Caterina Sforza és a Medici ház, majd férfiági kihalása

 Caterina Sforza    milánói születésű volt, de személye mégis igen jelentősen befolyásolta Firenze jövőjét, hiszen ő volt Giovanni delle Bande Nere (igazi neve Giovanni Medici volt) édesanyja. Giovanni a jelek szerint már az anyatejjel szívhatta magába a sorsát, miszerint katonának kellett lennie. 

Caterina 8 gyermeket szült, és a nyolcadik gyermeke volt Giovanni, aki egy firenzei lányt, Maria Salviatit vette feleségül. Az ő közös gyermekük lett Cosimo Medici, vagyis I. Cosimo Medici herceg, majd nagyherceg..., és az ő utódai uralták Firenzét mindaddig, amíg ki nem halt férfiágon 1737-ben a Medici család.  Az utolsó élő Medici, Anna Maria Luisa nem lehetett nagyhercegnő az akkori törvények szerint.
A Medici család a kivételes méretű művészeti arzenál örökségével rendelkezhetett.  Kihalásuk után a nagyhercegség örökségi alapon ekkortól a Lotharingiai család tulajdona került volna..., de igazán csak elvben! Történt ugyanis, hogy a Medici ház valószínűsíthető kihalása miatt Anna Maria Lujza, az utolsó élő Medici a család senior ágából azzal a feltétellel adta át a várost és a tartományt az öröklésre jogosult Lotharingiai háznak, hogy minden műtárgy Firenze város tulajdonának számít, és így mozdíthatatlan kb. az idők végezetéig. Az osztrákok pár hetet töltöttek el csupán a nagyhercegség területén, azután hazautaztak. Bizonyára azért hagytak ott maguk után megfelelő embereket, de igazából elhanyagolták a várost, a tartományt. Ami azonban nagyon fontos volt Firenzének, a család kivételes művészeti arzenálja, az  mozdíthatatlanná lett egy megegyezés, a  Patto di Famiglia alapján.
Az egységes Olaszország megteremtése után minden megváltozott, de az Uffizi képtár anyaga nem, és bárki láthatja a múzeumban lévő csodálatos alkotásokat! 

Ám a folyamatosan nagy érdeklődés miatt előre váltott jegyekről kell időben gondoskodni! Van a blogban útmutatás a jegyvásárláshoz.








Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése