig, 1574-ig Toszkána nagyhercege volt. Támogatói azt gondolhatták, hogy majdan ők fogják irányítani az eseményeket, de tévedtek, mert az ifjú Cosimót ( már túlságosan is jól felkészítették, így aztán nélkülük intézte a dolgokat.
Összefoglalva 1360-ban született Giovanni di Bicci, az első ismert Medici, kinek fia, Cosimo Medici (il Vecchio) 1389-1464, és ő már tényleges vezető szerepet játszott Firenzében. Hosszabb nehéz politikai körülmények után az ifjú Cosimo Medici 1537-ben hercegként majd nagyhercegként. Hosszú és egyre lejtő út vezetett oda, amikor 1737-ben Gian Gastone Medicivel férfi ágon kihalt a Medici család. Az utolsó élő Medicinek, Anna Maria Luisának nem engedték, hogy nagyhercegnő legyen, Toscana trónját a Lotharingiai család tagjai örökölték, akik igazából nem foglalkoztak Firenzével és Toszkánával.
Ezekből a fenti számokból következtettek a történészek arra, hogy kb. 300 évig tartott ez a "fejedelmi majd hercegi, nagyhercegi korszak", minek végén férfi ágon kihalt a Medici család. Firenze és Toscana a Lotharingiai uralkodók tulajdona lett 1861-ig, de azzal a különleges megállapodással, mely szerint Firenzéből egyetlen műtárgyat sem vihetnek el..., és így is történt..., sőt, még maguk a Lotharingiaiak is bővítették olykor a múzeum anyagát mindaddig, míg létre nem jött az egységes és szabad Olaszország 1861-ben, melynek fővárosa is volt Firenze néhány évig..
Sajnos még én sem tudtam ezen program útját ilyen módszeresen végigjárni a várost, de több utazásom alkalmával láttam mindazt, amiről írtam. Az biztos, hogy egy hosszabb utazás alatt kellene végigjárni a várost..., és nem adtam fel még én sem azt a reményt, hogy egyszer lesz még rá alkalmam! Mondjuk ha két hetünk lenne rá, az lenne az igazi..., talán majd készítek olyan tervet is, hátha sokan használnák. Firenze nem az a hely, amit sok apró részletben lehetne megnézni, megismerni, mert hát ha már ott lennénk, mindent újra szeretnénk látni.
Vörös lovaglónadrág, hosszú szárú lovaglócsizma, szarvasbőr kabát, ékszerdíszes kalap - ezek voltak minden vadászatkor, halászatkor Cosimo de Medici nagyherceg öltözékei.
Ezeken túl is rendkívül fontos volt számára a mindenkori minden alkalomra használatos megfelelő öltözet, legyenek egyszerű hétköznapok, vagy ünnepségek, annak megfelelő volt a ruházata..
"A tizenhatodik században élt Benvenuto Cellini itáliai szobrász és ötvösművész nagy hírű önéletrajzi írását, melynek világsikerét később Goethe figyelme és elragadtatása alapozta meg, méltán nevezik a „reneszánsz önéletrajzának” is. Nemcsak egy nyugtalan, energiákkal megáldott és megvert ötvösművész sorsfordulóinak, kalandjainak, szerelmeinek, alkotói terveinek, öndicséretének, jogos vagy jogtalan panaszainak, önigazolásának és emberi természetrajzának foglalata ez a mű: Egy izgalmas kor lüktet és lélegzik benne, a reneszánsz világa elevenedik meg előttünk, gazdag vegetációjával, mozgalmas nagyvárosaival, életszépítő mámorával, nyers indulataival, veszedelmesen villogó tőreivel, nagyszerű művészi törekvéseivel, kiszámíthatatlan szeszélyű egyházi és világi hatalmasaival, diadalmas vagy elbukó halandóival és halhatatlanjaival. Nincs olyan kalandregénye a világirodalomnak, mely nagyobb erővel és több színben idézné a teljes életet."
Benvenuto Cellini mesterről hallva vagy olvasva mindig eszembe kell, hogy jusson egy kamaszkori emlékem. A szomszédunkban élt egy néni, aki azt hiszem, hogy nagyon nem szeretett minket, de valami okból nekem adott egy könyvet, melynek címe "Benvenuto Cellini mester életének regénye" volt. Én akkor még szinte kislány voltam, nem hiszem, hogy akkor azt a könyvet elolvastam volna, de az esemény emléke mélyen bennem van. Felnőttként újra kezembe került az a könyv, bele is olvastam talán, de akkor még nem érdekeltek engem sem olyan nagyon "azok a dolgok", amik ott Firenzében történtek. Ma már más a helyzet, Itália történelme, művészete jelentős szerepet kapott mondhatni a mindennapjaimban is, hiszen talán nincs nap, amikor valamiért ne foglalkoznék vele. Lehet nap, melyben csak néhány percet, de többnyire akár órákat is eltöltök ismereteim bővítésével.
Most már úgy gondolom, hogy nincs még egy olyan izgalmas ország, mint Olaszország, és sok hasonlóan izgalmas és nyughatatlan művész volt benne, mint az itáliai Benvenuto Cellini mester, de pont olyan bizonnyal egy sem volt.
Az olaszok számára a loggia szó nem azt jelenti, amit nálunk, hanem egy többnyire nagy és tágas teraszt, ahol bármit lehet csinálni kellemes időben, de hőségben vagy éppen esőben is megfelelően használható, hiszen fedett. Persze egyik sem a legkívánatosabb mellékhatás, de mégis megoldható rajta a vendéglátás piknikszerű megrendezése, a vendégek elhelyezése és az étkek tálalása a szabadban.
-
Vannak..., illetve hát voltak kifejezetten "állami" loggiák is, pl. ilyen a Loggia del Lanzi a Palazzo Vecchio előtt. Ez a loggia, ahogyan a neve is mutatja, eredetileg nem várakozásra és nem is szórakoztatásra készült, hanem a nagyhercegeket védő lándzsás katonák helye volt, akik azért nem állhattak hosszú órákon át mozdulatlanul a tűző napon vagy a zuhogó esőben. Ezen funkcióját régen elvesztette, helyettük most híres firenzei szobrászok híres szobrainak másolatait láthatjuk az árkád alatt.
I. Cosimo nagyherceg meghívta Flandriából azokat a mesterembereket, akik különösen szép faliszőnyegeket tudtak gyártani, és meg is tanítottak erre a mesterségre firenzei polgárokat. Ez is nagyon sikeres vállalkozásnak bizonyult, a firenzei szőnyegeknek nagy keletje volt szerte Európában. Még ma is őriznek belőlük több tucatot az Uffizi és a Pitti palotában, de ma már nem használatra, hanem kizárólagosan műemlékként vigyáznak rájuk. Odáig ment a nagyherceg, hogy Flandriából hívott mestereket azért, hogy firenzei vállalkozókat tanítsanak meg művészetükre...., mert azon a szinten a szőnyegkészítés is művészi munka volt, nagy értéket képviseltek az akkoriban készült szőnyegek.
I. Cosimo nagyherceg szenvedélyesen gyűjtött szinte mindent, ami szép volt, és nagyon megbecsülte művészeit. mestereit. Nagyon szeretett minden művészetet, és annak firenzei fejlődése érdekében minden lehetőséget megragadott. Ilyen volt például a zene, aminek akkori jeles képviselője Claudio Monteverdi volt. Érdekes a történet, mert Giulio Caccini olyan jól megtanította Monteverdit a zeneszerzésre, hogy végül Caccini neve felejtődött, és Monteverdi által lett a zeneszerzés és a zenehallgatás, abban is főleg az operahallgatás igazából "nagy divat" a reneszánsz Firenzében.
Cosimo Medici nagyherceg egy másik "hóbortja" az éremgyűjtés volt, minek következtében valószínűleg párját ritkító érem gyűjteményre tett szert.
Gyűjteményének darabjait ma már mindenki láthatja az Uffizi és a Pitti palota termeiben.
