Dante Alighieri (1265-1321)

Egy már nem igazán jelentős nemesi család gyermekeként született Firenze keleti városnegyedében, őt is, mint akkorban mindenkit, a San Giovanni Battisteróban keresztelték meg. Okos és szorgalmas ifjúként korán nagy műveltségre tett szert, a bolognai egyetemen jogi tanulmányokat folytatott. Egy darabig katonáskodott, rész vett néhány fontos csatában. 1295-re elkészült első, önéletrajzon alapuló verses műve, a La vita nuova (Új élet), amiben már foglalkozik élete nagy szerelmével, Beatricével (bár Beatrice talán csak "ürügy" volt élete során arra, hogy szerelmi témájú verseinek állandó ihletője legyen. Állítólag soha nem beszéltek egymással és látni is csak egyszer látta, amikor még mindketten gyermekek voltak).
Férfivá érésének egyenes következménye volt, hogy a politikai életbe belekeveredjen, ez alól firenzei férfi nem vonhatta ki magát, és ő nyílván nem is akarta. Bár nemesi családból származott, de a polgári guelt párt tagja lett, belépett az orvosok céhébe, mert akkoriban nem számított az az ember, aki nem volt céhtag. Pártjának feketékre és fehérre szakadásakor azért mégis inkább a nemesekhez közelebb álló fehérekhez húzott. Feleségül vett egy Donati lányt, ennek ellenére később a Donatiak lesznek a legnagyobb ellenségei. 7 gyermekük született.
1295-től több fontos hivatalt töltött be a Városházán, 1302-ben, amikor a két részre szakadt párt között kenyértörésre került sor, akkor éppen prior volt. A korábbi tapasztalatok alapján mindenki félt az újabb harcoktól, ezért megpróbáltak igazságos döntést hozni, a leghőzöngőbbeket mindkét pártból száműzték. Ezzel a döntéssel annyira legyengítették saját pártjukat, hogy szükségszerűen el kellett bukniuk a VIII. Bonifác pápa által is támogatott feketékkel szemben. Természetesen a bosszúhadjárat nem maradt el, százakat száműztek Firenzéből, köztük Dantét is. Elég ellentmondásos adatok vannak büntetésének mértékéről, van amelyik szerint kivégezték volna, ha hazatér, de mások szerint Firenze könyörgött neki, hogy hazatérjen, de ő nem volt hajlandó erre.
Mindenesetre egy új, meglehetősen izgalmas élet vette számára kezdetét, fejedelmi palotákban vendégeskedett hosszabb-rövidebb ideig, ismerkedett Itália dolgaival. Száműzetésétől kezdve egyértelműen ghibbelin politikát folytatott, minden tehetségével azon volt, hogy a császár hatalomra kerülését elősegítse. Elképzelése nem is tűnt reménytelennek, VII. Henrik német-római császár megkezdi itáliai hadjáratát, de nem jutott messzire, Pisában  megbetegedett és meg is halt. Dante minden reményét elvesztette és végső állomáshelyére, az Itália perifériáján lévő, 1318-ban az egykor római császároknak otthont adó Ravennába költözött. Ott nyugszanak maradványai, hiába próbálták a firenzeiek könyörgéssel, csellel megszerezni városuk nagy szülöttét legalább holtában, sírja a Santa Crocéban üres.
El lehet gondolkozni azon, mi lett volna Dantéból, ha nem űzetik el városából, lehet, hogy akkor is világhíres költő lett volna, de a máig a legtöbbek által olvasott világi művet, a "Commediát" (melyhez csak később tette hozzá Boccaccio a "Divina" jelzőt, s lett így Isteni színjáték belőle), valószínűleg nem írta volna meg. Mert ezt a művet éppen a hálátlan Firenzének szánta, képzeletbeli utazásának legrémisztőbb állomásán, a pokolban nevesített firenzei polgárok sora bűnhődik az idők végezetéig.
A mű tartalmán és különleges szerkezetén kívül abban is kítűnik, hogy nem latinul, hanem a legszebben hangzó, ma is használt toszkán nyelvjárásban íródott. Dante költészetében mindig is az olasz nyelvet részesítette előnyben,  irodalmi nyelvezete, a "dolce stil nuovo", vagyis az "édes új stílus" visszafordíthatatlanul teret nyert az itáliai irodalomban. Írt ezirányban is egy művet, melyben nem véletlenül latin nyelven szól a művelt emberekhez, az olasz nyelv használatára bátorította azokat, akik azidáig csak latinul írtak, olvastak. Ezzel, és nem politikai tevékenységével vívta ki, hogy a reneszánsz első jelentős személyiségének tartja az utókor.
Dante egyéb irodalmi művei közül kiemelendő az 1310 és 1313 között írt "Egyeduralom" című, melyet még ravennai tartózkodása előtt írt. A mű lényege, hogy megvilágítsa, hol van a helye és mi a szerepe az egyháznak és az államnak, vagyis a császárságnak, ennek a két hatalmi struktúrának. Ezek szerinte is Isteni eredetűek, de míg az egyháznak a feladata a lelkek tisztán tartása és felkészítése a túlvilágra, addig a császárság dolga az e-világi élet megfelelő színvonalának biztosítása minden alattvaló számára. Szép, csak némiképp utópisztikus megállapítás.

Giovanni Villani kortárs krónikás véleménye Dantéról:

"Firenze községének száműzöttjeként halt meg, körülbelül 56 éves korában. Ez a Dante régi és tisztes nemzetség sarja volt, családja a San Pietro negyedben lakott: szomszédaink voltak az Alighierik. Száműzetése akkor történt, amikor a francia király öccse, Valois Károly Firenzébe jött, és a fehér guelfek bukása bekövetkezett. A nevezett Dante egy időben városunk vezető emberei közé tartozott, s vétek nélkül, csupán azért kellett örökre elhagynia hazáját, mert a Fehérek pártjának híve volt. Világi ember létére minden tudományban jártas férfiú, a legnagyobb költő és bölcselő, szónoklatban és verselésben kiváló mester volt, nyelvünkön senki sem írt oly tisztán és magasztosan, sem az ő idejében, sem azóta... Ha akkor, most negyven éve, bátrabbak a fehérek, és merészebb maga messer Dante is, ha csak a Feketékre sújtanak le és a maguk pártját jó erőben megtartják: talán nem kellett volna Dante Alighierinek száműzetésben meghalnia... de akkor soha nem írta volna meg az Isteni színjátékot..."

Megjegyzem itt, hogy akkor talán soha nem kerülnek hatalomra a Mediciek, akik pontosan ezekben az időkben kezdték bontogatni szárnyaikat. A történelmet már csak az ilyen "véletlenek" alakítják, és sosem tudhatjuk, ha valami másként történik, akkor mi lett volna. A világot és benne az egyéni sorsunkat is leginkább egy-egy mellékesen, szinte véletlenül hozott döntés alakítja.

Forrásmunkák


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése