Firenze történelme 2. A polgár Mediciek kora, a Pazzi féle összeesküvés ellenük, a Medicik hatalmának leáldozása

Giovanni di Bicci de Medici ügyes bankárként egyre gazdagabb lett, de egész életében kerülte a feltűnést, tartózkodott a politikától, igaz, mint a város megbecsült polgárát néhányszor priornak és 1421-ben az akkori szokások szerint 2 hónapra golfalonierének is megválasztották. Tisztségeit mindig becsülettel ellátta. 1420-ban vonult vissza az üzleti életből, fiainak, Cosimónak és Lorenzónak ő már tisztes örökséget hagyott, de az üzletet az idősebbre, Cosimóra bízta.

Cosimo de Medicit apja már fiatalon bevonta a bankári tevékenységbe, 25 évesen bizonyíthatta üzleti érzékét és 1420-ban jó örökséget vett át apjától, melyet rendkívüli intelligenciájával tovább erősített. Így azonban akkora gazdagságra tett szert, amit ellenlábasai már nem néztek jó szemmel. 1433-ban addig áskálódtak ellene, hogy végül 5 évre száműzték Firenzéből, amiből csak 1 lett, és valóságos diadalmenetben érkezett vissza a városba miután a vele szimpatizálók kerültek hatalomra. Ekkora lelkes fogadtatás után többé nem maradhatott ki a város ügyeinek intézéséből. Nem hogy nem maradt ki, de valójában ettől kezdve mindenféle jogcím nélkül ő irányította a továbbra is köztársasági formában működő várost. Igazán merész ötlet volt, de Firenze és a maga számára nagy dicsőséget és anyagi hasznot nyújtott 1439-ben a római és az ortodox egyház egyetemes zsinatának Ferrarából Firenzébe költöztetése.
-
Bár igyekezett távol maradni a városi politikától, de azért háromszor 2 hónapos időtartalommal volt a város gonfalonieréje is. Némiképp megváltoztatták közbenjárására az alkotmányt, pl. adtak politikai jogokat a nemeseknek és engedélyezték az alsóbb népréteg emberei közül is néhány állásnak a betöltését. De a korábbi gyakorlattal ellentétben a későbbiekben nem sorshúzással választották ki a Signoria tagjait, hanem felállítottak egy bizottságot a jelöltek kiválasztására. Ők természetesen a legtöbben Cosimo hívei voltak, ezért ellenfél többé nem igazán játszhatott politikai szerepet a városban. Külpolitikáját is a banki lehetőségei irányították, célja volt a lehető legtöbb hatalmasságot az adósának tudni. Mindig volt némi lelkiismeret furdalása gazdagsága miatt, hiszen tisztában volt azzal, hogy a bankárkodás nem a legtisztességesebb szakma, ezért is igyekezett a lehető legtöbbet segíteni városa szegényeiért jótékonykodással, épületeinek rendbetételén anyagi hozzájárulással.
A száműzött Albizzi család tagjai természetesen idővel szövetkeztek ellene, a milánói Visconti herceg támogatásával több alkalommal háborús összecsapásokra került sor a 30-as évek végén, mindenkor a firenzeiek győzelmét hozva. A csatározásoknak a legendával ellentétben igen kemény és sok halálos áldozatot követelő Anghieri csata vetett véget 1440-ben, ezután az Albizzik végleg feladták reményüket. A későbbiekben Milánóban hatalomra kerülő Francesco Sforza jó barátja (és adósa) volt Cosimónak, aki Firenze vezetőinek ellenvéleményét figyelmen kívül hagyva szövetséget kötött Milánóval. Ezt a lépést igencsak rossz szemmel nézték a velenceiek, és azonnal válaszlépéseket tettek, szövetkeztek a német-római császárral és a Nápolyi királysággal Firenze ellen. A helyzet egyre kellemetlenebb lett Cosimo számára, sokan tartották rossznak a döntését. Kénytelen volt a francia király segítségéért folyamodni, de szerencsére az egyre reálisabbá váló török veszély miatt egy új szövetségnek, a Szent Ligának kellett összeállnia Firenze, Miláno, Velence és a Pápai állam szövetségével, így a városra háruló közvetlen veszély elmúlt.
-
Cosimo Medici rendkívül okos, művelt ember volt, akit már ifjú korában elért a humanizmus eszméje, legszívesebb barátaival efféle dolgokról társalgott. Donatello és Fra Angelico voltak a kedvenc művészei, de sokat tett az igencsak zűrös életet élő Filippo Lippiért is, mert csodálta művészetét. Határtalan lelkesedéssel gyűjtette embereivel szerte a világban az eredeti ókori kéziratokat, melyeket aztán lemásoltatott.
A saját és Firenze városának anyagi ügyeit tulajdonképpen egyként kezelte. Szívélyes, közvetlen, barátságos ember volt, de az ellenségeivel szemben meglehetősen könyörtelen. Ha kellett, akkor hatalmát kihasználva bizony felköttette őket a Signoria ablakába.
Örökletes betegségként vonult végig a családon a köszvény, kit előbb, kit később utolérve. Ő a szerencsésebbek közé tartozott, mert viszonylag hosszú életet élt, de a végső időkben nagyon nagy szenvedések közepette.
Halála után kapta a "Pater Patriae", vagyis a "haza atyja" kitüntető elnevezést a Signoriától.

Piero di Cosimo de Medici már látványosan beteg volt amikor apja, Cosimo meghalt, fiai meg még túl fiatalok voltak ahhoz, hogy hatékonyan támogassák. Néhány jelentős firenzei polgár, Luca Pitti, Diotisalvi Neroni, Agnolo Acciaiuoli és Niccolo Soderini nagyon igyekeztek, hogy magukhoz vegyék a  város feletti hatalmat. Firenze mérvadó polgársága, régi jó szokás szerint ismét két pártra szakadt, a "hegy" pártra (utalva az akkor már épülő Pitti palotára) és a "síkság" pártjára (a Via Larga Medici palotájára utalva). Soderini ősi firenzei család leszármazottja volt, nagyon jó szónokként sokakat csábított pártjukba. Követelte a sorshúzásos választások visszaállítását, és a szerencse kedvezett neki, kihúzták, majd gonfalonierének választották. Ennek ellenére semmi jelentős sikert nem ért el az új testület az elkövetkező hónapok alatt. Amikor Milánóban meghalt Francesco Sforza, aki a Mediciek legfőbb szövetségese volt, akkor a "hegypártiak" Ferrara hercegének segítségével megszervezték Piero és fiainak elfogását. A cselekmény, hála a bolognai Bentivoglio figyelmeztetésének, kudarcba fulladt.
Luca Pitti nagy megbánást mutatott, korára való tekintettel neki megbocsájtottak, de a többi összeesküvőt száműzték. Többségüknek első útjuk Velencébe vezetett, ahol sikerült is segítséget kapniuk, a híres condottierét, Colleonit küldték seregével Firenze ellen. Piero Medici pedig Milánó és Nápoly katonai segítségét kérte, végül Imolánál ütköztek meg a seregek. Nagy csatában végül döntő győzelmet arattak a Medicieket támogató katonák. Az élet visszatért a régi kerékvágásba, Piero Medici vezette a várost, közben a családi hagyományokra tekintettel támogatta a művészeteket, folytatta a műgyűjtést.
Ám Piero köszvénye nagyon elhatalmasodott, utolsó hónapjai már nagy szenvedéssel teltek, de még akkor is résen kellett lennie, mert a városban folyamatosan zavargások voltak.

Piero di Cosimo de Medici halála után az akkor 20 éves Lorenzo és öccse, a 16 éves Giuliano foglalták el apjuk helyét. A valódi vezető igazából Lorenzo volt, öccse inkább csak a különböző városi rendezvények megszervezésében jeleskedett.
-
Lorenzo de Medici amit csinált, abban 100 %-ig részt vett, legyen az városvezetés, sport, munka vagy éppen udvarlás. A modora kissé nyers volt, de diplomatikussága ezt elfedte. Szerette és élvezte az élet örömeit, aktívan részt vett a mulatságokban, táncolt, énekelt, verseit szavalta. Igaz, sok csúnya dolog is tapad a nevéhez, de egy politikusnak olykor olyan dolgokat is jóvá kell hagynia, melyek nincsenek kedvére. 
Diktátor volt valóban, de egy olyan nyughatatlan városban, mint Firenze, hogyan maradhatott volna hatalmon, ha túl lágyszívű? És az bizonyosnak látszik, hogy Firenzében sosem volt olyan jó az élet, mint amikor ő irányította azt!
-
Az Itáliában akkor uralkodó politikai helyzet látszólag megengedte, hogy a Medici fivérek vezetésének első évei csupa mulatságban teljenek, de nagyot tévedtek! A városban bizony nem mindenkinek tetszett ez a pazarlás, annak ellenére, hogy az itáliai fejedelmek udvari ceremóniáihoz képest a firenzeiek visszafogottak voltak. Pedig többnyire nem csak a Medici családnak és a gazdagoknak, hanem az egész városnak szóltak a különböző rendezvények, amik azért rengeteg pénzt felemésztettek. Végül az apjuk, Piero ellen egykor összeesküvést szervező száműzöttek ismét összefogtak, első figyelmeztetésként elfoglalták Prato városát, de Lorenzo és a Signoria gyors válaszlépése miatt hamar fel kellett adniuk terveiket.
-
Lorenzo de Medici érdekes taktikát folytatott azzal, hogy hivatalosan nem vállalt rangot, ezért sok esetben ki tudott bújni idegenek által támasztott követelések alól azzal, hogy ő is csak egy a számtalan Firenzei polgár közül! 
1472-ben volt a Medici fívérek első komoly megmérettetése, amikor a firenzei fennhatóság alatt álló Volterrában lázadás tört ki bizonyos timsóbányák szerződései miatt. Lorenzót kérték fel döntőbírónak, de döntése még jobban felbőszítette a volterraiakat. Nem találva más megoldást, fegyveresen próbálták elintézni a dolgot, a firenzeiek által megbízott Federigo Montefeltre condottiere (urbinói herceg) hadvezetése alatt egy hónapig folyt a küzdelem a városért. Nem tudni ki tette lehetővé, de Lorenzo határozott ígérete ellenére a támadók seregei Volterra feladása után elözönlötték a várost és igen durva fosztogatást, erőszakoskodást végeztek. Egyesek szerint Montefeltro élen járt a fosztogatásban, mások szerint saját katonáiból köttetett fel néhányat elrettentés céljából az erőszak megfékezésére. Lorenzo a hírek hallatán azonnal odalovagolt és szabadkozott, segélyeket osztogatott..., de Volterra népe sosem bocsátott meg neki!

1477-ben a Medici család elleni legnagyobb összeesküvés volt készülőben. Lorenzo Medici, mint a kúria bankára, nem támogatta az új pápa, IV. Sixtus azon törekvését, hogy elfoglalja a Firenze számára is fontos Imolát unokaöccse, Girolamo Riario számára. A pápa ezért a Medicik ősellenségének számító Pazzi bankhoz fordult, kiknek segítségével elfoglalta Imolát, majd feleségül adta unokahúgát Federigo Montefeltréhez, az urbinói herceghez, aki ezzel nemcsak hogy megszűnt Lorenzo hadvezére lenni, de igencsak megerősítette a pápa romagnai jelenlétét. A terjeszkedni vágyó pápa és Lorenzo között egyre ellenségesebb volt a viszony, egyre közeledni látszott egy háború közöttük. Miután meghalt a pápa unokaöccse, aki Firenze érseke volt, Lorenzo helyette Piero Orsinit jelöltette..., ez is kellően felbőszítette a pápát. Válaszlépésként az időközben megürült pisai érseki helyre Firenze megkérdezése nélkül a Mediciek ősellenségét, Francesco Salviatit nevezte ki a pápa, akit viszont az emiatt sértett Firenze három évig nem engedett be Pisába. Végül is az ellenségeskedés odáig fajult, hogy 1477 elején Girolamo Riario (Imola ura), Francesco Salviati (a helyét el nem foglalható pisai érsek) és Francesco Pazzi (a rivális bankár) találkoztak Rómában, és elhatározták, eltávolítják Firenzéből a Medici fívéreket, Lorenzót és Giulianót. Hosszú és bonyolult szervezkedés kezdődött, és bár a pápa hivatalosan gyilkosság nélkül kérte a hatalom átvételét, mindenki tudta, hogy meg kell ölni a két Medici fiút a cél biztos elérése érdekében..., és hogy a pápa meg fogja bocsátani nekik a gyilkosságot. Többféle lehetőség lett volna a merénylet elkövetésére, de Giuliano betegsége miatt nem jelent meg a kiszemelt helyszíneken. Végül nem maradt más lehetőség, mint a Duomóban végrehajtani a merényletet a húsvéti nagymise alatt. Ennek a misének a celebrálására éppen a városba érkezett az akkor 18 éves bíboros, Rafaele Riario, a pápa egy másik unokaöccse; szerepe a merényletben tisztázatlan, egyik forrás szerint tudott róla, a másik szerint nem tudott (Lorenzo megvédte és álruhában visszamenekítette Rómába). A gyilkosok személyével is probléma adódott a helyszín miatt. El volt döntve, hogy Giulianót Francesco Pazzi és Bernardo Baroncelli öli meg, de a Lorenzo meggyilkolására felkért Montesecco condottieri úgy megkedvelte idővel Lorenzót, hogy jó ürügyként használva a hely szentségét kibújt a feladat alól. Végül két pap vállalta Lorenzo meggyilkolását, de, mint az később be is igazolódott, nem voltak alkalmasak a feladatra. Giuliano lábfájása miatt nem is akart elmenni a misére, de Pazzi és Baroncelli elmentek érte és magukkal vitték. A bennük megbízó Giuliano sem páncélinget, sem kardot nem viselt. 1478 április 26.-án a megbeszélt jelre, vagyis az Úrfelmutatást jelző csengőszóra megtámadták a két Medici fiút, Giuliano testén 19 sebet ejtettek, pillanatok alatt legyilkolták. Lorenzo támadói viszont ügyetlenek voltak, csak megsebesítették a vállát és ő be tudott menekülni az új sekrestyébe. 

-
Időközben Salviati érsek zsoldos kísérettel bekéredzkedett a Signoriába, hogy elfoglalja azt, de Petrucci gonfaloniere felismerte a helyzetet és foglyul ejtette őket, majd megkongatták a Vaccát. A merénylőket hamarosan kilógatták a Signoria ablakán, majd a feldühödött nép fékezhetetlen bosszú hadjáratba kezdett, állítólag Lorenzo határozott kérése ellenére! Igaz, sok ártatlan ember is halálát lelte, de idővel valamennyi összeesküvő elnyerte büntetését, a Pazzi család majdnem minden nyomát eltüntették Firenzéből, tán csak a Santa Croce templom mellett lévő Pazzi kápolnának kegyelmeztek.

A történet a város egyik krónikása, Luca Landucci elmesélése szerint

Nem sokkal Giuliano halála után meghalt szeretője, Fioretta Gorrini is, közös gyermeküket, Giuliót, Lorenzo sajátjaként nevelte fel Piero, Giovanni és Giuliano fiaival együtt. (Giulio lett idővel VII. Kelemen pápa).

Az események alakulása nagyon nem tetszett IV. Sixtus pápának, ami elég érdekes, hiszen az ő emberei voltak a merénylők, akiket hivatalosan természetesen meg kellett volna büntetni. De nem őket büntette, hanem komoly hadjárat indult a Rómában tartózkodó firenzei diplomaták, kereskedők, bankárok és polgárok ellen, lefoglaltatta a Medici bankot, töröltette a banknál lévő adósságokat. Kiközösítette Lorenzo Medicit és a Signoria összes tagját az egyházból, azt követelte Firenze városától, hogy az egyház javára kobozzák el minden vagyonukat, ha ezt nem teszik meg, akkor az egész város egyházi tilalom alá kerül. Mindezek után még hadat is üzent Firenzének, szövetséget kötve a nápolyi királlyal. Később Sienát és Luccát, a két ősi ellenséget is rávette a háborúra, és a korábban Firenzének szolgáló Federigo Montefeltro vezetésével gyülekeztek a pápai csapatok. Firenze nem sok segítségre számíthatott, kevés milánói és ugyancsak kevés bolognai katonát kapott, kiknek élére a ferrarai Ercole d’Este herceg állt. Lorenzo nagyon helyesen mérte fel a teljesen reménytelennek látszó helyzetet akkor, amikor úgy döntött, hogy felajánlja magát és családját a köztársaság megmentéséért cserébe. De végül ezt senki nem fogadta el, az egész Firenzei Köztársaság kiállt mellette! Ezek után elvben megindult egyfajta háború, amelyben azonban csatára sosem került sor, megtartották a csapatok egymás közt a kellő távolságot. Jött a tél, pihentek a csapatok, majd jött a tavasz. Milano belpolitikai okok miatt visszahívta katonáit, Firenze szinte teljesen magára maradt, miközben a calabriai herceg csapatai elkezdtek támadni. Firenze szerencséjére a kis Colle (Val D’Elsa?) hónapokig feltartóztatta a csapatokat, mire elesett a városka ismét beállt a tél, nyertek némi időt. De Firenze város helyzete egyre elkeserítőbb volt, járvány tört ki, munkanélküliség volt, az emberek morgolódtak a magas adók miatt. Ebben az egyre kilátástalanabb helyzetben Lorenzo különös tettre szánta el magát: tengerre szállt, és elment a nápolyi királyhoz, hátrahagyva egy levelet a Signoriának, melynek felolvasásánál senki sem tudta visszafogni a könnyeit. Lorenzo tette azért korántsem volt annyira veszélyes, mint amilyennek látszott, előzőleg már puhatolózott a nápolyi udvarnál, remélhette, hogy barátsággal fogadják. Így is lett, bár nem volt könnyű megegyeznie Ferrante királlyal, akivel egyébként nagyon jól megértették egymást művészetek, élvezetek dolgában. Tízhetes huzavona után Lorenzo megunta a dolgot és azt mondta, sürgősen haza kell térnie. Ekkor végre Ferrante király döntött, és megköttetett a béke. Bár a békeszerződés nem volt túl előnyös Firenzének, de mégis sokkal jobb volt, mint a háború.
-
Lorenzót hatalmas lelkesedéssel fogadták Firenzében, de ő is mindent megtett azért, hogy igazán az ő kezében fussanak össze a szálak. Átszervezte az egész városvezetési apparátust, mely szervezés végén a Hetvenek Tanácsa lett Firenze vezető apparátusa, és itt az ő szava volt a továbbiakban is a döntő. Bár nem mindenben, de majdnem mindenben az ő kívánsága érvényesült, és bár semmilyen címet nem viselt, mégis Firenze első polgárának számított. Ellenségei zsarnoknak tartották, de ők kevesen voltak, a többség szerette Lorenzót, még a nép is úgy gondolta, hogy végre megfelelően foglalkoznak az ő problémáikkal, elviselhetőbb az életük.
-
Bár ideiglenesen helyreállt az élet a Firenzei Köztársaságban, azért mégsem ment minden megfelelően, például a pápai kiközösítés igencsak zavarta Firenze népét. Ennek rendezésére a török veszedelem árnyékában, 1480 decemberében került sor. Követség ment Rómába Luigi Giuccardini vezetésével, bocsánatot kértek a pápától, aki végre visszavonta kiátkozását. Cserébe Firenze 14 felfegyverzett gályát ajánlott a törökök elleni harchoz. Igen, Itália végre összefogott a török sereg ellen, ami 1480 augusztusában hétezer fős sereggel érkezett Itália déli partjaihoz. De mire létrejött ez az összefogás,  éppen meghalt a szultán, a török sereg visszavonult, Itáliában végre béke honolt. Ám Lorenzo álma, az egységes Itália, amit nem tekinthetnek végre játszóterüknek az európai nagyhatalmak, az bizony csak közel 400 év múlva alakul meg.
-
Bár akkor Firenze megnyugodhatott, de Lorenzo Medici nem, az üzleti életben nagyon nem jól állt a helyzete, sajnos ő nem értett jól a bankügyekhez, és tanácsadói sem voltak mindig a helyzet magaslatán. Sorra omlottak össze európai és itáliai bankfiókjaik, és többször nem tisztességes megoldásokhoz volt kénytelen folyamodni a látszat fenntartása érdekében. Bárki is volt az illető az európai hatalmasságok között, csak akkor vették komolyan, ha gazdag is volt..., vagy legalábbis annak látszott!
És Lorenzo mindent megtett azért, hogy élete nagyon gazdagnak látsszon, főleg ezt sugározta a művészetekkel való kapcsolata. A világ egyik legnagyobb mecénásának tartották Lorenzo Medicit, pedig nem is biztos, hogy az volt, de, mint mindenben, ebben a témában is jól tudta megszervezni a dolgokat. Ám hiába a gazdagság vagy a látszatgazdagság, az alig 43 éves Lorenzót egyre inkább gyötörte örökletes betegsége, a köszvény. Hiába próbáltak segíteni rajta jobbnál jobb orvosok, állapota csak egyre romlott. 1492 február 8.-án meghalt. Különös, hogy halálos ágyához nagy ellenfelét, Savonarola ferrarai prédikátort hívta, akitől feltehetően nem kapott feloldozást. Az is különös, hogy halála után orvosa kútba ugrott..., vagy a lelkiismeretfurdalás miatt, hogy nem tudta meggyógyítani urát, vagy inkább félt a számonkéréstől.

Lorenzo Medici halála után természetesen elsőszülött fia, Piero került hatalmi pozícióba..., bár már apjának sem volt róla jó véleménye, egyszer azt mondta: "az első fiam ostoba, a második okos, a harmadik kedves".Piero volt az első..., nem értett a banki ügyekhez, és nem is akarta érteni azokat, rábízta másokra, olyanokra, akik szintén nem nagyon értettek hozzá! A politikához sem értett, csak egy dologhoz értett, méghozzá ahhoz, hogy mindenkit alattvalóként kezeljen. Gőgős, erőszakos és nem túl okos ember volt, semmiben nem tudta megközelíteni nagyszerű apját! 
-
Lorenzo második fia Giovanni volt, aki egyházi pályára lépett, és elérte a legtöbbet, amit ebben  a pozícióban el lehet érni..., pápa lett X. Leó néven, s mint pápa történelem formáló erővel rendelkezett. 
-
Harmadik fia Giuliano volt, a látszat azt mutatja, hogy ő volt a legkevésbé életrevaló, bár főleg testvérei támogatásával elnyerte Nemours hercegségét. Viszonylag fiatalon, 37 évesen meghalt egy harcban szerzett elfertőződött seb miatt. Bár volt felesége Giulianónak, de egyetlen utódaIppolito nem a házasságából született. Apjuk halála után testvérei istápoltak Ippolitót, bíboros lett belőle..., de 24 évesen meghalt. A város nem maradhatott uralkodó nélkül....
 -




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése