Ghiberti, Lorenzo (1378-1455) Porta del Paradiso

Aranyműves édesapjától örökölte tehetségét Vasari szerint a XV. század korszakváltó művésze. Más forrás alapján mostohaapja műhelyében volt alkalma eltanulni az ötvösség tudományát, de a tehetség öröklése valószínűbbnek tűnik. A fiatalember mindenesetre képezte magát, nem csak ötvösségben, de szobrászatban, rajzolásban, festésben egyaránt.






-

Már kész művész volt, amikor 1400-ban a pestisjárvány idején elment Firenzéből más városba dolgozni, de az apja hívására visszatért Firenzébe. Történt ugyanis, hogy a járvány elmúltával hálaajándékként eltervezte a Battisterót gondozó posztósok céhe, hogy pályázatot ír ki az épület északi kapujának elkészítésére. 1401-ben egész Toszkánából hívták az alkalmas művészeket, hogy pályázati munkájukkal bizonyítsák tehetségüket. Ennek a pályázatnak a kiírását tekinti a művészettörténelem a reneszánsz művészet első alapkövének. Az 1402-ben meghozott ítéletben egyes források szerint nem tudtak döntésre jutni, ezért Lorenzo Ghibertit és Filippo Brunelleschit hírdették győztesnek azzal a kívánsággal, hogy dolgozzanak együtt. Ebbe a meglehetősen sértődékeny Brunelleschi nem egyezett bele, vette inkább a sátorfáját és elutazott Rómába építészetet tanulni. Más források szerint vitán felül Ghiberti alkotását értékelték a legtöbbre.
-
-
Akár így, akár úgy, Ghiberti nekiláthatott a hatalmas munkának. 1403-tól 1424-ig dolgozott a művön, ahol a felső 20 képen Krisztus életét láthatjuk, alatta a négy evangélistát és a legalsó sorban a négy nyugati egyházatyát ábrázolta.
-
Az elkészült, még gótikus stílusban díszített kapu olyan osztatlan sikert aratott, hogy azon nyomban minden pályázat nélkül megbízták Ghibertit a keleti kapu elkészítésével. Igen ám, de akkoriban a keleti kapu Andrea Pisano kapuja volt, ezt nagy tisztelettel leemelték és áttették a déli bejárathoz, hogy lehetőséget adjanak Ghibertinek megalkotni a legszebb kaput a Duomo bejárata felé. Sem időt, sem pénzt nem sajnáltak a vállalkozás sikeréért, feltételeket sem szabtak az alkotónak, amit ő ki is használt. Neki már nem kellett ragaszkodnia a sok kis kockához, így mindössze 10 nagyobb mezőbe osztotta az Ószövetség legfontosabb jeleneteit, de olyan módon, hogy egy kockában az adott témából több jelenetet is láthatunk. Érdemes kinagyítani a képeket és gyönyörködni bennük.
-
-
27 évnyi munkával elkészült "Paradicsomi kapu", mely osztatlan sikert hozott alkotójának! Az azóta eltelt évszázadok alatt zarándokok és turisták milliói csodálják ezt a gyönyörű reneszánsz művet.
Ghibertinek a Battistero adta nagy munkában nem sok ideje maradt másra, de azért alkotott még ezt, azt, melyek közül kiemelkedő az Orsanmichele egyik fülkéjében elhelyezett Keresztelő Szent János, a posztósok céhe védőszentjének bronzba öntött szobra.
-
Forrásmunkák
-
Kattints a képekre a nagyobb méretért!
-
relief szó jelentése domborművet takar. Ez a képzőművészeti ág nagy művészeti és technikai tudást igényel, aminek talán legszebb példái Firenzében a Battistero kapuinak csodálatos díszítései. Közülük is kiemelkedik Lorenzo Ghiberti  "Paradicsomi kapuja" , mely nevet állítólag Michelangelo egy megjegyzése után kapta, miszerint "Olyan szép, hogy akár a Paradicsom kapuja is lehetne!" 
-




















Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése