Az Uffizi körül lévő fülkék "tulajdonosai"

 Firenze talán legnevesebb, legismertebb épülete az Uffizi képtár. Már a neve is figyelem felkeltő, hiszen "irodát" jelent az Uffizi szó. Valóban annak is épült I. Cosimo Medici nagyherceg utasítására, de végül a rengeteg benne elhelyezett műtárgy átvette az épületben a főszerepet. 

Az Uffizi loggiája

Hát ennyi..., azért én tudtam volna még néhányat ajánlani! 

Például:

- 

Domenico Ghirlandaio mindenkinél alázatosabban és látványosabban megmutatta festményein az utókornak korszaka jelentős eseményeit, jelentős embereit..  Képei tán nem tükröznek zsenialitást..., ő úgymond még azt festette, amit látott.

-

Giorgio Vasari rengeteg művészeti és építészeti munkája mellett felkutatta és megírta évszázadok itáliai művészeinek életútját! Több helyen is leírtam már ezt, mert nem nagyon tudok napirendre térni felette, hogy ők ketten nem kaptak szobrot az utókortól, míg pl. Leonardo da Vinci, aki pár haszontalan hetet ha töltött Firenzében, aki semmi maradandót nem adott a városnak, ő igen. És még sorolhatnám az érdemteleneket. Ám azt is tudnunk kell, hogy azokat a szobrokat már a Lotharingiai időkben készítették.

Palazzo Dudley, tabernákulum.

Firenze egyik igen ismert épülete a Palazzo Dudley, amelyben egykor egy száműzött angol férfi élt. Hogy mi volt a bűne, azt nem tudom bizonyosan, de Erzsébet királynővel kapcsolatos személye. 

Az épület nem pont így nézett ki akkoriban, amikor ő élt ott, a terasz rész is teljesen be volt építve...,  valószínűleg hajós lehetett az építtető. Szerencsére valaki valamikor igencsak vonzóvá tette ezzel a kis nyitott terasszal. Úgy nézett ki valamikor, amilyennek a fenti linkben látható képen, ám most olyan jól néz ki, mint itt alant. Ugye, hogy sokkal szebb így?! A csúcsnál lévő tabernákulummal meg az egyháznak hódolnak, lehetőséget adva az arra járóknak egy imádság elmondásának. Firenzében viszonylag elég sok ilyen utcai tabernákulummal találkozhatunk. Szépen gondozzák őket, virágokat is elhelyeznek néha rajtuk, és örökmécsesek is égnek itt-ott. Jellemzően firenzei látványosság, több igazán komoly művész is készített a városnak tabernákulumokat.

-

-

Ez a finom épület mondhatni párját ritkítja Firenzében . Mit nem adnék azért, hogy egyszer ott ülhetnék azon a teraszon!

-

-

-

Az eredeti épület..., nagy ötlet volt kicsit átépíteni, az biztos. 

Giardino delle Rose

Sok kert van Firenzében, és bizonyára sok kertszerető jár oda, így ez is számukra egy "talpalatnyi rózsakert" csodás firenzei kilátással: Giardino delle Rose! Csak tudni kellene pontosan, mikor nyílnak azok a rózsák! Mennyivel könnyebb ezt az olaszoknak időzíteni! Valami támpont: Boboli kertben is van egy nagy rózsakert a Porcelán múzeum előtt, a mi május eleji utazásunkkor bizony még gyengécskén nyíltak, de talpig bimbóban álltak. Tehát kb. másfél hét múlva már teljes pompában lehettek, vagyis május közepén már biztos virágoznak. Persze az időjárásnál semmi sem biztos. De ha május elején, közepén érkezünk, akkor talán a Michelangelo tér baloldaláról ha lenézünk, akkor talán láthatjuk alattunk a kertet, és benne a rózsák állapotát, így ha érdemesnek tűnik, akkor megtekinthető. A rózsákkal is az a baj, hogy nem mindig nyílnak..., és nehéz kiszámítani pontosan a nyílásuk idejét.  Ezt csak az olaszok tudhatják "bemérni", látogatják is előszeretettel híresebb kertjeiket! 

San Gaetano templom

Barokk homlokzatú Chiesa San Gaetano külső megjelenése kifejezetten zavaróan hat Firenzében, nagyon nem való a városba. A középkorban épült, de mostani megjelenésének oka a XVII. századi felújításban keresendő, amikor is a tervező lelkesen haladt a korral, ami éppen a barokk stílust preferálta. Nem tudom, de gyanítom, hogy talán nem is látogatható, mert talán nincs is igény Firenzében egy ilyen templomra. Vagy mégis? 

- 

-

-

Arcone diadalkapu

Nem "igazi" firenzei látványosság, de látását nehéz lenne elkerülni, hiszen oly hatalmas és oly figyelem felkeltő. Még a nem firenzeieket is meghathatja az a gondolat, hogy milyen pusztítást végeztek itt a XIX. század végén..., de erről már többször írtam. Sajnos élhetetlenek voltak már az itt lévő középkori épületek, járványok melegágya volt a városrész. A kapu gyakorlatilag az újjá épített XIX. századi belváros bejárata, mely belvárosban XIX. századi épületekben sokkal több és sokkal korszerűbb életkörülmények között élhettek és élhetnek ma is az emberek. Arra, hogy ehhez miért kellett ilyen Diadalkaput építeni, arra az a válasz, hogy várták a várost végre meglátogatni méltóztató új olasz királyt, II. Victor Emanuelt, aki természetesen átlovagolt a kapu alatt. A kapura az van ráírva: 

"A város régi centruma - az évszázados nyomorból - új életre helyreállítva." 

Camilla Martelli 1545-1590 ( I.Cosimo nagyherceg második felesége)

I. Cosimo Medici nagyherceg Toledoi Eleonóra halála után több évvel vett feleségül egy Camilla Martelli nevű hölgyet. Állítólag a nagyherceg új házassága nem volt igazán jó, többek között ezért is foglalkozott Cosimo mind többet Toszkánával, ezért alapított jelentős hadsereget, és ezért alapította meg a Toszkán nagyhercegséget, a livornói tengeri kikötőt, tengeri hadtestet. Más források szerint meg éppen hogy nagyon is szerette és ragaszkodott Cosimo Camillához, a Medici család többi tagjának tiltakozása ellenére vette feleségül. Azt azonban már nem tudta elérni, hogy Camilla megkapja a nagyhercegnői címet. Cosimo halála után örökösei Camillát zárdába kényszerítették, ott is halt meg. Volt egy leányuk, Virginia, akit nem tudni, hogy ki nevelt fel és hogyan, de egy modenai herceg feleségeként számtalan utódot szült. Többek között az ő leszármazottja Borso de Este, akit nem csak különleges csúnyasága miatt ismer a történelem, hanem mint történelem formáló személyiséget is.

Toledoi Eleonora (1519-1562), I. Cosimo nagyherceg első felesége

-

Bár "csak" egy feleség volt Toledói Eleonora, de ebben a pozíciójában olyan kiemelkedő volt, hogy megalapozta a Medici hercegi, majd nagyhercegi dinasztiát férjével, I. Cosimo de Medicivel, akivel őszintén szerették egymást és akinek 11 gyermeket szült! Sajnos igazán felnőve közülük egyet sem látott, mert viszonylag fiatalon, 43 évesen meghalt, melynek oka talán éppen az a sok gyermekszülés volt. De még ha legalább ezek a gyermekek bizonyítottak volna valamit..., de nem igazán voltak méltóak az őseikhez! :-( És nem csak hogy sok gyermeket szült Eleonora, férje firenzei helyzetét is igencsak megerősítette egy, a spanyol királyi családból származó feleség..., mindennek tetejében még nagyon szerették is egymást! Ám mindez kevés volt, a nagyhercegnő 43 évesen meghalt. De mielőtt meghalt volna megvette és lakhatóvá tetette a félkész állapotban lévő Pitti palotát és annak hatalmas kertjét. Aki ott barangol abban a kertben, gondoljon a hercegnőre jó szívvel, mert nagyon megérdemli!

-

Luca Fancelli (1430-1502)

Firenze szempontjából csak annyiban érintett Luca Fancelli, hogy ő volt a Pitti palota eredeti tervezője, építője. Ő volt az, akit eredetileg Luca Pitti megbízott a munkával..., de ő nem fejezhette be az építkezést, hiszen már 1502-ben meghalt. Az építész Mantovából érkezett Firenzébe, ahol nagyon tevékenyen részt vett a San Andrea templom és az óratorony tervezésében, építésében. 

1549-re írják a palota építésének befejezését..., így Toledói Eleonóra, I. Cosimo nagyherceg felesége mindössze 3 évig élvezhette palotáját 1552-ben bekövetkezett halála miatt. Még csak 43 éves volt. És a történetben az a legszomorúbb, hogy ők állítólag nem csak politikai célokat jelentő házastársak voltak, de tényleg szerették is egymást. Ja, bocsi, ez már nem tartozik Luca Fancellire.

Luca Pitti (1398-1472), Palazzo Pitti, Giardino Boboli

Luca Pitti kortársa, barátja, de bizonyos dolgokban vetélytársa is volt idősebb Cosimo Medicinek (1389-1464). Amikor hozzákezdenek a Palazzo Pitti építéséhez Brunelleschi (1377-1446) már halott volt, tehát az olyan információk, hogy ő tervezte volna az épületet, tévesek. Luca Fancelli volt az az építész, akit megbízott Luca Pitti a palota első változatának felépítésével. Luca Fancelli nevét Firenzével kapcsolatban nem igazán ismerjük, de pl. Mantovában ő tervezett több szép épületet és a híres Óratornyot is. 

-

Luca Pitti állítólagos elképzelése az volt, hogy "akkora palotát akart, aminek az udvarába belefér az egész Medici palota!" :-) Ez bizonyára csak egy vicces szólás volt tőle, és ettől az állítólagos megjegyzéstől függetlenül úgy tűnik, hogy "harcostársak", sőt talán még barátok is voltak az idősebb Cosimo Medicivel. Luca Pittinek pozíciója alapján volt is lehetősége Cosimo Medicit támogatni, és ezt gyakran meg is tette. 1472-ben halt meg, így nem láthatta készen a palotáját. Ennek oka talán az is lehetett, hogy élete utolsó éveiben anyagi helyzete már nem volt rózsás, talán le is állt az építkezés jóval a halála előtt. Különös számomra, hogy a palota így is az ő nevét őrizte meg, ami bizonyára nem kevés félreértésre adhatott okot az évszázadok során. Ilyesmi is csak Firenzében történhetett meg, hihetetlen, hogy mennyire ragaszkodtak az eredeti nevekhez! Hát nem különös, hogy a Pitti palotában sosem élt Pitti nevű ember, ellenben a híres Medicik több generációja kihalásukig, és mégis Pitti palotának hívják ma is? Nem, Firenzében ez nem különös, a palotákat az első tulajdonos nevén őrzik többnyire. A Medici palota a Via Largán volt..., és bárki élt is benne, mindig Medici palota maradt. Az egykori Palazzo della Signoria épületét  Palazzo Vecchio néven említik ma is, mert több évig I.Cosimo Medici nagyherceg (1498-1574) és felesége,  Toledói Eleonora (1522-1562) otthonaként funkcionált és nevében a Medicik egykori itt élésére utal, ha nem is konkrétan! Bár tulajdonképpen ez így természetes, hiszen nem irodákat talál benne ma a kíváncsi utazó, hanem bizony "otthagyott" hercegi lakosztályokat.

-

De térjek rá az új palotára, ami azért firenzei viszonylatban méretében a legnagyobb lehet. Igaz, az első változat nem volt olyan nagy, de idővel megnövelték. Ammanati volt akkoriban a sztárépítész, őt bízták hát meg a palota bővítésével 1560-ban. Manierista stílus jellemezte munkásságát, az épület belső oldalától pompázatos lépcsőzetes kertet alakíttatott ki, szobrokat is betervezett a látványba. 

Ammanati halála után a nem túl ismert Parigi testvérpár vette át a munkát, az "alap" épülethez hozzátoldottak két szárnyat, ami igencsak megnövelte az épületet.  Mai formáját csak 1760-ban érte el a palota, a szélein merőlegesen alakítottak ki két épületrészt. Maga az egész épület valójában kb. 400 év alatt lett olyan, amilyennek most láthatjuk. 

De mindez csak maga az épület, ott volt még a hatalmas kert, a Giardino Boboli, ami igencsak elkápráztathatja minden idők minden utazóját.

Cesare Zocchi (1851-1922)

Cesare Zocchi Firenze szülötte, legjelentősebb ismert alkotása a Lungarno Amerigo Vespuccin a az Arno parján a Cascine Park előtt látható Garibaldit ábrázoló szobra. 

 https://it.wikipedia.org/wiki/Cesare_Zocchi  

Ehhez a szoborhoz képest elég érdekes, hogy egy másik ismert munkája Firenzében, mégpedig az Uffiziben az, amely az ifjú Michelangelót ábrázolja egy faun arcának kivésése közben.

-

Pio Fedi XIX. századi szobrászművész (1816-1892)

Pio Fedi Firenze XIX. századi szobrászatának egyedüli tagja volt, akinek egyik művét arra érdemesítették, hogy a Loggia del Lanzira kiállították. Ez a mű Polixena, a trójai királylány anyja karjából történő elrablását ábrázolja igen hatásosan. 

- A művész közismert monumentális alkotása még Manfredo Fanti tábornok emlékműve a Piazza San Marcón. A szobor talapzatán négy alak látható, a Politika, a Stratégia, a Taktika és az Erődítés allegóriái. - A szobrásznak több alkotása is van Firenze híres embereit megjelenítő "fülkéiben". Megbecsültségét bizonyítja az is, hogy a Santa Croce templomban van végső nyughelye.  

-

Letörték a trójai királylány mutató ujját Firenzében

Pio Fredi (1815-1892) szobrászművész alkotásai: Manfredo Fanti tábornok szobra, Polxena elrablása

A Risorgimento, vagyis az olasz függetlenségi mozgalom  egyik vezéregyénisége volt Fanti tábornok, aki 1865-ben halt meg.   

Pio Fedi  szobrászművész öntötte ki bronzból Manfredo Fanti tábornok  monumentális szobrát, ami a Piazza San Marcon látható. A szobor talapzatán van még négy dombormű, melyek utalnak a tábornok erényeire, ők a Politika, a Stratégia, a Taktika és az Erődítés szimbólumai. 

-

-

A szobor talapzatán is vannak művészeti alkotások Pio Feditől, szép domborművek, melyek a Politika, a Stratégia, a Taktika és az Erődítés allegóriái.

-

Pio Fedi a XIX. századi firenzei szobrászatának azon  egyedüli tagja volt, akinek egyik művét arra érdemesítették, hogy a Loggia del Lanzin állították ki. Itt fenn látható a gyönyörű mű, amely  Polixenának, a trójai királylánynak, anyja karjából történő elrablását ábrázolja igen hatásosan.

-

 Letörték a trójai királylány mutató ujját Firenzében

- 

A szobrásznak több alkotása is van Firenze híres embereit megjelenítő "fülkéiben". Megbecsültségét bizonyítja az is, hogy a Santa Croce templomban van végső nyughelye.  

Colonna della Giustizia (az igazság oszlopa)

A Piazza Santa Trinitán látható ez a gyönyörű gránit oszlop, az Igazság oszlopa, amelyet Rómából küldtek ajándékba Firenzének 1563-ban. Úgy tartják, hogy Caracalla egykori fürdőjében volt. Hogy miért pont a Santa Trinita térre került, azt nem tudni, de igazán jó helye van. Bizonyára nem volt könnyű felállítani az oszlopot az akkori technikákkal a relatív szűk téren, de megoldották. Sőt, még szobrot is állítottak rá. Vajon úgy állították fel az oszlopot, hogy már rajta volt a szobor? A szobor alakja, mely Francesco Tadda alkotása, állítólag alig látszódott abban a magasságban, míg valaki kitalálta, hogy egy látványos, fémből készült köpönyeggel az egész mű érzékelhetőbb lesz. Azért tényleg elgondolkoztató, hogy daruk meg egyebek nélkül is mikre volt képes akkoriban, sőt, már jóval korábban is az ember! De nagyot tévedtem ezen állításommal, hiszen daruk már az ókorban is voltak, mint azt a fenti link is állítja! Hogyan másként is épülhetett volna az a sok ókori és középkori csoda!? Csak természetesen erő kellett hozzá, volt sok rabszolga és volt sok erős állat. Ez az oszlop amúgy 1563-ban érkezett, de a szobor feltétele csak 1581-ben történt meg. Hát mégsem volt annyira egyszerű akkoriban az ilyesmi??? 

-

Capella dei Principi ( Nagyhercegi kápolna- San Lorenzo templom 3.) , Anna Maria Luisa, az utolsó Medici

Nagyméretű vörös kupolájával a San Lorenzo templom végénél messziről felhívja magára a téren sétálók figyelmét a Capella dei Principi a kép hátsó végén, melynek falai közt a Medici hercegek, nagyhercegek síremlékei láthatóak. 

A templom homlokzata sosem készült el, Michelangelo emberfeletti fáradozása, hogy ő maga választotta ki a márványokat és hozatta a helyszínre, hiába való volt..., a történelmi helyzet akkor éppen nem kedvezett a Medicik dicsőítésére. Miután lecsendesedtek az indulatok más idők jártak, a Medici hercegek, nagyhercegek ideje, és ők mondhatjuk még holtjukban is szerették a pompát, a hatalmas kápolnában aztán nem sajnálták a díszítő anyagokat. Kifejezetten a nagyhercegi kápolna díszítésére jött létre a Pietre delle Dure. elnevezésű műhely. Mindeközben talán nem is jutott egyiküknek sem az eszébe, hogy ebben az épület együttesben az ő síremlékeik, bármennyire hatalmasak is, bármennyire díszesek is, akkor is csak mellékszereplők lesznek! Mellékszereplők, mert akkor már ott voltak Michelangelo gyönyörű alkotásai a két ifjan elhunyt Medici, Lorenzo és Giuliano síremlékeként  jó példával szolgálva..., és azokat mindenki látni akarta, aki Firenzében járt! Bár az is igaz lehet, akkortájt, mikor a nagyhercegek meghaltak, már nem nagyon voltak olyan szobrászok, mint Michelangelo..., na meg amúgy is a színes kő lett a divat, amiből jutott bőségesen a nagyhercegi kápolnába. 

 -

-

-

A reneszánsz ideje leáldozott, a manierizmus, majd a barokk korszaka már más stílusjegyeket követelt. A lényeg az elkápráztatás, a hatalmasság hirdetése, a pompa, nem pedig a visszafogott szépség hirdetése volt. Nem is tudom bizonyosan, talán szabadott fényképezni, de azt hiszem eszünkbe sem jutott..., ahol szívesen fényképeztünk volna, ott biztos, hogy nem szabadott. Leültünk egy székre. és csak néztünk. Érzelmek nélkül.   Bár amikor Anna Mária Luisa sírjára néztem, az tényleg meghatott némileg. .Kizárólag az ő hatékony közreműködésének köszönhető, hogy Firenze kincsei a városban maradhattak így, együtt, ahogyan régen látták és ma is látjuk és tán az idők végezetéig látni fogják az érdeklődő emberek! Nagyon hálás lehet neki ezért a város és  minden szépségre éhező turista. 

-

                                                   

-

Azért kimenve a térre készítettem még két képet.... elég nagy a különbség. Az első egy "igazi" homlokzat nélküli templom sok más szépség mellett két gyönyörű síremlékkel, míg a második "csak" egy hatalmas sírkápolna, de az már a nagyhercegeknek való! Ám van itt egy érdekesség! Azt olvastam, hogy azok a hatalmas kőkoporsók üresek! Hogy a nagyhercegek és családtagjaik maradványai egy "láthatatlan" szobában vannak gondos őrizet alatt.  Persze azért legyünk önmagunkhoz őszinték..., jó, hogy mindezt láthatjuk, érzékelhetjük, jó, hogy Firenzében lehetünk! Talán kevesen tudják azt is, hogy az oltár mögött egy helységbe jutva értékes ereklyetartókat lehet szemrevételezni..., ezt sajnos mi sem tudtuk ottjártunkkor. Szóval az a hatalmas épület, az a rengeteg anyagi áldozat csupán díszlet a kíváncsi szemeknek az utókor számára! 

-

  Anna Maria Luisa, a Medici család utolsó tagja 1743 február 18.-án hunyt el, és férje által Firenze és Toszkána igazából a Lotharingiai család öröksége lett,,,, de ők nem törődtek vele. Lassú sorvadásnak indult minden. Igaz, hála Anna Maria Luisa előrelátásának, mivel hogy ő nő létére nem lehetett uralkodó, megköttette a Lotharingiai házhoz tartozó férjével a Patto di Famiglia néven ismert egyezményt, melynek lényege az volt, hogy bár elvben a Lotharingiai ház örökli Toszkánát és Firenzét, de annak műkincseit soha senki nem viheti el Toszkánából és Firenzéből! Az egyezményt tiszteletben tartották, így aztán Firenze mindmáig Európa egyik legnagyobb kincsestára! Igaz, volt némi kihagyás a ragyogásban, de végül az új Olaszország tagjaként -néhány évig fővárosaként is új életre kelt és lett az, amiért mondhatni az egyik legismertebb város a Föld rengeteg városa között. Lett az, amit  oly nagy kíváncsisággal és örömmel látogatunk mi, akik fogékonyak vagyunk a szépségre és a történelmi emlékekre!

Vásárcsarnok Firenzében

Ha első firenzei utazásunkkor nem éppen a Vásárcsarnok közelében foglaltunk volna szállást, akkor bizonyára fogalmam sem lenne, hogy hol van ez a Vásárcsarnok, de mert nap, mint nap mellette mentünk el, néha be is néztünk. Maga az épület Firenze google earthos térképén egy nagy zöld kocka a San Lorenzo városnegyedben. Azon túl, hogy egy átlagos vásárcsarnok szerepét tölti be, megfizethető árakon megfelelő ebédet is lehet itt enni. Bevallom, én nem próbáltam ki, főleg mert déltájban sosem voltam arrafelé, de a San Lorenzo templom meglátogatása után be lehet tervezni ott egy ebédet, onnan olyan 7-8 perc séta lehet. útközben meg ugyancsak jó áron általában szabadtéri piac van a templom melletti szakaszon, ahol természetesen ajándéktárgyakat árulnak elég nagy választékban. Én sem bírtam megállni, nagyon szép és finom sálakat vettem a lányaimnak vásárfiaként.

Piazza del Chiompi - Loggia del Pesce - Casa Buonarotti, Tolnay Károly

Giorgio Vasari neve nem lehet ismeretlen senki számára, aki kedveli az egykori Itáliát, és főként aki kedveli Firenzét. Igaz, a művész nem firenzei származású, Arezzóban született és élt sokáig, de élete jelentős részét Firenzében töltötte I. Cosimo nagyherceg szolgálatában. 

1567-ben tervezett és építtetett Giorgio Vasari az akkori piactérre egy hatalmas fedett loggiát, ami alatt kizárólag csak halat árultak, innen a neve, Loggia del Peche. Ám ez az egész hatalmas terület házaival, tereivel, piacaival majdnem teljesen áldozatául esett egy nagyarányú városfejlesztésnek. 1737-ben, a Medici család kihalása után az országot és a várost átvevő új uralkodó, Lotharingiai Ferenc beígért látogatása alkalmából gyakorlatilag teljesen lebontották azt a középkori városrészt, melynek része volt ez a halpiaci csarnok is. A cselekmény higiéniai szempontból is időszerű és jogos volt, még ha egy igazi kuriózumnak számító városrész is esett itt áldozatául a modernizációnak. 

A Loggia del Pechét szerencsére nagyon megbecsülték, és úgy bontották le, hogy újra felépíthető legyen, ami meg is történt két évszázaddal később, 1956-ban a Piazza del Chiompin. De sajnos most már nem halat árulnak alatta, hanem mindenféle vásárfiát. Kellemes hely amúgy, nagy fák árnyékában igazi felüdülés volt ott bóklászni kicsit a belvárosi séták után. Firenzében ritka a nyugis, fás terület, ez egy kicsike ilyen szelet a város tortájából. Bizonyára van olyan is, amikor nyüzsgő piacnap van, de Firenzében a turistáknak ez nem első rangú kérdés. 

-

-

-

-

-

-

És maga a piac, üresen, de azt mondják, akik jártak ott nyitva tartáskor, hogy nagyon jó hely, és jót lehet ott ebédelni viszonylag olcsón. Gondolom valamilyen büfé jelleggel. Én nem tapasztaltam, de ottjártamkor nem is az volt a célom, hogy ebédeljek, hanem hogy megtaláljam és lássam a Loggiát. Ez sikerült.

-

-

-

-

Innen a piactól a Via Ghibbelinán haladva megtaláljuk a Via Buonarottit, és azon a Casa Buonarottit, ami egykoron Michelangelo és fivére otthona volt. Nem sok tárgy van ott, ami kifejezetten Michelangelo munkája, de pl. a Lépcsős Madonna miatt, amely korai művészetének állít emléket, már érdemes kifizetni azt a nem kevés árat a bejutásért. És ha már ott vagyunk, mindjárt a bejáratnál ha jól emlékszem jobbra láthatunk egy márványtáblát, ami a magyar Tolnay Károlyt méltatja..., ő volt ugyanis néhány évig ennek a Michelangelo hagyatéknak a gondozója.

Biblioteca Nacionale di Firenze

Egy átlagos Firenzébe utazó szűkös ideje miatt nem jellemzően keresi fel a város egyik leghíresebb épületét, a Nemzeti könyvtárat. A könyvtár története régen kezdődött, 1714-ben. Egy gazdag firenzei nemes a városra hagyta igen jelentős, 30.000 darabból álló könyvgyűjteményét, és ezzel indult útjára a firenzeiek könyvgyűjtése. Gian Gastone Medici herceg tán egyetlen említésre méltó cselekedete volt a Firenzei Nemzeti Könyvtár megalapítása, mely anyagának bővítését a város mindenkori vezetői támogatták. Hivatalosan is kimondatott 1870-ben, hogy minden kinyomtatott könyvből 1 példányt a Nemzeti könyvtárnak át kell adni. Kezdetben az Uffizi épületében gyűjtötték a könyveket, és csak 1747-ben kezdett mindenki számára elérhető könyvtárrá lenni. Persze elsősorban nem elvitelre gondolunk itt, hanem főként könyvtári használatra. A jelenlegi könyvtár hatalmas épületét 1935-ben adták át. - Ám maga a Biblioteca Nazionale di Firenze igazából azáltal lett ismert világszerte, hogy az 1971-es árvíz ennek az épületnek a felbecsülhetetlen értékű könyveiben felbecsülhetetlen értékű károkat tett. Az épület és annak hatalmas pincéje is tele volt értékesebbnél értékesebb könyvekkel, újságokkal, kiadványokkal..., de a víz előre nem láthatóan éjszaka betört az épületbe, és mindent beborított 6 méter magasan..., majd az elvonuló ár után ott maradt sárral. Hatalmas nemzetközi összefogás eredménye révén rengeteg fiatal érkezett Firenzébe menteni, ami menthető volt. Aki nem látta el sem tudhatja képzelni, milyen állapotok lehettek ott, és milyen szervezés kellett ahhoz, hogy a könyvtár anyagának jelentős részét meg tudták menteni. Magyar restaurátorok is kivették részüket a helyreállítási munkákban.

-

Firenzei nemzeti könyvtár 

Orcagna (Andrea di Cione di Arcangelo)

https://hu.wikipedia.org/wiki/Orcagna

- Egy részlet a sok közül a Santa Croce templomban lévő freskójából. A Firenzében létrejött 1966-os hatalmas árvíz a legkárosabban talán ezt a templomot éríntette.

Giardino Corsini

Én sajnos még nem láttam, de a Giardino Corsini képeit nézegetve eléggé meggyőző! Egy igazán reneszánsz kert annak minden elemével. Talán a Bobolival a terjedelme miatt nem veheti fel a versenyt, de ha nagyon-nagyon reneszánsz kertet akarunk látni, akkor lehet, hogy azt itt jobban megtaláljuk kevesebb fáradtsággal és főleg idővel, mert az nagy kincs Firenzében. Persze azért a Boboli csak a Boboli... :-). 

-

Scalea del Monte alle Croci

Egy nagyon kényelmes gyalogos alternatíva a Michelangelo térre fel és lemenetelhez. Ez az árnyas gyalogút a Via del Monte alle Crocitól felfelé menet balra található, a neve Scalinata del Monte alle Croci , és tényleg remek főként felfelé menetben, mert hosszabb vízszintes szakaszok után vannak nem túl magas lépcsői, így szinte meg sem érezzük az emelkedést. Lefelé menetben azért az élmény kedvéért inkább a Viale Giuseppe Poggin menjünk, egyáltalán nem megerőltető és nagyon kellemes séta.

https://www.florencereview.com/scalea-del-monte-alle-croci.html