Loggia dei Servi di Maria (Mária szolgáinak loggiája)

Az épület szerves része annak az összhangnak, ami  a Piazza Santissima Annunziata, amit Firenze és a világ "legreneszánszabb" tereként tartanak számon. Ez az épület, vagyis a Loggia dei Servi di Maria készült el utolsóként (1516-1720), és valljuk be, hogy homlokzata nem is sikerült olyan szépre, olyan finoman arányosra, mint az Innocenti vagy az SS. Annunziata templom . Ebben talán nem csak maga az épület a "hibás", hanem a hosszú építési idő, a váltakozó tervezők és kivitelezők. Ezen túl feltehetően sok résztulajdonosa van, így kissé elhanyagoltnak tűnik..., bár állítólag hotelek működnek benne. De míg a másik két épületben gyönyörködünk, addig ezt éppen csak tudomásul vesszük. Építése az 1500-as évek elején kezdődött a kor jeles építészeinek, Baccio di Angolónak és az idősebb Antonio Sangallónak (nem apja a fiatalabb Sangallónak, hanem nagybátyja) a  tervei alapján, és csak 1720-ban készült el. Érdemes elolvasni a fenti Wikipédia bejegyzést, mert elképesztő munkásság, elképesztő művészek állnak ennek az az épületnek létrejötte és kinézete mögött is! Ha talán nem is olyan szép, mint a tér többi épülete, de akkor is a reneszánsz hirdetésének remek példája.

-



 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése