Az Arnón túl: Chiesa di Santa Felicita (Vasari folyosó), Casa Bianca Capello, Piazza és Chiesa Santo Spirito

-

Chiesa Santa Felicita az első épület a Via Giuccardinin, és bár szép templom, de igazi érdekességét talán mégsem a szépsége adja. Amikor Giorgio Vasari a párját ritkító, idővel róla elnevezett folyosót tervezte és építtette I. Cosimo Medici megbízására a Palazzo Vecchiótól a Palazzo Pittiig, akkor meg lett bízva a hercegi család által azzal is, hogy a Santa Felicita templomot is érintse a folyosó. De nem csak ott kellett Vasarinak építeni, hanem ugye az útközben lévő összes épületben végig kellett haladnia annak a folyosónak a Palazzo Vecchiótól a Palazzo Pittiig.. Hatalmas munka lehetett, de meg lett oldva a feladat, és a templomban lévő emeleti páholyban nyugodt odajutással és ott tartózkodással szinte észrevétlenül vehettek részt a Medici hercegi, nagyhercegi család tagjai és vendégeik a szertartásokon

A templom legérdekesebb művészeti alkotása Pontormótól  "Krisztus levétele a keresztről". Aki Firenzében jár mindenképpen nézze meg, mert igazán különlegesek a kép alakjainak mozdulatai, és öltözetüknek színvilága..., leírni is röstellem kicsit, de olyan "neonos". Úgy tartják, hogy igencsak korát megelőző a mű stílusa minden tekintetben. 

-

-
A bejárat felett láthatóak itt is a Vasarí folyosó kis ablakai, jól be vannak rácsozva. Még belegondolni is nehéz abba a temérdek munkába, amivel I.Cosimo Medici ellátta Giorgio Vasarit! Mindazon a temérdek munkán túl bejárta Giorgio Vasari az egész országot, hogy az Itáliai festők életét tanulmányozva megírja hatalmas művét, "A legkiválóbb festők, szobrászok és építészek élete" címmel. És mindennek ellenében neki nem jutott egyetlen picinyke emlékmű sem a várostól! :-( Ha jól tudom szülővárosában, Arezzóban van eltemetve. Volt szerencsém arezzói házában járni: tömény manierizmus, a firenzeiben sajnos még nem voltam, de képeken látva abban sincs hiány a dekorálásból. Szerintem a  korszak egyik legnagyobb "hőse" volt! Alázattal, éjt nappá téve élt hivatásának, korának, urának és mindezekkel Firenzének..., amitől mindez idáig semmi emlékhelyet nem kapott! :-( Bár valamit mégis, ezt a fenn említett folyosót, a "Vasari folyosót" legalább az ő nevével ismerjük..., de vajon hány a hídon sétálónak  jut eszébe utána járni, hogy honnan is kapta a nevét az a Vasari folyosó? Vajon hányan tudják az ott járók közül, hogy ki is volt Giorgio Vasari?
-

-
-

-
A Via Giuccardini az Oltarno legfontosabb útja, mindenképpen megérdemel néhány mondatot. Induljunk el hát rajta, nézzük végig a nevezetességeit. Az első a Chiesa di Santa Felicita, amiről már írtam, de azért itt is írok néhány mondatot. Fő érdeme az épületnek az, hogy a talán részben azért is épített Vasari folyosó ezt a templomot is érinti..., mert hát ide jártak misére a Medici hercegek, nagyhercegek. Maga a templom szép, de nem különleges, klasszicista stílusú. 

-
 
-
A  Casa Bianca Capello is a Palazzo Pitti közelében van, a Via Maggion, nem kellett sokat mennie Francesco Medicinek a kedvese otthonához.. 
-


Via Pitti és a Via Maggio  sarkához közel látható  Firenze egyik külsőre igen szép és különleges épülete, a Casa Bianca Capello. Már a neve is izgalmas, de a külleme a rajta látható grafittókkal még izgalmasabb. Ám ezeket a grafittókat jóval azután festették az épületre, minthogy Bianca Capello ott lakott, és pontosan azért lettek ott, mert óvoda lett az épület rendeltetése. De az épület homlokzatának legfelső szintjénél lévő kalapocska tényleg Bianca Capellóra utal, és igen népszerű az épület homlokzatának megtekintése a turisták között..., gondolom nem az óvoda miatt.

Bianca Capello I. Francesco nagyherceg szeretője volt, érdekes a történetük. Miután a nagyherceg jobb sorsra érdemes felesége, Ausztriai Johanna meghalt (valószínűleg a sok eredménytelen szülésben), végre feleségül vehette szeretőjét Bianca Capellót. Ehhez persze az is kellett, hogy a hölgy férje, akivel egykor Velencéből Firenzébe szöktek, valami csetepatéban  életét vesztette..., véletlenül vagy sem, azt már sosem tudjuk meg. A dolog pikantériája, hogy néhány évvel később Francesco nagyherceg és immáron felesége, Bianca Capello is meghaltak, állítólag maláriában, de ezt máig sokan vitatják, a mérgezés izgalmasabban hangzik. 

Francesco nagyherceget öccse, Ferdinando követte az uralkodásban..., Firenze sokkal nagyobb hasznára! 

-

Az utca 18-as számú háza helyén Machiavelli egykori otthona volt, és ezt egy márványtábla is hirdeti a ház falán. Két fagerendát is lehet ott látni, melyek a legenda szerint Machiavelliék házának gerendái voltak. Machiavelliről több könyvet is írtak, de a legismertebb talán az, amelyiknek írója Michael White, és címe "Machiavelli, egy félreértett ember". Annak a híres könyvnek, amit viszont maga Machiavelli írt  A fejedelem a címe, és amit kortársáról, a herceg Lorenzo Mediciről írt, ezzel próbálva kegyeibe férkőzni. Azt írják a történelem könyvek, hogy nem ért célt művével, mellőzve, elhagyatottan érte a halál. De az utókor legalább megbecsülte, még szobrot is állított neki. Hasonlóképpen volt ez Dantéval is, őt száműzték Firenzéből, de ő is kapott idővel szobrot a várostól. 

-


-

-

Palazzo Giuccardini, az egyik a sok közül a Via Giuccardini 15 szám alatt.

-


-

De az utca fő látványossága természetesen a Pitti palota, aminek meglátogatása nem hiányozhat egy jól szervezett firenzei programból. A palota méretei valóban lenyűgözőek. Ha valahol, hát itt nagyon komolyan veszik, hogy nem szabad fényképezni az épületben, de természetesen a kertben és a kerti épületekben már lehetett. A Palota alapos megtekintése és a kert bejárása bizony eltart egy napig.

-

-
És innen nézve még szebb! 
-

Ha van még erőnk és időnk, akkor még el lehet sétálni a Piazzale Porta Romanára, ott felszállni egy buszra, ami elvihet minket a San Miniato templomig, vagy a Michelangelo térig, vagy ha nagyon fáradtak lennénk akár a Viale  Michelangelón lebuszozhatunk az Arno partjáig, a Piazza Ferruccinál lévő  Ponte San Niccolóig.

-

Még egy kihagyhatatlan látnivaló is van itt, a Casa Bianca Capellótól nincs messze a Piazza Santo Spirito, és rajta a Chiesa di Santo Spirito, Firenze egyik legszebb temploma.

-

-
-

-
-
-
-
-
Michelangelo Piétájának másolata a templom egyik fő dísze, már csak ezért is érdemes ide eljönnie annak, aki még nem látta Rómában az eredetit. 
-
-
-
A templom egy gyönyörű, ötszögletű mellék kápolnájában van méltóképpen kiállítva ez a feszület, melyről az útikönyvek többnyire nem is tesznek említést. Talán ennek az az oka, hogy mindmáig nem tudják bizonyosan az eredetét! Egyes források szerint a még nagyon ifjú Michelangelo "fizetsége" volt a templomnak azért a lehetőségért, hogy a templomhoz tartozó kórház hullaházában engedték neki, hogy a tetemeket  mint szobrásztanonc tanulmányozza. Hogy mi igaz ebből, azt máig nem tudjuk, de az bizonyos, hogy gyönyörű ez az alkotás, méltó Michelangelóhoz, ki ne hagyja, aki a Santo Spirito templom környékén jár!
-













Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése