"Két embernek látszott, nem egynek... Nappal úgy tűnt, hogy minden rendben van, kedves volt, vidám, bizakodó, de éjszaka keserűen gyászolta saját balsorsát, Firenzéét, és többször elmondta, hogy mit sem törődik a maga életével, de az rendkívüli módon aggasztja, hogy nem lesz képes megmenteni hazáját a rá leselkedő veszedelmektől."
Végül úgy döntött, hogy személyesen kell eldöntenie ezt a helyzetet, hajóra szállt Nápoly felé. De mielőtt útnak indult hagyott egy üzenetet a Signoriának, melynek felolvasásakor sok szem nem maradt szárazon:
" Városunk veszélyes helyzetében nincs már idő a gondolkodásra. Cselekedni kell... Jóváhagyásotokban bízva elhatároztam, hogy habozás nélkül elhajózom Nápolyba abban a hitben, hogy mivel én vagyok az a személy, aki ellen ellenségeink tettei főként irányulnak, talán énnekem sikerül visszaszereznem polgártársaim békéjét azzal, hogy magamat az ellenség kezére adom... Mivel körötökben több megbecsülés és nagyobb felelősség volt az osztályrészem, mint napjainkban bármely más polgárnak, ennélfogva más polgároknál jobban is kell szolgálnom a hazámat, még ha az életem kockáztatásával is jár. Ilyen szándékkal kelek most útra. Talán Istennek úgy tetszik, hogy ez a háború, amely a testvérem és az én véremből fakad, általam érjen véget. Vágyam az, hogy életemmel vagy halálommal, balsorsommal vagy szerencsémmel hozzájárulhassak városunk felvirágzásához... Reménnyel telve indulok el, kérem Isten adjon erőt ahhoz, hogy megtegyem azt, amit minden polgárnak mindenkoron meg kell tennie a hazájáért. Alázatosan ajánlom magam a Signoria kegyelmes urainak.
Laurentius de Medici"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése