Dávid

Az egykori Palazzo della Signoria elé állított Dávid nem csupán egy nagyszerű szobor, hanem egy szimbólum is, a szabad és független, ugyanakkor fiatal és sebezhető Firenzei Köztársaság szimbóluma. És bár ez a köztársaság nagyon rövid ideig élt, szerencsére minden uralkodó tiszteletben tartotta Dávid személyét, még Napóleon sem vitette a Louvreba. Csak egyszer vitték el onnan, örökre az Accademiába, de hagytak helyette egy megfelelő másolatot a Palazzo előtt (amúgy ez érdekes kérdés, vajon ki készítette a másolatot? Azért ő sem lehetett akármilyen művész.)


Na de térjünk vissza a kezdetekhez: 1501-ben a Firenzei Köztársaság pályázatot írt ki egy hatalmas, de némiképp már Duccio által elrontott márványtömb megmunkálására, abból is egy Dávid alak megformálására. Az akkor még elég fiatal Michelangelo Buonarroti nyerte meg a pályázatot és három évi megfeszített munkája után elkészült a szobor. Művészi értékét nem tisztem megítélni, dehát természetesen nem kételkedhetünk a szakértők majdnem egyöntetű lelkesedésével. A kisebb kritikáktól nyugodtan el lehet tekinteni, ez a Dávid szobor minden tekintetben gyönyörű.

Az eredeti terv az volt, hogy a Duomó egyik pillérére fogják helyezni, de a megvalósult mű két okból is alkalmatlan volt a célra. Egyrészt hatalmas volt, másrészt mezítelen. Összeállt egy igen komoly bizottság, benne a kor minden prominens személyisége, művészek, politikusok. Igen komoly viták után született meg a döntés, Dávid a Palazzo bejáratánál fog az idők végezetéig vigyázni a városra.

Vasari ezekkel a szavakkal kommentálta az eseményt: "hogy miként Dávid megvédte népét, és igazságosan uralkodott, az is bátran védje meg, és igazságosan vezesse a várost, aki Firenzét kormányozza."

Az idők végezetét azért nem várták meg, mert az időjárás (sokan emiatt helytelenítették a helyet) kikezdte a szobrot, ezért 1873-ban biztonságosabb helyre, a Galleria dell'Accademiában számára kialakított díszterembe szállították. Arról nem szólnak a krónikák, hogy ez a szállítás hogyan ment, de az első utaztatás a mai Dóm múzeum helyén lévő szobrászműhelytől állítólag egy hétig tartott.
Beszámolhatok még arról is, hogy a szobor a Sacco di Roma utáni Mediciek elleni felkelés alkalmával nagy veszélynek volt kitéve. A fellázadt emberek beszabadultak a Palazzo della Signoriába és elkezdtek kidobálni mindenfélét az ablakon, iratokat, berendezési tárgyakat. Egy bútor letörte Dávid karját, és állítólag pont az ifjú Giorgio Vasari (aki egyébként mindig barátja és nagyon nagy tisztelője volt Michelangelónak) volt az, aki felkapta és biztonságos helyre vitte, majd később alkalmat talált a helyreállításra. Ennek a "műtétnek" a nyomai ma is látszódnak a szobron.

A mende-monda szerint a fiatal Andrea del Sarto, az idővel híressé váló festő volt a szobor modellje.

Forrásmunkák

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése