Lorenzo Medici középső fiának, Giovanninak sorsa már a születése előtti éjszakán eldőlt anyja különös álma miatt, miszerint a Duomóban szült, de nem gyermeket, hanem egy hatalmas oroszlánt. Mindenki számára nyilván való volt, hogy a gyermeket majd egyházi pályára kell küldeni.Giovanni Medici, ahogyan apja, Lorenzo Medici (1449-1492) mondta, valóban nagyon okos gyermek volt. Egyházi karrierje 8 éves korában kezdődött, és apja mindent elkövetett azért, hogy a pápánál kierőszakolja mielőbbi bíborossá kinevezését. Ez három héttel Lorenzo halála előtt meg is történt, Giovanni ekkor még csak 16 éves volt. Okos és jóindulatú fiatalember volt, de már ekkor kifejezetten kövér, sportolni nem szeretett, de enni annál inkább. Apja halála előtt hosszú levelet írt neki, amiben felhívta figyelmét a helyes életmódra, a tiszteletre méltó viselkedésre és óva intette minden bűntől. Sajnos nem sok tanácsát fogadta meg, bíborosként még jobban átadta magának a élet káros élvezeteinek Rómában, a "bűn gyűjtőedényében".
-
Ince pápa halála után a pápák tán legrosszabbika, Rodrigo Borgia került a pápai trónra VI. Sándor (pápa 1492-1503) néven, és ez a tény sem javított Róma erkölcsein.
-
Amikor két évvel Lorenzo Medici halála után, 1494-ben a franciák Firenzébe vonulása előtt a Medici fiúknak ismét menekülniük kellett, akkor Giovanni is éppen a városban volt. Ő nem menekült Piero bátyjával, hanem domonkosrendi szerzetesnek öltözött és azon fáradozott, hogy a Medici könyvtár legértékesebb darabjait átmentse a San Marco kolostorba - amúgy ez érdekes, merthogy épp itt volt apát Savonarola, aki ennek az egész drámai helyzetnek egyik fő okozója volt - és Giovanni csak azután menekült el, hogy a könyveket biztonságban tudta. Akkor Velencéig meg sem állt, onnan Bajorországba ment, majd Brüsszelbe, Franciaországba, Genovába, aztán visszatért Rómába. Unokatestvére, Gulio végig elkísérte útján és Rómában is vele élt, ahol Giovanni elkezdte újra "élvezni az életet". Ekkor azonban már a faragatlan liguriai II. Gyula volt a pápa, aki még ráadásul büszke is volt faragatlanságára. Katona volt ízzig-vérig, és nagyon büszke volt erre, így megválasztása után első dolga az volt, hogy hadba induljon Bologna és Perugia ellen, melyek nem akartak a pápai állam részei lenni. Sok más bíboros mellett Giovanninak is mennie kellett a háborúba, és II. Gyulának nagyon imponált a viselkedése, ezért őt tette volna meg Bolognában pápai helytartónak, ha győznek. Bár először győztek, de aztán visszafoglalták a várost a bolognaiak, és másodjára nem győztek. Nagyon véres csata zajlott a Ronco folyó partján az időközben ellenséggé vált franciákkal. A csata érdekesen végződött, elvben a franciák nyertek, de annyira kimerültek, hogy visszavonultak Párizsig. Giovannit viszont még előtte foglyul ejtették, amikor a haldoklóknak nyújtott vigaszt a csatatéren. Fogva tartói mindenhol tisztelettel viseltettek iránta, jól bántak vele, de a franciák arra kényszerítették, hogy tartson velük Párizsba. Giovanninak feltett szándéka volt, hogy megszökik, és ezt meg is tette, katonaruhában bujkált egy darabig, majd Mantovába menekült.
1498-tól, Savonarola kivégzésétől Firenze már jelentéktelen és békés köztársasági életet élt, és ez sem a pápának, sem a Medicieknek nem tetszett. Piero Soderini tisztességgel, becsülettel, jóindulattal látta el az örökös gonfaloniere feladatát, de nem volt jelentős személyiség. Ennek az időszaknak két kiemelkedő egyénisége volt Firenzében, az egyik Niccolo Machiavelli, a másik Michelangelo Dávid szobra, melyet a köztársaság jelképeként állítottak fel a Signoria bejáratánál.
1498-tól, Savonarola kivégzésétől Firenze már jelentéktelen és békés köztársasági életet élt, és ez sem a pápának, sem a Medicieknek nem tetszett. Piero Soderini tisztességgel, becsülettel, jóindulattal látta el az örökös gonfaloniere feladatát, de nem volt jelentős személyiség. Ennek az időszaknak két kiemelkedő egyénisége volt Firenzében, az egyik Niccolo Machiavelli, a másik Michelangelo Dávid szobra, melyet a köztársaság jelképeként állítottak fel a Signoria bejáratánál.
Giovanni Medici nagyon vissza akarta kapni a Mediciknek Firenzét, és ezért mindenre képes volt. Az őt támogató spanyol csapatok elfoglalták és elképesztő kegyetlenséggel kifosztották Prato városát. Firenze megijedt, Soderininek lehetőséget adtak a menekülésre, és amikor felkérték őket, hogy egyezzenek bele a Medicik visszatérésébe, harc nélkül átengedték a várost. 1512 szeptember elsején Giovanni Medici 1500 katonával bevonult Firenzébe. Úgy tért vissza a Medici palotába, mint egy uralkodó. A firenzeiek nagy része örömmel fogadta, két nap múlva a hatalmat a 40 tagból álló balia vette át, melynek természetesen minden egyes tagja Medici párti volt. Giovanni és Guliano azzal kecsegtették a firenzei népet, hogy hamarosan apjuk uralmának kellemes korszaka tér vissza, és hittek is nekik.
Talán így is lett volna, de fél év múlva Giovanninak vissza kellett térnie Rómába, mert meghalt II. Gyula pápa, és nem voltak alaptalanok a reményei és igényei arra, hogy esetleg őt válasszák új pápának! Ez meglehetősen hosszas tanácskozás után meg is történt, Giovanni Medici X. Leo néven bevonult a pápák sorába. Rómában visszafogottabb, de így is nagyon emlékezetes ünneplés kísérte a beiktatását, míg Firenzében hatalmas örömünnepet ültek.
Giovanni Medicinek, vagyis már X. Leó pápának természetesen óriási tervei voltak, és ezek majdnem mind a Medici család terjeszkedésével voltak kapcsolatosak. Elsőként Közép Itáliából egy egységes Medici államot kívánt összekovácsolni. Miután elfoglalta a pápai trónt magához hívatta öccsét, Giulianót Firenzéből, és II. Piero meglehetősen jó modorú és célratörő fiára, Lorenzóra (ő az a Giuliano és ő az a Lorenzo, akik Michelangelo majdani gyönyörű síremlékeinek "tulajdonosai" lesznek!) bízta a várost. Giulianót idővel X. Leó az egyház gonfalonierévé választatta, és tervei között az is szerepelt, hogy majdan Nápoly királya legyen. Terveit igencsak keresztezték az új francia király, I. Ferenc tervei, aki mindenáron újra befolyása alatt akarta tudni Itáliát. Giovanni Medici, vagyis immár X. Leo pápa, végül a francia szövetség helyett a spanyolokkal és a német-római császárral, Ferdinánddal szövetkezett céljai elérésének reményében. Rossz lóra tett, a franciák gyors támadásba lendültek, a még laza szövetséget legyőzték, és ekkortól I. Ferenc király szabta a feltételeket.
-
X. Leó pápa Firenzébe készült, részben azért, mert a francia király Bolognában telepedett le és ott kívánt egyezkedni a legyőzöttekkel. Firenze fantasztikus ünnepséggel kívánta fogadni pápáját, ezért hatalmas dekorációs munka kezdődött, mely munkákat a korszak nagy és elismert művészei vezettek. Közülük megemlítendő a Duomo akkor még nem kész homlokzatának takarása, Jacopo Sansovino tervezte a hatalmas fából készített álhomlokzat díszítését, amit Andrea del Sarto festett meg. Mindenki el volt ragadtatva a szépségétől. Időközben az ifjú Lorenzót kinevezték a Firenzei Köztársaság Főkapitányának..., sajnos ettől kezdve megváltozott a viselkedése, kellemetlen, önfejű zsarnok lett. 1515 november 30.-án pápai tiarában X. Leo pápa óriási ünneplés közepette vonult be Firenzébe. Innen később Bolognába ment, ahol I. Ferenc francia királlyal találkozott, de Bolognában már nem fogadta a nép olyan lelkesen. A tárgyalás sem igazán a kedve szerint alakult, a király nagyon magabiztos volt és nagyon sokat követelt. A pápa nem sokat vitatkozott, a legtöbb feltételt elfogadta azzal a megjegyzéssel, hogy nem tekinti őket kötelező érvényűnek. Kinevezte a király nevelőjét bíborosnak, cserébe a király a Firenzében már tüdőbaja miatt haldokló Giuliano Medicit, kinek felesége egy francia hercegnő volt, Nemours hercegévé tette. Giuliano halála után Giovanni (X. Leo) energiáját arra fordította, hogy Lorenzót Urbino urává tegye, ami könnyen meg is történt, mert az akkori herceg, Francesco Maria della Rovere és családja elmenekültek, és az ifjú Lorenzo májusban bevonult Urbinóba. A della Rovere herceg egy év múlva visszatért erős sereggel, igaz, nem tudták visszafoglalni a várost, Lorenzo viszont súlyosan megsebesült, mely sebesülés minden bizonnyal szerepet játszott korai halálában. Bár újabb kutatások szerint vérbajban halt meg, de a korszak tanúi szerint sérülése után többé nem volt a régi, és 1519-ben meg is halt.
A pápa igencsak messze volt eredeti céljaitól, a Mediciek hatalma alatt egyesülő Közép-Itáliai Köztársaság létrejöttétől, mégis visszatért Rómába és háborúskodás helyett mulatozással töltötte pápasága további éveit. Ha nem ő adott vacsorát másoknak, akkor ő vendégeskedett a többi, ugyancsak nagylábon élő bíboros valamelyikénél. Elköltötte nem csak a saját, de a kúria pénzét is, hatalmas adósságot halmozott fel, de nem nagyon törődött vele. Meglehetősen visszataszító, ráadásul egyházfőnek meg nem engedett módon kedvenc szórakozása a vadászat volt, azt is akkor élvezte a legjobban, ha minél több baleset történt. Nagyon rövidlátó létére a vadászat számára abban merült ki, hogy a hálóra felakadt állatokhoz közel menve a nagyító lencséjével megnézte a vergődő állatot, majd ledöfte.
De azért a mulatozásokon kívül hasznosabbnak tűnő dolgokra is rengeteg pénzt költött, főleg Róma szépítésére és fejlesztésére. Utakat és templomokat építtetett újjá, folytatta a Szent Péter székesegyház újjáépítését is Bramante vezetésével. Művészeket hívott a városba, sokat áldozott arra a vágyára, hogy Rómát mind építészetileg, mind kulturálisan felvirágoztassa. Könyveket vásárolt és segítette Róma egyetemeit, különös, de inkább a latin nyelven írókat támogatta az olaszul írókkal szemben. Szorgalmazta a Római Akadémia újjászervezését és munkáját. A képzőművészet is szívügye volt, Raffaello volt a kedvenc művésze, támogatta mindenben, hogy elkészítse a Raffaello Stanzái néven ismert termeket, mely festményeken több esetben felismerhetőek X. Leo arcvonásai. Érdekes módon az évekig társaságában élő Michelangelót nem kedvelte, a művész túl mogorva volt az ő elvárásaihoz. Inkább Firenzében tudta volna szívesebben, mint Rómában, hát megbízta a San Lorenzo templom homlokzatának elkészítésével. Michelangelo éveket töltött egy még nem működő márványbányában azért, hogy onnan a legtökéletesebb márványokat termeljék ki, azután ezek a márványok a pisai kikötőben felejtődtek, mert a munkából nem lett semmi..., és a templom homlokzata még ma is csupasz tégla..., és valószínűleg az is marad.
Háborúi és életmódja miatt sokan gyűlölték a pápaságra oly kevéssé méltó pápát, ezért végül néhányan összeesküdtek ellene, és gyilkosságot készítettek elő. Különös módon akarták megmérgezni, de lelepleződtek, és igen különös megtorlásban részesültek: büntetés helyett a nagyon gazdagoktól pénzt kért a pápa a kegyelemért, így részben rendezni tudta adósságait. Akinek nem volt sok pénze, az viszont könyörtelenül a hóhér kezében kötött ki.
Hátralévő életében még több problémát is meg kellett volna oldania. Unokaöccsét, Lorenzót sikerült ugyan beházasítani a francia udvarba, de pár héttel kislányuk, Medici Katalin születése után előbb az anya, majd rá két hétre az ifjú Lorenzo Medici is meghalt..., haláluk oka ismeretlen volt. Firenzének nem volt törvényes örököse, kivéve a pár hetes Katalint. Giulio Medici (aki, mint emlékszünk, a nagy Lorenzo testvérének, a Pazzi merénylet alatt meggyilkolt Giulianónak a törvénytelen fia volt, (bár egyházi karrierje miatt mindent megtettek azért, hogy bebizonyítsák, szülei titkon házasságot kötöttek) megfontolt viselkedéssel, de ideiglenesen látta el a város vezetését. Időközben az is problémát okozott, hogy az igen agilis V. Károly lett a német-római császár és igényt tartott Itália bizonyos részeire, főleg a franciák által elfoglaltakra. X. Leót nagyon aggasztotta még Luther Márton tanainak terjedése is, és az, hogy semmit nem tud tenni ellene. Ez is oka volt, hogy szövetséget kötött V. Károllyal, kívánva, hogy szabadítsa meg Luthertől és a franciáktól. V. Károly nem sokat várakozott, haza zavarta a franciákat. A jó hírt Giulio küldte a pápának, aki éppen vadászaton volt. Azon az utolsó vadászaton, ahol megfázott, és anélkül, hogy sejtette volna, hogy mennyire beteg, pár napon belül meghalt. Luther halálára még 25 évet kellett volna várakoznia.
Talán így is lett volna, de fél év múlva Giovanninak vissza kellett térnie Rómába, mert meghalt II. Gyula pápa, és nem voltak alaptalanok a reményei és igényei arra, hogy esetleg őt válasszák új pápának! Ez meglehetősen hosszas tanácskozás után meg is történt, Giovanni Medici X. Leo néven bevonult a pápák sorába. Rómában visszafogottabb, de így is nagyon emlékezetes ünneplés kísérte a beiktatását, míg Firenzében hatalmas örömünnepet ültek.
Giovanni Medicinek, vagyis már X. Leó pápának természetesen óriási tervei voltak, és ezek majdnem mind a Medici család terjeszkedésével voltak kapcsolatosak. Elsőként Közép Itáliából egy egységes Medici államot kívánt összekovácsolni. Miután elfoglalta a pápai trónt magához hívatta öccsét, Giulianót Firenzéből, és II. Piero meglehetősen jó modorú és célratörő fiára, Lorenzóra (ő az a Giuliano és ő az a Lorenzo, akik Michelangelo majdani gyönyörű síremlékeinek "tulajdonosai" lesznek!) bízta a várost. Giulianót idővel X. Leó az egyház gonfalonierévé választatta, és tervei között az is szerepelt, hogy majdan Nápoly királya legyen. Terveit igencsak keresztezték az új francia király, I. Ferenc tervei, aki mindenáron újra befolyása alatt akarta tudni Itáliát. Giovanni Medici, vagyis immár X. Leo pápa, végül a francia szövetség helyett a spanyolokkal és a német-római császárral, Ferdinánddal szövetkezett céljai elérésének reményében. Rossz lóra tett, a franciák gyors támadásba lendültek, a még laza szövetséget legyőzték, és ekkortól I. Ferenc király szabta a feltételeket.
-
X. Leó pápa Firenzébe készült, részben azért, mert a francia király Bolognában telepedett le és ott kívánt egyezkedni a legyőzöttekkel. Firenze fantasztikus ünnepséggel kívánta fogadni pápáját, ezért hatalmas dekorációs munka kezdődött, mely munkákat a korszak nagy és elismert művészei vezettek. Közülük megemlítendő a Duomo akkor még nem kész homlokzatának takarása, Jacopo Sansovino tervezte a hatalmas fából készített álhomlokzat díszítését, amit Andrea del Sarto festett meg. Mindenki el volt ragadtatva a szépségétől. Időközben az ifjú Lorenzót kinevezték a Firenzei Köztársaság Főkapitányának..., sajnos ettől kezdve megváltozott a viselkedése, kellemetlen, önfejű zsarnok lett. 1515 november 30.-án pápai tiarában X. Leo pápa óriási ünneplés közepette vonult be Firenzébe. Innen később Bolognába ment, ahol I. Ferenc francia királlyal találkozott, de Bolognában már nem fogadta a nép olyan lelkesen. A tárgyalás sem igazán a kedve szerint alakult, a király nagyon magabiztos volt és nagyon sokat követelt. A pápa nem sokat vitatkozott, a legtöbb feltételt elfogadta azzal a megjegyzéssel, hogy nem tekinti őket kötelező érvényűnek. Kinevezte a király nevelőjét bíborosnak, cserébe a király a Firenzében már tüdőbaja miatt haldokló Giuliano Medicit, kinek felesége egy francia hercegnő volt, Nemours hercegévé tette. Giuliano halála után Giovanni (X. Leo) energiáját arra fordította, hogy Lorenzót Urbino urává tegye, ami könnyen meg is történt, mert az akkori herceg, Francesco Maria della Rovere és családja elmenekültek, és az ifjú Lorenzo májusban bevonult Urbinóba. A della Rovere herceg egy év múlva visszatért erős sereggel, igaz, nem tudták visszafoglalni a várost, Lorenzo viszont súlyosan megsebesült, mely sebesülés minden bizonnyal szerepet játszott korai halálában. Bár újabb kutatások szerint vérbajban halt meg, de a korszak tanúi szerint sérülése után többé nem volt a régi, és 1519-ben meg is halt.
A pápa igencsak messze volt eredeti céljaitól, a Mediciek hatalma alatt egyesülő Közép-Itáliai Köztársaság létrejöttétől, mégis visszatért Rómába és háborúskodás helyett mulatozással töltötte pápasága további éveit. Ha nem ő adott vacsorát másoknak, akkor ő vendégeskedett a többi, ugyancsak nagylábon élő bíboros valamelyikénél. Elköltötte nem csak a saját, de a kúria pénzét is, hatalmas adósságot halmozott fel, de nem nagyon törődött vele. Meglehetősen visszataszító, ráadásul egyházfőnek meg nem engedett módon kedvenc szórakozása a vadászat volt, azt is akkor élvezte a legjobban, ha minél több baleset történt. Nagyon rövidlátó létére a vadászat számára abban merült ki, hogy a hálóra felakadt állatokhoz közel menve a nagyító lencséjével megnézte a vergődő állatot, majd ledöfte.
De azért a mulatozásokon kívül hasznosabbnak tűnő dolgokra is rengeteg pénzt költött, főleg Róma szépítésére és fejlesztésére. Utakat és templomokat építtetett újjá, folytatta a Szent Péter székesegyház újjáépítését is Bramante vezetésével. Művészeket hívott a városba, sokat áldozott arra a vágyára, hogy Rómát mind építészetileg, mind kulturálisan felvirágoztassa. Könyveket vásárolt és segítette Róma egyetemeit, különös, de inkább a latin nyelven írókat támogatta az olaszul írókkal szemben. Szorgalmazta a Római Akadémia újjászervezését és munkáját. A képzőművészet is szívügye volt, Raffaello volt a kedvenc művésze, támogatta mindenben, hogy elkészítse a Raffaello Stanzái néven ismert termeket, mely festményeken több esetben felismerhetőek X. Leo arcvonásai. Érdekes módon az évekig társaságában élő Michelangelót nem kedvelte, a művész túl mogorva volt az ő elvárásaihoz. Inkább Firenzében tudta volna szívesebben, mint Rómában, hát megbízta a San Lorenzo templom homlokzatának elkészítésével. Michelangelo éveket töltött egy még nem működő márványbányában azért, hogy onnan a legtökéletesebb márványokat termeljék ki, azután ezek a márványok a pisai kikötőben felejtődtek, mert a munkából nem lett semmi..., és a templom homlokzata még ma is csupasz tégla..., és valószínűleg az is marad.
Háborúi és életmódja miatt sokan gyűlölték a pápaságra oly kevéssé méltó pápát, ezért végül néhányan összeesküdtek ellene, és gyilkosságot készítettek elő. Különös módon akarták megmérgezni, de lelepleződtek, és igen különös megtorlásban részesültek: büntetés helyett a nagyon gazdagoktól pénzt kért a pápa a kegyelemért, így részben rendezni tudta adósságait. Akinek nem volt sok pénze, az viszont könyörtelenül a hóhér kezében kötött ki.
Hátralévő életében még több problémát is meg kellett volna oldania. Unokaöccsét, Lorenzót sikerült ugyan beházasítani a francia udvarba, de pár héttel kislányuk, Medici Katalin születése után előbb az anya, majd rá két hétre az ifjú Lorenzo Medici is meghalt..., haláluk oka ismeretlen volt. Firenzének nem volt törvényes örököse, kivéve a pár hetes Katalint. Giulio Medici (aki, mint emlékszünk, a nagy Lorenzo testvérének, a Pazzi merénylet alatt meggyilkolt Giulianónak a törvénytelen fia volt, (bár egyházi karrierje miatt mindent megtettek azért, hogy bebizonyítsák, szülei titkon házasságot kötöttek) megfontolt viselkedéssel, de ideiglenesen látta el a város vezetését. Időközben az is problémát okozott, hogy az igen agilis V. Károly lett a német-római császár és igényt tartott Itália bizonyos részeire, főleg a franciák által elfoglaltakra. X. Leót nagyon aggasztotta még Luther Márton tanainak terjedése is, és az, hogy semmit nem tud tenni ellene. Ez is oka volt, hogy szövetséget kötött V. Károllyal, kívánva, hogy szabadítsa meg Luthertől és a franciáktól. V. Károly nem sokat várakozott, haza zavarta a franciákat. A jó hírt Giulio küldte a pápának, aki éppen vadászaton volt. Azon az utolsó vadászaton, ahol megfázott, és anélkül, hogy sejtette volna, hogy mennyire beteg, pár napon belül meghalt. Luther halálára még 25 évet kellett volna várakoznia.
" Vasárnap, december havának (1521) első napján, a hetedik óra körül X.Leó pápa egy erős meghűlés következtében meghalt anélkül, hogy bárki is figyelmeztette volna őt arról, hogy halálos beteg. Az orvosok ugyanis mind azt állították, hogy a rosszulléte pusztán a Magliana beli megfázás következménye."
-
December 28.-án már össze is ült a konklávé, Giulio bíboros megválasztása volt várható, de nem úgy alakultak a dolgok... V. Károly volt nevelőjét, Hadrian Dedelt (1459-1523), egy majdnem mindenki számára ismeretlen, de igen erényes flamand bíborost választották. Maga az új pápa lepődött meg talán legjobban megválasztásán, úgy érezte, hogy a feladatok meghaladják az ő képességeit, ami valószínűleg igaz is volt. Tudták ezt mások is, megválasztásával egyértelműen bizonyos személyeknek az volt a célja, hogy majdan bábként teljesíti a hatalmasságok kívánságait. Róma népe sem kedvelte a flamand származású pápát, túl puritán volt nekik. Így azután 1523-ban bekövetkező halála hallatán örömtüzeket gyújtottak a római polgárok és orvosa kapuját virágfüzérekkel díszítették.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése