Chiesa Santa Maria Maggiore, Berta és a szemüveg

Chiesa Santa Maria Maggiore 

A X. században épült háromhajós templom most ugyan XIII. századi külső átalakítása utáni küllemét mutatja, de a templombelső megőrizte eredeti kialakítását. Úgy tűnik, hogy a nagyméretű háromhajós  épületet nagy valószínűséggel már régóta nem használják. A legizgalmasabb, amit tudni lehet róla, hogy itt van a szarkofágja Dante Alighieri tanítómesterének, Brunetto Latininek, akiről azt tudni, hogy 1294-ben halt meg. Állítólag tanító létére eléggé szabatos életet élt, minek okán tanítványa, vagyis Dante, személyét a pokolba tette halhatatlan művében, az Isteni színjátékban. 

De ha már betértünk a templomba, akkor az sem baj, ha tudjuk (vagy legalábbis tudni véljük), hogy ugyancsak ebben a templomban nyugszik az a firenzei polgár, aki állítólag elsőként találta fel a szemüveget. Az ő neve Salvino degli Arvati, és ő 1317-ben halt meg. Bizonyos források szerint egy másik olasz szerzetes is aspirált a feltalálói címre, sőt, hozzájuk csatlakozik még az  angol, Roger Bacon (1214-1294) is, és talán tényleg ő volt az első életkora alapján. Akkoriban azt hiszem az információ áramlás elég lassú lehetett, nem valószínű, hogy tudtak egymás feltalálásáról, így mindketten megérdemelhetik a feltalálói címet. Gondolom én, életkoruk előre haladtán egyre nehezebb volt olvasniuk, írniuk, és próbálkoztak ezen javítani, majd eredményeiket másokkal is megosztották.  Visszatérve az elhagyatott templomra, ha bemenni nem is tudunk, de van egy különös "lakója" a templom falában, akinek neve is van. Ő Berta, egy a falba épített női fejet ábrázoló szobor. 

De akit komolyan érdekel ez a szemüveg téma..., igaz, egészen más adatokkal:

Szemüveg feltalálása

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése