Firenzei humanisták és a reneszánsz

A humanizmus eszméje nélkül Firenze nem lenne az, aminek az emlékeit ma is látjuk, de ezt az eszmét laikusnak pár mondatban meghatározni nem könnyű. A lényege az ember, vagyis az emberi élet minőségének központba helyezése a korábbi alárendeltséggel szemben. A vallás az embert az eredendő bűn képviselőjeként valójában örök bűnbánatra ítéli, míg a humanisták felszabadítanak ez alól az érzés alól. De a humanizmus nem feltétlen jelent ateizmust, a humanisták legtöbbje mélyen vallásos volt, csak nem aszkétikus módon. Életük fő célja a humanista eszmék és a hit összeegyeztethetőségének bizonyítása volt főleg Platon műveinek tanulmányozásával. E célból hívta új életre Cosimo Medici a híres firenzei Platóni Akadémiát, és folytatta támogatását Lorenzo de Medici is, sőt, az ő idejében működött a legaktívabban.
De annak, hogy Firenze élen járt ezen eszmének a hírdetésében van egy sokkal racionalistább oka is. A városban jól szervezett, mondhatni kapitalista ipar folyt, minek következtében az ott élő emberek egyre gazdagodtak. De mire jó a gazdagság, ha nem költhetjük el a pénzünket, ha nem tehetjük az életünket kellemesebbé? Az emberek szerettek volna bűntudat nélkül jól élni, és ehhez kellett egy eszmei alap. Ezt az alapot adta meg a humanizmus, ez vezetett a reneszánsz, az újjászületés állapotához. A humanisták valójában az ókori boldogabb világ felé fordultak, és annak megismerésétől és némiképp megismétlésétől remélték a jelenkor javítását. A múlt dicsősége iránti igény a művészetekben és az építészetben is felgyorsult, Dante nagy álma volt a Római Birodalom helyreállítása császári vezetéssel, az új épületek tervezői Róma elhanyagolt ókori épületeinek maradványait tanulmányozták.
 De mindez  még önmagában csak az egyének jobb sorsát tette volna lehetővé. Firenze városát nem feltétlen tette volna olyanná, amilyen lett. Hogy ilyen mértékben elindult a fejlődés útján, arra jó alapot adott a lelkiismeret kérdése: jól élek, de cserében leróvom hálámat az egyháznak, azon keresztül Istennek is. De hogyan tehették ezt meg? Főként azzal, hogy felajánlásokat tettek egyházi épületek szépítésére, illetve a tehetősebbek magánkápolnák vásárlásába és szépítésébe kezdtek. Ezzel nem csak a lelkiismeretükön könnyítettek, de munkalehetőséget adtak az építészeknek, festőknek, szobrászoknak, akik addig igencsak lebecsült munkásoknak számítottak, de mostantól mesterek, keresett művészek lettek és persze ők is gyarapodtak anyagilag. Így aztán a város, Firenze, egyre gazdagodott és egyre szépült, és mi, hétköznapi emberek ezeknek az éveknek a csodáiért látogatjuk ma a várost.
De talán még ez sem lett volna elég, ha Firenzében éppen ebben az időszakban nem a humanisták nagy pártfogója, Cosimo de Medici lett volna a korlátlan úr! Környezetében gyülekeztek a kor humanistái, kiknek társaságában nagyon jól érezte magát. Ő volt az, aki már megpróbált az egész város javára intézkedni, azon igyekezett, hogy minden polgárnak elfogadható élete legyen. Ő kezdte el felújítattni a San Marco és a San Lorenzo templomokat, mert humanizmusa sosem térítette el a hittől, és valójában örök lelkiismeret furdalása is volt gazdagsága miatt, hát megpróbálta azt jó célokra felhasználni. De humanista életszemlélete már nem váltohatott, hatalmas szenvedéllyel kezdte el gyűjtetni a híres Medici könyvtár alapjait, emberei szerte a világban keresték és vásárolták az ókori irodalmi alkotásokat.
Arra, hogy miért pont Firenze volt az a város, melyben és melynek közvetlen környékén olyan sok tehetséges művész született, sokan keresik a választ. Nagy valószínűséggel csupán a lehetőség hozta ki belőlük azt a hatalmas tudást, amivel elkápráztatták és kápráztatják ma is a világot!

II. Piusz pápa - Enea Silvio de'Piccolomini (1405-1464), az első humanista pápa
Enea Silvio de' Piccolomini egy Sienához közeli városkából, Corsignanóból (a pápa emlékére ma Pienza a város neve) származott. Nem volt mintaképe a vallási elkötelezettségnek, de amikor eldöntötte, hogy nagy dolgokat fog véghez vinni egyházi emberként, akkortól "megjavult" és idővel Siena püspöke lett. Nagy energiával vetette magát az egyházi munkába, sikereket is ért el újító szándékával. A változásokat már nagyon kívánó Itália nagyon nagy lelkesedéssel fogadta a reneszánsz embereszmény megtestesítőjének számító pápát, aki azonban különböző okok miatt nem hozott akkora változást, mint amekkorát vártak tőle. Idejét leginkább a törökök elleni fellépés hiábavaló szervezései (ha rajta múlik, akkor Magyarország történelme nem úgy alakul, ahogy alakult), vagy éppen irodalmi munkássága kötötte le, no meg mindössze 6 évig volt pápa. De a reneszánsz pápák sora elindult, és nagy változásokat vittek véghez szerte Itáliában, persze nem mindig a legjobb irányban, sokan, mondhatni a többség, nem volt méltó a betöltött tisztségre, de ez már nem ide tartozik. És ennek az időszaknak meg lesz a böjtje az inkvizíció belépésével a későbbiekben, de ez végképp nem ide tartozik szerencsére.


Dante Alighieri (1265-1321)
Amikor ő élt és alkotott, akkor a humanizmus fogalma még nem létezett, de politikai és művészeti tevékenységét tekintve bátran mondható ő is humanistának. Életének fő irányítója kora álszent pápái iránt érzett ellenszenve, de ugyanakkor Isten iránti hűsége. Alapelve az volt, hogy a császárnak kell gondoskodni az alattvalók földi életéről, míg az egyház feladata az emberek tisztaságának megőrzése és a túlvilágra történő felkészítése volt. Leghíresebb, és máig a művelt világ egyik legnépszerűbb alkotása, az Isteni színjáték, melyben a kárhozatról és az üdvözülésről ír úgy, hogy a túlvilági sétába beleszövi kora legismertebb személyeit, jókat, rosszakat egyaránt. Dante olaszul, toszkán nyelvjárásban írta legtöbb művét. Néhány képén koszorúval ábrázolják, pedig nem volt koszorús költő (az lehetett koszorús költő, akit Rómában, a Capitolium előtt babérkoszorúval megkoronáznak, Dante sosem járt Rómában). élete

Francesco Petrarca (1304-1374)
Igaz, nem Firenzében, hanem Arezzóban született, de onnan száműzték még gyermekkorában a családot, ahová nem is tért vissza, sokfelé, de leginkább Firenzében élt. Az igen művelt tudóst és híres költőt a humanizmus atyjának tartják, ő kezdte el Cicero kéziratait gyűjteni, szerelmi költészete meghatározó eleme a reneszánsz költészetnek anak ellenére, hogy latinul írta műveit. Rómában 37 évesen koszorús költővé avatják, és ezzel Európa legjobb költőjének számít. Boccaccióval, aki kortársa és legjobb barátja volt, sokat foglalkoztak Dante Isteni színjátékának értelmezésével, Boccaccio előadásokat is tartott a műről templomokban. Daloskönyv címmel megjelent kötetében toszkán nyelvjárásban írta Laurához szóló szonettjeit.



Giovanni Boccaccio (1313-1375) élete

Leonardo Bruni (1369-1444), írói neve Leonardo Aretino volt, mert Arezzóban született.
1405-ig a Medici családnál házitanító, feltehetően Cosimo de Medicit is ő nevelte humanista elvek alapján. A későbbiekben Rómában élt és alkotott. Görög klasszikusok latinra fordítása mellett önálló munkái is voltak, inkább ismeretterjesztő jelleggel. Megírta a firenzei nép történetét 1404-ig, ezzel nagy segítséget adva a város történetét kutató utókornak. Dante életéről is írt egy könyvet, olasz nyelven. Kétséges, hogy a neki tulajdonított Polyxena című színdarabot ő írta volna. 1427-től haláláig a Firenzei Köztársaság kancellárja volt.







Carlo Marsuppini (1399-1453), Carlo Aretinóként is hívták arezzói származása miatt. Leonardo Bruni halála után ő lett a Firenzei Köztársaság kancellárja, mely tisztet ő is élete végéig betöltött. Gyakori vendég volt a Medici ház humanistákkal körülült asztalánál. Talán a város csináltatta számára Desidario di Settignanóval gyönyörű síremlékét a Santa Croce templomban.


Marsilio Ficino (1433-1499)
Rendkívül nagytudású humanista volt, a bolognai és padovai egyetemen folytatott tanulmányai után Firenzében, Cosimo de Medici házában élt, nem csak mint barát, hanem mint Lorenzo de Medici házitanítója.
Cosimo de Medici 1462-ben a rendelkezésére bocsátotta a Careggi villát, hogy a kor humanistáinak részvételével felújítsa a Platóni Akadémiát, melynek működését később Lorenzo de Medici is támogatta. Ennek a baráti társaságként működő akadémiának a tagjai leginkább Platón műveinek értelmezésével és fordításával foglalkoztak, és azzal, hogy Platón elméleteit átültessék a kereszténység tanaiba. Ő adta ki először latin nyelvre fordítva Platón műveit 1483-84-ben, nyílván Lorenzo de Medici anyagi támogatásával.
A lélek halhatatlanságáról írt véleménye nem tetszett VIII. Ince pápának, ezért 1489-ben eretnekséggel vádolta, ami vádat jóval halála után semmisnek nyílvánítottak. Síremléke a Duomo del Santa Maria del Fiore déli falán van.

Agnolo Poliziano (1454-1494)
Montepulcianóban született, 1469-ben csatlakozott a firenzei Platóni Akadémiához. Olasz, latin és görög nyelven is alkotó író és költő volt.
1475-től Lorenzo de Medici legidősebb fiának, Pierónak nevelőjeként szinte családtagnak számított a Medici családban. Közben persze folytatta irodalmi tevékenységét, ami eleinte leginkább görög művek latinra fordítását jelentette, de később több saját művel, verssel, szindarabokkal, tanulmányokkal kápráztatta közönségét. Egyetemi oktatómunkájával is kiérdemelte korának és az utókornak tiszteletét is, ma is használják előadásainak jegyzeteit a reneszánsz filológia oktatásban.
Lorenzo de Medici halála után élesen kritizálta Firenze új urát, egykori tanítványát, Piero de Medicit. Gyanús körülmények között halt meg 94-ben, egy közelmúltban végzett vizsgálat szerint arzénnel megmérgezték Pico della Mirandolával együtt, feltehetően Piero de Medici utasítására.

Pico della Mirandola (1463-1494)
Előkelő és jómódú család gyermekeként nagyon jó tanításban részesült, de a tehetsége is kiemelkedő volt. Már kiválóan beszélt görögül és latinul, amikor 14 évesen elkezdte tanulmányait a bolognai egyetemen, majd a páduai egyetemen filozófiát és héber nyelvet tanult. Rövid párizsi tartózkodás után Firenzében, Lorenzo de Medici Platóni Akadémiáján kötött ki. Itt ismerkedett meg az akkor már nagyhírű humanistával, Marsilio Ficinóval. Perugiában is eltöltött pár hónapot, ahol főleg héber iratok tanulmányozásával foglalkozott.
1486-ra elkészítette 900 tézist (498 saját és 402 régi gondolkozóltól származott) tartalmazó gyűjteményét, és ezek megvitatására Rómába hívta kora neves gondolkodóit. VIII. Ince pápának azonban nem tetszett az ötlet, eretnekséggel vádolta meg a fiatal tudóst, 13 tézisét betiltotta. Az inkvizíció elől Párizsba menekült, ahol azonban elfogták és rabságba vetették, csak Lorenzo de Medici közbenjárására engedték Firenzébe, kinek haláláig ott is maradt és folyamatosan dolgozott abban a villában, amit Lorenzo ajánlott fel neki. Nagyon fiatal volt még és nagyon sokat akart egyszerre, így életműve nem meghatározó a jövő gondolkodói számára, de mindenképpen gondolkozásra késztette őket.
Idővel ő is Savonarola prédikációinak hatása alá került, lemondott vagyonáról, a tűzbe szórta írásait. 1494-ben, 31 évesen halt meg, egy 2007-ben a csontjain végzett vizsgálatokkal megállapították, hogy arzénnal megmérgezhették barátjával, Polizianóval együtt. Mindkettőjüket a firenzei San Marcóban temették el, Savonarola prédikált koporsójuknál.
Állítólag neki volt a legszőkébb és legszebb haja Firenzében:-)
                                                         

 Luigi Polci (1432-1499) és Matteo Franco
Lorenzo de Medici udvarában éltek, annyit olvastam róluk, hogy költők voltak és nagyon utálták egymást. Ehhez képest Domenico Ghirlandaio állítólag őket festette a Sasetti kápolnában lévő egyik freskójára, ahogy egymás mellett jönnek fel a lépcsőn Poliziano és a Medici gyerekek nyomában.


Forrásmunkák




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése