Campanile di Giotto

wikipedia

Látogatható: 8.30-19.30 minden nap

-
-

-
-


.
-
A Piazza del Duomo harmadik építménye a Campanile di Giotto, vagyis a harangtorony. A híres festőművész, Giotto Blondone (1267-1337) egyetlen építészeti tervezése és részben kivitelezése ez a csodaszép építmény. 1334-ben kezdték és 1359-ben fejezték be a építését. Eredetileg 122 méter magas lett volna, de végül csak 84 és fél méter lett, de így is elég a 416, ám igen kényelmes lépcsőfokot megmászni a kilátóteraszig. Valószínűleg statikai okai lehettek annak, hogy jóval alacsonyabb lett a tervezettnél. Időközben Giotto, aki nem csak a torony, de az egész dómtéri komplesszum főépítésze volt, meghalt. Utóda, Francesco Talenti, az építmény befejezője még változtatott valamennyit a terveken, pl. az eredeti csúcsíves befejezés helyett kilátóteraszt építtetett, ahonnan egészen más lehetőségünk adódik a gyönyörködésre, mint a Duomó lanternájából. És az sem mindegy, hogy innen közelről gyönyörködhetünk a Duomo kupolájában és lanternájában! A Harangtorony is a Dómhoz illően színes márványlapokkal, illetve a kor leghíresebb szobrászainak szobraival, domborműveivel lett díszítve Andrea Pisano irányítása alatt. A lényeg az, hogy nem csak a magasságot kell legyőzni, nem csak a városban kell gyönyörködnünk felfelé menet, hanem a részleteket is figyelni kell, melyek páratlan értékeket hordoznak. A műre a koronát végül Francesco Talenti tette fel, ő döntött úgy, hogy nem lesz olyan magas a torony, mint ahogyan a terveken szerepelt. A kilátó tornyon végül 414 lépcsőfok megmászásával érjük el a legmagasabb szintet, melyen tető van. Remek kilátás nyílik a toronyból, de azért marad bennünk hiányérzet, hiszen az egyik oldalon csak a Duomo oldalát látjuk. De nézzük ebben is a jót, a Duomo oldalát olyan magaslatban olyan közelről látni igazán nagy élmény! :-) Én a Campanilét is megmásztam, és a Duomo tetején is voltam. Ha választani kell, akkor a kondíciónkat vegyük figyelembe! Tény, hogy a Duomo tetejéről jóval többet látunk, hiszen minden irányba szabad a látástér, ám ha már nem vagyunk erőnk teljében, akkor sokkal inkább ajánlott a Campanile megmászása. Alapvetően a Duomo kupolájában haladás önmagában is nagyon nagy élmény, de tényleg nagyon nagy fáradtság is, főleg ha nyárias, napsütéses idő van, akkor igen fülledt hőség lehet a kupolatérben. Nyáron szinte lehetetlennek tűnik, hogy ki lehet bírni ott a hőséget, de azért bizonnyal ki lehet bírni. A harangtoronyban viszont végig a friss levegőt szívhatjuk magunkba..., de szó, mi szó, jóval kevesebbet is láthatunk a városból pont a mellette lévő Duomo miatt :-( Szóval ezt mindenkinek fontolóra kell vennie kora, kondíciója és az időjárás függvényében. Tényleg kifejezetten nehéz a kupola meghódítása, de mint élmény egyértelműen jóval nagyobb!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése