A Battistero, vagyis a Keresztelő kápolna és annak "Paradicsomi kapuja"!

Battistero San Giovanni

-


-

"A mi drága, szép Battisterónk!" Kétségkívül a Battistero épülete volt a firenzei polgárok számára a legszeretettebb épület, ezért is mondogatták a fenti mondatot oly sokszor és oly nagy szeretettel.

-

A relief szó jelentése domborművet takar, és ez a képzőművészeti ág nagyon nagy művészeti és technikai tudást igényel. Ennek a munkának talán legszebb bizonyítékai Firenzében a Battistero kapuinak csodálatos díszítései. Közülük is kiemelkedik Lorenzo Ghiberti  "Paradicsomi kapuja" , mely nevet állítólag Michelangelo egy megjegyzése után kapta, miszerint: 

"Olyan szép, hogy akár a Paradicsom kapuja is lehetne!" 

 A művész ezen munkája már a második (keleti) kapu volt, az elsőt még hagyományosan 28 mezőre osztva alkotta meg.  Annak a kapunak a sikere után már szabad kezet adtak számára ezen a másik kapun, melyet ő mindössze 10 nagy mezőre osztott. Bibliai eseményeket dolgozott fel azokban a mezőkben rendkívüli szépséggel. Ezen mezők tartalmait gondosan megtervezte, több esemény is látható egy-egy mezőben egy képet alkotva, nem elhatárolódva egymástól. Ószövetségi témát választott a művész, Lorenzo Ghiberti, aki állítólag nem kevesebb, mint 27 évig dolgozott azokon a kapukon, és mindhárom kapu keretét is az ő műhelye hozta létre.

A PARADICSOMI KAPU:

-


-

Témák a bal ajtószárnyon:

1. Ádám és Éva megkísértése, kiűzetés a Paradicsomból

3. Özönvíz, Noé bárkája, Noé áldozata, Noé részegsége.

5. Ézsau Izsákhoz megy, aki megáldja Jákobot, Ráhel és Jákob.

4. Mózes átveszi a törvénytáblákat.

5. Dávid harca a filiszteusokkal, Góliát megölése.

Témák a jobb ajtószárnyon:

2. Ádám harca a filiszteusokkal.

4. Ábrahám három angyallal, Sára a sátorban, Hágár a pusztában, Izsák feláldozása.

6. József és testvérei Egyiptomban, Benjamin zsákjában találják az aranypoharat, visszatérés Kánaánba.

8. Jeriko falai leomolnak.

10. Salamon fogadja Sába királynőjét

-

Csak azokat tudtam megfelelően lefényképezni, amelyek nagyjából szemmagasság körül voltak, de az érdeklődés felkeltésére bizonyára ennyi is elég. Tény az, hogy sehol máshol nem láthatunk ilyen különlegesen szép bronzól készült műalkotásokat. Rájuk kattintva nagyíthatóak a képek, érdemes!.

-


-









Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése