Ozorai Pipo (Andrea del Castagno portréja), Ozora vára Magyarországon


Hallottuk már Ozorai Pipo nevét (Filippo di Stephano Scolari), amikor a  Brancacci kápolnáról volt szó, mert hogy az ő kérésére utazott Masolino Panicale Magyarország területére palotájának díszítésére. De ki is volt ez az ember? Ha Magyarországra utazott hozzá Masolino, akkor úgy gondolhatnánk, hogy magyar volt, a nevének használata is arra utal. De nem magyar volt hanem itáliai, aki elindult világot látni, és Magyarországon kötött ki. Ott azután tehetségétől vezérelve egyszerű kereskedő segédből lett kiváló zsoldos katona, aki jeleskedett a magyarok háborújában, minek elismeréseként annyi zsoldot kapott, melyen képes volt építtetni egy palotát magának magyarországi területen, amit azután itáliai művészekkel ékesített fel! Az épület, melyet zsoldjából építtetett magának Ozorán, még ma is áll, látogatható is mint turista célpont! De  Filippo Scolari, vagyis Ozorai Pipo nevének fennmaradását igazából azt hiszem Andrea del Castagnónak köszönheti azzal, hogy Firenzében megfestette a képét.., és csak később lett Ozorai Pipo. Gondoltam élethű a kép, miért is ne lenne az? Nem élethű képeket csak olyanokról készítenek, akik a régmúltban követtek el nagy tetteket, és valami okból személyiséget akar nekik adni az utókor. De van egy komoly gond..., Pipo 1426-ban halt meg, míg Castagno 1420-ban született..., készíthetett róla képet, de vajon minek alapján? Ám úgy tűnik, hogy Andrea del Castagnónak az volt a "küldetése", hogy már elhunyt, de Firenze szempontjából fontos személyekről feltehetően valamilyen minták alapján készítsen "egységes megjelenésű" portrékat, melyeket bizonyosan a Városházán állítottak ki. A megrendelő az állam lehetett, és ezek a festmények jól reprezentálhatták Firenze nagyságát. Amiket itt a végén leírtam csak kigondoltam, de életszerűnek tűnik. Igazából már korábban is voltak gondolataim pl. Dante portréjával kapcsolatban, de akkor még nem gondoltam át a dolgot. Ozorai Pipót is érdemesnek találták megfestésre, hiszen ha már nem is Firenze javára működött, mégis jelentős szülötte a városnak.

-

Ozora vára

-


Régi jellemzés Pipóról:

 Mondják, hogy Pipo középtermetű, fekete szemű, szőke, élénk tekintetű ember volt, és úgy tűnt, mintha mindig mosolyogna. Alkatára nézve szikár volt, de jó egészségű … Külsejéről ítélve megtartóztatta magát mind az evésben, mind az ivásban, de kiváltképp mértékletesnek mutatkozott a test más gyönyöreiben. … Oly szívélyes volt és közvetlen, hogy barátai gyakran a szemére is hányták: nem ügyel eléggé a méltóságára! Házát királyi pompával rendezte be, minden aranytól-ezüsttől csillogott benne. Cselédeit úgy kordában tartotta, hogy erényük bárkinek például szolgálhatott. Szabad idejében, már amennyire a háborúk fáradalmai után maradt, pihenésül leginkább vadászni járt.

-
A közelmúltban lehetőségem volt Ozorai Pipo magyarországi várában járni, ami azért feltehetően ma nem pont olyan, mint az eredeti épület volt, hiszen több tulajdonosa is volt a várnak, ami folyamatosan gazdagodhatott. Ezekkel az érzésekkel is nagy öröm volt ott lenni, és kissé Firenzében képzelni magamat, mert hát igyekeztek évszázadokon át ezt az érzést erősíteni bennünk. Jó példa erre, hogy olyan firenzei szobrok másolatai vannak a belső udvarban, amik a Firenze után érdeklődőket szíven érinti. Nagy élmény volt ott járni! Hamarosan felteszem ide az ott készült képeket..., amik bár szépek és érdekesek, de azért nem valószínű, hogy sokban egyezik a korabeli várral. Azzal biztosan nem, amilyen körülmények között még Pipo élhetett ott, mert hát az idő ott is haladt, a környezet bizonyosan alaposan megváltozott az ő halála utáni évszázadok alatt. Igazából csak egy biztos pont kötődik Firenzéhez, és az Pipo..., hiszen nem lévén örököseik, nem sokat mondhat nekünk igazából sem az épület, sem ez a táblázat.  Én élek a gyanúval, mi szerint jóval Filippo Scolari élete utáni itt már szinte minden, csak tán maga az épület nem.
-

-

-


-


-

-
-
-

-

-
-
-
-
-
Mindenesetre függetlenül attól, hogy mennyiben is volt Filippo Scolárié ez a mostani épület, aki azon a vidéken jár, ne hagyja ki ezt a látványosságot útitervéből, hiszen mondhatni, hogy cseppnyi Firenze!





-





-

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése