Az egykori Palazzo della Signoria elé állított Dávid nem csupán egy nagyszerű szobor, hanem egy szimbólum is, a szabad és független, ugyanakkor fiatal és sebezhető Firenzei Köztársaság szimbóluma. És, bár ez a köztársaság nagyon rövid ideig élt, szerencsére minden uralkodó tiszteletben tartotta "Dávid személyét", még Napóleon sem vitette a Louvre múzeumba, bármennyire is szerette volna. Csak egyszer vitték el onnan, igaz, akkor örökre az Akadémiába, de hagytak helyette egy megfelelő másolatot a Palazzo Vecchio előtt.
Na de térjünk vissza a kezdetekhez: 1501-ben a Firenzei Köztársaság pályázatot írt ki egy hatalmas, de némiképp már Duccio által elrontott márványtömb megmunkálására, abból is egy Dávid alak megformálására. Az akkor még elég fiatal Michelangelo Buonarroti nyerte meg a pályázatot és három évi megfeszített munkája után elkészült a szobor. Művészi értékét nem tisztem megítélni, de természetesen nem kételkedhetünk a szakértők majdnem egyöntetű lelkesedésével. A kisebb kritikáktól (pl. túl nagy a keze) nyugodtan el lehet tekinteni, ez a grandiózus (5.7 méter magas) Dávid szobor minden tekintetben gyönyörű.
Az eredeti terv az volt, hogy a Duomo egyik pillérére fogják helyezni, de a megvalósult mű két okból is alkalmatlan volt erre a célra. Egyrészt hatalmas volt, másrészt mezítelen. Összeállt egy igen komoly bizottság, benne a kor minden prominens személyisége, művészek, politikusok, polgárok. Igen komoly viták után született meg a döntés, hogy Dávid a Palazzo bejáratánál fog az idők végezetéig vigyázni a városra.
-
-
Giorgio Vasari ezekkel a szavakkal kommentálta utóbb az eseményt: "hogy miként Dávid megvédte népét, és igazságosan uralkodott, az is bátran védje meg, és igazságosan vezesse a várost, aki Firenzét kormányozza."
Az idők végezetét azért nem várták meg, mert az időjárás kikezdte a szobrot, ezért 1873-ban biztonságosabb helyre, a Galleria dell'Accademiában számára kialakított díszterembe szállították. Arról nem szólnak a krónikák, hogy ez a szállítás pontosan hogyan ment, de az első utaztatás a mai Dóm múzeum helyén lévő szobrászműhelytől állítólag egy hétig tartott.
Beszámolhatok még arról is, hogy a szobor a Sacco di Roma (1527) utáni Medicik elleni felkelés alkalmával nagy veszélynek volt kitéve. A fellázadt emberek beszabadultak a Palazzo della Signoriába és elkezdtek kidobálni mindenfélét az ablakon, iratokat, könyveket, berendezési tárgyakat. Egy bútor letörte Dávid karját, és állítólag pont az ifjú Giorgio Vasari (aki egyébként mindig barátja és nagyon nagy tisztelője volt Michelangelónak) volt az, aki felkapta és biztonságos helyre vitte a letört kart, majd később alkalmat talált a helyreállításra. Ennek a "műtétnek" a nyomai ma is látszódnak a szobron. A Palazzo Vecchio bejáratánál természetesen régóta már a szobor másolata áll, az eredeti az Akadémia múzeumban látható.
A mende-monda szerint a fiatal Andrea del Sarto, az idővel híressé vált festő volt a szobor modellje.
Forrásmunkák
-
Máshol is leírtam már, de itt is megemlítem, szép, szép ez a Dávid ott a Palazzo Vecchio bejáratánál a Piazza della Signorián, de ami igazán megdöbbentően, megrendítően szép, az az eredeti Dávid az Akadémia múzeumban! Azt is látni kell, mert a hatás szinte össze sem hasonlítható! Ezzel a megjegyzéssel nem elsősorban az eredeti és a másolat közti különbségre gondolok, hiszen ezt mint laikus nem is vehetem észre, hanem egyszerűen talán csak a zárt térben egészen megdöbbentőnek érzékeljük a méretét, a ragyogó szépségét és a márvány ragyogó tisztaságát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése