Monteperti csata (1260)

A firenzei guelfek 1258-ban nagy győzelmet arattak a ghibellinek felett, és az élve maradottakat száműzték a városból (köztük Dantét is). A száműzöttek jelentős része Sienába menekült, ahol az amúgy Firenzével ellenséges városban szövetségesekre találtak. Ám ezzel természetesen nem intéződött el semmi, a száműzöttek vissza akartak térni városukba, és, mivel ez csak harccal volt lehetséges, Sienában szövetségesekre is találtak. A "győztes Firenze" is tudta, hogy a dolog nincs végképpen eldöntve, ő is keresett szövetségeseket, így 1260-ban 35000 fős sereget sikerült összehoznia. Mindeközben a sienaiak is fegyverkeztek, és bár Pisa és Cortona is támogatta őket, a seregük csak 20 000 fős volt, melyet Farinata degli Uberti vezetett. A csata kezdetekor a sienaiak különböző trükköket vetettek be annak érdekében, hogy a seregük jóval nagyobbnak tűnjön, mint amilyen valójában volt. A firenzei guelfek azért nem bátorodtak el, de nem számoltak az ellenfél fondorlatos terveivel, így nem haladtak túl jól a dolgaik. Érdekes szerepe volt ebben a történetben a napnak is, mely kezdetben a sienaiak szemébe sütve hátráltatta őket, de ezt a helyzetet a firenzeiek nem használták ki. Amikor a nap haladása immár a sienaiakat támogatta, ők bizony éltek is a lehetőséggel! Ebben segítette őket a német páncélosok csapata, akik ezidáig nem mutatkoztak, így váratlan "fényes" megjelenésük összezavarta a firenzei sereget. A Monteperti nevű városka melletti csata mérlege nagyon durva volt, a firenzeiek nem tudták kihasználni emberi fölényüket, viszont rengeteget, 10 000 embert elveszítettek, míg a sienaiak mindössze 600-at!.  A Monteperti csata jóval bővebben kifejtve itt olvasható. A Firenzében maradt guelfek a vereség hallatára elmenekültek a városból, míg a hazatérők most az ő otthonaikat rombolták le. Valójában néhányan már-már ott tartottak, hogy magát Firenzét kellene földig rombolni, de akkor szerencsére volt közöttük egy okos ember is, hadvezérük, Farinata degli Uberti, aki megállíttatta az őrült rombolást.  Közel kétszáz év kellett hozzá, hogy a kocka megforduljon, és a guelfek, köztük a Medicikkel, ismét hatalmi pozícióba jussanak. Igazi csoda, hogy ez a város fennmaradt annyi rombolás után.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése