Palazzo és Loggia Rucellai (Via della Vigna Nuova 18) és Giovanni Rucellai üres, de mindenképpen megtekintésre méltó sírja.


Palazzo Rucellai 

Rucellai vitorlák díszítik a firenzei robosztus küllemű palotákhoz képest finomnak mondható homlokzatú épületet, mely vitorlák hirdetik a tulajdonos gazdagságának kiapadhatatlan forrását. A távoli gyarmatokról hajóval hozott gyapot szállítása és feldolgozása által gazdagodott meg a Rucellai család is, mint oly sokan a városban.  Leon Battista Alberti tervezte a család hatalmas, mégsem robusztus palotáját, és nem ez az egyetlen munkája volt a család számára. A palota mellé tervezett egy kis loggiát is, ami ma is látható, frízében ott is feszítenek a dagadó vitorlák. Az ilyen kis épületeket a gazdag paloták mellett a vendégek számára építették, ami gondolom olyan büfészerű szolgáltatást nyújtott. Sajnos ottjártamkor éppen valami raktárfélének használták azt a valóságos kis "ékszerdobozt", háztartási gépekkel volt telepakolva. 

-

-
-
Az épület legfelső emeletei között lévő frízben, ha nehezen is, de láthatóak a dagadó vitorlák, amik révén lett dúsgazdag a család. Ők  voltak ugyanis azok, akik a először megtalálták a bíborcsigát, melynek felhasználása lehetővé tette a bíbor színnel történő kelmefestést. Ha egy firenzei polgárt piros vagy bordó köpenyben láttak akkoriban, tudták rögtön, hogy nagyon gazdag lehet az illető, mert hát képzeljük csak el, mennyi bíborcsiga kelhetett egy köpeny megszínezésére...
-

-
-
A többnyire hatalmas lakóház mellett a nagyon gazdagoknál, így természetesen a Rucellaiak háza mellett volt egy kis loggia, ami nagyobb vendégfogadásoknál büféként szolgált.
-
                                           

 Talán csak ez az egy, a Rucellai loggia maradt fenn, és sajnos nekem is csak ez az egy nem igazán mutatós képem van róla. Ottjártunkkor nem láthattuk a legszebb arcát ..., őszintén nem is igazán értem, hogy hogyan engedhetik azt a csupa üveg "gyöngyszemet" raktárként használni. Frízében viszont jól látszanak a dagadó vitorlák, melyek által vált olyan gazdaggá a Rucellai család

-

-

És Leon Battista Alberti még egy ennél izgalmasabb valamit készített Giovanni Rucellai számára, megtervezte ugyanis a sírját. Ám ez a sír nem a temetőben van..., és sajnos nincs is benne senki. Sajnálatos módon Giovanni Rucellai jóval hamarabb meghalt, mintsem sírja elkészült volna. A háza közelében lévő San Pancrazio templomban azonban magát a síremléket bárki megcsodálhatja, ha jókor jár arrafelé, hiszen nyitva tartása nem állandó rendszerben működik. Maga a templom sem létezik már, egykori csarnokában Marino Marini szobrászművész lovasszobrai vannak kiállítva. 

Úgy hallottam, hogy általában zárva van az épület, de a Palazzo Rucellai portásánál van a kulcs.

-


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése