Ez Firenze alsó erődje, ahogyan a neve is jelzi, és ifjabb Antonio da Sangallo nevéhez fűződik tervezése. Talán néha hasznát vették a város felé közeledő ellenség megfékezése céljából is, de leginkább a Medici hercegek önmaguk védelmére építették. 1534-ben az orrgyilkosoktól rettegő Alessandro Medici kezdte építtetni, majd I. Cosimo nagyherceg idejében fejeződhetett be az eredetileg Keresztelő Szent Jánosról elnevezett, hatalmas csillag alaprajzú építmény. Vörös téglás falán ma már nem vér csorog, hanem vadvirágok nyílnak, a falakon belül sem harcra készülnek az ott lévők, hanem mindenféle hasznos tevékenység folyik benne, és gyakorta alkalmi vásároknak ad helyet. Ottjártamkor is éppen valami vásárféle lehetett, mert szabadon ki-be járkáltak az emberek. Kíváncsiskodtam, így aztán én is közéjük keveredtem. Hát nem sok időt töltöttem az épületben, alapvetően semmilyen emlékem nem maradt az esetről, csak az, hogy osonok befelé a jelentős mennyiségű emberrel, azután meg osonok kifelé. De azért voltam benne :-)
-
A hatalmas építmény jobboldalán szépen karbantartott park van, melynek fő látványossága egy igen nagyméretű tó rengeteg halacskával és egy szép nagy szökőkúttal. Könyvem tanúsága szerint egykoron a várhoz tartozott ez a terület is. Építési idejét nézve I. Cosimo Medici nagyherceg idejében épült, akárcsak a Pitti palota feletti várépület, a Belvedere.
-
- -
A parkon túl nyílik egy utca, melyen hosszan relatív modern, olyan talán a háborúk utáni időkben épített lakóházak vannak..., és ez a mondhatni külvárosi utca viseli nevét Firenze egyik, ha nem a legismertebb és legbecsültebb polgárának, Lorenzo de Medicinek (Via Lorenzo il Magnifico). Csak azért említem itt, mert a parktól indul és hangulatos kis utcának tűnik. Előzőleg nem tudtam róla, és meglepett..., de őszintén szólva valami jelentősebb út is viselhetné Firenze évszázadok óta talán legismertebb lakójának a nevét..
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése