Pápák a reneszánsz korban

Itáliai viszonylatban a humanista eszmék terjedésében az igazi áttörés II. Piusz, az első reneszánsz pápa megválasztásával (1458) történt.


II. Piusz (1405-1458-1464) Enea Silvio de' Piccolomini, Corsignano (a pápa emlékére ma Pienza a város neve)
Ifjúkorában nem volt mintaképe a vallási elkötelezettségnek, de amikor eldöntötte, hogy nagy dolgokat fog véghez vinni egyházi emberként, akkortól "megjavult" és idővel Siena püspöke lett. Nagy energiával vetette magát az egyházi munkába, sikereket is ért el újító szándékával. A változásokat már nagyon kívánó Itália nagyon nagy lelkesedéssel fogadta a reneszánsz embereszmény megtestesítőjének számító pápát, aki azonban különböző okok miatt nem hozott akkora változást, mint amekkorát vártak tőle. Idejét leginkább a törökök elleni fellépés hiábavaló szervezései (ha rajta múlik, akkor Magyarország történelme nem úgy alakul, ahogy alakult), vagy éppen irodalmi munkássága kötötte le, no meg mindössze 6 évig volt pápa. De a reneszánsz pápák sora elindult, és nagy változásokat vittek véghez szerte Itáliában, persze nem mindig a legjobb irányban, sokan, mondhatni a többség, nem volt méltó a betöltött tisztségre, de ez már nem ide tartozik. És ennek az időszaknak meg lesz a böjtje az inkvizíció belépésével a későbbiekben, de ez végképp nem ide tartozik szerencsére.

II. Pál (1417-1464-1471) Pietro Barbo, Velence
A reneszánsz pápák sora mindjárt itt az elején megszakad, az önimádónak titulált II. Pál kifejezetten ellensége volt a humanizmusnak, bár aművészeteknek barátja volt, a pompát kedvelte.  Keményen üldözött minden renitens eszmét, és nagy erőket mozgatott meg pl. Oroszországban a katolikus tanok terjesztésére.
A törökök elleni fellépést másként gondolta, mint elődei, sőt, utódai is, ő a keresztes hadak szervezése helyett a fenyegetett országokat támogatta anyagilag, így Mátyás király is jelentős összegekhez jutott. A kifejezetten népszerűtlen pápák táborát erősíti.

IV. Sixtus (1414-1471-1484)  Francesco della Rovere, Savona
Neve örökre közszájon forog az általa építtetett kápolna miatt, bár nem őt emlegetik emberek milliói, hanem Michelangelót, annak ellenére, hogy a kápolna falait az ő megrendelésére Firenze legnagyobb mesterei borították freskóikkal. A kiválóan képzett teológus osztozott a humanizmus eszmélyében, ez leginkább Róma építészeti megújúlásában mutatkozott meg, Rómára gyakorlatilag rá sem lehetett ismerni uralkodása után, mert nem csak épületeket, templomokat építtetett, hanem utcákat, tereket is, kialakítva a reneszánsz római negyedet. Szenvedélyesen gyűjtötte az antik szobrokat és könyveket.
A tudományok terén is nagyon felvilágosult volt, ő adott először engedélyt a bűnözők holttestének felboncolására tudományos célból.
A nepotizmus talán az ő uralkodása idején öltötte a legnagyobb méretet. Ennek legemlékezetesebb akciója volt a "Pazzi féle összeesküvés" nével elhíresült gyilkossági kísérlet a Medici fívérek iránt, melyben Giuliano de Medici meghalt, de Lorenzo de Medici megmenekült. De a pápa nem adta fel, a leleplezett és megtorolz összeesküvés után még háborút is indított a Mediciek által kormányzott Firenze ellen, ami végül Lorenzo de Medici bátorságának köszönhetően kudarcba fulladt..
Róma város legfontosabb pozicíóit a Rovere család tagjai foglalhatták el, hatalmas erőre téve így szert. Ekkoriban került Urbino is a Rovere család hatalma alá.
A pápaságával járó ügyek nem különösebben érdekelték, a család és a művészetek élveztek előnyt az egyházi reformokkal szemben.
Halálakor a 32 tagból álló biborosi kollégium 23 tagját ő nevezte ki korábban a pozicíóba.

VIII. Ince (1432-1484-1492) Gianbattista Cybo, Genova
A nápolyi udvarban és a római, illetve padovai egyetemeken eltöltött fiatal éveinek eredményeként 16 gyermeke volt pápai kinevezése idején. Nincsenek rá bizonyítékok, de alán igaz, hogy nem minden gyermeke volt törvénytelen, mert volt felesége is, akinek halála után elhatározta, hogy egyházi pályára lép. Apja korábban szenátor volt Rómában, így sok segítője akadt, gyorsan emelkedett a ranglétrán. Fontos esemény volt életébe, hogy összebarátkozott az ugyancsak liguriai Giuliani della Rovere  (későbbi II. Gyula pápa) bíborossal, aki készségesen egyengette a pályáját.
Amikor elhunyt IV. Sixtus, akkor Giuliano della Roverének és Roderigo Borgiának hasonló támogatottsága volt, így aztán Rovere támogatásával egy "független" jelölt, Gianbattista Cybo választatott meg.
Nem volt jelentéktelen pápa, de cselekedeteit a háttérben mindig della Rovere irányította.
Kezdetben nem nagyon törődött mással, mint hogy népes családjának tagjait megfelelő pozicíókba helyezze.
Bár beiktatásakor  a béketeremtést tűzte zászlajára, mégis hamar háborúba keveredett a renitenskedő nápolyi udvarral. Szövetségest VIII. Károly francia királyban, és Lorenzo de Mediciben, Firenze urában talált, az utóbbi esetben a szövetség megpecsételésére egyik fia el is vette feleségül Lorenzo Maddalena nevű lányát. Lorenzo sem önzetlenségből támogatta, cserébe a pápa bíborossá tette 13 éves fiát, aki majdan X. Leo pápa lesz.
A pápa tervezte a török invázió megfékezését, kezdetben háború formájában, de hamar felismerte, hogy nem sok remény van a keresztény uralkodók szövetségbe kovácsolására, így aztán személyes tárgyalásba kezdett a szultánnal, nem is teljesen eredménytelenül. II. Bajazid szultán öccse puccsal akarta megszerezni bátyja hatalmát, de végül menekülni volt kénytelen, és Rómáig meg sem állt. A pápa látszólag menedéket adott neki, de valójában jelentős díj fejében a szultán kérésére igazából fogva tartotta Dzsem herceget 1489-től, akit aztán VI. Sándor is "megörökölt".
Rómában az ő idejében, de nem feltétlen az ő hibájából, rettenetes volt a közbiztonság. Elődje, IV. Sixtus minden jelentős római pozícióba della Roveréket ültetett, így azok annyira erősek voltak, hogy rettegésben tartották a várost, ellenfeleiket gyilkoltatták, elűzték. Ezt a helyzetet is kezelnie kellett a pápának, nem sok sikerrel tette.
Nagy lelkesedéssel fogadta viszont, hogy 1492-ben a spanyolok kiűzték országukból az utolsó mórokat is. Ugyanebben az évben Kolombusz Kristóf felfedezte Amerikát, de erről akkor még senki nem sejtette, mekkora létszámbéli növekedést jelent majd a kapolikus egyház számára..
VIII. Ince pápa nevéhez nem sok pozitívum csatolható, de döntései között a legkevésbé szimpatikus volt a spanyol inkvizíció támogatása, és egész Európa területén a boszorkány üldözést lehetővé tévő 1487-ben véglegesített formában kiadott bullája. Ez utóbbi döntésében a nő által okozott eredendő bűn megtorlása is szerepet játszott. Nem sokan siratták halálakor.

VI. Sándor (1431-1492-1503) Roderigo Borgia, spanyol, Valencia
Nem túl jelentős spanyol család gyermekeként született, de nagybátyja, aki Itáliába költözött és idővel III. Callixtus néven elnyerte a pápai hatalmat, szárnyai alá vette. A Rómába érkezett ifjú hamarosan a bolognai egyetemen kezdett tanulni, de alig egy év után visszahívták Rómába, ahol bíborosi rangot kapott, rá egy évre meg alkancellárként rábízták a pápai vagyon kezelését. Azt mondták róla, hogy remekül végezte a dolgát, de természetesen neki is jócskán jutott a javakból. Ügyes ember volt, kétségtelen, jövedelmező hivatalainak se szeri, se száma nem volt, és idővel hatalmas vagyonra és még hatalmasabb befolyásra tett szert a pápai udvarban. Ridrigóban soha nem volt elhivatás az egyházi pálya iránt, de korán meglátta benne a lehetőséget. Szerette és nem is titkolta a hatalmas tivornyákat, a nőket, de volt egy nő, aki gyakorlatilag haláláig a legfontosabb volt számára, Vanozza dei Cattani. 4 gyermekük született, köztük a két híres (vagy inkább hírhedt) Cesare és Lucrezia. Még két gyermeke született más anyáktól, de Rodrigo minden gyermekét szenvedélyesen szeretette, persze céljaira is szívesen felhasználta őket.
És mert azokban az időkben nem a tisztesség volt a legfontosabb tulajdonsága a pápa aspiránsoknak, hát ő is eséllyel indult a pápaválasztáson. VIII. Ince halála után három esélyes jelölt volt, abból kettő maradt, Rodrigo Borgia és Giuliano della Rovere, a végső győzelmet megvesztegetések és fenyegetések árán, de Rodrigo Borgia szerezte meg és VI. Sándor néven, valószínüleg ateistaként, de elnyerte a legmagasabb egyházi tisztséget.
Hogy miként élt a katalmával, arról regényeket írtak sokan, főleg elrettentő példaként, de ezt még akkor bizonyára nem gondolta az a sok-sok lelkes római, akik soha nem látott ovációval fogadták az akkor már rómainak tartott új pápát. Kezdetben úgy is tűnt, hogy végre jó gazdája, netán valóban Isten földi helytartója ül a trónuson. VI. Sándornak pedig, legalábbis úgy tűnt, hogy a legfontosabb dolga gyermekei sorsának elrendezése volt. Valójában hatalmas tervei voltak velük, házasságokkal és egyéb módokon egy nagy itáliai birodalom képe lebegett a szeme előtt. Ennek állomásait és módjait nem írom itt le, csak annyit róla, hogy talán sikerült is volna tervét végrehajtani, ha egy végzetes vacsorán nem lesz rosszul maga a pápa és terveinek legfontosabb szereplője, fia, Cesare. Az akkor már 73 éves pápa két hét múlva meghalt, fia hetekig tartó betegeskedés után felépült, az már sosem derül ki, hogy mérgezés vagy malária okozta-e betegségüket.
A kezdetben oly annyira kedvelt pápa a lehető legnagyobb ellenszenvet vívta ki magának pápaságának évei alatt, el sem akarták temetni a Szent Péter bazilikában, később át is vitték földi maradványait a spanyolok templomába, a Santa Maria di Monserrato templomba. Az őt követő III. Piusz pápa megtiltotta, hogy a lelki üdvéért imádkozzanak. Hogy tett-e egyáltalán valamit az egyház érdekében, arról nem is nagyon szólnak a krónikák.

III. Piusz (1439-1503. szept.22-1503. okt.18) Francesco Todeschini Piccolomini, Siena
A korábbi II. Piusz pápa unokaöccseként hamar egyházi pályára került, nagybátyja minden tőle telhetőt megtett a neveltetéséért és felemeléséért. Nem volt érdemtelen a bizalomra, okos, szerény, önmegtartóztató, egyházi emberhez méltóan kifogástalan életet élt. Egyetlen szenvedélye volt, a könyvek gyűjtése és ő is írt nagybátyjához hasonlóan, kinek halála után visszatért Sienába. Az elkövetkező konklávékon nem is vett részt, visszataszította őt az, ahogyan egyesek harcoltak a voksokért. Sienában élve felépíttette és Pinturiccióval freskókkal kifestettette a ma is a Dóm épületében lévő könyvtárat, úgy tervezte, hogy majdan nagybátyja és az ő könyvei lesznek ott elhelyezve.
VI. Sándor halála után a mélyponton volt a pápák iránti tisztelet, de három önjelölt is volt a címre. Mivel patthelyzet volt, végül kitalálták, hogy válasszák meg a beteg és öreg Piccolominit, kinek halála után jöhet az újabb osztozkodás. Így is lett, a megválasztott pápa mindössze pár hetet töltött hivatalában, ez idő alatt gyakorlatilag semmi érdemlegeset nem tudott tenni tisztségében. Halála okaként a mérgezés sem kizárt, de a súlyosan köszvényes pápának lehetett természetes is a halála.

II. Gyula (1443-1503-1513) Giuliano della Rovere, Liguria
II. Gyula nevét szinte mindenki ismeri, nem annyira önmagáért, mint azért, mert valósággal kényszerítette a munkát elfogadni nem akaró Michelangelót a Sixtus kápolna mennyezetfreskójának elkészítésére. De nem csak Michelangelóval volt erőszakos, általánosságban ez volt a legjellemzőbb tulajdonsága.

X. Leo (1475-1513-1521) Giovanni di Lorenzo de Medici, Firenze élete

VI. Adorján (1459-1522-1523) Adrian Dedel, holland
Mindenkit, de talán magát Adorjánt lepte meg a legjobban, amikor Spanyolországi otthonában értesítették, hogy pápává választották.
Egyszerű és szegény holland családból származott, apja már gyermekkorában meghalt. Özvegy édesanyja mindent megtett azért, hogy a rendkívüli értelemmel megáldott fia tanulhasson, ami aztán a későbbiekben mások segítségével folytatódhatott. Tanult a leuveni egyetemen, majd ugyanott oktató, majd az egyetem leghíresebb professzora lett. Híre eljutott a német-római császári udvarba is, és egy napon a majdani spanyol király és német-római császár, V. Károly tanulószobájában találta magát. Nem csak oktatta az ifjút, de szoros barátság is alakult ki köztük. Amikor Károly elfoglalta a spanyol trónt magával vitte oktatóját és jelentős pozicíókba helyezte, sőt, amikor már német-római császár lett, akkor elhagyva Spanyolországot egykori oktatójára bízta Spanyolországot.
Aztán egyszercsak jött a hír a pápává választásáról. Korábban még soha nem járt Rómában, nagyon idegen volt a már nem fiatal pápa számára a város, az ottani erkölcstelen életvitel, és persze főleg a lezüllesztett pápai udvar. A legnagyobb és elsődleges feladat a kiürült pápai kincstár feltöltése lett volna. Első döntései között elbocsájtotta az udvarban élősködő jelentős és jelentéktelen művészek hadát, akik közül feltehetően a jelentéktelenebbek lejárató kampányokat indítottak ellene. Az igen okos és igen művelt egyházfő a gúnyolódások kedvelt célpontja lett a római nép számára, akiknek bizony jobban tetszett X. Leo pazarló, de szórakoztató életmódja. Nagyon nehezen viselte a korábban nagy tiszteletnek örvendő pápa ezt a helyzetet, de a legnagyobb csalódást egykori tanítványa okozta neki. V. Károly a saját céljaira akarta felhasználni az adott helyzetet, és ebbe a talpig becsületes pápa nem egyezhetett bele. Ráadásul ez a helyzet a török elleni egységes európai fellépési tervének is gátat szabott.
Egyházi ügyekben nem sokat tudott tenni rövid regnálása alatt, de az sajnálatos volt, hogy a reformációs próbálkozásokat nem vette elég komolyan. Mindössze annyit tett, hogy egy Nürnbergben, 1522-ben tartott birodalmi gyűlésre küldött egy levelet, amelyben elismeri a korábbi hibákat és elődei nevében bocsánatot kért, valamint ígéretet tett, hogy a továbbiakban másként fognak menni a dolgok a Vatikánban. Ez a levél nem hatott meg senkit, és, tudva a jövőt, bizony az ígéret nem sokat ért.
A sok kudarc felőrölte energiáit, főleg pszichikailag nem bírta a rá nehezedő terheket, és alig több, mint egy évi pápaság után meghalt. Róma népe nem siratta a szerintük "barbár" északi pápát. A Santa Maria dell'Anima nevű német templomban helyezték örök nyugalomra, sírjára a következő jelentésű mondatot vésték: "Még a legjobb szándékú emberek is születhetnek erényeikhez méltatlan korban".


VII. Kelemen (1478-1523-1534) Giulio di Giuliano de Medici, Firenze élete

III. Pál (1468-1534-1549) Alessandro Farnese, Canino
A lehető legjobb családi háttérrel rendelkező római ifjúnak nem tetszett a namulás és nem állt  szándékában egyházi pályára lépni. A lehető legnagyobb vehemenciával élvezte az életet, törvénytelen gyermekeinek a száma egyre növekedett. Nem lehet tudni pontosan miért, de hosszabb időre Alessandro az Angyalvárban raboskodott, ahonnan végül sikerült megszöknie. A börtönévek megváltoztatták, Lorenzo de Medici udvarában, ahová befogadták, nagyon szrgalmasan tanult, kifejezetten feltűnő volt eddig palástolt okossága. Akkoriban a Medici udvarban tartózkodtak a legismertebb itáliai humanisták, akik meghatározó szerepet játszottak formálódó egyéniségének alakulásában.
1489-ben engedélyezték neki a visszatérést Rómába, Lorenzo de Medici kiváló értékelésének hatására remek állást kapott a pápai udvarnál.  Ott ismerkedett meg Rodrigo Borgiával, aki beleszeretett Alessandro Giulia nevű nővérébe.  Ez a szerelem eleinte sok hasznot hozott Alessandrónak, de később jelentős terhet is rakott a vállára. A már pápa Rodrigo Borgia ellen szövetkezők között ott volt a Farnese család is, így jobb volt távol tartania magát az udvartól. II. Gyula megválasztása után került vissza a pápai udvarba. Sok egyházi cím birtokosaként helyezte X. Leo fejére a pápai tiarát 1513-ban. Firenzében töltött éveinek hála jó kapcsolatban volt a Medicikkel, így aztán helyzete egyre jobb lett. Amikor Giulio de Medici  javára lemondott a jelöltségről, akkor természetesen nem maradt el a jutalma. VII. Kelemen halála után alig 24 órai tanácskozáson szinte egyöntetű szavazással Alessandro Farnese lett az új pápa III. Pál néven.
III. Pál pápaságát átmenetnek tartják a reneszánsz és a reformpápák között, megítélése inkább pozitív. Legfontosabb feladata egy egyetemes zsinat megszervezése volt, a mantovai és a vicenzai helyszínek nem voltak mindenki számára elfogadhatóak. III. Pál felismerte, hogy valahogy a német-római császárt és a francia királyt kellene kibékíteni a siker érdekében, amit Nizzában el is ért, 10 éves békét kötöttek.
III. Pál nem ijedt meg az előtte álló reformok megalkotásától, tudta, hogy a romokban heverő egyház tekintélyét vissza kell szereznie. Míg a nemzetközi téren folytak az egyezkedések, addig ő rendbe tette a Pápai Állam ügyeit. 9 elismert egyházi embert bízott meg azzal, hogy áttanulmányozza és felülvizsgálja az egyház visszás ügyeit, vonják le a megfelelő következtetéseket. A végeredmény jó volt, de Lutherék nem fogadták el, meg voltak róla győződve, hogy mindez csak szócséplés, megvalósítás nem követheti.
Hosszas huzavova után Trento (Trident) városába hírdették meg a zsinatot, mely egy független herceg birtoka volt Németország és Itália között. 1545 december 13.-án megkezdte működését, és 1547 április 21-ig tartott, de közben 1546-ban át kellett költöztetni Bolognába, mert Trentóban pestisjárvány tört ki. V. Károly követelte  a zsinat visszaköltöztetését német földre, III. Pál inkább különösebb eredmény nélkül bezárta a zsinatot.
Egyre nyílvánvalóbb volt, hogy a protestáns hercegek ellen csak háborúval lehet eredményesen fellépni, természetesen III. Pál is támogatta V. Károly terveit. Bár 1547 május 23.-án a müchleini csatában egyértelműen a császári csapat nyert, nem változott jelentősen a helyzet, végül kiegyezést írtak alá az 1548-as ausburgi egyezményben, vagyis mintha nem történt volna semmi.
A pápa felmérve a helyzetet úgy döntött, hogy szerzetesrendek segítségével lehet legjobban felvenni a versenyt a reformátorok ellen, így több ilyen rend létrehozását támogatta, pl. a Loyolai Szent Ignác által támogatott jezsuita rendet és a kapucinusok rendjét.
III. Pál romba dőlt várost kapott örökségül VII. Kelementől, de kiválóan kezelte a helyzetet, a mai Róma annak az átépítésnek az áldásos következményeit élvezi, vagyis sugárutak és új terek alakultak, szebbnél szebb paloták épültek. Pl. az ő megbízására tervezte Michelangelo az új Capitólium teret és az azt körülvevő palotákat, ő nevezte ki a mestert a Szent Péter székesegyház építési munkálatainak vezetőjévé, annak kupolájának megtervezőjévé.
Michelangelo által készített síremléke közvetlenül Szent Péter sírja mellett van, ennél nagyobb elismerés nem illethette volna.


III. Gyula (1487-1550-1555)  Giovanni Maria Ciocchi del Monte, Monte San Savino


II. Marcell (1501-1555 április9-1555 május1) Marcello Cervini, Montefano (Marche tart.)
Édesapja, aki talán a sienai városháza kincstárnoka volt, foglalkozott szabadidejében az asztrológiával, és a csillagok állásából fényes egyházi jövőt olvasott ki a fia számára. Így aztán az út egyenesen vezetett a legmagasabb posztig, hiszen tudatosan erre készítették fel egész életében, és adottságai is megvoltak a feladatra. III. Pál legfőbb tanácsadójaként első igazán fontos szerepe a tridenti zsinat összehívásának szervezésében és elnökkénti levezetésében volt.
III. Pál halála után III. Gyula lett a pápa, de őt már Marcello Cervini követte. Tiszteletteljes várakozás volt személye iránt, az egész világ ünnepelte, de ő nem ünnepeltette magát. A korábbi pápák szokásait elvetve beiktatásakor nem csinált hatalmas ünnepséget, és a továbbiakban is szerényen viselkedett. A nepotizmust és a politikát elutasította, igazi egyházfőként akarta összebékíteni a keresztény világ uralkodóit, így minden tekintetben úgy tűnt, hogy egy megfelelő ember ül végre a pápai székben.
De a reménység hamar elszállt, a még viszonylag fiatal pápa mindössze 3 hétig élt hivatalában, agyvérzésben elhunyt, hatalmas döbbenetet és szomorúságot hagyva maga után.
Azért elgondolkoztat az, hogy azoktól lehetett általában a legjobb szolgálatot várni, akik hamar meghaltak. Vajon nem volt idejük "elromlani", vagy nem volt természetes a haláluk? Vajon miért pont az igazaknak volt olyan rövidre szabva az idejük?

IV. Pál (1476-1555-1559) Giovanni Carafa, Capriglia Irpina

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése