Giulio di I.Giuliano de Medici - VII. Kelemen (1478-1534)

      "Giulio de Medici mindent megtett, hogy jelentős és köztiszteletben álló bíborosból jelentéktelen és kevéssé tisztelt pápa legyen." mondta róla Francesco Vettori










Amikor a 25 éves Giuliano di I.Piero de Medicit meggyilkolták a Pazzi féle összesküvésben, akkor törvénytelen fia még meg sem született. Születése után hamarosan anyja, Fioretta Gorini is meghalt, így nagybátyja, Lorenzo de Medici a házába vette és saját gyermekei közt fiaként nevelte. Giulio nem sok kellemet örökölt apjától, barátságtalan, unalmas ember lett belőle, de meglehetősen okos volt. Unokatestvére, Giovanni de Medici (X. Leo) pápa mellett élt gyakorlatilag állandóan, mivel ő is egyházi pályán volt. X. Leo mindent bevetett annak érdekébe, hogy bizonyítsák törvényes származását, azt állították, hogy apja és anyja titokban összeházasodtak, ami nyílván nem volt igaz. Bár a természetük teljesen különbözött, azért nagyon jól megértették egymást. Giulio nem haladt olyan gyorsan a ranglétrán, de idővel természetesen ő is bíboros lett, 1513-ban X. Leo pápa Firenze érsekévé  tette.
Amikor Lorenzo de Medici Urbinói herceg egészségi állapota és amúgy is kellemetlen kormányzása miatt egyre terhesebb volt Firenzének, akkor X. Leo Giulio bíborost küldte rendet tenni a városban. Giulio remekült helytállt ebben a feladatban, valóban rendbe tette a város pénzügyeit, visszaszerezte a Medici pártiak támogatását. A gond csak az volt, hogy a Medicieknek Lorenzo halála után egyetlen törvényes örökösük maradt, egy pár hetes lánycsecsemő, Caterina de Medici. Volt két törvénytelen fiú, akik éppen koruknál fogva alkalmasak lehettek volna, az egyik Ippolito, Giuliano di Lorenzo de Medici fia, és Alessandro de Medici, akit Lorenzo Urbinói herceg fiának állítottak be, de nagyobb esélye van annak, hogy Giulio fia volt egy rabszolganőtől, legalábbis arcának színe és berendezése ilyen származásra utal.
Mindenesetre Giuliónak sikerült olyannyira megszilárdítani a Mediciek helyzetét Firenzében, hogy amikor meghalt unokabátyja, X. Leo, akkor gyorsan visszatért Rómába. Reményei voltak a pápaság elnyerésére, de túl sok ellensége volt a bíborosok között, akik gyorsan megválasztották V. Károly nevelőjét, VI. Hadriánt. Az új pápa azonban annyira puritán volt, hogy az már senkinek sem tetszett. Meg akart mindent és mindenkit változtatni, de nem volt rá ideje, mert hamar meghalt, feltehetően ebben egy kis mérgezés is szerepet játszott.
Minden idők addigi leghosszabb konklávéján 60 nap után megválasztották Giulio di I.Giuliano de Medicit pápának, aki a VII. Kelemen nevet vette fel. Még csak 45 éves volt ekkor, 1523-tól 1534-ig, haláláig volt pápa. Róma népe és a Vatikán is jó szívvel fogadta, mert nem volt olyan költekező, mint X. Leo, de olyan fukar sem, mint VI. Hadrian, ismerték mértékletességét, okosságát, komoly reményeket fűztek hozzá.
Sajnos csalatkozniuk kellett, a történelem nem kedvezett Rómának VII. Kelemen pápa uralkodásának idején. Ennek legfőbb oka helytelenül választott szövetségeseiben, illetve gyakori pálfordulásában keresendő.
Pápává választásának következménye volt, hogy az őt támogató, és Európában legerősebb uralkodó, V. Károly német-római császár és spanyol király szövetségese legyen. Félt azonban a császár túlzott erejétől, és, nagyon helytelen módon, átpártolt I. Ferenc francia királyhoz. 1525 februárjában Páviánál megütközött a császár és a francia király, előbbi győzött és maga a francia király is fogságba esett.
VII. Kelemen talán még megúszhatta volna a dolgot, de továbbra is kitartott az időközben kiszabadult I. Ferenc mellett.1526 szeptemberében a császár megbízásával Pompeo Colonna csapataival lerohanta Rómát, különösen a Vatikán körüli részeken fosztogattak. VII. Kelemen az Angyalvárba menekült, ahol aláírt egy szerződést, miszerint kilép a császár ellenes szövetségből, a Szent Ligából és nem vesz elégtételt Colonnán. De nem tartotta be egyik ígéretét sem, miután kiszabadult sereget gyűjtött és lerohanta velük a Colonna birtokokat, továbbá titkos tárgyalásokat folytatott a francia királlyal. Ezekkel a lépésekkel rettenetes hibát követett el, Róma fennállásának talán legnagyobb drámáját élte át a következő időkben. A Sacco di Roma, vagyis Róma kifosztása felkészületlenül érte a sokáig hezitáló pápát.
V. Károly császár tulajdonképpen nem vett részt ebben a rettenetes játszmában, de nem is akadályozta meg. Volt egy német hadvezér, bizonyos Georg von Frundsberg, aki már korábban sok szolgálatot tett a német császárnak itáliai hadjáratai során. Jelentős nagyságú sereget hozott össze lutheránus katonákból, akiket fűtött annak a vágya is a remélt hadizsákmányon túl, hogy elsöpörjék a föld színéről a katolikus egyházat. Burgundiából időközben elindult a hazaáruló Merész  (Bourbon, Rettenetes, III.) Károly is jelentősnek mondható sereggel, a Po völgyében egyesültek, majd megütköztek egy olasz sereggel, melynek vezére volt Giovanni dalle Bande Nere de Medici, aki ebben a csatában esett el. A győztesek megállíthatatlanul haladtak Róma felé, sőt, még egy spanyol csapat is csatlakozott hozzájuk, így kb. 30000 fős lett a sereg. VII. Kelemen pápa fegyverszünetet akart kötni, a vezetők hajlottak is volna rá, de a lutheránus sereg fellázadt, hiszen nem azért indultak el, hogy dolguk végezetlenül térjenek haza. Von Frundsberg annyira felizgatta magát, hogy gutaütést kapott, a sereget Merész Károly vezette tovább. Róma előtt békeköveteket küldött a pápához, aki azonban ekkor már nem akart tárgyalni vele, azt remélte, meg tudják védeni a várost. Időközben dél felől is érkezett egy ellenséges spanyol csapat, őket még vissza is tudták verni.  Nagyon kevés anyagi segítséget kapott a városfalak megerősítésére, és késlekedett is a cselekvéssel. Amikor május 4.-én felszólította Róma népét, hogy védjék meg a várost, nem sokan csatlakoztak a védelmi csapatokhoz, inkább remélték a közelgő seregtől, hogy megosztják majd velük a papok vagyonát. 1527 május 6.-án indult az első támadás, ezt még visszaverték, de leszállt a köd, és az ellenséges katonák észrevétlenül felmásztak a falakon szőlőkarókból készített létráikon. A pápa és még vagy 3000 személy az Angyalvárba menekült, ott biztonságban voltak. A város lakói azonban teljesen kiszolgáltatottan estek áldozat a kiéhezett és bosszúszomjas hadseregnek. Időközben Merész Károly elesett, így aztán végképp nem volt senki, aki megfékezhette volna a megvadult katonákat. Elképzelni is nehéz lehet azt a borzalmat, ami bekövetkezett, gyilkoltak, raboltak, csonkítottak, erőszakoskodtak, templomokat gyaláztak meg... A  pápa végül megadta magát, de nem hagyhatta el az Angyalvárat, idővel viszont megszökött és Orvietóba menekült. Itt Orvietóban még egy jóvátehetetlen hibát követett el, neki köszönhető az angol egyház különválása, bár azért ez inkább VIII. Henrik természetének köszönhető. El akart válni a feleségétől és ehhez a pápa hozzájárulását kérte, követeket küldött Orvietóba, de VII. Kelementől nem kapott a válásra engedélyt. Ennek legfőbb oka az volt, hogy Aragoniai Katalin, a nem kívánt feleség, V. Károly nagynénje volt, és Kelemen nem vonhatta még jobban magára a császár haragját. Így aztán VIII. Henrik egyszerűen megoldotta a kérdést, megalapították az anglikán egyházat, ezzel a lépéssel örök sebet ejtve a katolikus egyházon.
Mindeközben Firenzében is egyre elégedetlenebb volt mindenki, a megbízott bíborosokat ki nem állhatták, és nem örültek a két Medici fattyú, Ippolito és Alessandro jelenlétének sem, akik a római hírek hallatára elmenekültek a városból. A firenzeiek Medici ellenes golfalonierét választottak és visszaállították a köztársaságot, miközben előszeretettel gúnyolták a pápát.
A porig alázott pápa, bár lelkileg megtört, de azért nem adta fel..., Barcelonában 1529-ben megegyezett V. Károllyal abban, hogy ha a pápa elismeri Károly itáliai hódításait és császárrá koronázza, cserébe ők segítenek visszafoglalni Firenzét. A császárrá koronázás Bolognában megtörtént. Nagy munkába kezdtek a firenzeiek, hadsereget szerveztek és megkezdték a város védelmének kiépítését. Ebben a munkában Michelangelo is részt vett, a városfalak megerősítése volt a feladata. A város körül lebontottak minden épületet, hogy ne tudjanak benne megbújni a császári csapatok. Az ellenség 1529 őszén jelent meg a város dombjain, de nem támadtak, hanem a város kiéheztetésére rendezkedtek be. A város 10 hónapig kitartott, de aztán megadta magát. Az éhező emberek már a Mediciek visszaengedéséért könyörögtek. Megtörtént a hatalomátvétel, voltak kivégzések, voltak száműzetések, de azért nem volt fergeteges megtorlás. A városba érkezett az akkor 19 éves Alessandro de Medici, akinek megvásárolta a pápa a pennei hercegséget, és akit kezdettől fogva gyűlöltek Firenzében. Ippolitót bíborossá nevezte ki, és megkezdte az akkor 12 éves Caterina de Medici istápolását. VII. Kelemen pápa a francia király egyik fiához akarta adni a kislányt, és így is lett, I. Ferenc második fia, Henri de Valois vette nőül 1533. október 28.-án, maga a pápa celebrálta Marseillesben a szertartást. Ez volt utolsó szereplése, visszatérve a Vatikánba hamarosan meghalt. Csak nagyon kevesen gyászolták meg, temetését inkább üdvrivalgás kísérte.

Bár politikailag hatalmas és jóvátehetetlen hibákat követett el, mint egyházfő nem volt rossz, több hasznos egyházpolitikai intézkedést tett. Mértékletes, de nem fukarkodó életmódot élt, társaságban durva lakmározások helyett teológiai  és filozófiai vitákban vett részt.
A Medici család hagyományihoz méltóan ő is jelentős mecénás volt, Rómában ő is inkább Raffaellót foglalkoztatta, Michelangelónak meg Firenzében adott munkát, a San Lorenzo könyvtárának (Biblioteca Laurenziana) megépítését és a Medici kápolna (Sagrestia Nuova) kialakítását, síremlékeinek elkészítését. (Itt elsősorban a két Medici pápának, valamint a "nagy" Lorenzónak és meggyilkolt öccsének, Giuliánónak síremléke lett volna fontos..., hogy miért az azonos nevű, de jelentéktelen hercegeké készült el, ezt nem tudni. És talán nem is így történt, a sekrestyét befejezetlenül hagyta el Michelangelo, a síremlékeket Vasariék állították a helyükre..., és a nagyhercegi családnak nem volt igazán érdeke a Nagy Mediciek emlékének hirdetése. De ezek a dolgok már örökké titkok maradnak.)
Továbbra is tervben volt a San Lorenzo templom homlokzatának elkészítése.
Nagy felfedezettje és pártfogoltja volt Benvenuto Cellini ötvös és szobrász művész, aki művészetével nagy tiszteletet érdemel, annál kevésbé volt tiszteletre méltó magánemberként.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése