Chiesa e Museo di Ognissanti (Mindenszentek temploma-humiliatik)

Véletlenül kettő Ognissantis fejezetet írtam, de ha már megírtam, nem törlöm ki egyiket sem, mert nem pont egyformák. Firenze egyik ékköve az a kis templom, és nem egészen ugyanolyan a két bejegyzésem..., bár nagyjából egyformának kell a lényeget tekintve lennie! :-)

wikipedia


látogatható: 07.15-12.30-ig, pénteken zárva
ingyenes
A bencés rendiek temploma
látogatható: hétfő, kedd és szombat 09.00-12.00-ig. 
Chiesa_di_Ognissanti_ (Mindenszentek temploma)
-
 Az Ognissanti templom az Arno jobb oldali rakpartján található, mégpedig az Amerigo Vespucciról elnevezett rakparton. A kisebb templomok közé tartozik, de kívül, belül egyaránt nagyon szép és kedves. A templom a humiliáti (megalázottak) szerzetesek által fenntartott épület volt. Hogy kik is voltak a humiliátik? Észak Olaszországból érkeztek Firenzébe még a XIII. század elején, és nem véletlenül választották maguknak az Arno partját, ugyanis mesterségük a textilgyártás volt. Ehhez a művelethez bizony sebes folyású bőséges vízre volt szükségük, és eme cél eléréséhez mesterséges gátat építettek az Arnóba. Textilgyártás már nem folyik itt, de máig jó szolgálatot tesz a gát a folyó "működésében", mert állandó magasságban tartja a városi szakaszon a víz szintjét. A középkorban igen nagy területet foglaltak el munkájukkal, de a firenzei gyapjú fogalom volt az akkori időkben az ő munkájuk által. Különösen nemes és drága árnyalatok voltak a lila, a rózsaszín és a piros, mely színeket különleges módon egy csigafajta (tüskés bíborcsiga) révén állítottak elő. Azt írja a könyvem, hogy mind a templom, mind a kolostor díszesebb volt régen..., hát most sem szerények! A humiliátik 1256-ban építették fel templomukat, és közel 300 év múlva távoztak Firenzéből. A templomukat és kolostorukat, mely állítólag az ő idejükben díszesebb volt, mint most, a ferencesek vették át. Ezt a mai barokk formát a XVII. században kapta a templom. Ám ha jól megnézzük az épületet, mögötte áll egy harangtorony, mely még az eredeti, XII. századi képét mutatja! A kolostor étkezdéjében Domenico Ghirlandaio Utolsó vacsorája híres alkotás, bár a szakértők szerint Ghirlandaio egy kissé hétköznapiasan ábrázolja az eseményt, szinte semmi drámai hatása nincs a műnek.  Valójában tényleg  egy nyugodt és mondhatni vidám társaság vacsorája. Egyedül Jézus az, aki tudja, mi fog következni, kinek arca, tekintete megfoghatatlan, ezáltal "próbál" kicsit drámai lenni, de az is inkább furcsa, mintsem drámai.  
Maga a Chiesa d'Ognissanti viszont nagyon szép, és még érdekesebbé is teszik a két reneszánsz festő, Ghirlandaio és Sandro Botticelli alkotásai. Előbbi itt két művel büszkélkedhetett, az egyik a Vespucci család megrendelésére készült, és a Madonna óvó köpönyege alatt mutatja meg a családot. Az utókor számára két olyan szereplő is van a képen, akiket hírből ismerünk, az egyik a fiatal Amerigo Vespucci a Madonnától balra, a másik szintén a Madonnától balra egy fiatal nő, aki állítólag nem más, mint Simonetta Cattaneo, aki Botticelli Tavaszának és Vénusz születésének is modellje volt.  A család sírboltja az oltár előtt van lesüllyesztve a padlóba. 
A templomban van még két mű két "szomszéd" művésztől, az egyiken Botticelli Szent Ágostont ábrázolja, a másikon Ghirlandaio Szent Jeromost..., a kritikusok szerint Botticelli győzött, az ő Ágostonja érzelmekkel teli, míg Ghirlandaio Jeromosa csupán bizonytalan, merengő.  Itt ebben a templomban van Botticelli sírboltja is a jobboldali kereszthajó egyik kápolnájában, hiszen ezen a környéken született, itt élt. Ez a templom kicsit más, mint amilyenek általában a templomok, könnyedebb, világosabb, szerethetőbb.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése