Firenze történelme 5. A Toszkán nagyhercegség

_

Történt egyszer, hogy Giovanni delle Bande Nere, a híres itáliai hadvezér egy csatából hazatérve felkiáltott a feleségének a Medici palotába. Az asszony kihajolt az ablakon, Giovanni arra kérte, hogy dobja le neki az akkor 1 éves fiát, Cosimót. Felesége nem sokat hezitált, bízott a férjében, és ledobta a gyermeket, akit az apja biztos kézzel elkapott. Ez a gyermek lett szűk két évtized múlva Firenze ura, I. Cosimo de Medici herceg, majd nagyherceg.

Alessandro de Medici herceg meggyilkolásával 1537-ben kihalt Cosimo Medici (il Vecchio) leszármazottjainak sora, a város vezető nélkül találta magát. Kevesen gondoltak arra, hogy egy vidéki birtokon néhányan egy fiatalembert éppen erre a lehetőségre készítenek fel évek óta. Giovanni Medici, vagyis ismert nevén Giovanni dalle Bande Nere, Firenze igen megbecsült kapitánya, a Medici család másik, junior ágából származott. Az ő fia volt az ifjú Cosimo, aki ekkor még csak 18 éves volt. Hősként tisztelt apját gyermekkorában elvesztette, de anyja, Maria Salviati (il Magnifico unokája!) úgy neveltette fiát, hogy ha úgy alakul, akkor méltó legyen Firenze hercegi posztjára! Az, hogy az ifjú Cosimo   Medici személyében tulajdonképpen egyesült a Medici család két ága (az egykori testvérek: vecchio-Cosimo, junior-Lorenzo) nem annyira általánosan ismert tény, talán azért, mert a történészek leginkább csak a vecchio ágról származókat, köztük is a férfiakat tartják fontosnak. Pedig a hercegi, nagyhercegi Medicik is igen sokat tettek azért, hogy Firenze ma az, ami, vagyis a világ egyik leghíresebb városa. De nem hiszem, hogy túlzás, ha azt gondolom, Il Magnifico talán leánya révén dédunokájára, I. Cosimo nagyhercegre lenne a legbüszkébb, ő volt az egyetlen, aki hosszú évtizedekig uralkodott, és meghódította egész Toszkánát, miközben mérhetetlenül gazdaggá tette Firenzét. Olyan volt, amilyennek egy igazi vezetőnek lennie kell, kíméletlen és bátor, művészetszerető és építő. De a leszármazottaira, kevés kivétellel, sajnos már ő is egyre kevésbé lehetett volna büszke.
-
I. Cosimo Medici (1519-1574) herceg, majd nagyherceg (Giovanni delle Bande Nere fia) elsősorban hadvezér szeretett volna lenni, és ehhez is megvoltak az adottságai. De katonai tudományokon túl igyekezett az elméleti tudományokat is elsajátítani, bejárta fél Itáliát, mindenhol tanult valamit. Nem volt ugyan nagyon okos, de megfelelően művelt, ráadásul meg rendkívüli memóriával rendelkezett.

És az ifjú Cosimo Medici (a keresztnevét híres rokona, Il Vecchio miatt adta neki nagybátyja és egyben keresztapja, X. Leo pápa, aki igencsak nagy reményeket fűzött a gyermekhez! A megfelelő pillanatban az ifjú Cosimo meg is mutatta magát Firenzének, ahol a legbefolyásosabb családok már várták és pártfogásukba vették (Guicciardini, Vitelli...). Hatalomra juttatásával a  város előkelőségeinek elsődleges célja az volt, hogy Cosimo bábként foglalja majd el Firenze hercegi posztját, és majd ők irányítják a várost. Reményeikben csalatkozniuk kellett, mert I. Cosimo de Medici (1519-1569-ig herceg, majd 1569-74-ig nagyherceg) határozott, keménykezű, Firenze számára mindenképpen sikeres uralkodóvá lett. Olyan dolgokat ért el, melyekről korábban csak ábrándoztak a firenzeiek.
-

Első csatáját Montepurlónál a Filippo Strozzi vezette száműzött firenzei nemesekkel szemben könnyedén megnyerte, és a harc utáni kegyetlen megtorlása előre vetítette uralkodásának majdani milyenségét. A megtorlásokat ingyen lakoma követte, amivel maga mellé állította a szegényebb rétegeket is.

-

1537-től 1569-ig Firenze hercege, 1569-től 1574-ig, haláláig Toszkána nagyhercege volt, vagyis miután hatalma alá vonta a legtöbb toszkán várost V. Pius pápa áldásával 1569-ben létrehozta a Toszkán nagyhercegséget. Az utókor megítélése változó, sokan nem tartják méltónak a „nagy Mediciekhez”, pedig valójában ugyanazt az utat folytatta mind politikailag, mind mecénásként. Politikailag valóra váltotta minden firenzei álmát, hatalma alá vonta majd az összes jelentős toszkán várost, újjáépíttette Livornót Firenze tengeri kikötőjének. Hadi gályáival nagy dicsőséget szerzett Firenzének mint a Szent Liga részvevője a törökök ellen vívott híres lepantói csatában 1571-ben.

Firenze művészetileg is tovább haladt a fejlődés útján, és hogy ez az út már nem volt annyira fényes, az nem feltétlen rajta múlott, mert megváltozott a világ, a művészet iránya. Kedvelt művésze, Giorgio Vasari vezényletével építkeztek, dekoráltak..., a művészek festettek, szobrokat faragtak.  Számtalan festő és szobrász alkotott továbbra is a városban..., azonban ez már a mozgalmas manierizmus kora volt, ami átmenetet képezett a reneszánsz és a barokk művészet között. Hogy az utókornak mi a véleménye a manierizmusról, az más kérdés..., de az biztos, hogy Firenzét elsősorban nem azért szeretjük.

I. Cosimo de Medici jó gazdája volt Toszkánának is, mocsarakat csapoltatott, folyókat szabályoztatott, utakat építtetett, egyetemeket alapíttatott. 

Felesége a spanyol uralkodói házból való Toledói Eleonora  lett, sok gyermekük született, de sokat el is vesztettek.  Fiai közül kettő nagyherceg lett..., ám sajnos ők már nem túl nagy dicsőségére voltak Firenzének.

Felesége, Toledói Eleonora a 40-es évei elején meghalt, Cosimo nagyon nagy bánatára, mert őszintén szerette a feleségét. De azért hamarosan lett egy szeretője, Eleonora degli Albizzi, aki egy fiút szült a nagyhercegnek, akit ő el is ismert fiának (Giovanni 1567-1621). Néhány év után újra nősült, de házasságát úgy értékelte az utókor Camilla Martellivel, hogy nem volt sikeres. Ebből a házasságból egy lánya született, Virginia Martelli..., érdekes, hogy nem Virginia Medici (bár van olyan, hogy így említik), és a családfák legtöbbjében nem is szerepel a neve. Egyenesen úgy gondolják némelyek, hogy azért háborúskodott annyit Cosimo, mert nem szeretett otthon lenni, de azt hiszem ez azért túlzás. Mindenesetre igen sikeres kormányzást folytatott, és az, hogy megszervezte a Toszkán nagyhercegséget és tengeri kikötőt építtetett Livornónál, nagy becsületére vált még akkor is, ha sokaknak nem tetszett.

-----------------------

I. Francesco di Cosimo de Medici (1541-1587) sem küllemében, sem jellemében nem hasonlított apjához, mindkét tekintetben jelentéktelen volt. Felesége, Ausztriai Johanna nem is  tudta megszeretni Firenzét, egy fiúgyermeknek adott életet, de az anya és a gyermek is hamarosan meghalt.

Francescónak ez inkább megkönnyebbülés volt, mert akkor már jó ideje a szeretője volt Bianca Capello, akit így végre feleségül vehetett. Közös sorsuk közös halálukkal végződött. A Villa Pratolinóban néhány óra különbséggel haltak meg, állítólag maláriában, de ezt kevesen hitték el, sokkal többen gyanakodtak mérgezésre.

Az állam ügyeivel Francesco nem sokat foglalkozott, ekkor még apja munkája után szinte maguktól mentek a dolgok. Volt azonban néhány különös szenvedélye, ezek közül is a legfontosabbak vegytani kísérletei voltak, gyakorta minisztereit is ott fogadta a kísérletek helyszínén. Amellett üvegolvasztással és üvegfúvással is foglalkozott, idővel egész szép dolgokat készített. Kitalált valami új módszert a porcelángyártásban, mellyel a firenzei porcelángyártást forradalmasította. Az ekkoriban Firenzében készült porcelán termékek nagyon-nagyon értékesek manapság, kb. 70 darab létezéséről tudnak és a világ leghíresebb múzeumaiban őrzik őket.
Szívén viselte az Uffizi továbbépítését,  Vasari halála után Buontalenti és Parigi folytatta a munkát. Ekkoriban már arra készültek, hogy az emeleti termek a műkincsek tárolására szolgáljanak majd. El is kezdték kialakítani a Tribuna termet, melyet Buontalenti tervezett.

Francesco a harmadik emeleten egy művészeti akadémiát nyitott, Accademia della Crusa (crusa=korpa), minek a fő célja a toszkán nyelv megtisztítása volt a rárakódott hibáktól. Ez az intézmény még ma is működik a Palazzo dei Giudiciben.

--------------------------------------

Mivel Francescónak nem volt örököse, így öccse, I. Ferdinando di I.Cosimo de Medici (1549-1609) követte őt 38 évesen a nagyhercegi poszton. 

Mondhatni ő volt az egyetlen méltó utódja apjának a Medici nagyhercegek között.

Bíborosként korábban Rómában élt, ahol tett is néhány hasznos dolgot már ebben a pozíciójában  is. A klasszikus szobrok iránti érdeklődése már ez időben komoly gyűjtemény tulajdonosává tette. A hat római asszonyt ábrázoló szobrot a Loggia del Lanziban láthatjuk, de ő hozta magával Rómából a híres Medici Vénuszt is.

Nagy buzgalommal látott neki Firenze ügyeinek rendbetételéhez, a pénzügyek rendeződtek, felvirágzott az ipar, a kereskedelem és a mezőgazdaság. Firenzében kórházakat építtetett, Livornót tovább fejlesztette a hadiflottával együtt. Meglepően liberális volt valláspolitikája, bárkit szívesen látott az államban, protestánsokat, zsidókat egyaránt. Különös tekintettel volt Livornóra, ahol sok ilyen bevándorlónak biztosított otthont. Az volt az elképzelése, hogy az olyan emberek, akik elindulnak új hazát keresni, azok értékesebbek az átlagembereknél, mert nem törődnek bele elnyomott sorsukba, hanem tenni akarnak a jobb életért. Sok népszerű intézkedést hozott, ezért a nép is nagyon kedvelte. Személyes példát mutatott bátor segítőkészségével az 1589-es árvíz idején. Bár nem szórta a pénzt, de sokat és ésszerűen költött építkezésekre, pl. az Uffizire, ahol kiépítették végleges formájára a Tribuna termet, vörös selyemmel vonták be falait és itt helyezték el legbecsesebb műalkotásaikat, ezzel indítva az Uffizi múzeummá válását. Kéziratokat szerzett be Egyiptomból és Perzsiából a Medici könyvtár számára. Giambolognát bízta meg Ferdinandó apja, Cosimo nagyherceg lovas-szobrának elkészítésével, ami a Piazza della Signorián áll, majd később a saját szobrának elkészítésével is, mely a Piazza SS. Annunciata közepén áll.

Hatalmas és pompás esküvőt rendezett akkor, amikor feleségül vette Medici Katalin unokáját, Lotharingiai Krisztinát. Mindenféle művészek dolgoztak a fantasztikus dekorációkon, előadásokon, lovagi tornákon, játékokon, fogadásokon. Ennél nagyobb rendezvény csak akkor volt, amikor unokahúgát, Medici Máriát adta férjhez IV. Henrik francia királyhoz (a Bourbon ház ekkor vált uralkodóvá).  I. Ferdinando nagyon élvezte a grandiózus események szervezését, ezekkel is öregbíteni akarta a Medici ház hírnevét.

--------------------------------------

Fia, II. Cosimo di I. Ferdinando de Medici (1590-1621) követte a nagyhercegi trónon, és nagy reményekkel kecsegtetett uralkodása. A látványosságok rendezésében apját is felülmúlta, esküvőjén az Arnót használta színpadként, a nézők a folyóparton ültek. Az Aranygyapjút adták elő, melynek során Jaszon legyőzve minden veszélyt átadta az ifjú arának, II. Ferdinánd német-római császár nővérének, Maria Maddalénának, az aranygyapjút 6 piros Medici labda képében.

II. Cosimo  tanítványa volt a padovai egyetemen Galileo Galileinek, és meghívta a nem éppen könnyű természete és eszméi miatt sokat zaklatott tudóst palotájába, aki élete utolsó éveiben békében és jólétben élhetett és dolgozhatott Firenzében. A nagyherceg ezen cselekedete azonban nagy tiltakozást váltott ki Rómában, mert Galilei tanai éles ellentétben álltak a vallás addigi állításával, mi szerint nem a nap kering a föld körül, hanem éppen fordítva. Az inkvizícióval kellett volna Galileinek szembenézni, de ettől megvédte a fejedelem kiállása mesteréért. 

Egyéb feladatai mellett a nagyherceg komoly áldozatokat hozott azért, hogy a tengereket megszabadítsa a kalózoktól és a törököktől, ezért megfelelő védelmet csináltatott Livornónak.. Erre a nagyapja által létrehozott és még ma is működő Szent István (Santo Stefano) lovagrend tagjaként kötelezve is volt. De azért hibákat is követett el, pl. hagyta tönkremenni a Medici bankházat, ami által a város kereskedelme igencsak megcsappant. A hibákat javítani nem volt ideje, II. Cosimo de Medici 31 évesen meghalt, ami nagyon  sajnálatos volt, mert feltehetően lett volna benne képesség nagy dolgok megszervezésére, létrehozására, de ideje már nem volt rá. Ő volt talán a legígéretesebb Medici a nagyhercegi családból ! 8 gyermeket hagyott maga után.

---------------------------------------------

II. Ferdinando di II. Cosimo de Medici (1610-1670) csak 10 éves volt apja halálakor, alkalmatlan még a kormányzásra, így az apja által kinevezett gyámokat, feleségét, Mária Magdolnát és nagyanyját nevezte meg gyámként, akik sajnos nem igazán voltak alkalmasak a feladatra.. De Ferdinando nagyherceg 20 évesen már bátran és példamutatóan viselkedett öccsével, Leopoldóval egy pestisjárvány idején, ezért a firenzeiek szívükbe fogadták őket. Bár ő maga viszonylag szerényen élt, de a parádékat ő is szerette. A családi hagyományokhoz híven ő is bőkezűen pártfogolta a tudósokat és irodalmárokat. Leopoldo nevű öccsével) együtt Galilei tanítványa volt, és érdeklődtek Torricelli barométere és minden egyéb tudományos eszközök iránt. Különösen Leopoldo volt nagyon érdeklődő a tudományok felé, Ferdinandót leginkább a mozaikkészítés és egyéb dekorációs dolgok érdekelték. Szaporította a család műkincs gyűjteményét, díszítette a Pitti palotát, akkor készült a Museo degli Argenti (Ezüstmúzeum) dekorációja, és egyre több és egyre szebb termekbe kerültek értékesnél értékesebb festménygyűjteményének darabjai.

Politikájában igyekezett elkerülni minden feszültséget, leginkább a békét kedvelte. Nagyon rossz házasságából két fia született 17 év korkülönbséggel. II. Ferdinando 1670-ben halt meg, a Medici Mauzóleumban temették el.

-----------------------------------------

III. Cosimo di II. Ferdinando de Medici (1642-1723) nevelését papok végezték, és az oktatásnak foganatja is volt. A gyermek jelleme ennek megfelelően alakult, csak az egyházi zenét kedvelte, semmi mulatság nem érdekelte, a tudományos kutatásokat is elítélte. Apja, hogy mentse a menthetőt, rangos házasságot tervezett neki, de a létrehozott házasság egy francia hercegnővel rendkívül rosszul sikerült. III. Cosimo meg egyre búbánatosabb és egyre kövérebb lett. Modora azonban állítólag nem volt kellemetlen, Angliában és Franciaországban is kifejezetten megnyerőnek találták. Tény az, hogy nagyon nehéz gazdasági helyzetben vette át III. Cosimo a hatalmat. Eleinte megpróbált úrrá lenni a helyzeten, tenni ezt-azt a gazdaság javulása érdekében. Sajnos hamar rájött, hogy ez a munka meghaladja az erejét, így hagyta a dolgokat amúgy is uralkodni vágyó anyjára. 1663-ban született első fia, Ferdinando, 1671 nyarán megszületett második fia, akit Gian Gastonénak (1671-1737) kereszteltek. Házasságuk ezután egyre mélyebb válságba jutott, a nagyhercegné képtelen volt beletörődni sorsába, végül sikerült visszamennie Párizsba. III. Cosimo nagyherceg hatalmas lakomákba fojtotta bánatát, és nem tett semmi hasznosat az állam érdekében. Vallásilag egyre elkötelezettebb volt, gyakorlatilag mással nem is törődött. A zsidókat nagyon nem szívlelte, számtalan törvényt hozott ellenük, pl. tilos volt kereszténynek zsidóval bármilyen kapcsolatot tartania, különben börtön és korbácsolás várt rá. Teljességgel alávetette magát az inkvizíció igényeinek, így a tudósokat, filozófusokat nem támogatta. A toszkán fiatalok nem iratkozhattak be más állam egyetemeire, nehogy rossz dolgokat tanuljanak. A szodómiát és a magántulajdon elleni vétkeket lefejezéssel büntették, a gyilkosokat felnégyelték. Évente mintegy 2000 kivégzés volt. Alig múlt el hónap új adó bevezetése nélkül, miközben a meglévőket is folyamatosan emelték. III. Cosimo kilátástalan helyzetéből a vallásba menekült. 

-------------------------------------

. 

III. Ferdinando di III.Cosimo (1663-1713) néven lett nagyherceg, majdnem minden jó tulajdonsággal rendelkezett, amivel ifjú rendelkezhetett, csinos, okos, intelligens, művészi hajlamokkal megáldott nyitott személyisége volt. 15 éves korára művészien faragott elefántcsontot, kiválóan játszott csembalón és szépen énekelt. Egy gond volt csak vele, homoszexuális hajlama. Apja a házasságban látta ezt megoldani, de sikertelen próbálkozás volt. Az asszonya, Violante Beatrice bajor hercegnő meg is szerette, de ez Ferdinandót nem érdekelte..., ennek ellenére azért két gyermekük született, Gian Gastone és Anna Maria Lujza. III. Ferdinandót nem érdekelte a kormányzás, csak a szórakozás..., Velencében vérbajt szedett össze, 1713-ban meghalt.

-

---------------------------------

Gian Gastone (1671-1737), III. Cosimo második fiaként született, aki teljes ellentéte lévén apjának magába forduló, társaságot kerülő homoszexuális fiatalember volt. Apja halála után a hatalmat egyáltalán nem kívánó Gian Gastone megpróbált úrrá lenni a helyzeten, úgy tűnt, hogy szívén viseli a nép sorsát. Többek között csökkentette az adóterheket, felfüggesztette a nyilvános kivégzéseket, csökkentette a búza árát, dologházat szervezett a koldusoknak. Eltörölte a zsidók elleni törvényeket és dolgozni engedte a tudósokat. De aztán elmúlt a lendülete, napjait inkább ágyban töltötte, már semmi nem téríthette vissza a normális élethez. Botanikai és régészeti tanulmányokat folytatott, idegen nyelveket tanult a város vezetése helyett. Tisztában volt képességeivel, ezért nem is vágyott semmilyen hatalomra. Arra meg végképp nem, hogy megházasítsák, hiszen homoszexuális volt. Ráadásul állítólag ritka csúnya és kellemetlen feleséget szereztek neki a szászországi özvegyasszony, Anna Maria Franzisca személyében, aki nem is volt hajlandó Firenzébe költözni. Gian Gastone azért próbálkozott, ő költözött a feleségéhez, de mert nem látszott esély a gyermekáldásra, Gian Gastone végül otthagyta feleségét és visszatért Firenzébe. Ezek után sajnos mindent megtett züllött életmódjával annak érdekében, hogy méltatlan legyen a nagyhercegi címre. III.Ferdinando le is mondott róla, mint lehetséges örököséről, azon fáradozott, hogy leánya, Anna Maria Luisa (1667-1743) lehessen Toszkána utolsó nagyhercegnője, majd utána állítsák vissza a régi köztársaságot. Ebbe azonban nem egyezett bele több európai hatalom, akik jogot formáltak Toszkánára, pl. VI. Károly francia király és V. Fülöp spanyol király. 

1737 július 9.-én meghalt Gian Gastone, és vele kihalt férfiágon a Medici család. Az európai hatalmak Firenze megkérdezése nélkül megegyeztek, végül Lotharingiai Ferencnek adták Toszkánát.

Anna Maria Luisának , III. Ferdinando lányának, az utolsó Medici leszármazottnak, a pfalzi választófejedelem özvegyének megengedték, hogy haláláig a Pitti palotában éljen. Páratlan örökséget hagyott Firenzére, a Medici család több évszázados műkincs vadászatának eredményét. Bár a műkincseket is Lotharingiai Ferencre kellett hagynia, de azt a feltételt szabta végrendeletében, hogy azokat soha, senkinek, sehová nem lehet elvinni Firenzéből!!! Ezek a műkincsek teszik ki a mai firenzei múzeumok látnivalóinak nagyon jelentős részét, és főként ezeknek a kincseknek köszönheti Firenze, hogy nem tűnt el elhagyatottságában a történelem süllyesztőjében. Anna Maria Luisa koporsóját zokogó firenzeiek tömege kísérte utolsó útjára..., hiszen vele együtt temették Firenzét is..., sajnos jogosan.

Lotharingiai Ferenc István, vagyis I. Ferenc német-római császár (1708-1765) távoli rokona volt VI. Károly német-római császárnak, aki úgy tervezte, hogy leányát, Mária Teréziát Ferenchez adja feleségül. Házába hívta, fiaként nevelte az igen érdeklődő és éles eszű fiatalembert, hogy méltó legyen majdan a lányához. Ferenc 1729-ben örökölte meg apjától a Lotaringia és Bar hercege címet. 1732-ben  VI. Károly német - római császárt Magyarország helytartójának nevezték ki, de ebben a funkciójában nem sok érdemlegeset tett (III. Károly néven volt magyar király). 1733-ban VI. Károly összeütközésbe került Franciaországgal, minek következményeként megkérte Ferencet, hogy mondjon le Lotharingiáról, mert csak akkor kapja meg Mária Terézia kezét. Ferenc beleegyezett és megkapta VI. Károlytól a házassági engedélyt. 1736-ban mondhatni, hogy szerelmi házasságot kötött Mária Teréziával, akivel 3 hónapra Toszkánába utaztak. Nem tudni, hogy ekkor kívánta-e meg a Toszkána feletti uralkodást, de amikor a Toszkán nagyhercegség Gian Gastone halála után Medici uralkodó nélkül maradt 1737-ben, akkor VI. Károly felajánlotta Ferencnek kárpótlásként Lotharingia helyett Toszkánát, aki így, többi tisztsége mellett 1737-től haláláig Toszkán nagyherceg is volt II. Francesco di Lorena néven. A jelek szerint annyira azért nem érdekelte Toszkána, 1738-ban ugyan eltöltött ott 3 hónapot, de azután az állam vezetését egy régensre bízta és a továbbiakban nem sokat foglalkozott Toszkánával.

-
1740-ben meghalt VI. Károly, és a már sokkal korábban kiadott Pragmatica Sanctio alapján lánya, Mária Terézia lett az örököse a Habsburg örökös tartományoknak, de ezt a legtöbb tartomány nem akarta elfogadni, így elkezdődött az osztrák örökösödési háború. Hosszú, európai méretű háborúskodás után előbb VII. Károlyt, majd az ő halála után, 1745-ben I. Lotharingiai Ferencet német-római császárrá kiáltották ki I. Ferenc néven. Elfogadható, de nem túl jelentős császár volt, 1765-ben halt meg, fiúk, II. József, a mi Kalapos királyunk követte őt tisztségében.

A firenzei nép gyűlölte a Habsburgokat, de bele kellett törődniük, hogy leverték a Medici címereket és helyükre új császári sasos Lotharingiai keresztet és Medici golyós címert helyeznek fel az épületekre.

 I. Leopoldo (1747-1765-1790)
III. Ferdinando (1769-1790-1824)
II. Leopoldo (1797-1824-1859)
A Habsburgok azért nem voltak rossz gazdái Toszkánának, sok reform után helyre rázták az oly sokáig elhanyagolt államot. Goethe is megemlíti 1786-os itáliai utazásáról szóló könyvében, hogy Toszkána útjai, hídjai mennyivel különbek a környező pápai államhoz képest.
  -

Volt egy kis kitérő, 1801-ben Napóleon megalapította az Etruriai királyságot, amelyet igazándiból mint Toszkána nagyhercegnője, Elisa nevű húga irányított 1815-ig, Napóleon bukásáig. Ekkortól Lotharingiai Ferenc örökösei viselték 1859-ig a Toszkán nagyhercegi címet, mígnem II. Lipót lemondott hatalmáról és, ha nem is önszántából, de elhagyta Itáliát. 1860-ban ugyanis Toszkána is csatlakozott a Szárd-Piemonti királysághoz, majd az 1861 március 18.-án kikiáltott Olasz királysághoz, melynek fővárosa is volt Firenze 1865-től 1870-ig.