Giovanni di I.Lorenzo de Medici - X. Leo (1475-1521)

 Lorenzo Medici középső fiának, Giovanninak sorsa már a születése előtti éjszakán eldőlt anyja különös álma miatt, miszerint a Duomóban szült, de nem gyermeket, hanem egy hatalmas oroszlánt.  Mindenki számára nyílván való volt, hogy a gyermeket majd egyházi pályára kell küldeni.







Giovanni, ahogyan apja mondta, valóban nagyon okos gyermek volt. Egyházi karrierje 8 éves korában kezdődött, és apja mindent elkövetett azért, hogy a pápánál kierőszakolja mielőbbi bíborossá kinevezését. Ez három héttel Lorenzo halála előtt meg is történt, Giovanni ekkor még csak 16 éves. Okos és jóindulatú fiatalember volt, de már ekkor kifejezetten kövér, sportolni nem szeretett, de enni annál inkább. Apja halála előtt hosszú levelet írt neki, amiben felhívta figyelmét a helyes életmódra, a tiszteletre méltó viselkedésre és óva intette minden bűntől. Sajnos nem sok tanácsát fogadta meg, bíborosként még jobban átadta magának a élet káros élvezeteinek Rómában, a "Bűn gyűjtőedényében". Ince pápa halála után a pápák legrosszabbika, Roderigo Borgia került a pápai trónra VI. Sándor néven, ez a tény sem javított Róma erkölcsein.

Amikor néhány évvel Lorenzo halála után, 1494-ben a franciák Firenzébe vonulása előtt, a Medici fiúknak menekülniük kellett, akkor Giovanni is a városban volt. Ő nem menekült Piero bátyjával, hanem domonkosrendi szerzetesnek öltözött és azon fáradozott, hogy a Medici könyvtár legértékesebb darabjait átmentse a San Marco kolostorba - amúgy ez érdekes, merthogy épp itt volt apát Savonarola, aki ennek az egész helyzetnek egyik fő okozója volt - és csak azután menekült el. Velencéig meg sem állt, onnan Bajorországba ment, majd Brüsszelbe, Franciaországba, Genovába, aztán visszatért Rómába. Unokatestvére, Gulio végig elkísérte útján és Rómában is vele élt, ahol Giovanni elkezdte újra "élvezni az életet". Ekkor azonban már a faragatlan liguriai II. Gyula volt a pápa, aki még ráadásul büszke is volt faragatlanságára. Katona volt ízzig-vérig, és nagyon büszke is volt erre, megválasztása után első dolga volt, hogy hadba induljon Bologna és Perugia ellen, melyek nem akartak a pápai állam részei lenni. Sok más bíboros mellett Giovanninak is mennie kellett a háborúba, és II. Gyulának nagyon imponált a viselkedése, ezért őt tette volna meg Bolognában pápai helytartónak, ha győznek. Bár először győztek, de aztán visszafoglalták a várost a bolognaiak, és másodjára nem győztek. Nagyon véres csata zajlott a Ronco folyó partján az időközben ellenséggé vált franciákkal. A csata érdekesen végződött, elvben a franciák nyertek, de annyira kimerültek, hogy visszavonultak Párizsig. Giovannit viszont még előtte foglyul ejtették, amikor a haldoklóknak nyújtott vigaszt a csatatéren. Fogva tartói mindenhol tisztelettel viseltettek iránta, jól bántak vele, de a franciák arra kényszeritették, hogy tartson velük Párizsba. Giovanninak feltett szándéka volt, hogy megszökik, ezt meg is tette, katonaruhában bujkált egy darabig, majd Mantovába ment.

1498-tól, Savonarola kivégzésétől Firenze már jelentéktelen, de békés köztársasági életet élt, és ez sem a pápának, sem a Medicieknek nem tetszett. Piero Soderini tisztességgel, becsülettel, jóindulattal látta el az örökös gonfaloniere címét, de nem volt jelentős személyiség. Ennek az időszaknak két kiemelkedő személyisége volt Firenzében, az egyik Niccolo Machiavelli, a másik Michelangelo Dávid szobra, melyet a köztársaság jelképeként állítottak fel a Signoria bejáratánál. Giovanni nagyon vissza akarta kapni a Medicieknek Firenzét, és ezért mindenre hajlandó volt. Az őt támogató spanyol csapatok elfoglalták és elképesztő kegyetlenséggel kifosztották Prato városát. Firenze megijedt, Soderininek lehetőséget adtak a menekülésre és amikor felkérték őket, hogy egyezzenek bele a Medicik visszatérésébe, harc nélkül átengedték a várost. 1512 szeptember elsején Giovanni 1500 katonával bevonult a városba, úgy tért vissza a Medici palotába, mint egy uralkodó. A firenzeiek nagy része örömmel fogadta, két nap múlva a hatalmat a 40 tagból álló balia vette át, melynek minden egyes tagja Medici párti volt. Giovanni és Guliano azzal kecsegtette a firenzei népet, hogy hamarosan apja uralmának kellemes korszaka tér vissza, és hittek is nekik.

Talán így is lett volna, de fél év múlva Giovanninak vissza kellett térnie Rómába, mert meghalt II. Gyula pápa. Giovanninak nem voltak alaptalanok a reményei és igényei arra, hogy esetleg őt válasszák új pápának, ami meglehetősen hosszas tanácskozás után meg is valósult, X. Leo néven bevonult a pápák sorába. Rómában visszafogottabb, de így is nagyon emlékezetes ünneplés kísérte a beiktatását, de Firenzében hatalmas örömünnepet ültek.

Giovanninak óriási tervei voltak, és ezek mind a Medici család terjeszkedésével volt kapcsolatos, Közép Itáliából egy egységes Medici államot kívánt összekovácsolni. Miután elfoglalta a pápai trónt magához hivatta öccsét, Giulianót Firenzéből, és II. Piero meglehetősen jó modorú és célratörő fiára, Lorenzóra (Magnifico unokája volt) bízta a várost. Giulianóval komoly tervei voltak, az egyház gonfalonieréjévé választatta, és tervei között szerepelt, hogy majdan Nápoly királya legyen. Terveit igencsak keresztezték az új francia király, I. Ferenc tervei, aki mindenáron újra befolyása alatt akarta tudni Itáliát. Giovanni Medici, vagyis X. Leo, végül  a francia szövetség helyett a spanyolokkal és a német-római császárral, Ferdinánddal szövetkezett céljai elérésének reményében. Rossz lóra tett, a franciák gyors támadásba lendültek, a még laza szövetséget legyőzte, és ekkortól ő szabta a feltételeket.

A pápa Firenzébe készült, részben azért, mert a francia király Bolognában telepedett le és ott kívánt egyezkedni a legyőzöttekkel. Firenze  fantasztikus ünnepséggel kívánta fogadni pápáját, ezért hatalmas dekorációs munka kezdődött, mely munkákat a korszak nagy és elismert művészei vezettek. Közülük megemlítendő a Duomó akkor még nem kész homlokzatának takarása, Jacopo Sansovino tervezte a hatalmas fából készített álhomlokzat díszítését, amit Andrea del Sarto festett meg. Mindenki el volt ragadtatva a szépségétől. Időközben az ifjú Lorenzót kinevezték a Firenzei Köztársaság Főkapitányának, ettől kezdve megváltozott a viselkedése, kellemetlen, önfejű zsarnok lett. 1515 november 30.-án pápai tiarában X. Leo pápa óriási ünneplés közepette vonult be Firenzébe. Innen később Bolognába ment, ahol I. Ferenc francia királlyal találkozott, de Bolognában nem fogadta a nép lelkesen. A tárgyalás sem igazán a kedve szerint alakult, a király nagyon magabiztos volt és nagyon sokat követelt. A pápa nem sokat vitatkozott, a legtöbb feltételt elfogadta azzal a megjegyzéssel, hogy nem tekinti őket kötelező érvényűnek. Kinevezte a király nevelőjét bíborosnak, cserébe a király a Firenzében már tüdőbaja miatt haldokló Giuliano Medicit, kinek felesége egy francia hercegnő volt,  Nemours hercegévé tette.

Giuliano halála után energiáját arra fordította, hogy Lorenzót Urbino urává tegye, ami könnyen meg is történt, mert az akkori herceg, Francesco Maria della Rovere és felesége elmenekültek Mantovába, Lorenzo meg májusban bevonult Urbinóba. Bár a della Rovere herceg egy év múlva visszatért erős sereggel, de nem tudták visszafoglalni a várost, Lorenzo viszont súlyosan megsebesült, mely sebesülés talán szerepet játszott korai halálában. Bár újabb kutatások szerint vérbajban halt meg, de a sérülés után többé nem volt a régi.

A pápa igencsak messze volt eredeti céljaitól, a Mediciek hatalma alatt egyesülő Közép-Itáliai Köztársaság létrejöttétől, mégis visszatért Rómába és háborúskodás helyett mulatozással töltötte pápasága további éveit. Ha nem ő adott vacsorát másoknak, akkor ő vendégeskedett a többi, ugyancsak nagylábon élő bíboros valamelyikénél. Elköltötte nem csak a saját, de a kúria pénzét is, hatalmas adósságot halmozott fel, de nem nagyon törődött vele. Meglehetősen visszataszító, ráadásul egyházfőnek meg nem engedett módon kedvenc szórakozása a vadászat volt, azt is akkor élvezte a legjobban, ha minél több baleset történt. Nagyon rövidlátó létére a vadászat számára abban merült ki, hogy a hálóra felakadt állatokhoz közel menve a nagyító lencséjével megnézte a vergődő állatot, majd ledöfte.

Mulatozásokon kívül is sok pénzt költött, mégpedig főleg Róma szépítésére és fejlesztésére, utakat és templomokat építtetett újjá, folytatta a Szent Péter székesegyház újjáépítését is Bramante vezetésével. Művészeket hívott a városba, sokat áldozott arra a vágyára, hogy Rómát mind építészetileg, mind kulturálisan felvirágoztassa. Könyveket vásárolt és segítette Róma egyetemeit, különös, de inkább a latin nyelven írókat támogatta az olaszul írókkal szemben. Szorgalmazta a Római Akadémia újjászervezését és munkáját. A képzőművészet is szívügye volt, Raffaello volt a kedvenc művésze, támogatta mindenben, hogy elkészítse a Raffaello Stanzái néven ismert termeket, mely festményeken több esetben felismerhetőek X. Leo arcvonásai. Érdekes módon az évekig társaságában élő Michelangelót nem kedvelte, a művész túl mogorva volt az ő elvárásaihoz. Inkább Firenzében tudta volna szívesebben, mint Rómában, hát megbízta a  San Lorenzo templom homlokzatának elkészítésével. Michelangelo éveket töltött egy még nem működő márványbányában azért, hogy onnan a legtökéletesebb márványokat termeljék ki, azután ezek a márványok a pisai kikötőben felejtődtek, mert a munkából nem lett semmi.

Háborúi és életmódja miatt sokan gyűlölték a pápaságra oly kevéssé méltó pápát, ezért végül néhányan összeesküdtek ellene, és gyilkosságot készítettek elő. Különös módon akarták megmérgezni, de lelepleződtek, és igen kemény megtorlásban részesültek. A nagyon gazdagoktól pénzt kért a pápa a kegyelemért, így részben rendezni tudta adósságait. Akinek nem volt sok pénze, az könyörtelenül a hóhér kezében kötött ki.

Hátralévő életében még több problémát is meg kellett volna oldania. Unokaöccsét, Lorenzót sikerült ugyan beházasítani a francia udvarba, de pár héttel kislányuk, Katalin születése után előbb az anya, majd rá két hétre Lorenzo is meghalt. Firenzének nem volt törvényes örököse, kivéve a pár hetes Katalint. Giulio Medici (aki, mint emlékszünk, a nagy Lorenzo testvérének, a Pazzi merénylet alatt meggyilkolt Giulianónak a törvénytelen fia volt, bár egyházi karrierje miatt mindent megtettek azért, hogy bebizonyítsák, szülei titkon házasságot kötöttek) megfontolt viselkedéssel, de ideiglenesen látta el a város vezetését. Időközben az is problémát okozott, hogy az igen agilis V. Károly lett a német-római császár és igényt tartott Itália bizonyos részeire, főleg a franciák által elfoglaltakra. X. Leót aggasztotta még Luther Márton tanainak terjedése, és az, hogy semmit nem tud tenni ellene. Ez is oka volt, hogy szövetséget kötött V. Károllyal, kívánva, hogy szabadítsa meg Luthertől és a franciáktól. V. Károly nem sokat várakozott, haza zavarta a franciákat. A jó hírt Giulio küldte a pápának, aki éppen vadászaton volt. Azon az utolsó vadászaton, ahol megfázott, és anélkül, hogy sejtette volna, hogy mennyire beteg, pár napon belül meghalt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése