XIII: János ellenpápa és sírja a Battisteróban

XIII. János ellenpápa

Firenze szempontjából annyiban érdekes a történet, hogy barátja volt az "öreg" Cosimo Medici, aki kitartott Baldasare Cossa (XIII. János pápa) mellett annak lemondatása után is, mi több, halála után egészen különleges módon a Battisteróban helyeztette végső nyugalomra. Szarkofágja mindmáig ott látható. Hogy ez miért történt így, miért pont egy Keresztelő kápolnában kellett elhelyezni a szarkofágot, erről azt olvastam, hogy támogatta annak idején Giovanni di Bicci  bankházának megalapítását azzal, hogy az ő bankházukat választotta a pápai állam  pénzügyei intézésére. Tiszteletben tartva eme kérését bankári felemelkedésüket hálálta meg neki halála után Cosimo Medici. Állítólag maga Cossa kérte Cosimo Medicit erre a cselekedetre, és bár az új pápa tiltakozott, a Medicik megtartották ígéretüket. A korszak legismertebb művészei, Donatello és Michelozzo készítették a síremlékét, egy márvány baldachin alatt a síron látható Cossa bíboros fekvő szobra is. Az egyház komolyan tiltakozott az elhelyezés miatt, de akkoriban Cosimo Medicinek (il Vecchio) nagyobb szava volt Firenzében, mint az új pápának. Úgy tűnik idővel beletörődött mindenki eme szokatlan helyzetbe, mert a szarkofág mind a mai napig ott van..., és gyanítom, ez így is fog maradni az idők végezetéig!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése