Firenze egy napban

Nagy öröm ért a minap! Egyik lányom Sienában tanul, és egy egynapos kirándulást tervezett pár társával Firenzébe. Korábban már járt ott velünk, de nem volt elájulva a látottaktól, igaz, sajnos beteg volt és az időjárás is igen szeszélyeskedett. Gondolta, ad még egy esélyt a városnak, és bejött! Számomra nagyon nagy meglepetésként nem győzte írni a lelkendező szavakat. Persze ebben az időjárásnak is nagy szerepe volt, a hosszú és szokatlanul hideg toszkán tél után szinte kora nyárias volt az idő.
Visszatérve az elejére, megkért engem, írjak egy rövidke programot nekik, amit persze örömmel teljesítettem, figyelembe véve az idő rövidségét és a fiatalok türelmetlenségét. Természetesen nem minden pontban teljesítették az ajánlatomat, de végülis remek napot tudnak maguk mögött. A csatolt, 2012 február 23.-án készült képet meg én kaptam ajándékba:-)



Persze hamarabb is eszembe juthatott volna egy, illetve két vagy akár három napos programokat írni, de eddig nem jutott. Tudom, hogy viszonylag kevesen engedhetnek meg hét napot eltölteni Firenzében, hozzájuk is illene alkalmazkodnom. Annak ellenére illene, hogy a bloggal nem az volt a fő célom, hogy mindenkit hét napra buzdítsak, hanem hogy könnyebben ki tudják választani, mi tetszik nekik, és mi nem. Ki a középkori emlékekért, ki a reneszánszért, ki meg a barokkért van jobban oda, hát válogassanak a látottakból! A fiatalokat pl. nem igazán érdekelték a középkori freskók, így az általam annyira ajánlott Santa Croce templomba nem mentek be, de nincs nagy hiányérzetük:-)

Ennek ellenére hátha érdekel néhányakat, hogy én mit tartok a legfontosabbnak egy egynapos firenzei kiruccanáson.
Akkor a lényeg:

Annak, aki fentről szeretné előbb látni a várost

A pályaudvar főbejáratán kijőve, még nem átmenve az úttesten, balra vannak a 12 és a 13-as buszok megállói. Mindkettő odavisz, hasonló idő alatt, de ellenkező irányban. A 12-es hamarabb átmegy a hegyoldali részre, szebb az útja, a 13-as a külvároson meg keresztül, az előbbit javaslom.

A San Miniato al Monte megállónál kell leszállni, ott már látni fogod, merre kell menni. A templom délben bezár, erre figyelj. Gyönyörű, bár nem annyira, mint a sienai dóm. A kilátás is gyönyörű, de az jobb a Michelangelo térről, mert innen fentről nem is látszik maga az Arnó. Ha megnéztétek a templomot, akkor lemenve az úttestre jobbra pár perc a Michelangelo tér, ott nézelődés, aztán a mellvédnél balra – előre indul egy út lefelé, a Viale Poggi. Ez kanyargósan visz le az Arnó partjára egy nagy egykori őrtorony irányába. Itt az Arnó partján menjetek el a Ponte Vecchióig, azt megismered. Azon átkelve egy kicsit jobbra értek az Uffizi épületéhez, annak a folyosóján végigmenve kiértek a Piazza della Signoriára, ahol nézelődhettek:-) Innen érdemes a Via Calzauolin (ez Firenze Váci utcája) elindulni a dóm felé, de szerintem ne menjetek el odáig, hanem csak az út viszonylagos elején lévő Orsanmichéléig. Ez egy fura épület, eredetileg gabonaraktár volt, ma templom, nem is olyan a formája, keress rá a neten, akkor biztos megismered majd, illetve hát nem is kell, hiszen nincs még egy olyan épület a világon, aminek 12 szobor van körben az oldalán:-) A szobrok érdekes és értékes reneszánsz munkák, érdemes körbenézni, de a templom igazán belül a fontos, nem szokványos, szerintem, és sokak szerint, gyönyörű! A bejárata nem a főutcán van, hanem hátul vagy oldalt. Ha körbementek, mert kell, akkor rápillanthattok a Piazza della Repubblicára, de több időt nem érdemel.

Miután bementetek az Orsanmichélébe és megnéztétek, akkor menjetek vissza a Piazza della Signoriára, annak a túlfelén, közvetlenül a Palazzo Vecchio mellett induljatok el a Borgo dei Grecin a Piazza Santa Croce felé. Maga a tér is figyelemre méltó (voltunk ott veled, de a templom már zárva volt), ha van kedvetek, ebbe a templomba érdemes lenne bemenni, hiszen gyönyörű, ráadásul sok híres ember „temetője”. Ha bementek, akkor a főoltártól jobbra van kijárat, előbb a híres Capella Pazzit lehet megnézni, azon túl van a kolostor, és annak az ebédlőjében egy nagyon érdekes, nagyon régi freskó, Taddeo Gaddi festette a XIV. században. A templom után a Piazza del Duomo felé kell venni az irányt, ezt legegyszerűbben úgy tehetitek meg, hogy a tér végénél, a kis kútnál indul a Via dell Anguillara, azon mennétek a Via del Proconsolóig, ahol aztán jobbra indulva felérnétek a Piazza del Duomóig. Hát ott nézelődés. A dóm belül nem annyira nagy szám Te biztos emlékszel rá), de hát ha már ott vagytok, akkor mindenképpen érdemes, nem tartana sokáig. A kupolába felmenést is "kötelezővé tenném", dehát az elég időigényes és fárasztó. De amit tényleg meg kellene nézni belülről is, az a Battistero, gyönyörű, tetőtől talpig ókori mozaik, kicsit csicsás ugyan, de hát ez Itáliában szinte kötelező:-)

Innen a térről aztán egyenes út vezet az állomásig, ez az út a Via del Cerretani. Illetve nem az állomáshoz visz, hanem a Piazza Santa Maria Novelláig, ahol áll a Basilica di Santa Maria Novella. Ezt a templomot nem feltétlen kell megnézni belülről (te amúgy láttad), de a homlokzatát mindenképpen meg kell csodálni, mert gyönyörű! És elmenve a templom oldala mellett ott vagytok az állomáson! Szerintem simán belefér egy napba.

Valamilyen módon kell, hogy legyen egy térképetek, 1-1 buszjegy kell a San Miniatóig, az állomáson biztos kaptok.

Tulajdonképpen mindezt lehet fordítva is megcsinálni, de szerintem így jobb. Ki lehet hagyni a San Miniatót, de mindenképpen érdemes lenne, a Piazzale Michelangelo viszont kötelező!:-). A Santa Croce templom nélkül lehet élni, csak nem nagyon érdemes, az Orsanmichéléhez viszont ragaszkodj, különleges élmény!!! Hát nagyjából ennyi:-)


Idő: kb. 10 órai érkezéssel.

10.30-11.10 San Miniato

11.20-11.35 Piazzale Michelangelo

11.35-12.10 Piazzale Michelangelótól az Uffiziig

12.10-13.30 Piazza della Signoria + Orsanmichele

13.30-15.30 út a Santa Crocéig, a Santa Crocéban

15.30-17.30 út a Dóm térig, dóm, Battistero

17.30-18.00 út a Santa Maria Novelláig, a pályaudvarig.



Nyitvatartások:

San Miniato: 08-00-19.00 hiv. nincs déltől zárva, de jártam már úgy!

Orsanmichele: 10.00-17.00

Santa Croce: 08.30-17.30

Duomo: 10.00- január-április, nov.,dec.:16.30, május, okt.:15.30, júl-szept.:17.00

Battistero: 12.00-19.00

A Vörös Liliom városa

"A VÖRÖS LILIOM VÁROSA
(részletek egy éjszakai firenzei sétáról Erdődy János azonos című regényéből, a "..." kihagyott részeket jelölnek. A regény Firenzéről szól, alapvetően nem útleírás).


A lendületes vonalú hosszú lépcső aljáról nézték, hogyan emelkedik a San Miniato-templom fölé a tavaszi telihold. Májusi este volt. … Az épület derűs fehér árnyékként rajzolódott ki fölöttük a dombtetőn. Az örökkévaló nyugodt harmóniája sugárzott márványfaláról; az időtlen, de kézzelfogható, lebegő és nagyon valóságos szépség. …

Elindultak az enyhén lejtő, fasoros sétaúton. … A fasor végén hirtelen kitágult a táj: a domb felső síkján a Piazzale Michelangelo, a kilátónak kiépített hatalmas tér, közepén a Dávid-szobor másolata, a tér szélén mellvédszerű kőkorlát. És lenn a völgyben, dombok teljes körgyűrűje közepén a város, a Vörös Liliom városa.

Mozdulatlanul nézte a vendég a feltáruló képet. Nem először járt itt, ismerte a várost és környékét is; de éjszaka most első ízben látta fentről Firenzét. A folyó fényes csíkját, amelyben az égbolt tavaszi világos-sötétje tükröződött; a parton a keskeny utat, a Lungarnót, ahol egymás nyomában haladó autók fehér és piros mozgó gyöngysora húzódott; a sötétbarna háztömböket, köztük az utcák fényárkait; az égre rajzolódó két kontúrt, a Dóm kupoláját és a Tornyot; és messze, a város túlsó oldalán az előd, az ős Fiesole körvonalait…..

Állt a kőkorlátnál, és mögötte Dávid szobra, az óriásölő, a város jelképe. Hányszor küzdött és végül is mindig győzött Firenze, nála sokkal nagyobb hatalmasságok ellen. Majdnem kétezer éven át, a végelgyengülés idejéig. De önálló életének megszűnése után is nagy maradt: az utolsó hétszáz év európai kultúrájának egyik legfontosabb szülővárosa, műhelye, gyűjtőpontja és gyújtópontja, kincstára és temploma. Mágnes, amely vonzza még a komputeres-televíziós-űrrepüléses világ embereit is. És hirdetője a tudás és szépség győzelmének az erő otromba óriása fölött: karcsú, izmos és szép Dávid….

Elindultak lefelé, a völgybe.

Egy régi falrészlet: ezt még Michelangelo építette, védelmül VII.Kelemen pápa német és spanyol ostromló serege ellen. …

Az út a Boboli kertek mellett vezetett. …

Leértek a völgybe. A holdfényben kezdett kibontakozni a hatalmas, hosszúkás épülettömb, a Pitti palotának nevezett kolosszus alakja. …

Már az ősi hídhoz vezető utcán mentek, a Via Guicciardinin. Nevek és emlékek folytonos és folyamatos kavargása, körforgása, egymásba szövődése (az utcák nevére utalás).

Mentek előre, és ha nem tudják, akkor észre sem veszik, hogy hídra léptek. Mert a Ponte Vecchio ránézésre olyan, mint egy enyhén emelkedő, lejtő firenzei utca. Kétoldalt házikók, boltok, éjszaka ugyan zárva, de a fatáblák és redőnyök pontosan mutatják a kis helyiségek rendeltetését.

Barnás ez a híd is, sötét homokszínű, mint a legtöbb épület Firenzében. Vaskos, súlyos építmény. … A híd közepén kétoldalt hézag a házikók között; itt látni egy percre, hogy folyó fölött jár az ember. … Továbbmentek. Itt már lejtett a Ponte Vecchio, a város szíve felé.

A híd a Via Por Santa Maria elegáns kis utcájába torkollott. …

Már készül a sokszor ismétlődő és mégis ritka pillanatra Firenze éjszakai sétáló vendége. Ott a sarok, a nappal szinte járhatatlan nyüzsgésű sikátor, ahová befordul az ember, és megpillantja a csodát. Még tíz lépés, már csak kettő…jobb kéz felé feltárul a kép, amely századszor látva még szebb, mint első ízben, ezredik alkalommal is új és lenyűgöző. A már majdnem hétszáz esztendeje álló Palota, a Signoria háza-vára, felmeredő tornyával. A holdfény és a rejtett reflektorok kettős megvilágításában még magasabbnak, karcsúbbnak és merészebbnek látszott a világ egyik legcsodálatosabb épülete, mint nappal. … majdnem kocka alakú tömb, magassága, szélessége és mélysége alig különbözik. A kockából kissé oldalt, szándékos aszimmetriával felszökő torony felkiáltójele mutatja, hogy ez a város legfontosabb épülete, évszázadokon át idegközpontja és szíve volt. Ablakrácsaira elfogott lázadókat és összeesküvőket akasztottak olykor, de az ablakok mögötti hivatali szobákban adtak megbízást egy Ghibertinek, egy Michelangelónak és annyi más, örökké élő mű alkotójának. Ahogy mentek, egyenesen a Signoria palotája felé, már a tér közepe táján, nőtt, magasodott fölibük a bástyafokos vár és a torony, mintha az égig érne. …

Nehéz volt elszakadni innen. Lassan elindultak. Elhaladtak a Palazzo Vecchio mellett, egy szűk utcába értek, a falon tábla: Borgo de’ Greci, a görögök utcája. … , végében megint kitáguló tér, a Santa Croce templom homlokzata előtt. A tér közepén nemrégen még egy rossz, XIX. századi Dante szobor állt; a néhány évvel ezelőtti (1973-ban adták ki a könyvet) nagy árvíz elsodorta, azóta tágas, szabad a tér (visszaállították a szobrot, csak nem a tér közepére). Ezt az egy jót tette, a sok szomorú rombolás mellett, a Firenzét elárasztó vízözön.

Firenze Pantheonja: sírok és emlékművek a város nagy szülötteinek nevét őrzik.

Csak egy pillantást vetettek a zárt és sötét épületre; átvágtak a téren, befordultak a széles ívben kanyargó utcába, a Via della Vigna Vecchiára. …

…furcsa, sötét, várszerű épülethez értek: alig pár méternyire előttük a Bargello fala meredt fel. A Signoria palotájánál korábban épült erődítmény kezdetben a podesta, a mindig idegenből hívott városbíró szerű elöljáró székhelye volt. Később lett a városi poroszlók „bargello” nevezetű kapitányának háza; pincéi kínzókamrák lettek, udvara kivégzőhely. Az udvar közepén, ahol a szép művű kút áll, volt a vesztőhely. … Most múzeum a Bargello. Kapujában fegyveres őrök helyett jegyszedők állnak. Az udvaron nem halálra hurcolt emberek vinnyogása hallatszik, hanem turisták filmgépének halk zümmögése, és a termekben nem a kín és rettegés tenyészik; a szépség áldása lebeg a rossz emlékezetű épület falain. ….

A sarkon jobbra fordulva a Via del Proconsolón folytatják útjukat…,perceken belül eléjük tárul a következő csoda, Firenze másik arca mutatkozik meg előttünk.

A lágy kanyarodóval térbe torkolló utca végében már látszott a Dóm hátsó szöglete. Csíkos, sokszínű borítása mintha egy másik világ zászlaja volna. Inkább Velencébe illenék ez a mozgalmas színezés. A XIII. század végén kezdték az építését, de sem évszámok, sem méretek nem tudják érzékeltetni megdöbbentő formáit. A vendég (maga az író általam erősen lerövidített) emlékképe a Dómról egy régi, a legelső alkalmat idézi. „Az utcán nekidőlve, ruhát markolva tapossák a levegőt az emberek, egy szürke kalapot röpít a szél. Idebenn mozdulatlanság és csönd. Hideg békesség. Évszázadok nyugalma. Nyomasztó és felséges nyugalom. A Dómot megteremtő művész nem abban az Istenben hitt, aki Fra Angelico és Botticelli ecsetjét vezette, hanem egy távoli, mindenek fölött álló, érzéketlenül hideg Istennek emelt házat. És furcsa ellentmondással nevezték el Firenze polgárai ezt a templomot a Virágos Szűz Máriáról, nem a szelíd Szűz otthona ez a már emberietlen nyugalmat lehelő térség; itt az ószövetségi szigorú Jehova lakik…, a pénzért és hatalomért harcoló, okos, kegyetlen és hideg Firenzéé. A belső tér józan ridegségén csak máz és álarc a kinti vidám tarkaság, a falak csillogó márványcsíkozása. Toszkán templom ez, a zord és titokzatos etruszk ősök unokáinak kőbe formált önvallomása.”

Már a tér közepén állnak. A Dóm mellett a harangtorony. Itáliának talán a legcampanilébb campaniléje. John Ruskin véleménye: „Giotto felfogta Isten szellemének egy szikráját, és a firenzei Dóm harangtornya szépségével legyőzi az erőszak és háború bástyatornyait.”

A tér harmadik épülete az 1059-ben felszentelt, Keresztelő Szent Jánosról elnevezett ősi, furcsa alakú, nyolcszögletes Keresztelőkápolna. Kilencszáz esztendő óta most is itt keresztelik a legtöbb firenzei újszülöttet. És három bronzkapuja előtt hajnaltól késő estig állandóan ott ácsorog a csodálók csoportja. Éjszaka nem áll itt senki.

A tér északi szélétől induló Via Ricasolin mentek tovább. Elhaladtak Michelangelo Dávidjának otthona, az éjszakai álomban nyugvó Accademia épülete mellett, - és az utca végében a San Marco terére értek…, a tér szélén a kolostor. A San Marco. Ez a kolostor alig egy emberöltő távolságában két olyan különböző lény birodalma volt, mint a szelíd áhitat festője, Fra Angeloco, és a szépséggyűlölő zord reformátor, Savonarola…

-Ez a kettősség emberi, nem csak firenzei. Abban talán igaza van, hogy a mi városunkban mindig sűrített volt az élet, szorosabban tapadtak a jelenségek egymáshoz, élesebben és tisztábban mutatkoztak hát a kontrasztok.

- Nem csekély vállalkozás, néhány szóban meg akartam fejteni Firenze titkát. Sokan próbálták, senkinek sem sikerült. Pedig van, bizony van valami megtalálhatatlan titka ennek a városnak. Ha valaki egyszer mégis megfejti, akkor magyarázatot kapunk arra, miért éppen ez a kicsiny és nem is jelentékeny város lett az új európai kultúra szülőhelye, bölcsője és iskolája. Hiszen nem Róma adott Firenzének teremtő erőt, hanem ebből a kolostorból Fra Angelico vitte a világ fővárosába az újat. És Ghiberti. És Michelangelo. És a többi firenzei. ….

A Via Cavouron mentek visszafelé…, ezen a széles úton áll a Mediciek nagy palotája. Ezt a palotát használták ki Cosimo ellenfelei a család elleni hangulatkeltésre, mondván, csak az építtet magának ilyen paloták, aki trónusra készül…Itt éltek nemzedékeken át a Medici család tagjai…

A palota sarkán jobbra fordulva pár perc alatt a San Lorenzo templomhoz értek. A Medici család templomához. Megálltak a döbbenetesen nyers holmokzat előtt. Soha senki nem talált kielégítő magyarázatot arra, miért éppen a Medici család templomának homlokzata maradt ilyen befejezetlen és csupasz, ezzel a komor és szárazon dísztelen homlokzattal. Hiszen a tervet megrajzolta Michelangelo, miért nem valósították meg? Ez is Firenze egyik titka.

- És furcsa, hogy nemcsak hiába keressük a magyarázatot; fölösleges is tulajdonképpen minden mentegetés: ez az épület így szép, a maga nyers befejezetlenségében.

A templom sekrestyéjében és a hercegi kápolnában a Medici család sok tagjának sírköve és emlékműve áll. Köztük Michelangelo nagy jelképes szobrai, a Reggel és az Este, a Nappal és az Éjszaka.

Giambattista Strozzi sorai:



Az Éjszaka mély álomban hever;

Formát a kőnek egy Angyal adott, -

Alszik az Éj, tehát él, láthatod;

S ha nem hiszed, szólítsd,- és ő felel.



Michelangelo, az Angyal” válasza:



Míg él a fájdalom és él a szégyen,

Jó ez az álom, és jó kőnek lenni.

Ne halljak-lássak; hagyjatok pihenni,

És aki erre jár, halkan beszéljen.



A szobrok és a versek akkor készültek, amikor Firenze végleg elvesztette polgárszabadságát a Medici pápa szövetségében ellene vonult német és spanyol seregek csapásai alatt.



Lassan mögöttük maradt a templom és a piac éjszakai üressége. A Via del Giglión mentek tovább a Santa Maria Novella tér felé. Ez a szabálytalan tér füves sétány, nappal gyermekek játszóhelye. Északi oldalát a Novella-templom márványfala zárja le, szélesen, méltóságosan, harmonikus színekkel. Valahol máshol egy nagyváros múzeuma gazdag lenne azzal a kinccsel, ami ebben az egyetlen templomban zsúfolódik: szobor, kép, freskó, Giotto tanítványok, Rosselino, Filippino Lippi, talán Cimabue is, csak ez nem egészen bizonyos; Ghirlandaio, Vasari, Brunelleschi, Orcagna, Giovanni della Robbia, Paolo Ucello (Masaccio kimaradt) és így tovább: káprázatos névsor….

Elindultak a Via delle Belle Donna sikátorán, ahol három utca összefutó keresztezésénél állt egykor a krónikát író firenzei patikus és fűszerkereskedő, Luca Landucci háza: itt nézte, boltja ajtajából, a város mozgalmas életét, a világ eseményeit és emberek sorsát, a lassan növekvő Strozzi palota építését éveken, évtizedeken át. És amit látott, hallott, beírta vastag könyvébe.

- Az én városomban –szól a vendég – egy buzgó építész valamikor a századforduló táján felépítette a Strozzi palota kicsinyítet mását. Ott áll most is, Budapest legnagyobb körútjának közepe táján. Még az épületet díszítő hatalmas lámpást is lemásolta, és a fal vaskarikáit is. És furcsa…az ilyen szolgai utánzás rendszerint visszataszító; de ebben az esetben nem az. A Strozzi palota még másolva és kicsinyítve is szép.”

És itt már érezni lehetett a mágnes vonzását. Kérdezni és felelni sem kellett, egyszerre indultak el, és mentek arrafelé, amerre úgy megy Firenze látogatója, mint a mohamedán Mekkába. Két kis utca, aztán az Orsanmichele, mellette a vad őrtorony, az Arte della Lana, a gyapjúsok hajdani hatalmas céhének székháza. Tömör, védelemre épült falával mintha most is ostromot várna. És a város közepébe ékelt erődítmény körül hazajáró lelkek, kemény kezű mesterek és lázadó takácsok szellemei fegyvert emelnek egymásra, és a firenzei utca megint csatatér, színhelye gomolygó néma árnyak küzdelmének.

Két sarokkal odébb a Mercato Nuovo. Jó öt-hatszáz éve nuovo, „új” ez a piac. Szélén az etruszk vadkanszobor másolata, a Porcellino, fényesre csiszolt orrával. Mert a Porcellino orrát meg kell simogatni mindenkinek, aki itt megfordul, hogy a várost járó idegen ezzel jogot váltson a sorstól: meglátni még egyszer Firenzét!

Már csak pár tucat lépés, aztán megint megnyílik a tér: újra ott áll a vendég, szemben a toronnyal, a palotával.

Még mindig csönd és mozdulatlanság a Signoria téren. De ez már nem az éjszaka hallgatása, hanem a közelgő hajnal csöndje. És a Palotát már nem a holdfény emeli ki a sötétből; körvonalai mögött a háttér már a halványan szürkülő égbolt."