Firenze történelme 3. Savonarola, Krisztus királysága

Girolamo Savonarola (1452-1498)  Ferrarában született orvos családban. Már egészen fiatalon rájött, hogy nem szeretne apja nyomdokain haladva a ferrarai herceg szolgálatába állni. Gyermekként is már kilógott a sorból, egészen más volt, mint a többiek. Korán elkezdett aszkétikus életet élni, és legszívesebben a Szentírást tanulmányozta. Aztán egy napon fogta magát, szó nélkül otthagyta a családját és beállt szerzetesnek a bolognai San Domenico kolostorba. Eleinte nem igazán ment neki a prédikálás, meg aztán csúnya is volt és a hangja sem volt kellemes. A szemei viszont olykor szinte izzani látszódtak, amitől egyre jobban hatott a hívekre. Felettesei elküldték hát szerte Itáliába, hogy mentse meg az embereket a gonosztól. Bár korábban már járt Firenzében, de számos más város után jutott el ismét Lorenzo Medici jómódban élő városába 1489-ben, ahol nagyon bűnösnek ítélte meg a polgárok életét. Bekötözött a San Marco kolostorba és elkezdte "gyógyítani" Firenze népét. Hívei pedig egyre gyarapodtak, már nem fértek be a San Marcóba, a böjti prédikációkat a Duomóban tartotta. Egyre több és több firenzei került szavai hatása alá, egyre inkább elhitték neki, hogy a jövőbe lát, és hogy szavaiból Isten szava szól hozzájuk. Ő maga is ezt hitte magáról, hitte, hogy Isten sugallja mondatait, melyeknek lényege az egyszerű valláshoz való visszatérés volt, hogy az embereknek ezen túl minden földi és érzéki örömről le kell mondaniuk! Mindeközben igen erélyesen bírálta a Lorenzo Medici által befolyásolt kormányzatot. Lorenzo nem csak hogy tűrte a felé irányuló szavait, de még akkor sem tett semmit, amikor a San Marco priorjává választották, pedig a San Marco kolostor szinte Cosimo de Medici jótékonykodásának köszönhette létét. Ekkor már Lorenzo egészsége egyre gyengült, halálos ágyához Poliziano szerint Savonarolát is elhívatta, aki egyes források szerint nem adott számára feloldozást bűnei alól.
Lorenzót legidősebb fia, Piero, gőgös és ellenszenves fiatalember volt, semmiben nem hasonlított nagyszerű apjához, ezért a nép egyre távolodott tőle, és egyre közelebb került Savonarolához. Nyilván hírnököktől tudta, hogy közeledik a francia király, és ezt is felhasználta, mint jövendölést, Firenze népének térítésére. És a király valóban közeledett hatalmas seregével..., és Piero de Medici ügyetlenkedett. VIII. Károly követeket küldött előre, amelyekkel Firenze szövetségét kérte a Nápolyi királyság megszerzése ügyében. Piero ezt a szövetséget meglepő módon elutasította, pedig a firenzeiek általában szövetségesei voltak a franciáknak.  VIII. Károly ezt az elutasítást nem tűrhette, figyelmeztető célú kegyetlenséggel lerombolt egy toszkán erődöt, végezve az ott lévő helyőrséggel. A korábban erről olvasottakkal ellentétben Cristopher Hibbert szerint Piero nem engedte be szó nélkül a városba a franciákat, hanem sereget szervezett, és meg kívánt ütközni a franciákkal, hogy mire alapozta a siker lehetőségét az erős francia sereggel szemben, ez inkább a kérdés. Firenze népe akkorra már nem bízott benne, annál inkább hitt Savonarola dörgedelmes szavainak, és nem kívánták az ellenállást. Piero sem Firenzében, sem egész Itáliában nem talált szövetségesre, senkitől nem kapott anyagi segítséget, inkább mindenki elhatárolta magát tőle, sőt, igyekeztek a francia királyt biztosítani barátságukról. Az árulók közt élen jártak az amúgy is ellenséges unokatestvérei, akik csatlakoztak is VIII. Károlyhoz. Ez végül is ésszerűbb cselekedetnek látszott, mint az ellenállás. Senkitől sem remélhetve segítséget Piero is belátta, nincs más lehetőség a hatalma és a város megmentése érdekében, mint megalázkodni a francia király előtt, ezért elment annak táborába a Signoria megkérdezése és beleegyezése nélkül. VIII. Károly megalázó feltételeket szabott, melyeket a franciák nagy meglepetésére is Piero azonnal elfogadott. Bár feltehetően a Signoria tagjai sem tudtak volna jobb megoldást, de Piero kiváló bűnbaknak bizonyult abban a helyzetben, ezért visszatértekor szóba sem álltak vele, nem engedték be a Signoria épületébe, mi több, meghúzták a nagy harangot, amely a térre szólította a férfiakat. Azok jöttek is, a testőrei körében lóháton álló Pierót gúnyolták, kövekkel dobálták, míg aztán jónak látta, hogy visszatérjen a palotájukba. Ebben a helyzetben nem nagyon tehetett mást, mint az éj leple alatt családjával és a lehető legtöbb műkinccsel elszökjön a városból. A Signoria távollétében örökre száműzte, fejére vérdíjat tűzött ki, majd követeket küldött VIII. Károly táborába. A követek egyike Savonarola volt. Megpróbáltak kedvezőbb feltételeket kicsikarni a királytól, különösen Savonarola próbálta meghatni azzal az állításával, hogy bocsásson meg Firenze népének, hiszen ők még nem tudták, hogy a király Isten követeként jön hozzájuk!
A némileg meghatott francia király azért 12000 fős seregével bevonult a városba, ahol főként Savonarola hatására, valóban felszabadítóként üdvözölte a város népe. A dolgok elég rendezetten folytak, a katonák és a városlakók fegyelmezetten viselkedtek. VIII. Károly azonban nagyon magas váltságdíjat kért, amit a város nem tudott neki megadni. Ekkor a király fenyegetéssel állt elő, azt mondta, ha nem kapja meg mindazt, amit kér, akkor szabad rablást engedélyez. Az akkori gonfaloniere, Piero Capponi erre azt válaszolta nagyon izgatottan, de nagyon frappánsan: "Ha megfúvatja a trombitákat, akkor én meghúzatom a harangokat!" VIII. Károlynak volt ismerete arról, mit is jelent ez a fenyegetés, tudta, hogy a város a szűk utcáival és állandóan harcra kész lakóival olyan, akár egy felfegyverzett erőd, melyben a siker igen kétséges, így letett a szándékáról, elfogadta a kevesebb hadisarcot.
A franciák elvonulása után összeült a városi vésztanács, a balia, de a végeredmény nem volt kétséges, a nép többsége Savonarolát akarta vezető emberüknek, és Savonarola is késznek érezte magát a feladatra. Kihirdette Krisztus királyságát, megalakította az ötszázak tanácsát a demokratikus döntések érdekében. A Mediciek pompázatos városa teljesen megváltozott, mindent alárendelt Isten, vagyis Savonarola akaratának. Az emberek nagy része önként vált meg szép ruháitól, ékszereitől és egyéb értékeiktől, egyre többször csaptak a magasba a Hiúság máglyáinak lángjai, ahol a polgárok értékei égtek. Égett minden, amire nem volt szükség Isten imádásához, köztük felbecsülhetetlen értékű műkincsek is. Akik nem adták önként, azoktól elvették a nem kívánatosnak ítélt dolgokat,  fehér ingükön vörös keresztet viselő gyermekek "áldott serege" járta a várost, minden házba bekopogva gyűjtötték a tűzre való dolgokat.
Voltak persze ellenzői is az eseményeknek, de egyre kevesebben, egyértelműen átvette Savonarola a Firenzei köztársaság irányítását.
Mindeközben VI. Sándor (Borgia) pápának egyre kevésbé tetszett a dominikánus barát viselkedése, aki nem csak hogy Isten küldöttének tartotta magát és prédikációban folyamatosan ostorozta a pápai államot, de nem is csatlakozott a franciák ellen összeállt Szent Ligához. A pápa hiába rendelte magához, Savonarola megtagadta az utazást, amikor a pápa megtiltotta neki a prédikálást, akkor csak ideiglenesen vette figyelembe a tiltást. A pápa 1497-ben kiközösítette az egyházból Savonarolát.
Ekkorra azonban már Savonarola helyzete Firenzében is egyre nehezebb volt, a dolgok egyre rosszabbul mentek, és a jóléthez szokott firenzei polgárok egyre inkább úgy látták, hogy tévedtek, amikor hittek a prédikátornak. Részben természeti csapások, részben politikai és gazdasági hibák miatt egyre veszített a népszerűségéből, és egyre bátrabbak lettek ellenzői. Amikor a pápa felkérte a Signoriát, hogy tiltsák be Savonarolának a prédikálást, hallgattak kérésére. Savonarola elfogadta a döntést, de aztán még egyszer, utoljára, prédikált a benne égő tűzről, ahogyan teljesen átjárja az Úr szelleme.
-
-
A ferenceseknek régóta nem tetszett Savonarola Istent kisajátító viselkedése, hát kihívták őt tűzpróbára, hogy szavahihetőségét, bátorságát próbára tegyék. A kihívásnak azonban ő nem tett eleget, de első követője, Fra Domenico vállalta a megmérettetést. Summa-summárom, addig vitatkoztak a szabályokon, hogy végül egy zápor eloltotta ez előkészített tűzfolyosót, így az esemény elmaradt. Az ismétlésre már nem kerülhetett sor, a város lakóinak egy jelentős része megelégelte a helyzetet, zavargást robbantottak ki, és megostromolták a San Marco kolostort. Az akkor már a felkelők pártjára álló Signoria fegyveresei letartoztatták, és a Palazzo della Signoria tornyába vitték Savonarolát. Kínvallatásoknak vetették alá, majd halálra ítélték Savonarolát és két szerzetestársát. 1498 május 21.-én a Piazza della Signorián felakasztották, majd megégették őket, hamvaikat az Arnóba szórták, megakadályozandó, hogy egyesek ereklyeként megtartsák azokat.
Firenze azonban mégis fontosnak tartotta, hogy megemlékezzék a város ezen korszakáról, és magáról Savonaroláról. A Palazzo Vecchio bejárata fölött ma is ott látható az általa  odahelyeztetett alkotás, mely hirdeti, hogy Firenzét Szűz Mária városának tekinti Továbbá a téren, pár lépésnyire a szökőkúttól a kövezetben látható egy kerek lap, mely jelzi, hogy azon a helyen állt annak idején a máglya, ahol Savonarolát és társait megégették. Ezen túl firenzei utazásunk egyik legemlékezetesebb látogatását tehetjük a San Marco kolostorban, ahol Savonarola cellája egykori tárgyainak megmaradt részével látogatható.















Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése