Masolino da Panicale (1383-1447) Perspektíva

 Masolino da Panicale 

Masolino neve számunkra a Santa Maria del Carmine templommal kapcsolatban lehet elsősorban ismerős..., és itt sem igazán a dicsérete által. Bár kétség nélkül egy korszak neves művésze volt, de igazi ismertségre az utókorban neves ifjú tanítványa és művésztársa, Masaccio által tett szert. Történt ugyanis, hogy Masolino, a már ismert festőművész maga mellé vett egy fiatal festőt, Masacciót, a Santa Maria del Carmine templom kápolnájának kifestéséhez. A munkát meg is kezdték, haladtak is vele, amikor Masolínót  Ozorai Pipo (Filippo Scolari, aki amúgy  állítólag Firenzében született magyar volt) felkérte palotájának díszítésére. Az egykori adatok szerint 1426-ban Masolino el is hagyta Itáliát, Magyarországra utazott, és onnan 1427-ben állítólag vissza is tért, de további firenzei munkálkodásáról nem írnak a könyvek, pedig hát  még 21 évig élt. Úgy tűnik visszatérése nem Firenzébe, hanem Rómába történt, ott alkotott talán még élete hátralévő éveiben. A perspektívikus ábrázolás úttörőjének is tartják,   a "Szent Péter, aki meggyógyítja a rokkantat" című festményén már "tudatosan" használta a perspektívát

-


-

A perspektíva létrejöttét a festészetben leginkább Masacciónak tulajdonítják, mégpedig ugyancsak a Santa Maria del Carmine templomban festett képei miatt..., de hogy ki tanulta kitől, hiszen sokáig együtt dolgoztak, azt nehéz így utólag bizonyítani. Tény, hogy mindkettejük munkáján megjelenik ez az ábrázolásmód, de Masaccio Santa Maria Novella bazilikában lévő Szentháromság festménye a legtökéletesebb bizonyíték erre a művészi megjelenítésre.  Perspektíva

-

Nekem abban a szerencsében volt részem 2022-ben, hogy láttam az ozorai várat, ami mindenképpen nagy élmény volt..., de megmondom őszintén, Masolino freskókat nem láttam benne. Ajánlom amúgy mindenkinek a vár megtekintését, tényleg nagyon érdekes volt..., és valóban kicsit Itáliában éreztem magam benne, ..., de azért nem Masaccio korában, hanem sokkal későbbi kort idéz a palota berendezése. Talán annyi, ami konkrétan Firenzét idézi, hogy néhány jellemzően firenzei szobormásolat van az udvarában.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése