Vasari folyosó (Corridorio Vasariana) , Wellner István, Giorgio Vasari, Feuer István (Van egy másik írásom is ebben a témában, kicsit más tartalommal, de ha már megírtam nem törlöm ki egyiket sem).

Kezdjük azzal, hogy milyen hely is az a Vasari folyosó, miért jött létre és mire szolgál ma. Nagyon hosszú időn keresztül felújítás okán zárva volt a látogatók előtt, de most már végre újra használható! Ez nagyon jó, de arra a látogatásra most már alaposan fel kell készülni, mert nem olyan egyszerű, és hát bizony nem olcsó. Itt most, hogy járható a Vasari folyosó, célszerű, hogy a Palazzo Vecchióból indul a séta a Pitti palotáig, mert ezek az épületek a végpontjai a folyosónak és egyfajta "mindent megnézhető" jegyet kell venni a bejutáshoz. Hogy ez a jegy mennyibe kerül, azt még nem tudom. 

Természetesen kell, hogy legyen lehetőség arra is, hogy valaki a hagyományos módon megtekintheti külön, külön az őt érdeklő épületek, kiállítások valamelyikét, bizonyára lehet csak a Palazzo Vecchióba vagy a folyó másik oldalában lévő Pitti palotába menni, de így nem lehet az újdonságon, a Vasari folyosón végigmenni.

Valamikor nagyon régen az első Medici nagyherceg Firenzében a Pitti palotában élt, de a "munkahelye" az Arnó túloldalán volt, a Palazzo della Signoriában. I. Cosimo Medici, Firenze akkori nagyhercege igen fontos ember volt, ellenségei is voltak számosan, hát vigyázni kellett a családja és a maga életére is. Giorgio Vasari amolyan "mindenes" volt a nagyhercegi család mellett. Ő lett megbízva azzal, hogy kitaláljon valamit, hogy biztonsággal, és a viszonylag nagy távolság miatt kényelmesen közlekedjen a nagyherceg és adott esetben a családja tagjai. Na meg voltak fontos vendégei, munkatársai is a két úticél, az akkor még Palazzo della Signoria (ma Palazzo Vecchio) és az Arnón túli Pitti palota között. Bizonyára hosszú tanácskozás után arra jutottak Vasarival, hogy egy biztonságos folyosót kell építeni a két épület között, ami folyosónak paloták háztetőin át, és az út jelentős részén az Arno folyó hídján kellett átmennie.  Nagyon nagy nunkával, de megoldották a dolgot, elkészült a több száz méter hosszú folyosó, amiben kézzel hajtható járművel lehetett közlekedni a nagyhercegi családnak és esetleges vendégeiknek. 

A folyosó megépült, használata jól működött, de a nagyhercegi idők után talán évszázadokig nem használták..., ám most végre megújult, és újra használatos! Igaz, már nem nagyhercegek, hanem Firenze megismerésére elszánt turisták vehetik igénybe ezt a kurizoriumot! Sajnos nem volt még szerencsém ezt megtapasztalni, mert amikor én arra jártam még nem lehetett látogatni. Ha igazán tartalmas utazásra vágyunk és anyagilag is megengedhető, akkor nagyon nagy kár lenne kihagyni ezt a kivételes lehetőséget! Ám bizonyára ez nem megy könnyen, idejekorán foglalni kell időpontot, most úgy tűnik, hogy a megrendeléstől hónapokkal később lehet a megadott időponthoz igazítani az utazásokat. (2025)

-

Na és van még itt valami nagyon izgalmas..., ami kicsit minket, magyarokat is érint! A hercegi időkben a folyosó hosszú falain helyezték el az Uffizi portrégyűjteményének nagy részét...,  de ami képeket láttam a folyosó újranyitása óta, ott bizony csak fehér falakat láttam :-( Azért bízom benne, hogy ha természetesen nem is eredeti képek, de másolatok lesznek idővel azokon a falakon, hiszen úgy lesz igazi az élmény! Mert lássuk be, abban a folyosóban részben az volt a lényeg, hogy a Medici család tagjai és vendégeik nézegessék azokat az arcképeket a hídon átsétálva...., hát most azért a rengeteg pénzért, amibe a jegy kerül gyakorlatilag csak egy zárt folyosó ablakán láthatjuk az Arnót, de nem láthatjuk a képeket?  Persze sokkal lassabban menne az átsétálás..., de remélem, hogy nem így van.

Hogy ne legyen olyan unalmas Cosimo de Medici nagyhercegnek az a hosszú séta abban a Vasari folyosóban, azért szebbnél szebb festményekkel, konkrétan önarcképekkel díszítették régen annak falait, és igen, ott van (volt) a festmények között néhány néhány magyar művész önarcképe is! Nem kis nevek: Szinyei Merse Pál, Markó Károly, Benczúr Gyula, Barabás Miklós, Csók István, Rippl Rónai József és még néhányan. 

40 000 forint körüli összeggel sétálhatunk végig a folyosóban..., bizonyára fantasztikus, kihagyhatatlan élmény ez a lehetőség! Ebben az összegben benne van az Uffizi is. Kezdetben szó volt arról, hogy a Pitti palota is látogatható lesz ebben a felosztásban, de most úgy tűnik, hogy ez nincs így. Hát nem is tudom..., de persze nagyon szeretnék  átsétálni azon a folyosón!


Vasari folyosó


Ha komolyan érdekel ez a művészet téma, akkor ezt a könyvet meg kell venned: Giorgio Vasari: A legkiválóbb festők, szobrászok és építészek élete 

Félreértés ne essék, az ő munkássága nincs is benne a gyűjteményben, pedig ő maga is jelentős művész volt. Igaz, nem volt sok ideje a Medicik kívánságai miatt a maga kedvére festegetni, de vannak szép alkotásai. Giorgio Vasari az én legnagyobb firenzei hősöm, oly sok jót tett Firenzének és az európai kultúrának..., és oly kevéssé volt megbecsülve! Remélhetően minden Firenzébe látogatóban megmarad az emléke legalább akkor, amikor majd megveszik a jegyet a róla elnevezett  Vasari folyosóra. 

És ha eddig még nem tette, akkor megveszi Giorgio Vasari fentebb ajánlott könvvét, mert ha meg akarja valaki ismerni Itáliának és Firenzének a művészetét, akkor annál a könyvnél jobbat bizonyosan nem talál! Igaz, nem csak itáliai festőkről ír, de ez csak dicséretére válik!

Na és persze Wellner István "Firenze" című útikönyve semmiképpem nem maradhat el a Panoráma kiadótól..., de most már a bőségesebb és főleg "modernebb" információk idejében már nem elég csak abból a műből felkészülni. 


De, fokozva az izgalmakat, van egy talán minden egyébnél tartalmasabb könyv, minek írója Feuer István Firenze kutató. 2015-ben jelent meg könyvének első kiadása, minek   címe "A csodálatos Firenze"! Egy Firenze iránt komolyan érdeklődő ember könyvespolcán feltétlenül ott kell lennie annak a könyvnek is! Én még magánkiadásban vettem meg, de úgy tudom, hogy pár éve árulják könyvesboltokban is! Egyszerűen kihagyhatatlan, ha komoly az érdeklődés Firenze iránt! De némiképpen problémás a dolog, mert az a könyv nem az a hagyományos útikönyv, hanem olyan, amit bizony még otthon kell forgatni! Ez az én nagyméretű Feuer István könyvem 560 oldal, képek nagyon ritkásan vannak benne, és azok sem színesek, de betű aztán bőven van! :-) Kihagyhatatlan, ha tényleg meg akarjuk ismerni Firenzét!! A-4-es méretű lapokkal 540 oldal..., csupa írás, csupa Firenze, csupa csodálatos művészet és néha kevésbé csodálatos történelem! Nagyszerű jegyzeteket lehet belőle készíteni az utazáshoz!

!!!!!!!

Bár mostanában sajnos nem utaztam Firenzébe, de úgy érzékelem, hogy egyre több olyan meglátogatásra érdemes hely van a városban, ahová előre kell biztosítani a bejutást! Még nem volt módom kitapasztalni a lehetőségeket, de nagy örömmel fogadnám, ha ebben segítenének azok, akik már túl vannak a nagy újdonságokon.

heyek.andrea@gmail.com. 

Előre is köszönöm.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése