Firenze történelme 5. A Toszkán nagyhercegség


Alessandro de Medici herceg meggyilkolásával 1537-ben kihalt Cosimo Medici (il Vecchio) leszármazottjainak sora, a város vezető nélkül találta magát. Kevesen gondoltak arra, hogy egy vidéki birtokon néhányan egy fiatalembert éppen erre a lehetőségre készítenek fel évek óta. Giovanni Medici, vagyis ismert nevén Giovanni dalle Bande Nere, Firenze igen megbecsült kapitánya, a Medici család másik, junior ágából származott. Az ő fia volt az ifjú Cosimo, aki ekkor még csak 18 éves volt. Hősként tisztelt apját gyermekkorában elvesztette, de anyja (Maria Salviati, il Magnifico unokája) úgy neveltette fiát, hogy ha úgy alakul, akkor méltó legyen Firenze hercegi posztjára. Az, hogy Cosimo személyében tulajdonképpen egyesült a Medici család két ága (az egykori testvérek: vecchio-Cosimo, junior-Lorenzo) nem annyira általánosan ismert tény, talán azért, mert a történészek leginkább csak a vecchio ágról származókat tartják fontosnak. Pedig a hercegi, nagyhercegi Mediciek is igen sokat tettek azért, hogy Firenze ma az, ami, vagyis a világ egyik leghíresebb városa. Én nem hiszem, hogy túlzás, ha azt gondolom, Il Magnifico talán dédunokájára, I. Cosimo nagyhercegre lenne a legbüszkébb, ő volt az egyetlen, aki hosszú évtizedekig uralkodott, és meghódította egész Toszkánát, miközben mérhetetlenül gazdaggá tette Firenzét. Olyan volt, amilyennek egy igazi vezetőnek lennie kell, kíméletlen és bátor, művészetszerető és építő. De a leszármazottaira, kevés kivétellel, sajnos már ő sem lehetett volna nagyon büszke.

Cosimo elsősorban hadvezér szeretett volna lenni, és ehhez is megvoltak az adottságai. De katonai tudományokon túl igyekezett az elméleti tudományokat is elsajátítani, bejárta fél Itáliát, mindenhol tanult valamit. Nem volt ugyan nagyon okos, de megfelelően művelt és rendkívüli memóriával rendelkezett.
És az ifjú Cosimo Medici (a keresztnevét nagyhírű rokona, Il Vecchio miatt adta neki nagybátyja és egyben keresztapja, X. Leo pápa, aki igencsak nagy reményeket fűzött a gyermekhez!) a megfelelő pillanatban meg is jelent Firenzében, ahol a legbefolyásosabb családok már várták és pártfogásukba vették (Guicciardini, Vitelli...). Hatalomra juttatásával fő céljuk az volt, hogy bábként foglalja majd el Firenze hercegi posztját, és majd ők irányítják a várost. Reményeikben csalatkozniuk kellett, mert I. Cosimo de Medici (1519-1574) herceg határozott, keménykezű, Firenze számára mindenképpen sikeres uralkodóvá lett, olyan dolgokat ért el, melyekről korábban csak ábrándoztak a firenzeiek.

Első csatáját Montepurlónál a Filippo Strozzi vezette száműzött firenzei nemesekkel szemben könnyedén megnyerte, és a harc utáni kegyetlen megtorlása előre vetítette uralkodásának milyenségét. A megtorlásokat ingyen lakoma követte, amivel maga mellé állította a szegényebb rétegeket.1537-től 69-ig herceg, 69-től 74-ig, haláláig Toszkána nagyhercege volt, vagyis, miután hatalma alá vonta a legtöbb toszkán várost V. Pius pápa áldásával 1569-ben létrehozta a Toszkán nagyhercegséget. Az utókor megítélése változó, sokan nem tartják méltónak a „nagy Mediciekhez”, pedig valójában ugyanazt az utat folytatta mind politikailag, mind mecénásként. Politikailag valóra váltotta minden firenzei álmát, hatalma alá vonta majd az összes jelentős toszkán várost, újjáépíttette Livornót Firenze tengeri kikötőjének, és hadigályáival nagy dicsőséget szerzett Firenzének a híres lepantói csatában 1571-ben.

Firenze művészetileg is tovább haladt a fejlődés útján, hogy ez az út már nem volt annyira fényes, az nem feltétlen rajta múlott, megváltozott a világ, a művészet iránya. Kedvelt művésze, Giorgio Vasari vezényletével építkeztek, dekoráltak..., hogy az utókornak mi erről a véleménye, az más kérdés. Számtalan festő és szobrász alkotott továbbra is a városban, azonban ez már a mozgalmas, de mégis bizonytalan manierizmus kora volt, ami átmenetet képzett a reneszánsz és a barokk művészet között.

Kíméletlen, de jó gazdája volt Toszkánának is, mocsarakat csapoltatott, folyókat szabályoztatott, utakat építtetett, egyetemeket alapíttatott. 

Sok gyermeke született, de sokat el is vesztett. 3 lánya közül csak egy érte meg a felnőtt kort, de őt is meggyilkolta a férje. Fiai közül kettő is nagyherceg lett.

-----------------------

I. Francesco di Cosimo de Medici (1541-1587) sem küllemében, sem jellemében nem hasonlított apjához, mindkét tekintetben jelentéktelen volt. Felesége, Ausztriai Johanna nem tudta megszeretni Firenzét, egy fiúgyermeknek adott életet, az anya és a gyermek is hamarosan meghalt.
Francescónak ez inkább megkönnyebbülés volt, mert akkor már jó ideje a szeretője volt Bianca Capello, akit most már feleségül vehetett. Közös sorsuk közös halálukkal végződött, a Villa Pratolinóban néhány óra különbséggel haltak meg, állítólag maláriában, de ezt kevesen hitték el.

Az állam ügyeivel Francesco nem sokat foglalkozott, ekkor még apja munkája után szinte maguktól mentek a dolgok. Volt azonban néhány különös szenvedélye, ezek közül is a legfontosabbak vegytani kísérletei voltak, gyakorta minisztereit is ott fogadta a kísérletek helyszínén. Amellett üvegolvasztással és üvegfúvással is foglalkozott, idővel egész szép dolgokat készített. Kitalált valami új módszert a porcelángyártásban, mellyel a firenzei porcelángyártást forradalmasította. Az ekkoriban Firenzében készült porcelán termékek nagyon-nagyon értékesek manapság, kb. 70 darab létezéséről tudnak és a világ leghíresebb múzeumaiban őrzik őket.
Szívén viselte az Uffizi továbbépítését,  Vasari halála után Buontalenti és Parigi folytatta a munkát. Ekkoriban már arra készültek, hogy az emeleti termek a műkincsek tárolására szolgáljanak majd. Ekkor kezdték kialakítani a Tribuna termet, melyet Buontalenti tervezett.
Francesco a harmadik emeleten egy művészeti akadémiát nyitott, Accademia della Crusa (crusa=korpa), minek a fő célja a toszkán nyelv megtisztítása volt a rárakódott hibáktól. Ez az intézmény még ma is működik a Palazzo dei Giudiciben.

--------------------------------------

Mivel Francescónak nem volt örököse, így bátyja, I. Ferdinando di I.Cosimo de Medici (1549-1609) követte őt 38 évesen a nagyhercegi poszton. Mondhatni ő volt az egyetlen méltó utódja apjának a Medici nagyhercegek között.
Bíborosként korábban Rómában élt, ahol tett is néhány hasznos dolgot már ebben a minőségében is. A klasszikus szobrok iránti érdeklődése már ez időben komoly gyűjtemény tulajdonosává tette. Hat római asszonyt ábrázoló szobrát a Loggia del Lanziban láthatjuk, de ő hozta magával a híres Medici Vénuszt is.

Nagy buzgalommal látott neki Firenze ügyeinek rendbetételéhez, a pénzügyek rendeződtek, felvirágzott az ipar, a kereskedelem és a mezőgazdaság. Firenzében kórházakat építtetett, Livornót tovább fejlesztette a hadiflottával együtt. Meglepően liberális volt valláspolitikája, bárkit szívesen látott az államban, protestánsokat, zsidókat egyaránt. Különös tekintettel Livorvóra, ahol sok ilyen bevándorlónak biztosított otthont. Az volt az elképzelése, hogy az olyan emberek, akik elindulnak új hazát keresni, azok értékesebbek az átlagembereknél, mert nem törődnek bele elnyomott sorsukba, tenni akarnak a jobb életért. Sok népszerű intézkedést hozott, ezért a nép is nagyon kedvelte. Személyes példát mutatott bátor segítőkészségével az 1589-es árvíz idején. Bár nem szórta a pénzt, de sokat és ésszerűen költött építkezésekre, pl. az Uffizire, ahol kiépítették végleges formájára a Tribuna termet, vörös selyemmel vonták be falait és itt helyezték el legbecsesebb műalkotásaikat, ezzel indítva az Uffizi múzeummá válását. Kéziratokat szerzett be Egyiptomból és Perzsiából a Medici könyvtár számára. Giambolognát megbízta apja lovas-szobrának elkészítésével, majd később nyilván a saját szobrának elkészítésével is, mely a Piazza SS. Annunciata közepén áll..

Hatalmas és pompás esküvőt rendezett akkor, amikor feleségül vette Medici Katalin unokáját, Lotharingiai Krisztinát. Mindenféle művészek dolgoztak a fantasztikus dekorációkon, előadásokon, lovagi tornákon, játékokon, fogadásokon. Ennél nagyobb rendezvény csak akkor volt, amikor unokahúgát, Medici Máriát hozzáadta Navarrai Henrikhez, aki francia koronáját jórészt a Mediciek vagyonának köszönhette. Ferdinando nagyon élvezte az ilyen események szervezését, ezekkel is öregbíteni akarta a Medici ház hírnevét.

--------------------------------------

II. Cosimo di I. Ferdinando de Medici (1590-1621) követte a nagyhercegi trónon. A látványosságok rendezésében apját is felülmúlta, esküvőjén az Arnót használta színpadként, a nézők a folyóparton ültek. Az Aranygyapjút adták elő, melynek során Iaszon legyőzve minden veszélyt átadta az ifjú arának, II. Ferdinánd császár nővérének, Maria Magdalénának az aranygyapjút 6 piros Medici labda képében.
II. Cosimo egykor tanítványa volt Gallileinek, és meghívta a nem éppen könnyű természete és eszméi miatt sokat zaklatott tudóst, aki élete utolsó éveiben békében és jólétben élhetett Firenzében. II, Cosimo 33 évesen meghalt, sajnálatos, talán lett volna benne erő nagy dolgok létrehozására, de ideje nem volt rá. Ő volt a legígéretesebb Medici azokban az időkben!
---------------------------------------------

II. Ferdinando di II. Cosimo de Medici (1610-1670) csak 10 éves volt apja halálakor, alkalmatlan még a kormányzásra. 20 éves, amikor bátran és példamutatóan viselkedett öccsével, Leopoldóval egy pestisjárvány idején, ezért a firenzeiek szívükbe fogadták őket. Bár viszonylag szerényen élt, de a parádékat ő is szerette. Bőkezűen pártfogolta a tudósokat és irodalmárokat. Öccsével együtt Gallilei tanítványa volt, és érdeklődtek Toricelli barométere és minden egyéb tudományos eszközök iránt. Különösen Leopoldo volt nagyon érdeklődő a tudományok felé, Ferdinandót leginkább a mozaikkészítés és egyéb dekorációs dolgok érdekelték. Szaporította a család műkincs gyűjteményét, díszítette a Pitti palotát, akkor készült a Museo degli Argenti (Ezüstmúzeum) dekorációja, és egyre több és egyre szebb terembe kerültek értékesnél értékesebb festményei.

Politikájában igyekezett elkerülni minden feszültséget, leginkább a békét kedvelte. Nagyon rossz házasságából két fia született 17 év korkülönbséggel. II. Ferdinando 1670-ben halt meg, a Medici Mauzóleumban temették el.

-----------------------------------------

III. Cosimo di II. Ferdinando de Medici (1642-1723) nevelését papok végezték, és az oktatásnak foganatja is volt. A gyermek jelleme ennek megfelelően alakult, csak az egyházi zenét kedvelte, semmi mulatság nem érdekelte, a tudományos kutatásokat is elítélte. Apja, hogy mentse a menthetőt, házasságot tervezett neki, de a létrehozott házasság rendkívül rosszul sikerült, Cosimo meg egyre búbánatosabb és egyre kövérebb lett. Modora azonban nem volt kellemetlen, Angliában és Franciaországban is megnyerőnek találták.

Nagyon nehéz gazdasági helyzetben vette át III. Cosimo az uralmat, eleinte megpróbált tenni ezt-azt a gazdaság javulása érdekében, de hamar rájött, hogy ez a munka meghaladja az erejét, így hagyta a dolgokat uralkodni vágyó anyjára. 1671 nyarán született még egy fia, akit Gian Gastonénak kereszteltek. Házasságuk egyre mélyebb válságban volt, a nagyhercegné képtelen volt beletörődni sorsába, végül sikerült visszamennie Párizsba.
A nagyherceg hatalmas lakomákba fojtotta bánatát, és nem tett semmi hasznosat az állam érdekében. Vallásilag egyre elkötelezettebb volt, gyakorlatilag mással nem is törődött. A zsidókat nagyon nem szívlelte, számtalan törvényt hozott ellenük, pl. tilos volt kereszténynek zsidóval bármilyen kapcsolatot tartani, különben börtön és korbácsolás várt rá. Teljességgel alávetette magát az inkvizíció igényeinek, így a  tudósokat, filozófusokat nem támogatta. A Toszkán fiatalok nem iratkozhattak be más állam egyetemeire, nehogy rossz dolgokat tanuljanak. A szodómiát és a magántulajdon elleni vétkeket lefejezéssel büntették, a gyilkosokat felnégyelték. Évente mintegy 2000 kivégzés volt. Alig múlt el hónap új adó bevezetése nélkül, miközben a meglévőket is folyamatosan emelték.
III. Cosimo elsőszülött fia, Ferdinando majdnem minden jó tulajdonsággal rendelkezett, amivel ifjú rendelkezhetett, csinos, okos, intelligens, művészi hajlamokkal megáldott volt. 15 éves korára művészien faragott elefántcsontot, kiválóan játszott csemballón és szépen énekelt. Egy gond volt csak vele, homoszexuális hajlama. Apja a házasságban látta ezt megoldani, de sikertelen próbálkozás volt, bár az asszonya, Violante Beatrice bajor hercegnő szerette, de ez Ferdinandót nem érdekelte. Gyermekük nem született. Nem érdekelte a majdani kormányzás lehetősége sem, csak a szórakozás. Ferdinando Velencében vérbajt szedett össze, 1713-ban meghalt.

----------------------------------------------

Második fia, I.Gian Gastone di III.Cosimo de Medici (1671-1737) teljes ellentéte volt bátyjának, magába forduló, társaság kerülő fiatalember volt. Botanikai és régészeti tanulmányokat folytatott, idegen nyelveket tanult. Tisztában volt képességeivel, ezért nem vágyott semmilyen hatalomra. Arra meg végképp nem, hogy megházasítsák, hiszen ő is homoszexuális volt. Ráadásul ritka csúnya és kellemetlen feleséget szereztek neki, aki nem volt hajlandó Firenzébe költözni. Gyermekük nem született, Gian Gastone végül otthagyta feleségét és visszaköltözött Firenzébe. Mindent megtett züllött életmódjával annak érdekében, hogy méltatlan legyen a nagyhercegi címre. Cosimo le is mondott róla, mint lehetséges örököséről, azon fáradozott, hogy leánya, Anna Maria Luisa lehessen Toszkána utolsó nagyhercegnője, majd utána állítsák vissza a régi köztársaságot. Ebbe azonban nem egyezett bele sok európai hatalom, akik jogot formáltak Toszkánára, pl. VI. Károly és V. Fülöp spanyol király. III. Cosimo kilátástalan helyzetéből a vallásba menekült. Miután 1723-ban meghalt törvényes utóda Gian Gastone lett, neki kellett volna Toszkánát és Firenzét kiemelni az általános nyomorból. A palotában lehet, hogy szép volt az élet, de azon túl rettenetes állapotban volt a város, a nagyhercegség. Gian Gastone megpróbált úrrá lenni természetén, úgy tűnt, hogy szívén viseli a nép sorsát, többek között csökkentette az adóterheket, felfüggesztette a nyilvános kivégzéseket, csökkentette a búza árát, dologházat szervezett a koldusoknak. Eltörölte a zsidók elleni törvényeket és dolgozni engedte a tudósokat. De aztán elmúlt a lendülete, napjait inkább ágyban töltötte, már semmi nem téríthette vissza a normális élethez. 1737 július 9.-én meghalt, és vele kihalt férfiágon a Medici család. A európai hatalmak Firenze megkérdezése nélkül megegyeztek, Lotharingiai Ferencnek adták Toszkánát.

Anna Maria Luisának (1667-1743), a pfalzi választófejedelem özvegyének megengedték, hogy haláláig a Pitti palotában éljen. Páratlan örökséget hagyott Firenzére, a Medici család több évszázados műkincsvadászatának eredményét. Bár a műkincseket is Lotharingiai Ferencre kellett hagynia, de azt a feltételt szabta végrendeletében, hogy azokat soha, senkinek, sehová nem lehet elvinni Firenzéből. Ezek a műkincsek teszik ki a mai firenzei múzeumok látnivalóinak legjelentősebb részét, és főként ezeknek a kincseknek köszönheti Firenze, hogy nem tűnt el elhagyatottságában a süllyesztőben. Anna Maria Luisa koporsóját zokogó firenzeiek tömegei kísérte utolsó útjára.

Lotharingiai Ferenc István (I. Ferenc német-római császár) (1708-1765) távoli rokona volt VI. Károly német-római császárnak, aki úgy tervezte, hogy leányát, Mária Teréziát Ferenchez adja nőül. Házába hívta, fiaként nevelte az igen érdeklődő és éles eszű fiatalembert, hogy méltó legyen majdan a lányához. 1729-ben örökölte meg apjától a Lotaringia és Bar hercege címet. 1732-ben VI. Károly (aki III. Károly néven volt magyar király) Magyarország helytartójának nevezte ki, de ebben a funkciójában nem sok érdemlegeset tett. 1733-ban VI. Károly összeütközésbe került Franciaországgal, minek következményeként megkérte Ferencet, hogy mondjon le Lotharingiáról, mert csak akkor kapja meg Mária Terézia kezét. Ferenc beleegyezett és megkapta VI. Károlytól a házassági engedélyt. 1736-ban szerelmi házasságot kötött Mária Teréziával, 3 hónapra Toszkánába utaztak. Nem tudni, hogy ekkor kívánta-e meg a Toszkána feletti uralkodást, de amikor a Toszkán nagyhercegség Gian Gastone halála után Medici uralkodó nélkül maradt 1737-ben, akkor VI. Károly felajánlotta Ferencnek kárpótlásként Lotharingia helyett Toszkánát, így többi tisztsége mellett 1737-től haláláig Toszkán nagyherceg is volt II. Francesco di Lorena néven. A jelek szerint annyira nem érdekelte Toszkána, 1738-ban is töltött ott még 3 hónapot, az állam vezetését egy régensre bízta és a továbbiakban nem sokat foglalkozott Toszkánával.

1740-ben meghalt VI. Károly, a már sokkal korábban kiadott Pragmatica Sanctio alapján lánya, Mária Terézia lett az örököse a Habsburg örökös tartományoknak, de ezt a legtöbb tartomány nem fogadta el, így elkezdődött az osztrák örökösödési háború. Hosszú, európai méretű háborúskodás után előbb VII. Károlyt, majd halála után, 1745-ben I. Lotharingiai Ferencet német-római császárrá kiáltották ki I. Ferenc néven. Elfogadható, de nem túl jelentős császár volt, 1765-ben halt meg, fiúk, II. József, a mi Kalapos királyunk követte tisztségében.

A firenzei nép gyűlölte a Habsburgokat, de bele kellett törődniük, hogy leverték a Medici címereket és helyükre császári sasos, lotaringiai keresztes és medici golyós címert helyeznek fel az épületekre.


 I. Leopoldo (1747-1765-1790)
III. Ferdinando (1769-1790-1824)
II. Leopoldo (1797-1824-1859)
Azért nem voltak nagyon rossz gazdái Toszkánának, sok reform után helyre rázták az oly sokáig elhanyagolt államot. Goethe is megemlíti 1786-os itáliai utazásáról szóló könyvében, hogy Toszkána útjai, hídjai mennyivel különbek a környező pápai államhoz képest.
 Volt egy kis kitérő a napóleoni időkben, 1801-ben Napoleon megalapította az Etruriai királyságot, mely igazándiból a Toszkán nagyhercegséget foglalta magába. Napoleon Elisa nevű testvére lett a város nagyhercegnője 1815-ig, Napoleon bukásáig.
Toszkána nagyhercegi címét újra Lotharingiai Ferenc örökösei viselték 1859-ig, amikor II. Lipót lemondott hatalmáról, ha nem is önszántából, és elhagyta Itáliát. 1860-ban Toszkána csatlakozott a Szárd-Piemonti királysághoz, majd az 1861 március 18.-án kikiáltott Olasz királysághoz, melynek fővárosa is volt 1865-től 1870-ig.


1 megjegyzés:

  1. A világ múzeumai című többkötetes sorozat egyes kötetei rangos művészeti gyűjteményeket mutatják be 70-80 mesterművet 210 színes illusztrációval, szakszerű, mégis közérthető nyelven.

    http://konyv-konyvek.hu/uffizi_firenze

    VálaszTörlés