Zebrina ebédei

Délben eszünkbe jutott a kis tér, ahol a Boboli felé mentünkben áthaladtunk, ott kellene ebédelni. Már leültünk és rendeltünk, amikor a szemem megakadt az étterem nevén. Hiszen ez a 4Leoni, aminek a honlapját (http://www.4leoni.com/) már otthonról tanulmányoztam. Népszerű és ismert étterem lehet (remek a honlapja is), mert félóra múlva már jópáran asztalra várva ácsorogtak a bejáratnál. Nekünk szerencsénk volt, épp idejében érkeztünk. Pennét ettünk toszkán raguval, utána tiramisut. Nagyon jó volt ott üldögélni  a kis téren a napernyők alatt. És ami külön nagyon tetszett, hogy ahogy megérkeztünk, egy üveg hideg vizet.





Loggia del Pescé-nél megebédeltünk. Mi Ziával avokádós salátát krumplival, sajttal, répával, sonkával.Scaloppine alla Pizzaiola (sülthús szeletek párolt zöldséggel)






Fiesole: Ebédidő volt, ezért bementünk egy üzletbe és megkértük az olasz lányt, hogy ajánljon egy közeli, de jó éttermet. Végül a két lépésre lévő éttermet választottuk, ahonnan remek kilátás nyílt a feltárt római fürdőre. Ebédre egy remek túristamenüt választottunk, majd mellékelem a részletezést.
Rigatoni alla fiesolana (isteni paradicsomszószos tészta, már ezzel jóllaktunk)
Scaloppine alla Pizzaiola (sülthús szeletek párolt zöldséggel)


4 megjegyzés:

  1. Igen, azzal a vízzel külön belopták magukat a szívembe. :)

    VálaszTörlés
  2. "Látom", persze:-)
    Kár, hogy nincs több bejegyzésed ebédekről, jól szórakoztam!

    VálaszTörlés
  3. Ó, ha ezt tudom, akkor többről is beszámolok.
    A 2007-es villámlátogatásunk alkalmával pl. az egyetemi negyedben ebédeltünk. A nagyon fiatalos "étterem" (Cardillac Cafe) tele volt diákokkal, akik nyilván az órarendhez igazodtak, mert egy félóra múlva egycsapásra mindannyian eltűntek. Az étteremről egy szórócéduláról szereztünk tudomást, mely szerint 7 euróért kapunk egy pizzát és sört/üdítőt. Ez így is volt.
    http://forum.index.hu/Article/showArticle?t=9131168&go=72913817

    VálaszTörlés