-
Érdekes a képen a híd, de tán még érdekesebbek a mögötte látható épületek még a lakótornyok korából.
-
Minden valószínűség szerint már az etruszkok idejében is volt a Ponte Vecchio környékén valamilyen átjáró, de az első komoly átkelőt valamikor i.sz. 120 körül az ide telepített kiszolgált római katonák építették. Az évszázadok folyamán számtalan fából készült híd esett áldozatul árvizeknek, tűzvészeknek. Az 1294-ben emelt első kőhidat is pár évtized után elmosta az ár, majd 1345-ben épültek meg ennek a mai hídnak az alapjai. Ekkortájt költöztek az akkor még csak a híd egyik szélére épített házacskákba a cserzővargák, mészárosok, halárusok, szóval azok, akiknek sok vízre volt szükségük, és akik a felesleget egyenesen a vízbe dobhatták. Az általuk végzett tevékenységek feltehetően igencsak büdösek voltak, ezért idővel Cosimo Medici herceg orra megelégelte a rettenetes bűzt és kitiltotta a hídról a mészárosokat. Bizonyára feleségének is jobban tetszett, hogy aranyműveseket költöztetett a helyükre, akik építették idővel a most is látható pici házacskákat a híd oldalaira.
-
A híd azon oldala, mely a Ponte Santa Trinita felé néz, onnan lehet alkonyatkor a legjobb képeket készíteni az "Aranyhídról".
-
-
-
-
-
-
Ez a kép meg a túloldalról készült , de már est közeli szürkületben. Azért jól látható még a Vasari folyosó azárazföldi része, és az Uffizi főhomlokzata a lemenő naptól még halványan megvilágítva..-
-
-
A Ponte Vecchio azon oldala, ami a Ponte alle Grazia felé esik, az a része a hídnak, amin végigfut a Vasari folyosó. Nem volt ez véletlen, itt kisebb volt az esélye egy esetleges merényletnek, mert a Ponte alle Grazia kb. kétszer akkora távolságban van a Ponte Vecchiótól, mint a Ponte Santa Trinita. Ez
egy reggeli kép az Uffizi előtti partszakaszról készítve.
-
-
A Ponte Veccio oltarnói oldalán lévő házak igazán nem mondhatóak szépnek, de sajnos a II. világháború végén a visszavonuló németek csak úgy tekintettek el attól, hogy felrobbantsák a hidat, hogy a híd végeinél lévő épületeket robbantották fel, és bizony ezek az új épületek nem igazán hangulatosak. De nem is nagyon figyelünk a házakra, a híd mágnesként vonja magára a tekintetünket.
-
-
Ez is egy reggeli kép, csak éppen a Ponte Santa Trinitáról fényképezve. Késő délután viszont fordított lesz a helyzet, a Ponte Vecchio ezen oldala fog ragyogni a lemenő nap fényében! Egy firenzei utazáson erre is érdemes figyelmet fordítani, lehetőleg nem kihagyni az Arnó feletti hidak csodálatát!
-
-
-
Ez a három fenti kép az Uffizi előtti rakpartról készült. A hídon lévő kis boltocskákban aranyművesek vertek tanyát mészárosok helyett. Kevés turista van, aki kibírja, hogy ne hozzon onnan bármily kicsiny ékszert, aminek értéke nem a benne lévő aranyban, hanem a helyben van, ahol megvásárolták!
-
Ez a kép meg a túloldalról készült , de már est közeli szürkületben. Azért jól látható még a Vasari folyosó azárazföldi része, és az Uffizi főhomlokzata a lemenő naptól még halványan megvilágítva..
Majd magáról a hídról "kapunyitás" előtt, úgy reggel 7 körül. Fantasztikus érzés így is látni a hidat!
-
-
-
Ezen a képen látszódnak a Vasari folyosó nyugat felé néző ablakocskái.
-
A híd közepén nyugatra tekintve Benvenuto Cellini mellszobrát láthatjuk. Mint tudjuk, Cellini aranyműves volt, így bizonyára azért tették ide a szobrát, hogy kedvére gyönyörködjön a késő délutáni Arno aranyló ragyogásában.
-
-
-
A híd reggel a Ponte alle Trinitáról
-
-
És magán a hídon úgy reggel 7 óra körül! Ha van valami, amiért érdemes korán kelni, azok az ilyen lehetőségek, ez a szépség, ez a nyugalom.
-
Mostani formáját a Ponte Vecchio jóval később érte el, még csak nem is közvetlenül azután, hogy a nagyhercegi család átköltözött a Palazzo della Signoriából (ami ekkortól Palazzo Vecchio) a Pitti palotába. Az 1565-ben, 3 évvel Toledói Eleonora halála után a házacskák fölé épített Vasari folyosó (Corridoio Vasariano) létrejöttének indokáról a legendák többféle verzióban élnek. Az első szerint a nagyhercegnek egyszerűen kényelmetlen és főként veszélyes volt a hídon átkelni a nép között, amikor munkája végeztével a Uffiziből hazatért új otthonába, a Pitti palotába. Más feltevésben menekülőútnak tervezték veszély esetére, megint mások azt állítják, hogy a nagyherceg fiának esküvője alkalmából építették a két palota közötti zavartalan közlekedéshez. De a lényegen mindez nem változtat, Cosimo Medici nagyherceg 1565 körül bízta meg Giorgio Vasari polihisztort azzal a különleges munkával, hogy egy folyosót hozzon létre a Palazzo Vecchiótól a híd házacskái és az útközben lévő többi épület felett a Palazzo Pittiig. Ezen épületek közé tartozik a Chiesa di Santa Felicita, amit úgy alakítottak át, hogy a Medici család házi templomának szerepét is betölthette, úgy jelenhettek meg emeleti loggiáján, hogy nem kellett lemenniük az utcára, és a templomban lévők nem is láthatták őket magasan lévő páholyukban. A továbbiakban a közbeeső házak tetején folytatódik a folyosó. Személyes nagy hiányérzetem, hogy én ezen a folyosón nem mehettem végig.
-
A Vasari folyosó végét vetette a hídon lévő kicsiny épületek további növekedésének, és némiképp rendezett képet adott a világhírű hidacskának. A folyosó 750 méter hosszú. Természetesen a művészet kedvelő Mediciek ezt a folyosót sem hagyhatták kihasználatlanul, egyedülálló arcképgyűjtemény van a falain, köztük többségében önarcképek. A nagyon elszántak ma már meg tudják találni a folyosó megtekintésének módját, ami természetesen korlátozott, így nagyon jóval előre kell gondoskodni a megtekintési lehetőségekről. Kedden és csütörtökön 9.00-14.00-ig, szerda és pénteken 14.00 - 16.00-ig látogatható. Anyagilag elég necces, 100 euro körüli árral kell számolni. Az egész út hossza kb. 1 kilométer, egy séta időtartalma kb. 2 óra és 15 ember vehet részt egy turnusban, így nyilvánvalóan időben gondoskodni kell a lehetőségről. Fényképezni természetesen tilos..., bár talán az Arnót le lehet fényképezni emlékként. Én sem jártam még ott, az egyik fő okom lenne a visszatérésre.
-
Az évszázadok folyamán sok árvíz tette próbára a hidacskát, de a legnagyobb veszedelemben mégis 1945-ben volt. A II. világháború vége felé a menekülő német csapatok fel szándékozták robbantani Firenze összes hídját! Nagy diplomácia ügyeskedések után sikerült megmásítani szándékukat, sokféle mendemonda jár, de a leghihetőbb, hogy a szépségekre érzékeny német conzul könyörgésének köszönhető ennek az egy hídnak a megmenekülése. Cserébe persze használhatatlanná kellett tenni a visszavonuló német csapatok után a hidat, ezért a két hídfőnél álló középkori házakat robbantották fel, amivel súlyos károkat okoztak a városnak és az utókornak! De a házakat újra építették, és az újraépíthetetlennek tűnő Ponte Vecchio megmenekült!
-
Van még egy érdekesség a folyosóval kapcsolatban, melynek most kétfelé nyílnak ablakai a folyóra. Eredetileg csak a Carraia híd felé volt ablaka, az is úgy térdmagasságban, félve a merényletektől. Mussolini látogatása kedvéért azonban szemmagasságba is tetettek ablakokat a másik oldalra, hogy onnan is élvezhessék a folyó, a hidak és a város szépségét. Azok az idők már nem a nagyhercegek védelmét szolgálták, de belegondolva az akkori fegyverekbe, nem tűnik veszélytelennek.
-
-
A hídnak azonban egy megvesztegethetetlen ellenféllel, a természettel is szembe kellett szállnia. 1966 november 4.-én elképesztően nagy árvíz lepte meg Firenzét. Az Arno vize gyakorlatilag ellepte az egész várost, olyan erővel, hogy állítólag a Keresztelő kápolna (Battistero) csodálatos kapuit is leszaggatta. Természetesen minden híd nagy veszélyben volt. Az ár végül elvonult és a várost és annak sérült műemlékeit nemzetközi összefogással többnyire helyreállították. Az Arno folyását szabályozták, a rakpartokat kiépítették, így már ilyen, és remélhetően semmi egyéb veszély nem fenyegeti sem a várost, sem a hidakat a további évszázadokban.
Benvenuto Cellininek, Firenze világhíres ötvösművészének mellszobrát 1900-ban állították a híd közepére Firenze akkori aranyművesei, kereskedői. Cellini mester kedvelt alapanyaga volt az arany, bizonyára élvezi a minden esti aranyló naplemente színjátékot. Most mellette állva végre mi is meglátjuk azt, amire vártunk: az újabb naplementét. Azt a csodát, ahogyan a lenyugodni készülő nap korongja különleges arany fénnyel vonja be a folyó felszínét és a környező házakat.
-
Ezt a képet egy délutánon a Ponte Santa Trinitáról készítettem. A hídon lévő Vasari folyosón középen látható három nagy ablakot a XX. században készítették Mussolini látogatásakor..
-
-
Ezeket a képeket meg az utolsó firenzei esténken..., szomorú, de szép emlék:
-
Azt biztosan kevesen tudták eddig, hogy a híd egykoron még jobban zárt volt, mindkét oldalán végig üzletekkel, méghozzá hentes üzletekkel! Ott dolgozták fel a leölt állatokat, aminek egyik nagy előnye volt, hogy a nem kívánatos részeket rögtön be lehetett dobni a vízbe! De azt tán még kevesebben tudják, hogy a híd mostani képét Benito Mussolininek köszönhetjük. Ő utasította a város vezetését arra, hogy Hitler firenzei látogatására tegyék némiképpen nyitottá a hidat, hogy onnan gyönyörködni lehessen a folyó jobb és bal partján fekvő városban. Lehetségesnek tűnik, hogy Mussolini szépérzékének köszönhette a Ponte Vecchio, hogy egyedüli hídként nem robbantották fel a háborúban visszavonulásukkor a németek? Igen, ez pontosan így volt! Persze nagy árat kellett érte fizetni, mert a hídfőknél lévő épületeket felrobbantották, hogy eltorlaszolják a hídfőket, ne lehessen az ellenséges csapatoknak könnyedén utánuk menniük.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése