Garibaldi emlékszoba az utókortól Firenzében a Via Dante Alighieri és a Piazza San Martino sarkán lévő toronyépület, amit 1282-ben építettek és1921-ben restauráltak. A Torre della Castagna= Gesztenyetorony. A XIII. század végéig a priorok gyülekező helye volt, onnan irányították a várost mindaddig, amíg fel nem építették az "új palotát"..., amit érdekes módon ma már régi palotának, vagyis Palazzo Vecchiónak hívunk.
Augustus Ganius (Julius Octavianus i.e.63--i.u.14) és Kleopárta, Egyiptom királynője (i.e.204-176)
Augustus Ganiust nagybátyja, Julius Caesar az örökösévé tette miután örökbe fogadta. Caesar meggyilkolása után Antonius idővel Augustus ellen fordult, végül azonban hármas szövetséget alkottak a hozzájuk társult Lepidussal, és Kr. előtt 42-ben a köztársaság párti összeesküvők, Brutus és Cassius fölött győzelmet arattak. Ennek következtében felosztották egymás közt a birodalmat, így Lepidus Afrikát, Antonius a keleti területeket kapta meg, Augustus pedig a nyugati területek gazdája lett..., de ő idővel sikertelenül egyeduralomra törekedett.
Antonius Kr. előtt 31-ben az egyiptomi királynővel, Kleopátrával (i.e.69, 51-ben lett királynő) szerelmi kapcsolatba került..., mely kapcsolat hibás döntéseik miatt közös öngyilkosságukkal végződött.
Zeusz király
A görög mitológia egyik legjelentősebb istene, Kronosz király és Rhea királynő fia volt Zeusz.
A mitológiában a görög Zeusz király haragjának jele a mennydörgés, úgy tartották, hogy az időjárást is kedve szerint tudta irányítani, a mennydörgés és a villámlás az ő haragját jelezte.
Testvérei voltak Poszeidon (a tenger istene) és Hádész (az alvilág ura), akikkel együttműködött, de a legfőbb hatalom Zeusz kezében volt.